Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-06-01 / 108. szám
8 HÍDLAP • 2004. június 1., kedd SPORT Vereség a norvégoktól: Norvégia - Magyarország 27-24 (14-11) A magyar olimpikonok eskütétele o l ___\_ M _P___i A Sz ombaton letették az esküt a XXVIII. Athéni Nyári Olimpiai Játékokon résztvevő magyar sportolók. A Magyar Olimpiai Bizottság által szervezett ünnepélyes eskütételnek és az ehhez kapcsolódó műsornak a Nemzeti Színház adott otthont. Az új Nemzeti megtelt idős és fiatal, veterán és mai sportolókkal, közéleti személyiségekkel, ismerősökkel. Az ünnepséget a Magyar Táncművészeti Főiskola végzőseinek előadása nyitotta meg, majd az érdekes koreográfia után Kulka János színművész adta elő a Szózatot. A bevezető után Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük a nemzet sportolóit, a szponzorokat, majd beszédében megköszönte mindazoknak a segítségét, akik lehetővé tették athéni szereplésüket, köszönetét mondott mindkét kormánynak, az edzőknek, sőt a sportorvosoknak, s az edzőtáborokban dolgozóknak is. Beszédében szólt a példamutatásról és az elnök kiemelte azok teljesítményét is, akik a sport mellett a felsőoktatásban is helytálltak. Schmitt Pál az eskütétel jelentőségét elsősorban a csapatszellem erősítésében látja. Az elnök továbbá szólt a test és lélek felkészítéséről, a becsület, bizalom, hazaszeretet és hit, a lelki dolgok fontosságáról. A vereséget alázattal, a győzelmet méltósággal kell viselni - mondattal fejezte be beszédét, hozzátéve, hogy a magyar sportolók teljesítménye nemzeti büszkeséget kelt a határokon innen és túl. Schmitt Pál után Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter szólt a sportolókhoz, megjelentekhez. A sportolók helyett inkább a teljesítményük beszél - mondta a miniszter, majd a sportvezetőket dicsérte, akiket csillagászokhoz hasonlított. Gyurcsány Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy a Himnusz és a Szózat borúlátását, „balsors”-át magunk mögött hagyva legyünk sikeresek. A sportminiszter „Jó utat, Magyarország csillagai” mondattal búcsúzott. Mádl Ferenc köztársasági elnök beszédében az össznemzet képviseletét emelte ki, s az ünnepségen elsőként említette meg a fogyatékosokat, hiszen az ünnepnek ők is részesei lesznek, eredményeik ugyanolyan fontosak, mint a sztároké. Felidézte, hogy napjainkkal ellentétben az olimpia alatt szünetelt a háborúskodás, s Mádl Ferenc bízik abban, hogy az egész emberiség ünnepe lesz a nyári olimpia. A siker nem minden, a győzelem vágya nem lehet emberellenes! - jelentette ki a köztársaság elnöke, majd sérülésmentes szereplést, s jó szerencsét kívánva köszönt el. Oláh Ibolya, a Megasztár című tehetségkutató verseny egyik döntőse énekelte Máté Péter dalát, majd színpadra léptek a sportolók. Az olimpia zászlót a többszörös olimpia bajnok kenus, Kolonics György vitte. A társak nevében Nagy Tímea vívó és Benedek Tibor vízilabdázó olimpiai bajnok, valamint Krajnyák Zsuzsa kerekes székes vívó tett fogadalmat. Az esküben a sportolók megfogadták, hogy becsületesen, legjobb tudásuk szerint vesznek részt a versenyeken, így járulva hozzá magatartásukkal és teljesítményükkel a Magyar Köztársaság nemzetközi megbecsüléséhez, jó híréhez. Az olimpikonok részéről köszönetét mondott Kovács Antal, barcelonai aranyérmes cselgáncsozó, aki a magyar zászlót viszi majd az athéni megnyitón. Az eskütétel után ünnepi műsor vette kezdetét, ahol fellépett a Rajkó együttes, az Experidance, Miklósa Erika és Jordán Tamás. A rendezvényt a Budapesti Ifjúsági Kórus előadása zárta, majd Király Linda és Gáspár László adta elő az Olimpiai dalt. • NB-A Kikapott az Esztergomi Vitézek Vereség a listavezető otthonában Fehérvár RK — Esztergomi Vitézek 27-24 (24-24) Nagyiapás — Párkány 1-0 (0-0) Fehérvár ellen megszakadt a veretlenségi sorozat R Ö ______B _J Ne m sikerült a bravúr - veretlenül végezni a bajnokságban - az Esztergomi Vitézek rögbicsapatának. A gárda három ponttal maradt alul a presztízsmérkőzésen. A fiúk a hatodik bajnoki cím megszerzése után az utolsó két fordulóban is nyerni szerettek volna, ebben a hitben léptek pályára Székesfehérváron is, a Fehérvár RK ellen. Az első félidőt döntetlen eredménnyel zárták a felek (24-24), s a folytatásban is őrületes csata folyt a pályán. Egyik csapat sem tudott célt vinni, de a fehérváriak egy hárompontos büntetőrúgásnak köszönhetően előnyhöz jutottak, és ez elég volt a győzelemhez. A mérkőzésről bővebben holnapi számunkban olvashatnak. • NB A Békéscsaba az Esztergom visszalépésében bízik KÉZILABDA A női kézilabda NB I utolsó helyén végzett, biztos kiesőnek számító Békéscsaba csak abban bízhat, hogy az EKSE jövőre nem vállalja az indulást az első osztályban - olvasható a hajrácsaba.hu internetes portálon. Mindkét csapat a kiesés elkerüléséért harcolt az idei rájátszás alsó házában, az Esztergom veretlenül biztosította a bennmaradást, míg a Békéscsabának nem úgy sikerültek a mérkőzései, ahogyan azt ők szerették volna, így maradt az utolsó hely, illetve a kiesés. Nem túl rózsás a helyzet tehát a komoly kézilabda-hagyományokkal büszkélkedhető városban, hiszen a honlapon található cikk szerint „az egyetlen ok, melyben bizakodhatunk, hogy az Esztergom nem vállalja az első osztályt”. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a szalmaszál is kevésnek bizonyul a csabaiak számára, hiszen Éber István, az Esztergomi KSE-Totem ügyvezetője szerint az Esztergom biztos résztvevője lesz jövőre is az NBI-nek. „A város és az egyesület vezetősége támogatja a csapat nevezését az NB I- ben” - fogalmazott az ügyvezető. Ennek tudatában meghatározó játékosainak egy részét máris elvesztő Békéscsaba már csupán az idén feljutott csapatok visszalépésében bízhat. • BK LABDARÚGÁS Egy góllal maradt alul a szlovák harmadik ligában szereplő párkányi focicsapat a listavezető Nagyiapás (Velky Lapás) otthonában. A focistákat nem érheti rossz szó, mivel remekül küzdöttek. Hatalmas összecsapások, remek játék és sok keménység jellemezte a találkozót. A jó időnek köszönhetően több mint ezer szurkoló buzdította a hazai csapatot. A vendégektől két kulcsjátékos hiányzott, közülük Marsai Zsolt a védelem tengelyéből. A hiányzók ellenére jól kezdtek a vendégek, több kisebb helyzetet is kidolgoztak, de a gól csak nem akart összejönni. A hazaiak is rohamoztak, de hasonlóan, mint a párkányiak, nem tudtak betalálni. A gólínség nem változott a szüne- tig, így a folytatásra maradt a döntés. A játék képe azonban pihenő után sem változott, egészen a 65. percig. Ekkor a hazaiak messziről próbálkoztak, a labda megpattant egy párkányi játékoson, és Novota (pótkapus) már nem tudott menteni. A találat nem fogta meg a vendégeket, további helyzeteket dolgoztak ki, de a gól sehogy sem akart összejönni. A megszerzett lapási előny elégnek bizonyult, így a listavezető három ponttal gazdagodott és megerősítette helyét a bajnoki tabella első helyén. Két fordulóval a bajnokság vége előtt két pont az előnye a második helyezett FC Vion előtt, a párkányiak a hatodik helyen állnak 44 ponttal. Lapár Miroslav, a párkányiak ügyvezetője elégedett volt a labdarúgók A párkányiak igaz kikaptak, de remekül játszottak teljesítményével, hozzáállásával: a vereség ellenére csak dicséretet érdemelnek a fiúk, mert a két kulcsjátékos hiányát is sikerült megoldaniuk, nagyon jó mérkőzést játszottak. A vendéglátók egy kicsit lebecsültek minket, így nagyon örültek a végén, hogy győzni tudtak. Ok szeretnének feljebb lépni egy osztállyal, mi azonban megnehezítettük a dolgukat. A harmadik liga 28. fordulójának további eredményei: Bánovce- Nemsová 2-4 (1-0) Myjava/Turá Lúka-Nové Zámky 2-0 (1-0), FC Vion Zlaté Moravce - Spartak Trnava B 1-1 (1-1), Púchov B - Dőlné Vestenice 2-0 (2-0), Levice- Komárno 2-1 (1-0), Lednické Rovne - Neded 10-0 (3-0), Jaslovské Bohunice - Topolcany 0-0. • NB Davenport búcsúja a Roland Garroson Újabb nagy teniszező búcsúzott az idei francia nyílt teniszbajnokságtól. Az ötödik helyen kiemelt, amerikai Lindsay Davenport sima két szettben kikapott a kilencedik helyen rangsorolt orosz Jelena Gyementyijevatól. Oroszokból nem lesz hiány a negyeddöntőben, mivel Gyementyijeván kívül Sarapova és Miskina is továbblépett. A negyeddöntő párosítása: Suárez-Sarapova, Mauresmo-Gyementyjeva, Miskina-V Williams, Capriati-S. Williams Magyar vonatkozású hír, hogy Mandula Petra vegyes párosban túljutott a nyolcaddöntőn, az izraeli Ram oldalán három szettben (5:7, 6:4, 6:3) győzedelmeskedtek a Callens-Prieto duó ellen. A magyar férfi kézilabda-válogatott háromgólos vereséget szenvedett a 2005-ös világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén Norvégia legjobbjaitól. Mindkét gárda remekül kezdte a találkozót, fej fej mellett haladtak, hol a magyarok, hol a norvégok vették át a vezetést. A félidőig három góllal elhúzott a skandináv együttes, 14-11-es norvég előnnyel tértek pihenni a felek. A folytatásban visszafogott teljesítményt nyújtott a magyar válogatott, a norvégok brillíroztak, volt, hogy már öt góllal is vezettek. A magyarok elkezdték a felzárkózást, de egyenlíteni nem sikerült, így az egy hét múlva esedékes visszavágót a norvégok háromgólos előnnyel kezdhetik. Schumacher hatodszor Michael Schumacher nyerte a Nürburgringen megrendezett Forma 1-es Európai Nagydíjat. A hatszoros világbajnok gőzerővel menetel hetedik címe felé, rajt-cél győzelme is ezt bizonyítja. A német pilótát megszorítani sem tudták, a Ferrari öröme még nagyobb volt, hiszen a dobogó második fokára Schumi csapattársa, a brazil Rubens Barrichello állhatott fel. Az első kör kivételével a futam unalmasra sikeredett, a kezdés után a két Williams összeütközött, Ralf Schumacher feladta, míg j Montoya csak az első terelőszárny cseréje után iramodhatott a mezőny után. A dobogó harmadik fokára a BAR-Hondás Button állhatott fel. Baumgartner Zsolt befejezte a futamot, a 15. helyen ért célba, csapattársa Bruni előtt. ■ A Debrecen él az óvás lehetőségével A Ferencváros az elmúlt héten magyar bajnok lett, de a Debrecen még az utolsó fűszálba is belekapaszkodik, hogy megmásítsa a végeredményt. A futballklub óvást nyújtott be arra vonatkozóan, hogy szerintük Tököli Attila jogosulatlanul szerepelt a Ferencváros csapatában. Szima Gábor, a debreceni klub tulajdonosa tisztában van azzal, hogy a pályán kellett volna megnyerniük a találkozót, ezzel az óvással csak azt szeretnék elérni, hogy a vidéki csapatok is egyenrangú ellenfelei lehessenek a fővárosiaknak. Euroliga-győztes a Domino-BHSE Ugyanúgy, mint az elődöntőben a Primőrje Rijeka ellen, a fináléban a Jadran Herceg Növi elleni is 7-6-os győzelmet aratott a Domino BHSE vízilabdacsapata, így harmadszorra sikerült a nagy bravúr: Euroliga- győztes lett Kovács István gárdája. Domino BHSE-Jadran Herceg Növi (szerb-monetengrói) 7-6 (1-1, 1-1, 3-2, 2-2)