Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-05-29 / 107. szám
2004. május 29., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 28. szám Kalendárium Sokszor van olyan érzésem, amikor a száz évvel ezelőtti híreket és írásokat olvasom a korabeli lapokban, hogy azt mintha manapság írták volna. Szomorúan veszem tudomásul, hogy vannak problémák, melyek akkor és most is élnek és megoldatlanok. A különbség, hogy egyikről megsárgult lapokon, másikról elektronikus formában értesülök. Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Maradjanak velünk! Szeretett kereskedelmi televíziónktól a köznép már eltanulta, hogyan kell marasztalni az ivócimborát a pultnál, mikoron az a padlózatra le-lecsúszo- gatva kívánna szünidőt kérni (lásd: cím). Reklámélménye - és véleménye - mindenkinek van, általában utáljuk a kötelező „péháköröket”, pedig. Neves reklámfilmes barátom szerint minden egyes szösszenet egy kisfilm, történettel (eleje, közepe és vége van), és konkrétan nem szabad hülyének nézni a nézőjét Mégis gyakorta úgy érezzük, hogy jancsiszög-egyszerűséggel szemlélnek bennünket a reklámszakemberek - beléjük verni, beléjük verni! -, ez irányú tapasztalatainkat dupla adag zsírral készült hájaskaként hizlalja az iszonyú mennyiségű elfogyasztott tévéreklám és tévéshopping, mert bizony azok közé tartozunk, akik a házi oltárt a világon legtöbbet lesik, és a lehetséges pauzák során (reklámok) sem távozunk a fotölyből, hanem azon gondolkodunk, hogyan lehetne kombinálni a széket a vécével. Először is: a reklám nem csupán tévédolog - bár ez a legkurrensebb módja -, másodszor: a rek- lámagyalók korántsem eszetlen és képzetlen emberek, nem véletlenül hívják őket kreatívoknak. Hadd szóljak a védelmükben. Egyszer, végső egzisztenciális kétségbeesésemben egy reklámcég ajtaján kopogtam, illetve izzadt kis tenyeremet megfogta a már ott szorgoskodó barátom, és bevezetett a szentélybe (ha valakinek úgy teszik: az ördög barlangjába). Mélyvíz-effektus következett, felkértek, hogy izibe írjak egy whiskyital számára szlogent. Minden leleményemet latba vetve próbálkoztam, miközben az lebegett a szemeim előtt, hogy minden idők legjobb dumájával biztosíthatom Karib-tengeri nyaralásomat, és buzgón érdeklődtem, hogyan kell nyitni a Kajmán-szigeteken bankszámlát. A végeredmény persze az lett, hogy a legjobb szlogenem („Ha már iszik, igyon rendesen.”) - bár könnyes-takonyos ovációt váltott ki - a kukában kötött ki, és egy színtelen-szagtalan valami lett a befutó („Szín, tiszta, whisky”), amiért is ötezer forintot kasszíroztam. Vigasztaltak, hogy így megy ez, mi több: amikor elfutnak a megrendelőhöz az öt-hat ötlettel, amik közül kettő biztosan zseniális, a megbízó a legvacakabbat fogadja el, és még abba is „belejavít”, aminek a következménye az intelligens mosópor és a többi marhaság. A frusztráció bírt rá, hogy hagyjam a dagadt szlogeneket másra, nehezen lettem volna képes elviselni, hogy naponta leöcsiznek a multik és kisebb cégek, hogy a termékeikről - szolgáltatásaikról - a valódit mondjam, ne csak az igazat. S zavart az úgynevezett brainstorming (mondjuk így: agyalás) is, amikor, szigorúan a napi munkaidő után - öregeste - körbeültük a főnököt, és a kapott kampányfeladat megoldása gyanánt fájdalmas ökörségeket mondtunk, minden önkontroll nélkül, merthogy ennek a procedúrának éppen ez a lényege, hogy az igazi gyöngyöt megtaláljuk a szánkból gurgulázó sárban, hogy majdan azt a disznók (megrendelők) elé vessük. Különösen az kámpicsorított el, hogy láttam háromgyermekes barátom arcán a könnyeket lecsordulni, hogy aznap megint lemarad a fürdetésről, és vérei talán csak annyit fognak tudni róla, hogy apa a vízlágyítóval tovább él, vagy hogy egyáltalában: vele él, a mama pusztán zavaró körülmény, akinek atyai és házastársi viszonylatban egyetlen funkciója, hogy a reggeli szendvicseket elkészítse, és az apa által hazahordott pénzből újabb szendvicsalapokra tegyen szert (abban a szupermarketben, amit a családfő egyébként reklámoz). Szóval, nekik sem könnyű, véssük ezt jól a székünk karfájára körmünkkel, amikor hörögve leszédülünk róla a tévé előtt. Amiként őszinte pillanatában a barátom fogalmazott: „A reklámcsinálók legtöbbje pedig közönséges kalandor. Kiugrott tanárok, balsikerű írók, állástalan zenészek, tehetségtelen mérnökök. Persze, hogy megcsinálják, amit az ügyfél kér. Szó sincs művészi elhivatottságról vagy a tiszta ötlet védelméről. Szolgáltatunk, és a legegyszerűbb azt szolgáltatnunk, amit kérnek. Persze sok jó gondolat azért megmarad. És megjelenik a tévében, újságban, plakátokon, klubokban, metrókban, kosarakban, szatyrokon. Ott a márka! Ha szórakoztatónak találsz egy reklámot, el ne feledd: a sok szolgáltató között az igazi ötleteket mindig ugyanaz a néhány fickó szolgáltatja. És csak neked, hogy szeresd, amit megveszel.” Ezért is mondom: maradjanak velük. Bevezetőmben az Esztergomi Lapok május 26-ai számának vezércikkére utaltam. Címe Ijesztő tünetek és a bűnözés okaival foglalkozik. „Ijesztő tüneteket szemlélhet a társadalom, hogyha a napisajtó törvényszéki rovatát éber figyelemmel kiséri és nem csekély mérvben bámulhat azon adatokon amelyek a büntető igazság szolgáltatás terén ismeretesekké válnak. Ezen tüneteknek részben a nyomor, részben az erkölcsi züllés a melegágyuk. Alig múlik el nap hogy ne olvasnánk rablógyilkosságokról, megrázó drámákról és a perverzitás iszapjába sülyedt emberek lázitó cselekményeiről. A bűneseteket figyelő tudósok majdnem minden ember elzülléséért a társadalmat teszik felelőssé, mert amint a bűnös életrajzát tanulmányozzák, rájönnek, hogy azzal már kicsiny korában nem törődött az emberiség, melynek nagy kertéjében úgy nőtt fel, amint a dudva. A bűnösök lelkivilágát kutató tudósoknak igazuk van. Az emberi társadalom büntet, megvet, nem ismeri a bünbocsánatot és igy neveli a saját ellenségeit. ” Azt hiszem ehhez nem kell mást hozzáfűzni. Mossák a fold gyomrát címmel érdekes kis írás jelent meg az Esztergom és Vidéke „aktuális” számában. „Közönséges halandónak, ha beteg, pár csepp medicinával mossa a gyomrát. Nem megy az ily könnyen a dolog, ha a jó öreg föld gyomrát kell mosni. Ehhez gőzszivattyu szükséges és rengeteg sok gummitömlő. így cselekedett a városi közegészségügyi hatóság, mikor a bűzös hosszusori és kispiaci kanálisokat kiöblíteni akarta. A tűzoltóság gőzszivattyuját neki állították a hévviznek, temérdek gummicsővel kigyózták be az utcákat. Aztán megindult rettentő bugással a gőzszivattyu és elkezdte szörpölni a Hévviz patak párolgó vizét be a kanálisokba, hogy aztán az öblögetés elvégezvén, nagy kerülővel ismét a Dunába jusson. A föld gyomrán igy óránkint 180 hektoliter vizet eregettek keresztül, mely operáció alatt az öreg föld teljesen jól érezte magát. ” Sajnos a föld betegségét most már nem lehet ilyen egyszerű módon kezelni. A Kalendárium végén általában ön- gyilkosságokról és balesetekről szoktunk hírt adni, de most engedjék meg, hogy egy tréfásabb esetről írjak. Öngyilkos sertés címmel az Esztergom május 29-i számában ezt írják: „Hogy vannak öngyilkos emberek, azt nap-nap után szomorúan tapasztalni. De hogy ez a pestis már az állatvilágra is átragadt, nem hinné az ember. Pedig úgy látszik. Vígan legelészett a csorda a kesztölci határon és túrta az áldott földet. Egyszerre nagy dördülés hatigzik el s a csendes böfögés rémes akkorddá válik a csordában. Mi történt? Tán a kondás lett öngyilkossá? Oh nem! Egy hízónak szánt csordatag követte el az attentátumot önmaga ellen. Beleharapott egy ritka élvezettel kínálkozó falatba, de vesztére, mert az dinamit-patron volt, melyet valószínűleg bányászok vesztettek el gondatlanságból. Bizony jó lesz ezekre a gyilkos falatokra jobban vigyázni, mert különben megeshe- tik, hogy Kesztölcön nem lesznek annak idején vigalmas disznótorok. ” • GK-Ä(A FECSKÉHEZ) UOROS JÓZSEF fűszerés csemegekereskedése ESZTERGOMBAN. Ajánlja raktáron levő legjobb minőségű árúit. Pontos kiszolgálás. * Előnyös árak. Az árúk legjobb minőségéért garantálva. L
