Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-05-29 / 107. szám
KALEIDOSZKÓP 2004. május 29., szombat HÍDLAP • Dolgozz, asszonyokkal, politikával ügyelj... (Interjú Balassival az Olvasókörben) A dolog minden évben hasonlóképpen történik. Nincs már meglepetés, érkezik, beszélgetünk, iszunk egyet, elköszön, hogy vigyázzak magamra, majd jövőre jön. Most mégis meglep az öreg. Három nappal korábban csörög a mobil. Az angyalos lógó jelenik meg, tehát a mennyországból keres valaki. Nem tudom ki lehet, Balassira nem gondolok, ő rendszerint betartja a határidőket, se előbb, se később nem jön, inkább Palotai Borisra, aki talán megbántva leteremt. Mégis az öreg.- Hol vagy? - kérdezi B. B.- Itthon, dolgozom, utazom, előre dolgozom.- Harmincadikén nem is leszel?- Nem, úgy néz ki, nem.-Na. Szerencsés egybeesés, én is előbb jövök. Benézek Csíksomlyóra.- Igen? — csodálkozom, — Erdélyről nincsenek valami szép emlékeid, vagy rosszul emlékszem?- A lovak miatt?-Aha...- Hehe - recseg az öreg a telefonba - nem csak lovak voltak ott, te kis- legény! Jópofa vagy. A csíksomlyói búcsúban a szabadság szelleme ölelte az erdei lányokat, asszonyokat. Jól van, gondolom, én is ismerek egy magyar búcsúhelyet, ahol ugyanez a szellem ölelte a leányokat, asszonyokat.- Na, úton vagyok, jöjj le a Csendesbe. Régebben is így. Mindig a törzshelyemen látogat meg az öreg. A dolog ott kezdődött, hogy keresett valaki utóvédet, akihez lejárhat az unalmas égi világból, de Szent Péter olyan bonyolult feltételrendszert támasztott B. B. számára, hogy csak nagy szerencsével lehetett megfelelni neki. Pl. Balassagyarmaton kellett gyerekeskedni az utódnak. De Egerben, Gdanskban, Krakkóban is kötelező volt eltöltenie bizonyos nemileg impulzív időt. A végső feltétel pedig Esztergom. Ráadásul írónak (de legalább költőnek) kellett lennie az utódnak. Hát ilyen nincs is csak a mesében. Meg én - csak úgy szerényen. Összekapom magam, mert neki egy másodperc az út, Csendes-cipő, topis Csendes-dzseki, újságok, szendvics, olvasószemüveg, és ami kell. Közben beszélgetünk.- Tudod, hogy négyszázötven éves vagy?- Nem. Tényleg?- Milyen érzés négyszázötven évesnek lenni?- Harmincötnek jobb volt... Nekem is, gondolom, pedig én hol vagyok még a többszáztól.- Ha leértem, csinálunk egy kisinter- jút. Ok?- Csináljunk, persze. Keresel vele?- Keresek, de nem találok. Ki a teraszra. BB már ott ül, háttal az útnak, a virágok alatt. „Nem akartam elfoglalni a helyedet”, mondja. Szilvóriumot kér, ha nincs, Vilmos körtét, ászokkal. „Még mindig kettesével iszod?” - mutat a sörömre. Dehogy, intem, nem lehet már, ez csak a látszat. Az egyik a tiéd. Jól néz ki az öreg, nem köhög tü- dőbajosan, nem beteges, persze így a halál után már könnyű.- Gyerünk, kapcsold be a magnót, kérdezz...- Olyat, amit nem szoktak, rendben?- Bármit, barátom, bármit kérdezhetsz, de azért azt ne annyira, hogy a kis Rimay babám is volt-e, vagy csak inasom, kerüljük.- Arra vagyok kíváncsi, milyen volt a nürnbergi egyetem. Sokan nem is tudják, hogy ott tanultál.- Európa legjobb egyeteme volt. Mindent tanultunk, ami aztán a harcban fölösleges tudás volt, de a lókereskedéshez se adott sokat.- Ez azt jelenti, hogy Petrarcát olvastad..- A csudába ne. Dantét, Petrarcát, Boccacciót. Amikor Dante meghal, Petrarca tizenhét éves, Boccaccio tizennégy. És jó barátja Petrarcának. Aki ismerte a középkor irodalmát, ismerte és olvasta mindhármukat. Legalábbis az egyetemen. A végvárakban, a nemesi kastélyokban nem annyira. Úgy lehet fogalmazni, hogy velük végződik a középkor, ugyanakkor velük kezdődik a reneszánsz.- Akkor mégis van abban valami, hogy a daloskönyv konstrukcióját, a Canzonieret, tőle nyúltad le?- Micsoda hülye szó ez? Mindennek van előzménye. Aminek nincs, az nem létezik. Ennek nem volt magyar előzménye.- Rendben. Bocsánat. Ne kapd fel a vizet. Az úgynevezett Balassi kódex valóban a kezdetektől is a háromszor harminchármas számmisztika varázsa szerint épült?-Az író ír, amikor tud, az aztán összeáll. Adta magát, hogy így: 3 x 33. De nem lényeges.- Mikor került le a verscímek alól az „ad nótám ”, azazhogy minek a dallamára énekelhető?- Amikor rájöttem, hogy a belső rímek (az ún. Balassi-strófa - a szerk) önálló költeménnyé teszi a verseket. Degradálónak éreztem.- Bornemissza Péter milyen tanár volt?- Értett a pedagógiához. Jó tanár. Én meg jó tanítvány. Nem kellett hajtania. Mindenre kíváncsi voltam. Ittam a tudományt.-És a Báthory-udvar?- A fejedelem erdélyi udvarában nagy élet volt. De semmi ahhoz képest, amilyen élet volt, miután lengyel király lett. Minden irodalmárnak ki kellene próbálnia néhány évre.- Mi a valóságtartalma a legendás Ba- lassi-szlogennek, hogy „nagy úr leszek, ha más után nem, a farkam után "?- Igen is, nem is. Nem volt szerencsém. Az asszony szerencse is, szerencsétlenség is. De a férfi szerencséje határoz. Losonczy Annuskát nagyon megjártam. Ott vége lett mindennek. Anna után nem sikerült semmi. Csak az öröklét. Azt meg süthetem. A beszélgetés lassú, rágja a szavakat. De nem mond sokat. Hümmög inkább. Ekkor lejár a szalag, elfogy a Vilmos körte, a sör.-Jól van - morogja. - Idén is meglátogattalak, jövőre is jövök. Dolgozz. Asszonyokkal ügyelj. Alkohollal ügyelj. Politikával ügyelj. Nem irodalmárnak való foglalatosság. Int, átlibben a fakerítésen, indul Csíksomlyóba. • Ózanagy Onagy Zoltán írásai NAPI' BULVÁR Streisand fizet Éppen azon töröm a fejem mostanában, ha valaki lefotózza lakótelepi falamat, azonnal feljelentem, és hogy ezen gazdagszom meg, mint az identitászavarban szenvedő öreg színésztyúkok és ifjú, ám zseniális színész-műsorvezető legénykék, akik langyosnak se nevezhetők. De a mai olvasmány ellene mond a magyar gyakorlatnak. Nem minden papsajt, tartja a közmondás. Ha minden papsajt volna, a disznók mindenütt legelhetnének. Barbara Streisand tavaly perelt be egy fotóst 10 millió dollárra, amiért lefényképezte a házát. A színésznő szerint ezzel súlyosan beavatkoztak a magánéletébe, a bíróság azonban megállapította, hogy a fotós egy környezetvédelmi honlapot működtet, amelyre azért tette fel a fotókat, hogy szemléltesse a kaliforniai partvidék talajának erózióját. A keresetet ejtették, és Streisandot a perköltség megfizetésére kötelezték. Streisand nem megy csődbe. Engem meg a per gondolatától is kerülget a csődfrász. Úgyhogy könnyen lehet, mégsem személyiségi polgári perek során gazdagszom majd meg, ha egyáltalán maradt annyi időm, és a különös módon tekergő magyar gazdaság hajlik rá, hogy engem is gazdaggá tegyen végtelen zsenialitásom mián. Persze, ha eddig nem tette, ami alig érthető, miért kezdené éppen most. ESZTERGOM A TERASZRÓL A szurkoló agya A héten kijutott a fociból. Röhejesből, milliárdosból, unalmasból, érdekesből, érthetetlenből. Ki, de rendesen. Negyvenöt percek tucatjai szálltak el a szélben, csökkentve ezzel az értelmes munkára fordítható időnyersanyagot. A szurkoló minden évben abban bízik, a következő szezonban őt futballista meg nem lepi, sportvezető fel nem bosszantja, szakértő nem nyomkodtatja vele a távirányítót, televíziós csatorna nem csinál hülyét belőle. És mégis. Azt mondja ugyan, mégsem, de mégis. Kezdjük a csatornával. Hogy a szezonzáró „tisztasága” miatt éjfélig tartson egy meccs, mert a tisztaság és az időpontok egybeesése hozzávetőlegesen annyira analóg egymással, mint az igazsággal szegény Kovács László (és csapata), amikor meghirdeti, ők tették legtöbbet a rendszerváltásért. Mert átadták a hatalmat az utánuk következőknek. Naja. A valóság és a szépség. Kovács elvtárs beáldozta a szépségért a valóságot, de mindezt úgy, hogy a szépségnek is annyi. A csatorna valósága pedig annyi, hogy megmaradt nekünk a Való Világ, mindenki nagyobb dicsőségére. (Tegnap átvágva a játszótéren, az egyik fiatal mama azt kiáltotta a gyerekének, „Ne üvölts, olyan hülye vagy, mint a Stolh Buci.” Az életmű megkoronázása. Kíváncsi volnék, ha szegény Buci számára véget ér a tévésztár lét, hogyan jut vissza munkájához, amikor a neve közönséges kisgyerekes anyukák számára az agyatlanság és a hülyeség szinonimája.) Magyar nemzeti sajátosság, hogy kappanhangú, a dolog lényegéhez han- gyányit értő szpíkerek sikoltozzák tele az étert. Ebből egyenesen következik, hogy olyan szakértőt választanak, akik lényegében nem különböznek a kinevezett riportertől. Hogy ne legyen éles a kontúr. Minthogy a bántó nazálisok „sportriporter”-gazdáit képtelen vagyok megjegyezni, nevesítsük a szóterjedelemben szűkös Verebes mágust, aki annyira ért a focihoz, és olyannyira szakérti a látottakat, hogy a nézőt megközelíti a sikítófrász (ne morogj már, mondja ilyenkor a szurkoló párja, kapcsold át!). Akár így, akár úgy: a világ rendje helyre állt. Nem tudni, mivel kábították el az Újpest játékosait, nem tudni, mi történt az MTK-val, az sem érthető, mitől rezeit be a Debrecen, egy dolog biztos, hogy a világ mérlege helyrebillent. Nyert a Fradika. Délután, a Puskás stadionba való indulása előtt azt mondta egy vadfradista, miután tárgyilagosan elemezte a helyzetet, egy százalék. Annál nincs több. Amikor az egy százalék jön be a kilencvenkilenccel szemben, a szurkoló agya újra kattogni kezd. Hogyan is van ez? Mit láttunk megint a magyar labdarúgásban? N A P I K U L T Szingliba és bulvármaca Az ember, aki eleget él, sokfélével találkozik. Nem marad meg minden, minek is, az ember feje nem komputer, de a szinglibák, akik egy-egy emocionális villámcsapás hatására (pl. régi barátnőjük gyereket szül) átvágódnak az érzelgős-csa- takos bulvármaca térfélre, megmaradnak. A szingliba két jellemzője, hogy mindent lepróbál, és az óvszerek nagy ismerője. Az elérhető fészkekbe benyúl, minden csalán-, fűz-, orgonabokorba bedől egyszer harmincöt éves koráig - ahol kaland, férfi (nő), elvehető, megkóstolható, kiborítható etc. eseményt szimatol. Megtörténik, megy tovább. A szingliba nem moralizál, őt asszonyi gondok, féltékenység, villanyszámla, óvodai helyzet nem zavarja. Rohammal veszi be a választott boxeralsót, és rohammal távozik. A gondok neheze a harmincötöt betöltve közelíti meg. Egyre több időt követel a vakolás. Egyre hosszabb időt tölt a fürdőszobában, a fitnessben, a fodrásznál. Reggelente gyakran látja kiéltnek és ked- veződennek a fizimiskáját, de teste hamvas báját veszített hajlatait is, úgy mint a mell, a comb, a has, a fenék. És a pasi se áll meg azonnal, menekül. Úgy kell üldözni. Nem érti. Hiszen ő mindenkinek jót tett, mindenkinek jót akart. És egyszer csak jön a hír, egy kórház pszichiátriai osztályán ápolják az ismert újságírónőt, A. Gy-t.
