Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-02 / 109. szám
2004. június 2., szerda • HÍDLAP 3 MAGYARORSZÁG A Fidesz csökkentené a gyógyszerárakat Törvénymódosításokat nyújtanak be a petícióért Megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Petícióval kapcsolatos törvényjavaslatokat előkészítő' bizottság, amely a jövő hétre készíti el javaslatait. Hétfőtől nyújtja be majd a Fidesz-frakció törvénymódosító csomagjait a parlamentnek - közölte Pokorni Zoltán, a Fidesz frakció- vezető helyettese, Hende Csabával, a Polgári Körök koordinátorával közösen tartott sajtótájékoztatóján. Pokorni Zoltán elmondása szerint a törvénymódosítások előkészítésébe bevonták a Fidesz-frakció szakértőit, köztük Fónagy Jánost és Varga Mihályt, Hende Csabát jogi szaktudása miatt, Jakab Istvánt, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnökét, az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament vezetőit, valamint Szűrös Mátyást, a „történelmi” Szociáldemokrata Párt elnökét. Mint azt megtudtuk, a Fidesz öt törvénycsomagot ad be a petíció pontjai alapján, továbbá a költségvetés módosítását a pénzügyi fedezet érdekében. A nagyobbik ellenzéki párt kezdeményezi az otthonteremtés 2000- 2002. közötti rendszerének visszaállítását, a törvényi garanciák megteremtését, a források biztosítását. Ezen kívül javasolják a privatizációs törvény módosítását, amelyben rögzítenék az állami stratégiai törzsva- gyont. Az egészségügyi ellátás biztosítása érdekében olyan törvénymódosítást nyújtanak be, amely a gyógyszerárak tartós csökkentését eredményezné, és megtiltanák az állami, önkormányzati kórházak privatizálását. A Fidesz a magyar gazdáknak pluszforrásokat biztosítana az uniós támogatások kiegészítéseként, azaz az uniós források, mellé kifizetné a Koppenhágában kialkudott teljes 30 százalékos önrészt, faktoringköltségek nélkül. Kezdeményezik a földtörvény módosítását is. Ugyancsak indítványozza a Fidesz-frakció, hogy az energiaárak alakulását a jövőben törvény határozza meg, és azok emelkedése ne haladja meg a mindenkori infláció mértékét. • EPRESS Együttműködő EU-haderőt a NATO-val Ismét magyarellenes incidens a Vajdaságb an A NATO-val együttműködő, a válságokat megoldani képes európai haderő kialakítását szorgalmazta a francia védelmi miniszter magyar kollégájával tartott találkozóján. Hazánk és Franciaország egyaránt kiáll amellett, hogy a koalíciós erők még júniusban szervezzék meg a hatalom átadását Irakban. Ezért a franciák a Biztonsági Tanács tagjaként fel is lépnek - hangzott el a magyar és francia védelmi miniszterek találkozója után. Juhász Ferenc honvédelmi tárcavezető közölte: a két ország védelmi együttműködésére a délszláv térség szolgáltat jó példát, ahol a francia politika közvetlen fenyegetettség nélkül is szerepet vállalt. Az aggasztó márciusi koszovói eseményeket említve a francia védelmi miniszter kijelentette: Európának meg kell tudnia védeni magát saját területén, a szaporodó válság- helyzetek és a növekvő terrorfenyegetettség közepette pedig olyan, válsághelyzeteket megoldani képes közös európai védelmi politikát, és haderőt kell kialakítanunk, amely nem a NATO érdekei ellen, hanem az Észak-Atlanti Védelmi Szövetséggel együttműködve lép fel. • MR Iskolafeliratok 2004-ben Bezáratta Magyar Bálint Iskolabezárások, nem ingyenes tankönyvek, erőszakos reform, pedagógustüntetés - címszavakban így értékelte Lezsák Sándor, az MDF országgyűlési képviselője az Oktatási Minisztérium kétéves tevékenységét tegnap. A Magyar Demokrata Fórum elégtelent ad az oktatási tárca eddigi kétéves munkájára, amely szerintük szétzilálta a magyar iskolarendszert, és amelynek következményeként bizonytalanság jellemzi az oktató-nevelő munkát is. Lezsák Sándor a négyéves kormányzati ciklus félidejénél elmondott értékelésében erőszakosnak és erőltetettnek nevezte a közoktatási törvény reformját. Kiemelte, hogy volt egy olyan javaslat, például a tanárok, szülők előtti titoktartási kötelezettsége, amelyet az Alkotmánybíróság is megvétózott. Az MDF alelnöke szerint a kormányzat erőszakos törvénymódosítási törekvéseit jelzi az is, hogy soha ennyi kifogást nem emelt még az Alkotmánybíróság, mint az elmúlt két évben. Lezsák Sándor az oktatás területén elmaradt kormányzati intézkedések közül kiemelte a választási hadjárat idején beígért ingyenes tankönyvellátást, illetve azt is, hogy a megígért 50 százalékos béremelés sok iskolában mindössze 35 - 38 százalékot jelentett. Ugyancsak az oktatási tárca rovására írta, hogy országszerte 1500 óvodát és iskolát veszélyeztet bezárás, több településen, így Somogy, Bács-Kiskun és Nógrád megyében pedig a már bezárt intézményeket úgynevezett szégyentáblával jelölik meg. Ez az emléktábla arra hívja föl a figyelmet, hogy az iskolát, óvodát Magyar Bálint közoktatási minisztersége idején zárták be. • MR Orbán: a kormány ismét elvenne Orbán Viktor arra figyelmeztetett, hogy az európai parlamenti választások után megszorításokra készül a kormány. Az európa parlamenti választáson való részvételre buzdított egyebek mellett győri látogatásán Orbán Viktor. A két ciklus közötti megmérettetés a világon mindenhol bizalmi szavazást is jelent. Orbán Viktor felhívta rá a figyelmet, hogy több lista élén is álképviselők állnak, akik bevallják, hogy nem akarják vállalni a képviselőséggel járó munkát. Szerinte a mai magyar közélet egyik fő baja, hogy sok benne a ravaszkodás, erre példa a mostani választás is, amikor a pártelnökök megtévesztik választóikat azzal, hogy felké- redzkednek a listára. A bizonytalankodók figyelmét arra hívta fel, hogy a mostani választás meghatározza a következő két év politikáját. Figyelmeztetett rá, hogy megszorításokra készül a kormányzat, amit ugyanakkor igyekszik elleplezni. Orbán Viktor cáfolta, hogy a Fidesz árnyékkormányt hoz létre. Hozzátette: - Nem készültünk árnyékkormány alakítására, egy kormányzásra való fölkészültséget nem az árnyékkormány bejelentése határozza meg. Mi tisztában vagyunk a felelősségünkkel, egy demokráciában az az ellenzék felelőssége, hogy javaslataival segítse a kormány munkáját, ott, ahol kell, bírálja a kormányt, és mindig álljon készen arra, hogyha kell, akkor képes legyen segíteni az országon, vagyis tudja vállalni a felelősséget. • MR Ismét súlyos magyarellenes incidensről számolt be tegnap az újvidéki Magyar Szó című napilap. Az újság azt írja, hogy az észak-bánáti Törökkanizsán (Növi Knezevac) súlyos utcai tömegverekedéssé fajult egy hét végi zártkörű mulatság. Magyar fiatalok szombaton zártkörű mulatságot szerveztek egy kibérelt házban. Éjfél után húsz-harminc szerb fiatal érkezett a helyszínre gépkocsikkal és megtámadta a szórako- zókat. A magyar fiatalok nem tudtak védekezni a túlerővel szemben, sem elmenekülni. Súlyos sérüléseket szenvedtek, a helyszínre érkezett rendőrök szállították be őket a törökkanizsai kórházba. A Magyar Szó publicistája, Fehér István kedden Romlás című jegyzetében azt írja, hogy reménytelen vállalkozás lenne mindazoknak az incidenseknek, kilengéseknek és atrocitásoknak a felsorolása, amelyek csak az utóbbi néhány hónapban érték a szerbiai kisebbségeket. Az újvidéki napilap közzéteszi a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tiltakozó közleményét, amelyben a legnagyobb délvidéki magyar párt azt firtatja: minek kell még történnie ahhoz, hogy az illetékes szervek komolyan végezzék munkájukat? A VMSZ szerint szégyenletes, hogy a nemzeti alapon történt kilengések: iskolaudvarokban, utcákon kiskorúak ellen elkövetett testi sértések, szakrális létesítmények szándékos megrongálása, soviniszta üzene- tű falfirkák és egyéb nacionalista megnyilvánulások sora - a közbiztonság javítására tett ígéretek és állítólagos szigorítások ellenére - napról napra újabb esetekkel bővül. • gondola.hu Gyurcsány szenvedélytelenül a hazai kábítószer-fogyasztásról Helyesen jártunk el, amikor de- kriminalizáltuk a drogfogyasztást - jelentette ki Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter a Szenvedélyek Napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón, a rendezvénynek otthont adó Corvin moziban tegnap. A Szenvedélyek napját idén hatodik alkalommal rendezik meg Magyarországon, melynek célja, hogy különböző felvilágosító programokkal hívják fel a figyelmet a kábítószer veszélyeire és a probléma súlyára. A Szenvedélyek napja központi helyszíne a Corvin Budapest Filmpalota. A különböző termekben játékfilmeket nézhetnek az érdeklődők, illetve előadásokon és kerek- asztal-beszélgetéseken vehetnek részt. Magyarországon a kábítószerhelyzet figyelemre érdemes, de semmiképpen sem tragikus - mondta Gyurcsány Ferenc a Szenvedélyek napja című rendezvényen tartott sajtótájékoztatón. A kábítószer-probléma kezeléséről szóló politikai vita „hangosabb és indulatosabb, mint amennyire a helyzet ezt bármilyen tekintetben indokolná, mert az adatok azt mutatják, hogy Magyarország - szakszóval - közepesen vagy enyhén érintett a kábítószer-fogyasztás problémája által” - jelentette ki a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter. Mádl az alkotmánybírákhoz fordult (folytatás az 1. oldalról) A köztársasági elnök meglátása szerint a többcélú kistérségi társulások megalakulása olyan jelentőségű új eleme a magyar önkormányzati rendszernek, mely az egész rendszer átalakításának kiindulópontja lehet. Ezért többcélú kistérségi társulások szabályait törvényben szükséges megállapítani. Különösen igaz azokra a kérdésekre, melyeket a törvény kormányrendeletre utal. Ezek ugyanis közvetlenül érintik a települési önkormányzatok alapjogait, korlátozzák a társulási jogukat. Ilyen kérdésekben az Alkotmány nem teszi lehetővé az Országgyűlés számára, hogy a döntés jogát átruházza a kormányra. Mivel a törvény a jelzett alapvető kérdésekben a szabályozást kormányrendeleti szintre utalja, a köztársasági elnök az aláírás előtt szükségesnek látta kérni az Alkotmánybíróságot, hogy a törvény érintett rendelkezéseit alkotmányossági szempontból véleményezze. • (www.keh.hu). Megint csökken az üzemanyag ára Csütörtökön a motorbenzin literenkénti fogyasztói ára 2, a gázolajé 4 forinttal csökken - derül ki a nemzeti olajtársaság közleményéből. A május közepén tapasztalt erőteljes áremelkedést követően az elmúlt napokban a nemzetközi piacokon kismértékben csökkent a kőolaj és az olajtermékek jegyzésára. Ennek fő kiváltó oka volt az OPEC azon nyilatkozata, mely szerint a szervezet szándékában áll a kitermelési kvótát megemelni. A közlemény állítása szerint azonban ennek ellenére az olaj világpiaci helyzete továbbra is bizonytalan, és így a jövőben mindkét irányban jelentős ármozgások lehetségesek. Az új árak: 91-es ólmozadan benzin: 247.50 Ft/1, a 95-ös ólmozatlan benzin: 250.50 Ft/1, a 98-as ólmozatlan benzin: 259.50 Ft/1 és a Diesel gázolaj: 220,00 Ft/l áron lesz kapható. Vi lágmagy ar- ta lálkozó A hivatalos politika távollétében kezdte meg hatodik kongresszusát a Magyarok Világszövetsége, a szétszórtságban élő magyar nemzet legátfogóbb képviseleti testületé. A kongresszusra a világ minden tájáról érkeztek magyarok és nem-magyarok. A kongresszus címe: A magyarság és a Kelet. A szervezők az uniós csatlakozás kapcsán elérkezettnek látták az időt, hogy ebben a történelmi helyzetben a magyarság őshazája felé fordítsák tekintetüket. Patrubány Miklós elnök elmondta: bár hazánk az Európai Unió tagja lett, de nem engedjük el az elcsatolt országrészeken élők kezét, távolabbi rokonainkról pedig el nem feledkezünk, hiszen Japántól Kínán, Mongólián, Közép-Azsián, és a Kaukázuson át egészen Törökországig legalább egy- milliárd ember tartja a magvarokat barátoknak, rokonoknak. Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke, az 1956- os nagy-budapesti Munkástanács egykori elnöke megállapította, hogy mai hivatalos politika távol tartotta magát a kongresszustól, így itt nincsenek hatalmi tébolytól szenvedő politikusok. • CZ,MR Gallup: fideszes finis A Fidesz esetleges győzelme a júniusi választásokon attól is függ, hogy hány százalékot lesz képes mozgósítani az utolsó hetekben - jelentette ki Manchin Róbert, a Gallup elnöke a Hír Tv-ben. A közvéle- ménykutató-intézet mérései alapján nyilvánvaló, hogy a bizonytalan szavazók 3,5-ször nagyobb arányban voksolnának a legnagyobb ellenzéki pártra, mint az MSZP-re. Az elmúlt hetek mérései - a Gallup szerint - azt bizonyítják, hogy megerősödik a nagy pártok, és csökken a kis pártok helyzete a választások előtt. Magyar Bálint Esztergomban Magyar Bálint oktatásügyi miniszter volt a vendége az SZDSZ esztergomi szervezetének tegnap, ahol a jelenlévő iskolaigazgatók, pedagógusok tehették fel kérdéseiket. A találkozón többnyire a közeljövőben várható támogatások, az uniós csatlakozást követő változások, valamint a 2005-ben bevezetésre kerülő emelt szintű érettségi került szóba. A közeljövőben komoly változások elé néznek a magyar iskolák. A német iskolákban már bevett gyakorlat, hogy a növendékeket humán és reál beállítottság alapján különválasztják, majd így engedik tovább őket a felsőoktatásba - ez idővel nálunk is így lesz. Kiemelte, az kétszintű érettségi nagyon fontos állomás a kormány új oktatáspolitikájában. Az emelt szintű érettségi 2005-ben lép érvénybe, így a főiskolára egyetemre jelentkezőknek már az érettségivel együtt meglesz a sikeres felvételi. • SLEEPY