Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-03 / 110. szám
2 HÍDLAP • 2004. június 3., csütörtök SZLOVÁKIA Együtt ebédelt a régi és az űj elnök Tegnap közösen ebédelt Rudolf Schuster köztársasági elnök, és utódja, Ivan Gasparovic. Amint azt a nyilvánosságnak elmondták, az együtt töltött másfél óra alatt általános dolgokról beszéltek, az elnökségről konkrétan nem volt szó. Rudolf Schuster a sajtónak közölte, hogy a leköszönése után is nyitott az új államfővel folytatott párbeszédre, szívesen megosztja tapasztalatait Gasparoviccsal. Az államfő azt is hozzátette, hogy Mikulás Dzurinda miniszterelnöknek is szívesen segítene, ha az igényt tartana rá. Gasparovic szintén jelezte, hogy együttműködne Schusterrel. Rusko bízik benne, hogy a kormány támogatja mohi befejezését Pavol Rusko gazdasági miniszter a kedd esti Koalíciós Tanács ülésén átadta koalíciós partnereinek a mohi atomerőmű befejezésének előnyeiről szóló elemzést. A miniszter a sajtónak azt mondta, a kabinet pártjainak véleményét két-három hét múlva várja, és reméli, hogy azok is mohi befejezése mellett fognak dönteni. Szerinte az erőmű befejezése tovább emelheti az eladásra szánt Szlovák Elektromos Művek értékét. Kevés az újdonság a dohányzást szabályozó törvényben Nehéz betartatni az új rendelkezéseket A múlt héten elfogadott új jogszabály valójában nem nyújt tökéletes védelmet az emberek számára. Néhány kikötést nehéz érvényesíteni, a legtöbb szabályozáshoz az emberek viselkedésén kellene változtatni. A jogszabály a vendéglátóknak eredetileg füstmentes övezet kialakítását irányozta elő, de a képviselők ezt nem hagyták jóvá. így a megcsonkított törvény éppen azokon a helyeken nem nyújt védelmet az embereknek, amelyeken leginkább ki vannak téve a cigarettafüstnek. Az új jogszabálynak a nyílt buszmegállókra és peronokra vonatkozó rendelkezéseit is megcsonkították. Egyrészt négyméteres körzetben tiltja a dohányzást, de a buszmegállókat üzemeltetőknek nem írja elő, hogy a tiltott övezetet láthatóan megjelöljék. Róbert Ochaba, az eredeti törvény szerzője elképzelhetőnek tartja, hogy sárga csíkkal jelöljék meg a buszmegálló dohányzást tiltó zónáját. A tömegközlekedésben érdekelt vállalatok vezetői is megkérdőjelezik a törvény hozadékát. Azzal érvelnek, hogy néhány éve már számos dohányzást gátló rendelkezést foganatosítottak, ezek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A cigarettázók egyszerűen figyelmen kívül hagyták és ez nyilván a jövőben is így lesz. Martin Jergus, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat jogásza úgy véli, hogy az új jogszabály hatályba lépésével a rendőrök nem fogják szigorítani a buszmegállók ellenőrzését. A jogász úgy véli, hogy a dohányzást tiltó rendelkezéseket az emberek semmibe veszik és nincs annyi ellenőr, hogy 1200 buszmegállót rendszeresen és hatékonyan ellenőrizzenek. Ochaba szerint a törvény leginkább a cigarettagyártókat sújtja. Abban az esetben, ha a cigarettás dobozon nem megfelelő módon figyelmeztetnének a dohányzás veszélyeire, akár tízmillió korona büntetés is kiszabható. Szabálysértés esetén a vendéglősök 10 ezertől 200 ezer koronáig terjedő büntetést, a dohányosok ötezer korona bírságot kaphatnak. Alapvető változást jelent a dohány- termékek árusítására vonatkozó tilalmak. Ezentúl élelmiszerüzletekben, iskolák közelében, öregotthonokban, kórházakban és kollégiumokban nem szabad cigarettát árulni. A cigarettagyártók állítják, hogy a jogszabály rendelkezései kapcsán növekedni fog az országba becsempészett dohányáru iránti igény. Róbert Ochaba más véleményen van, szerinte elsősorban a fogyasztói adó és a cigaretta árának emelése ösztönöz törvénysértésre. • (zc) Nem bizonyított a pártok illegális finanszírozása A kormány elé került a Belügyminisztérium vizsgálati eredménye Németh Zsolt jegyzete Valahol Európában Bizonyára egy lélekbúvár könnyedén kibökné, hogy milyen pszichés magatartásforma, netán el- fojtódás munkál abban, aki mindig a megosztottság keresésében véli megtalálni saját önazonosságát. Talán arra is akad a tudománynak kifejezése, aki mások szembeállításában, az ilyen helyzetekben leli meg önmagát. Persze, aki a mai magyar politikát szemléli, az talán nem kiált pszichológusért, ha Demszky Gábor eszdéeszes politikus fővárosi szórólapját kézbe veszi. Láttam én már karón varjút, gondolja, mi-. dőn értelmezi a főpolgármester üzenetét. Nevezett liberalista ugyanis azt fájlalja, hogy az unióban a vidékfejlesztés kiemelt terület, ezért oda sok támogatást adnak a brüsszeli vezetők. Ezt ő elvenné, és helyette a nagyvárosokat támogatná. Ha az ő logikája szerint haladunk, és a magyar fővárosra gondolunk, akkor a legTízmillióba kerültek a csatlakozási ünnepségek Az ország európai uniós csatlakozásának alkalmából tartott ünnepség 6,65 millió koronába került — derült ki a kormány elé terjesztett, közpénzek felhasználásáról szóló jelentésből. Szlovákia áprilisi NATO csatlakozásának megünneplése több mint három és félmillió koronát emésztett fel. Csáky Pál, az EU-csatlakozásért felelős miniszterelnök-helyettes eredetileg 14 millió koronát kért az uniós csatlakozás méltó megünneplésére, amit aztán 6,6 millióra csökkentettek. Vladimír Palkó belügyminiszter tegnap arról tájékoztatta a kormányt, hogy minisztériuma egyelőre nem talált bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy egyes politikai pártokat és mozgalmakat nem banki pénzügyi intézmények támogatnak. Palkot a kormány még márciusban bízta meg ezzel a feladattal. A miniszter jelentésében a vizsgálati eredményekre hivatkozik, amelyet a legnagyobb pénzügyi intézményekben (Horizont Slovakia a.s. Kosice, BMG Invest s.r.o. Kosice, SUN Bratislava stb.) végeztek el. A jelentés szerint a minisztérium nem vizsgálódhatott azokban az intézményekben, amelyek vezetői ellen elfogatási parancsot adtak ki, ezenkívül az ellenőrzött társaságok könyvelését és levelezését nem foglalhatták le, amelyekben esetleg tovább vizsgálhatták volna a pénzügyi ügyleteket. A kormányülésen napirendre került még Palkónak az a beszámolója is, Gesztus volt, vagy kortesbeszéd? Kampányolt az EU-parlament elnöke Bútora a Szabad Fórumot támogatja Martin Bútora sikertelen köztársa- ságielnök-jelölt a Szabad Fórum első számú európai parlamenti képviselőjelöltjét, Ivan Simkot támogatja. Az áprilisi elnökválasztásokon eredetileg függetlenként induló Bútorát a kampányban a Szabad Fórum karolta fel, és támogatta. Most az egykori nagykövet véli úgy, hogy Ivan Simko megfelelő képviselője lehetne Szlovákiának az Európai Parlamentben. Angliában keresnek munkát a romák Körülbelül 50 Iglói járásbeli roma használta ki az ország európai uniós csatlakozásának előnyeit, és munkakeresési szándékkal Angliába utaztak. Értesülések szerint a magas munkanélküliséggel küzdő járás első munkakeresői május közepén indultak útnak, viszont családjaikat nem vitték magukkal. • -KPavol Hrusovsky szerint Pat Cox, az Európai Parlament elnöke és az Európai Liberáldemokraták vezetője nem volt tisztában azzal, hogy hétfőn a pozsonyi Pólus bevásárlóközpontban az SDKÚ-t népszerűsíti. Hrusovsky az újságíróknak még azt is elmondta, Cox Peter Stastny rendezvényén találkozott a választókkal. Ebben nincs semmi új, hiszen hasonló visszaélés történt Szlovákia NATO-csatlakozása előtt is, amelynek hátterében akkor is Dzurinda pártja állt. Szerintem Cox nem tudta, hogy egy párt választási hadjáratának a szereplője lesz - jelentette ki Bugár Béla, az MKP elnöke. Pavol Rusko, az ANO elnöke is csodálkozott azon, hogy az európai liberálisok vezetője egy konzervatív pártnak kampányol. A repülőtéren azt mondták neki, hogy a választó- polgárokhoz kell szólnia, ám a rendezvényen csak az SDKÚ szavazótábora vett részt - mondta Rusko, aki ezt nem tartja becsületes dolognak. Mikulás Dzurinda a vádakat elutasította: „Egy rendezvényre hívtam őt, ahol találkozhat az állampolgárokkal, és ő ezt a meghívást el is fogadta” - mondta Dzurinda. • RGA ✓ Az SDKU-hoz igazol Jozef Bánás Jozef Bánás, az ANO egyik társalapítója - aki februártól független képviselőként tevékenykedett a parlamentben - úgy döntött, hogy a parlament júniusi ülésétől kezdve az SDKÚ frakciójában folytatja tovább a munkát. Már a miniszterelnökkel is közöltem, hogy belépek az SDKÚ-ba. Nem látok kivetnivalót a párt programjában - tájékoztatott a képviselő. Az átigazolását azzal indokolta, hogy a jövőben behatóbban szeretne foglalkozni a biztonságpolitikával, integrációval és a NATO-val. Bánás már januárban azon gondolkodott, hogy kilép az ANO-ból, ha pártja nem indítja őt az elsők között az európai parlamenti választásokon. Végül február 23-án távozott a liberális tömörülésből, és kezdett a parlamentben független képviselőként működni. • RGA amely Szlovákia védelmével és biztonságával foglalkozik az iraki helyzet és a madridi terrortámadás tükrében. A jelentés titkos, az anyag nem olvasható a Belügyminisztérium honlapján sem. A kormány tárgyalt egyházpolitikájának megvalósításáról, a Szentszék és más történelmi egyházakkal kötött szerződések betartásáról is. Szóba került a plébánosok és lelkészek alacsony fizetése, amely egy kezdő papnál a minimálbér alá esik. • RGA Népszerű az EU-s egészségügyi igazolás (folytatás az 1. oldalról) A párkányi egészségügyi biztosítóknál jelenleg még nincs nagy tolongás, de van érdeklődés a külföldi egészségügyi ellátások iránt. Az igénylőknek a szükséges nyomtatvány kitöltéséhez — amit helyben is el lehet végezni - magukkal kell vinni a személyi igazolványt és az egészségügyi kártyát. Peter Kvasnica, a Közös Egészség- ügyi Biztosító (SZP) igazgatója szerint a rohamot azzal szeretnék mérsékelni, hogy most már az internetről elérhető az az űrlap, amellyel az ügyfelek igényelhetik a formanyomtatványt. Milan Velecky, az Általános Egészségügyi Biztosító szóvivője szerint május első hetében kétezer igazolást adtak ki, és ez jelenleg megháromszorozódott, sőt a kérelmek száma növekedik. Szerinte a kisebb városokban nem kell sokat várni, ám Pozsonyban a várakozási idő elérheti a több tíz, sőt húsz percet is. Mária Lesková, a Dovera Kölcsönös Egészségügy Biztosító szóvivője elmondta, a kialakult helyzeten úgy akarnak javítani, hogy meghosz- szabbították az ügyfélfogadások idejét. • RGA.CZM több uniós pénzt Budapestnek kellene megkapni. Amennyiben ott már megtelt a bendő, akkor jönnének a nagyobb városok, aztán a kisebbek, majd a falvak egyszerű népe. Mindenki szem a láncban, mondjuk a főszem vagy maga a lakat a főpolgármester. Lássuk be, ez valóban liberális szemlélet, pontos hierarchiával. Mindenki lefelé taposva vehet el, nyúlhat le és mondhat meg mindent. A főokosnak, fővárosnak jár a legtöbb, és a mesésnek gondolt pénzgombolyag lefelé gurulva fogy el. Azt gondolom, „a vegyük el a vidéktől a támogatást” olyan mértékben szembehelyezkedik az európai szemlélettel, hogy a megvalósításától különösebben tartanunk sem kell. Azon a tájon már átlépett az idő a valódi városok kialakulásán, ott már az embert nézik, a vidéken élőt támogatják, mert ma ez az az élethelyzet, amit az emberi nem egésze szempontjából fenn kell tartani. Ezt Pesten, ebben a körben a jelek szerint nem tudják. Ám, ha abból a logikából indulunk ki, mely szerint a térség és talán a Balkán legkátyúsabb fővárosának első embere az ez ellen tiltakozókkal együtt dudál a gödrök mentén, akkor nem nagy ügy a magyar lakosság összeugrasztása sem. Nem felelek például a gödrökért (sem), de vegyük el a vidéknek szánt pénzeket. Nekem jut a legtöbb, a maradék az aljáé. Történik mindez valahol Európában... lÄtfcfctJUASt.M Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balage P Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberényiné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: Kipkc Ferenc igazgató Terjesztés vezető: Horváth Gábor Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 ( 33 ) 500-750 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.