Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)

2004-06-02 / 109. szám

KALEIDOSZKÓP 2004. június 2., szerda • HÍDLAP • 7 PROGRAMOK-RENDEZVÉNYEK Esztergom Június 3-án, 16:30-kor Esztergom­ban, a Hősök terén tartja a MIÉP Komárom-Esztergom Megyei és Esztergomi Szervezete, valamint a MIÉP Ifjúsági Tagozat az „Emléke­zés Trianonra” elnevezésű gyász­napi rendezvényét. Beszédet mond: dr.Hegedűs Lóránt refor­mátus püspök, Kovács Géza, MIÉP elnökségi tag. Közreműködik He­gedűs Zsuzsanna énekművész és Gál László. Június 3-án, 9 órakor a Városháza elől indulnak tovább azok - a júni­us 2-án Esztergomba érkező - spor­tolók, akik a Drogmentes Magyar- országért Alapítvány kezdeménye­zéseként idén is körbefutják az or­szágot. Info.: Braun Mónika, tel.: 06-70/336-3194. „TRIANONRA EMLÉKEZÜNK”, június 4-én délután fél négykor a Vitézi Rend megyei Székkapitány­sága szervezésében a Hősök terén tartják megemlékezésüket a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Demokrata Fórum és a Fidelitas esztergomi szervezetei. Ünnepi be­szédet mond Simicskó István or­szággyűlési képviselő, dr. vitéz Vár­helyi András, a Vitézi Rend főkapi­tánya és Kiss Gábor történész. Június 4-én, 17 órától „TÖRTÉNE­LEM FŐ UTCA” elnevezéssel Esztergomban a kompállomásnál közéleti és kulturális rendezvényt tartanak. Beszédet mond: Schmitt Pál és Simicskó István, felszólal: Kárpáti György, Kiss Antal. Fellép: Beregszászi Olga, Ferenczy Cson­gor, Gergely Éva, Jenei Szilveszter, Maczkó Mária, Sasvári Sándor, Szabó Csilla, Varga Miklós A Sajtó­klub képviseletében beszélget: Bencsik András, Tóth Gy. László, Szentmihályi Szabó Péter. A mű­sorvezető Ókovács Szilveszter. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Esős időben a rendez­vény helyszíne a Sportcsarnok. Június 5-én, 10 órakor kerül sor a Pézsa Tibor Sportcsarnok névadó ünnepségére. Június 5-én, 19 órakor a Vízivárosi Templomban kerül sor a Városi Szimfonikus Zenekar bérleti hang­versenysorozatának utolsó koncert­jére, amelyen Bruckner Te Deum című művét hallhatják a résztvevők. Június 16-19. között kerül megren­dezésre a FESZTERGOM 2004 az esztergomi Prímás-szigeten. Rész­letes információ a www.feszter- gom.hu weboldalon. Az esztergomi belvárosi plébánia hirdetései: Június 4-én 15 óra 30­kor a lélekharang jelzi Magyaror­szág megcsonkításának évforduló­ját. Emlékbeszédet mond: Kiss Gá­bor történész, közreműködik: Fe­hér László tárogatón, verset mond Pálmai József. A Koblenzi Rendőr­kórus június 4-én, az esti misén és a mise után a Bazilika kórusával együtt ad hangversenyt templo­munkban. Június 5-étŐl szomba­tonként a kórházkápolnában este 7- kor lesz mise a nyári időszakban! Június 11-én, 18 órától a Széchenyi téren az idén először, a Véradók Világnapja alkalmából "Ister- Granum régió véradó-party" kere­tében köszönti a véradókat a Vaszary Kolos Kórház Vértransz­fúziós Osztálya. Az esztergomi Babits Mihály Váro­si Könyvtár hirdetményei: A Szentgyörgymezői Olvasókör (Esz­tergom, Andrássy u. 23.) szeretettel várja olvasóit megújult könyvtárhe­lyiségében! Nyitvatartás: hétfőn és csütörtökön: 17-19 óráig. A városi könyvtár dolgozói vállalják idős, mozgáskorlátozott olvasni vágyók könyvvel ellátását! A városi könyv­tár felkínálja kb. 50 fő befogadására alkalmas olvasótermét alkalman­kénti bérbeadásra. Esztergom-Kertváros Június 19-én kirándulást szervez az esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház. Üti cél: Celldö- mölk, Sárvár. Buszköltség (lét­számtól függően) 1600 Ft. Választ­ható programok: gyógyfürdő, Sár­vári Arborétum, Ság hegyi kirán­dulás, a vár megtekintése. Informá­ció: 06-30/522-40-87. Leányvár Június 3-án, 18.30-tól a MIÉP Komá­rom-Esztergom Megyei Szervezete és a leány vári MIÉP alapszervezete szeretettel meghív minden érdeklő­dőt a leányvári Művelődési Házban (Erzsébet út 2.) tartandó rendezvé­nyére. Előadást tart dr. Hegedűs Lóránt református püspök. Bajna Június 6-án, 10 órától Budapest Baj­nokság '04-nyílt mezőnyversenyt rendeznek Bajnán. Rajt helye: Bajna (Fő tér). Nevezés: előneve- zés esetén május 29-én, éjfélig fel­adott részvételi díjakat fogadunk el, melyet rózsaszín csekken lehet fel­adni a következő címre: (Esztergo­mi Küllőszaggatók, 2501 Eszter­gom, Viczené Kiss Andrea , 1. sz. posta, a megjegyzés rovatba az in­dulók neveit, szül.időt kérjük fel­tüntetni!) Nevezési díj: előnevezés esetén: 500Ft., a helyszínen 900Ft. Ütvonal: Bajna- Szomor- Tarján- Bajna. A cél helye: Bajna helység­tábla. Eredményhirdetés: utolsó ember beérkezése után 20 perccel.A verseny távja: 105/70/10 km. A ver­seny rendezője: Budapesti Kerék­páros Szövetség. Szervező: Eszter­gomi Küllőszaggatók KE, Informá­ció: Szűcs György, Takács Gyula, tel: (20) 355-98-35, 20/941-54-77, e- mail: szucsgyuri@freemail.hu. Bajót Május 7-június 4. között zajlik a II. Bajóti Zenei Hetek, Bajót, Bajna, Annavölgy, Szomód, Vértesszőlős településeken. A részletes program­ról a hivatalos műsorfüzetből tájé­kozódhatnak az érdeklődők. Zebegény Június 5-én, 10.30-tól Nemzeti Öku­menikus Zarándoklat kezdődik Zebegényben. Köbölkűt Június 6-án, 15 órától kerül megren­dezésre a III. Duna Menti Fesztivál Köböl kúton. A programok között szerepel táncház a Varjos zenekar­ral, gulyásfőző-verseny, borkóstoló, bemutatkoznak régiónk kézműve­sei. 19.30-tól a Fogi Színháza bemu­tatja Huszka Jenő — Szilágyi László: Mária főhadnagy c. operettjét két felvonásban. Közreműködik a Váci Szimfonikus Zenekar. Lekér Június 12-én tartják meg Lekéren a hagyományos Lovas Napokat. A délelőtt folyamán parawestern, dél­után pedig western-show kezdődik. Zselíz Június 5-én, 19 órától Operettgálát rendeznek Zselízen, a Művelődési Házban a magyar operett művészei­vel. Közreműködnek: Nagy Ibolya, Virágh József, Teremi Trixi, Csömör György, Szabó Kriszta, Né­meth Zsuzsanna, Kaczor János, Né­meth Tamás. Belépődíj elővételben: 100 Sk., a helyszínen: 120 Sk. Az elő­adás végére a buszjárat biztosított. KIÁLLÍTÁSOK Esztergom A Vármúzeum Rondellájában Ba­lassi címmel nyílt kiállítás. A tárlat július végéig tekinthető meg. Kiss György és Vagyóczky Károly 1000 éves pénzek érmén és papí­ron című kiállítása augusztus elejéig tekinthető meg a Vármúzeumban. Ottmár Sándor képzőművész kama­rakiállítása nyílt meg a Műhely- Hidak (a Párkány-Esztergom Bará­ti Egyesület találkozó-sorozata) ke­retein belül az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtárban. Korga György festőművész és Len­gyel Rita grafikusművész közös kiál­lítása nyílt meg a Dobó galériában. Párkány Bugyács Sándor kiállítása nyílt meg a Párkányi Városi Galériában. A tárlatot június közepéig tekinthetik meg az érdeklődők a galéria nyitva­tartási idejében. Tát Simon M. Veronika Aranyecset- és Nívó-díjas festőművész kiállítása nyílt meg a Táti Galériában. Lábatlan Somos Miklós Munkácsy-díjas fes­tőművész kiállítása látható a Gerenday Közösségi Ház kiállító- termében. A festmények egy hóna­pig tekinthetők meg keddtől pénte­kig 10 és 17 óra között, szombaton 13 és 18 óra között. Onagy Zoltán írásai NAP 1 B ü L V Á R Matthäus kiakadt Matthäus kiakadt, bár nem értem az okát. Azt mondja, hiába az edzőmeccsek, hiába az ő zsenialitá­sa, szervezőkészsége és szakmai tudása, ha a magyar labdarúgók sorra mondják le a válogatottságot. Akár ki is alakulhatna a végleges keret. A leendő új ma­gyar aranycsapat június elsején Kínában lépett pá­lyára, aztán hatodikán, az 1954-es világbajnoki döntő emlékére rendezett találkozón harcol Németország ellen. Az is kérdés, miért kell egy vesztett világbaj­noki döntő emlékére mérkőzést rendezni a mai erő­viszonyok ismeretében, további kérdés, miért nem elég nekünk kis Mohács, miért kell nagy, az egeket beborító Mohács. Láthattuk a magyar és a brazil vá­logatott közti különbséget, láthattuk, a brazilok szórakoztak, játszadoztak, hü­lyültek a pályán. A németek alkatilag képtelenek lassítani, ha levertek bennün­ket, még kétszer átküldik rajtunk az úthengert. De nincs min aggódni, az MLSZ majd értelmezi azt is. Matthäus szerdán kijelölte az utazókat, de töb­ben lemondták (Dárdai, a Hertha játékosa, Éger), vagy sérülten érkeztek (Fe­hér Csaba, Farkas Balázs, Simek, Tököli Attila), ami ugyanaz, mintha lemond­ták volna. A sajtótájékoztatón aztán szentségeit a mester egy kicsit, aki nem ér­tette, miképpen lehet, hogy a játékosok klubcsapatukban pályára tudtak lépni, még barátságos találkozókon is, aztán hirtelen lemondják a válogatottságot. A válogatott iránti tiszteletet, és nem utolsósorban a hazaszeretetet hiányolta. A kapitány szerint, ha pénzért kell játszani a klubcsapatban, még injekciózva is vállalják a játékot a labdarúgók, bezzeg, ha a magyar válogatottról van szó, ami­ért nem jár fizetés, rögtön sérült lesz a focista. ESZTERGOM TERASZRÓL / Mire van az írószövetség? Mint az várható volt minden szinten, megszűnt a minisztériumi egyeztetése­ken az írószervezeteket képviselő Irodalmi Kerekasztal, melynek tagjai a meg­alakulás óta nem tudtak megegyezni szinte semmiben. A nyolc magyarorszá­gi szervezetet tömörítő Kerekasztal azért ült össze az írószövetség épületében, hogy a május 20-ig leadott kérdőívek sorsát megvitassák. De a kérdőíveket nem adta le minden szervezet és az eddigi vitás kérdésekben sem sikerült kompromisszumra jutni, a Kerekasztal nem tehetett mást, feloszlott. Az író­szervezetek közös jövőjéről semmit nem tudni. Egy dolog látszik biztosnak, hogy a minisztériummal a jövő héten találkoznak, az irodalmi szervezetek idei működési támogatásáról döntő kuratóriumi ülésen. Az irodalmi-társadalmi szervezetek működési támogatására 39 millió forintra kiírt pályázatra összesen 25 szervezet jelentkezett. A kérdés tehát már egy héttel és negyvenöt évvel a Kerekasztal megszűnése előtt eldőlt, amikor is nyilvánvalóvá vált, Magyaror­szágon minden helyzet az íróasztalról, a kapcsolódó hatalomról - azaz a pénz­ről - beszél. Se ideológia, se irodalom, se semmi. Végezetül a válasz a körkér­désre: „... szerinted mi szükség van az írószövetségre?” „Kedves Laci, az író- szövetség hajdan arra volt jó, hogy az ember pörköltet egyen és fröccsöt igyon az éttermében. De megfáradt vénemberként, aki csak halálos fenyegetések hatására képes Pestre utazni, amilyen én magam vagyok mostanában, nincs az a jó íz, amiért odáig elkutyagolnék, még ha el is jutok akár a Bajza utca köze­lébe is. Főzök és eszem, töltök és kortyintok itthon a konyhában. Pillanatnyi­lag tehát nem tudom, hogy az írószövetség mire jó. Üdv: OZ” N I K U Ráday - az új kultközpont Negyedszer rendezik meg idén a könyvhetet a ] Ráday utcában a Ráday Könyvesház szervezé­sében. A Ráday utcai programok továbbter­jeszkedtek a IX. kerületből a VIII. kerületbe: az idén első alkalommal a felújított Szabó Er­vin téren is lesznek könyvpavilonok, melyek a Ráday utcai gyakorlatot követve tematikus megközelítést alkalmaznak. A Szabó Ervin té­ri pavilonok és a már hagyományos Ráday ut­cai sátrak (szépirodalom, líra, ismeretterjesz­tés, stb.) mellett számos program is várja a Rá-1 day utcába vagy a Szabó Ervin térre és a könyvtárba látogató közönséget. Június 4-én, fél egykor a Szabó Ervin téren a Petőfi Irodal­mi Múzeum és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közös, Mándy Iván Pestjé­ről szóló kiállításának megnyitójával indul a program. A Ráday utcában 4-én, 16.30-tól az Irodalmi törzsasztalnál Mészáros Sándor fogadja vendégeit: Né­meth Gábort, Sebők Zoltánt, András Sándort, Szabó T Annát és Körösi Zoltánt. A Ráday utcában szombaton déltől az Őrhelyek Egyesület (a Híd, a Kalligram, a Korunk és a Látó folyóiratokat egyesítő, újonnan alakult szerve­zet) tart pódiumbeszélgetést Balázs Sándor, Gömöri György, Kovács Kiss György és Sümegi György részvételével. Kettőtől az Új Könyvpiac, fél négytől a Magyar Lettre Internationale legújabb száma mutatkozik be. Fél öt­től a Műfordítók Egyesületének tagjait láthatjuk, öttől Turczi István és meg­hívott vendégei beszélgetnek. Vasárnap négytől Tarján Tamás és meghívott vendégei beszélgetnek. (Csak megjegyzem, tavaly a negyvenfokos kánikulá­ban végigtudósítottam a Könyvhetet a Rádayról, a Vörösmarty térről és az akkor első alkalommal megnyitott Várból. Ellenségemnek se kívánom.)

Next

/
Thumbnails
Contents