Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)

2004-05-29 / 107. szám

KALEIDOSZKÓP 2004. május 29., szombat HÍDLAP • Dolgozz, asszonyokkal, politikával ügyelj... (Interjú Balassival az Olvasókörben) A dolog minden évben hasonló­képpen történik. Nincs már megle­petés, érkezik, beszélgetünk, iszunk egyet, elköszön, hogy vigyázzak ma­gamra, majd jövőre jön. Most mégis meglep az öreg. Három nappal ko­rábban csörög a mobil. Az angyalos lógó jelenik meg, tehát a mennyor­szágból keres valaki. Nem tudom ki lehet, Balassira nem gondolok, ő rendszerint betartja a határidőket, se előbb, se később nem jön, inkább Pa­lotai Borisra, aki talán megbántva le­teremt. Mégis az öreg.- Hol vagy? - kérdezi B. B.- Itthon, dolgozom, utazom, előre dolgozom.- Harmincadikén nem is leszel?- Nem, úgy néz ki, nem.-Na. Szerencsés egybeesés, én is előbb jövök. Benézek Csíksomlyóra.- Igen? — csodálkozom, — Erdélyről nincsenek valami szép emlékeid, vagy rosszul emlékszem?- A lovak miatt?-Aha...- Hehe - recseg az öreg a telefon­ba - nem csak lovak voltak ott, te kis- legény! Jópofa vagy. A csíksomlyói búcsúban a szabadság szelleme ölelte az erdei lányokat, asszonyokat. Jól van, gondolom, én is ismerek egy magyar búcsúhelyet, ahol ugyanez a szellem ölelte a leányokat, asszonyokat.- Na, úton vagyok, jöjj le a Csen­desbe. Régebben is így. Mindig a törzshe­lyemen látogat meg az öreg. A dolog ott kezdődött, hogy keresett valaki utóvédet, akihez lejárhat az unalmas égi világból, de Szent Péter olyan bo­nyolult feltételrendszert támasztott B. B. számára, hogy csak nagy szeren­csével lehetett megfelelni neki. Pl. Ba­lassagyarmaton kellett gyerekeskedni az utódnak. De Egerben, Gdanskban, Krakkóban is kötelező volt eltöltenie bizonyos nemileg impulzív időt. A végső feltétel pedig Esztergom. Rá­adásul írónak (de legalább költőnek) kellett lennie az utódnak. Hát ilyen nincs is csak a mesében. Meg én - csak úgy szerényen. Összekapom magam, mert neki egy másodperc az út, Csendes-cipő, topis Csendes-dzseki, újságok, szendvics, olvasószemüveg, és ami kell. Közben beszélgetünk.- Tudod, hogy négyszázötven éves vagy?- Nem. Tényleg?- Milyen érzés négyszázötven éves­nek lenni?- Harmincötnek jobb volt... Nekem is, gondolom, pedig én hol vagyok még a többszáztól.- Ha leértem, csinálunk egy kisinter- jút. Ok?- Csináljunk, persze. Keresel vele?- Keresek, de nem találok. Ki a teraszra. BB már ott ül, háttal az útnak, a virágok alatt. „Nem akar­tam elfoglalni a helyedet”, mondja. Szilvóriumot kér, ha nincs, Vilmos körtét, ászokkal. „Még mindig kette­sével iszod?” - mutat a sörömre. De­hogy, intem, nem lehet már, ez csak a látszat. Az egyik a tiéd. Jól néz ki az öreg, nem köhög tü- dőbajosan, nem beteges, persze így a halál után már könnyű.- Gyerünk, kapcsold be a magnót, kérdezz...- Olyat, amit nem szoktak, rendben?- Bármit, barátom, bármit kérdez­hetsz, de azért azt ne annyira, hogy a kis Rimay babám is volt-e, vagy csak inasom, kerüljük.- Arra vagyok kíváncsi, milyen volt a nürnbergi egyetem. Sokan nem is tudják, hogy ott tanultál.- Európa legjobb egyeteme volt. Mindent tanultunk, ami aztán a harcban fölösleges tudás volt, de a lókereskedéshez se adott sokat.- Ez azt jelenti, hogy Petrarcát olvastad..- A csudába ne. Dantét, Petrarcát, Boccacciót. Amikor Dante meghal, Petrarca tizenhét éves, Boccaccio ti­zennégy. És jó barátja Petrarcának. Aki ismerte a középkor irodalmát, is­merte és olvasta mindhármukat. Legalábbis az egyetemen. A végvá­rakban, a nemesi kastélyokban nem annyira. Úgy lehet fogalmazni, hogy velük végződik a középkor, ugyanak­kor velük kezdődik a reneszánsz.- Akkor mégis van abban valami, hogy a daloskönyv konstrukcióját, a Canzonieret, tőle nyúltad le?- Micsoda hülye szó ez? Minden­nek van előzménye. Aminek nincs, az nem létezik. Ennek nem volt ma­gyar előzménye.- Rendben. Bocsánat. Ne kapd fel a vi­zet. Az úgynevezett Balassi kódex valóban a kezdetektől is a háromszor harminchár­mas számmisztika varázsa szerint épült?-Az író ír, amikor tud, az aztán összeáll. Adta magát, hogy így: 3 x 33. De nem lényeges.- Mikor került le a verscímek alól az „ad nótám ”, azazhogy minek a dallamá­ra énekelhető?- Amikor rájöttem, hogy a belső rímek (az ún. Balassi-strófa - a szerk) önálló költeménnyé teszi a verseket. Degradálónak éreztem.- Bornemissza Péter milyen tanár volt?- Értett a pedagógiához. Jó tanár. Én meg jó tanítvány. Nem kellett hajtania. Mindenre kíváncsi voltam. Ittam a tudományt.-És a Báthory-udvar?- A fejedelem erdélyi udvarában nagy élet volt. De semmi ahhoz ké­pest, amilyen élet volt, miután len­gyel király lett. Minden irodalmár­nak ki kellene próbálnia néhány évre.- Mi a valóságtartalma a legendás Ba- lassi-szlogennek, hogy „nagy úr leszek, ha más után nem, a farkam után "?- Igen is, nem is. Nem volt szeren­csém. Az asszony szerencse is, szeren­csétlenség is. De a férfi szerencséje határoz. Losonczy Annuskát nagyon megjártam. Ott vége lett mindennek. Anna után nem sikerült semmi. Csak az öröklét. Azt meg süthetem. A beszélgetés lassú, rágja a szava­kat. De nem mond sokat. Hümmög inkább. Ekkor lejár a szalag, elfogy a Vilmos körte, a sör.-Jól van - morogja. - Idén is meg­látogattalak, jövőre is jövök. Dol­gozz. Asszonyokkal ügyelj. Alkohol­lal ügyelj. Politikával ügyelj. Nem irodalmárnak való foglalatosság. Int, átlibben a fakerítésen, indul Csíksomlyóba. • Ózanagy Onagy Zoltán írásai NAPI' BULVÁR Streisand fizet Éppen azon töröm a fejem mostanában, ha valaki le­fotózza lakótelepi falamat, azonnal feljelentem, és hogy ezen gazdagszom meg, mint az identitászavar­ban szenvedő öreg színésztyúkok és ifjú, ám zseniá­lis színész-műsorvezető legénykék, akik langyosnak se nevezhetők. De a mai olvasmány ellene mond a magyar gyakorlatnak. Nem minden papsajt, tartja a közmondás. Ha minden papsajt volna, a disznók mindenütt legelhetnének. Barbara Streisand tavaly perelt be egy fotóst 10 millió dollárra, amiért lefényképezte a házát. A színésznő sze­rint ezzel súlyosan beavatkoztak a magánéletébe, a bíróság azonban megállapítot­ta, hogy a fotós egy környezetvédelmi honlapot működtet, amelyre azért tette fel a fotókat, hogy szemléltesse a kaliforniai partvidék talajának erózióját. A kere­setet ejtették, és Streisandot a perköltség megfizetésére kötelezték. Streisand nem megy csődbe. Engem meg a per gondolatától is kerülget a csődfrász. Úgy­hogy könnyen lehet, mégsem személyiségi polgári perek során gazdagszom majd meg, ha egyáltalán maradt annyi időm, és a különös módon tekergő ma­gyar gazdaság hajlik rá, hogy engem is gazdaggá tegyen végtelen zsenialitásom mián. Persze, ha eddig nem tette, ami alig érthető, miért kezdené éppen most. ESZTERGOM A TERASZRÓL A szurkoló agya A héten kijutott a fociból. Röhejesből, milliár­dosból, unalmasból, érdekesből, érthetetlenből. Ki, de rendesen. Negyvenöt percek tucatjai szálltak el a szélben, csökkentve ezzel az értel­mes munkára fordítható időnyersanyagot. A szurkoló minden évben abban bízik, a követke­ző szezonban őt futballista meg nem lepi, sportvezető fel nem bosszantja, szakértő nem nyomkodtatja vele a távirányítót, televíziós csatorna nem csinál hülyét be­lőle. És mégis. Azt mondja ugyan, mégsem, de mégis. Kezdjük a csatornával. Hogy a szezonzáró „tisztasága” miatt éjfélig tartson egy meccs, mert a tisztaság és az időpontok egybeesése hozzávetőlegesen annyira analóg egymással, mint az igazsággal szegény Kovács László (és csapata), ami­kor meghirdeti, ők tették legtöbbet a rendszerváltásért. Mert átadták a hatal­mat az utánuk következőknek. Naja. A valóság és a szépség. Kovács elvtárs be­áldozta a szépségért a valóságot, de mindezt úgy, hogy a szépségnek is annyi. A csatorna valósága pedig annyi, hogy megmaradt nekünk a Való Világ, min­denki nagyobb dicsőségére. (Tegnap átvágva a játszótéren, az egyik fiatal ma­ma azt kiáltotta a gyerekének, „Ne üvölts, olyan hülye vagy, mint a Stolh Bu­ci.” Az életmű megkoronázása. Kíváncsi volnék, ha szegény Buci számára vé­get ér a tévésztár lét, hogyan jut vissza munkájához, amikor a neve közönséges kisgyerekes anyukák számára az agyatlanság és a hülyeség szinonimája.) Magyar nemzeti sajátosság, hogy kappanhangú, a dolog lényegéhez han- gyányit értő szpíkerek sikoltozzák tele az étert. Ebből egyenesen követke­zik, hogy olyan szakértőt választanak, akik lényegében nem különböznek a kinevezett riportertől. Hogy ne legyen éles a kontúr. Minthogy a bántó nazálisok „sportriporter”-gazdáit képtelen vagyok megjegyezni, nevesítsük a szóterjedelemben szűkös Verebes mágust, aki annyira ért a focihoz, és olyannyira szakérti a látottakat, hogy a nézőt megközelíti a sikítófrász (ne morogj már, mondja ilyenkor a szurkoló párja, kapcsold át!). Akár így, akár úgy: a világ rendje helyre állt. Nem tudni, mivel kábítot­ták el az Újpest játékosait, nem tudni, mi történt az MTK-val, az sem érthető, mitől rezeit be a Debrecen, egy dolog biztos, hogy a világ mér­lege helyrebillent. Nyert a Fradika. Délután, a Puskás stadionba való indulása előtt azt mondta egy vadfradista, miután tárgyilagosan elemez­te a helyzetet, egy százalék. Annál nincs több. Amikor az egy százalék jön be a kilencvenkilenccel szemben, a szurkoló agya újra kattogni kezd. Hogyan is van ez? Mit láttunk megint a magyar labdarúgásban? N A P I K U L T Szingliba és bulvármaca Az ember, aki eleget él, sokfélével találkozik. Nem marad meg minden, minek is, az ember fe­je nem komputer, de a szinglibák, akik egy-egy emocionális villámcsapás hatására (pl. régi barát­nőjük gyereket szül) átvágódnak az érzelgős-csa- takos bulvármaca térfélre, megmaradnak. A szingliba két jellemzője, hogy mindent lepróbál, és az óvszerek nagy ismerője. Az elérhető fészkekbe benyúl, minden csalán-, fűz-, orgonabokorba bedől egyszer harmincöt éves koráig - ahol kaland, férfi (nő), elvehető, megkóstolható, kiborítható etc. eseményt szimatol. Megtörté­nik, megy tovább. A szingliba nem moralizál, őt asszonyi gondok, féltékeny­ség, villanyszámla, óvodai helyzet nem zavarja. Rohammal veszi be a választott boxeralsót, és rohammal távozik. A gondok neheze a harmincötöt betöltve kö­zelíti meg. Egyre több időt követel a vakolás. Egyre hosszabb időt tölt a fürdő­szobában, a fitnessben, a fodrásznál. Reggelente gyakran látja kiéltnek és ked- veződennek a fizimiskáját, de teste hamvas báját veszített hajlatait is, úgy mint a mell, a comb, a has, a fenék. És a pasi se áll meg azonnal, menekül. Úgy kell üldözni. Nem érti. Hiszen ő mindenkinek jót tett, mindenkinek jót akart. És egyszer csak jön a hír, egy kórház pszichiátriai osztályán ápolják az is­mert újságírónőt, A. Gy-t.

Next

/
Thumbnails
Contents