Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)

2004-05-28 / 106. szám

4 • HÍDLAP • 2004. május 28., péntek RÉGIÓ MAI TÉMA Szlovákiában jó a diplomával elhelyezkedők aránya Az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző' Főiskola régiónk diplomát adó intézménye, amely az elmúlt években egyre több szlovákiai ma­gyar diáknak ad lehetőséget a továbbtanulásra. A főiskola Tanulmányi Osztályá­nak tájékoztatása alapján az intéz­ményben oktatott szakok továbbra is rendkívül népszerűek, különösen a művelődésszervező-kommunikáció szakpár. Az utóbbi években megszo­kott tendencia a többszörös túljelent­kezés a felvételi vizsgákra. A művelő­désszervező szakon idén több mint hatszoros a túljelentkezés, szo- ciálpedagógus szakon nagyjából há­romszoros. Korábban az első számú képzésnek számító tanítóképzés nép­szerűsége mára már a fenti két szak mögé kényszerült, ennek köszönhe­tően a túljelentkezés erre a képzésre nem jellemző. A Tanulmányi Osz­tály statisztikája szerint pillanatnyi­lag stagnál a tanító szakon oktatott hallgatók létszáma. Mit mond a hallgató? Arról, hogy a végzős diákok ho­gyan tudtak elhelyezkedni diplomá­jukkal, a főiskolának nincs hivatalos statisztikája, ezért csak az országo­san jellemző adatok, illetve az idén végző hallgatók véleménye adhat ezzel kapcsolatban némi támpontot. A szociálpedagógusi szakmában egyelőre nem lehet beszélni telített­ségről, ráadásul nyugati mintára csak a közelmúltban elterjedő kü­lönféle magán szociális intézmé­nyeknek köszönhetően keresik a szakon végzetteket. A nyugati or­szágokban jellemző, a hazainál jóval magasabb bérezéseknek köszönhe­tően sokan közülük külföldön sze­retnének elhelyezkedni, és a statisz­tikák alapján a nyugati felvevőpiac képes fogadni a magyarországi szakembereket. A szociális szférá­ban sokkal könnyebb elhelyezkedni, mint más területen - erősítette meg Gargya Zsolt végzős hallgató.- A szociálpedagógus képzést a fő­iskolán négy évre tervezik, de három év alatt abszolválni lehetne. Az egy év plusz annyit jelent, hogy a hallga­tók több gyakorlati helyen bizonyít­hatják tudásukat, az addig megtanul- takat. A főiskola elvégzése után jó szakemberek leszünk, ezt a tanárok­nak és a gyakorlati helyeken végzett munkának köszönhetjük. Vélemé­nyem szerint a szociális szféra kiépí­tése új keletű dolog. Ha a hallgatók jól teljesítenek, mind az iskolapadba, mind az egyes leendő munkahelye­ken, akkor nem lesz gondjuk az elhe­lyezkedéssel. A gyakorlati helyek többségén felajánlják azt, hogy az is­kola befejezésével náluk dolgozhas­son az ember. A szociális szféra több területet foglal magába, az idősek otthonától az önkormányzatig, és egy szociális felsőfokú végzettséggel jó .lehetőség van az elhelyezkedésre. Ez a jelenlegi állapot, 5-10 év múlva nehezebb lesz. A művelődésszervező-kommuni­káció szak évek óta rendkívül népsze­rű a hallgatók körében, éppen ennek köszönhetően az álláspiac jelentősen telített, vagyis az elhelyezkedés nem könnyű ezzel a diplomával - véli Se­bők László, a főiskola végzős műve­lődésszervező hallgatója.- Persze sokan vannak olyanok, akik már a főiskola alatt dolgoztak le­endő szakmájukban, többen szeret­nék egyetemen továbbfejleszteni tu­dásukat, de azért nem ez az általáno­san jellemző. Én nem tartozom közé­jük, azt hiszem, hogy a jövőben nem fogok a szakmában dolgozni, az ál­lamvizsga után más irányban szeret­ném folytatni tanulmányaimat. A tanító szakon végzettek iránt szintén jelentős a kereslet, bár a vég­zősök közül is egyre kevesebben kí­vánnak a szakmában dolgozni, ami ismerve a magyarországi és szlováki­ai tanítói bérezéseket, nem is csoda. A szlovákiai helyzetről Arra vonatkozólag, hogy milyen az egyetemet végzett magyar hallgatók elhelyezkedési lehetősége Szlovákiá­ban, Sándor Anna, a nyitrai Konstan­tin egyetem magyar tanszékének veze­tője elmondta: statisztikai felmérése­ket ugyan ez ügyben nem végeznek, de véledenszerű visszajelzésekre alapozva megállapíthatja, gyakorlatilag nincs olyan hallgatójuk, aki nem tudott volna elhelyezkedni. Ráadásul nagy részük az adott szakon belül jutott munkához. Mindez annak ellenére, hogy gyakorla­tilag sok a pedagógus, az iskolákban vi­szont egyre kevesebb a tanuló. Továb­bá azt is elmondta, hogy a végzős hall­gatóknak mindig azt tanácsolja: még az államvizsgák előtt keressék a lehető­ségeket, hogy nagyobb esélyekkel in­dulhassanak a pályán. Sándor Anna szerint a többség inkább csak az állam­vizsgák után fog hozzá a munkalehető­ségek felkutatásához. László Béla, a Közép Európai Ta­nulmányok Karának dékánja ellenben elmondta: a magyar tanító- és tanár­képzés esetében a végzős hallgatók 80 százalékának már az államvizsgák előtt megígért helyük van, csak az ad­minisztratív tényezők hiányoznak.- Az a tapasztalatunk, hogy a szak­jukból eredően tudnak elhelyezkedni. A magyar tannyelvű iskolákban kevés a diák, sok olyan tantárgyat kell taní­tani, amire nincs képesítésük. Ezért az egyetemen hároméves kiegészítő tanulmányokat hirdettünk meg - tájé­koztatta lapunkat László Béla. • CZIGLER, BUKOVICS A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola hallgatói­nak létszáma, szakonként és képzéstípusonként lebontva. (A Tanulmányi Osztály 2003. októberi adatai alapján) Nappali tagozat Művelődésszervező-kommunikáció szak 236 fő Szociálpedagógus szak 199 fő Tanító szak 179 fő, német nemze­tiségi tanító 33 fő, szlovák nem­zetiségi tanító 8 fő Milyenek a friss- diplomások esélyei? Erika (szociálpedagógus-hitoktató) 'JUMH A gimnáziumban kortárs m seSlt° szakkörbe jártam. "" Már ott megtetszett a szoci- iJH ális munka. Négy helyre *•****’ adtam be a jelentkezésemet, az esztergomi volt az első. Egyelőre nincs munkahelyem, viszont úgy ér­zem, hogy ebben a szakmában van­nak esélyeim az elhelyezkedésre. A hitoktató hivatást szeretném hosszú távon betölteni, de szívesen dolgoz­nék iskolában is szociális munkás­ként, vagy a családsegítőben, esetleg idősek otthonában. Réka (kommunikáció- művelődésszervező) Érettségi előtt fogalmazó­dott meg bennem, hogy újságíró szeretnék lenni. Nem bántam meg, hogy Esztergomba jöttem. Nem kellett csalódnom, bár időközben el­ment a kedvem az irogatástól. A sza­kosodás révén megtaláltam az utam. A rádiós újságírás és a könyvkiadás, könyvterjesztés speciaiizációk tet­szettek, érdekelnek. Nem látok lehe­tőséget ezekben a szakmákban az el­helyezkedésre, mert szinte minden a kapcsolatokon múlik. Kriszta (kommunikáció- müvelődésszervező) Középiskolásként a zala­egerszegi színházban töl­töttem szabadidőmet. El­határoztam, hogy a kultú­rával fogok foglalkozni, ezért jelentkeztem a művelődésszer­vező szakra. Fontos volt Budapest közelsége a pezsgő színházi élet mi­att. Ott is szeretnék dolgozni mint színházi titkár. A főiskola színházi előadás-szervezője lettem. A gyakor­lataimat fővárosi színházakban töl­töttem. Mindez megerősített hiva­tástudatomban, remélem, hogy ha­marosan visszajeleznek. Indul a Csévi Kisbíró Parlagfű-mentesítés közmunkában Június 10-i határidővel lehet be­adni a kistérségeknek és önkor­mányzati közösségeknek a parlag- füirtásra vonatkozó pályázataikat Az irtást közmunkában kell elvé­geztetni. A programra 223 millió forintos keretet biztosít a Foglal­koztatáspolitikai és Munkaügyi Mi­nisztérium. A pénzből 1200 fő munkanélkülit le­het foglalkoztatni két hónapra. A mun­kákat előreláthatólag július 1-jén kezd­hetik meg. A kistérségeknek és önkor­mányzatoknak vállalniuk kell legalább 30, legfeljebb 50 munkanélküli többlet­foglalkoztatását, akik a parlagfűirtást és a gyommentesített területek parkosítá­sát végzik. A pályázóknak be kell von­niuk civil egészségvédő szervezeteket, hogy a programhoz lakossági tájékozta­tás, parlagfű-mentesítő akciónap is tár­suljon. A pályázóknak a projekt során munkaviszonyt kell létesíteniük aktív korú, nem foglalkoztatott, rendszeres szociális segélyben részesülőkkel. Ez lehet teljes munkaidőben vagy 6 órás részmunkaidőben. Cél, hogy a foglal­koztatottak között a településen élő ro­mák arányát meghaladóan legyenek ci­gány származású munkanélküliek. Az igényelt támogatási összeg nem halad­hatja meg foglalkoztatottanként havon­ta a 96 ezer forintot. Egy-egy kistérségi pályázat maximális támogatási összege 50 munkanélküli foglalkoztatásával két hónapra 9,6 millió forint lehet. A pályázónak tudomásul kell venni, hogy az igényelt támogatás minimum 80 százalékát a munkanélküliek foglal­koztatásának bérköltségére és annak járulékos költségeire kell fordítania - áll a Foglalkoztatáspolitikai és Munka­ügyi Minisztérium felhívásában. • AKAREE Falulap indításáról is döntöttek a piliscsévi képviselők szerdai ülésü­kön. A kéthavonta megjelenő Csévi Kisbíró a településen élők sokrétű informálását szolgálja. A képviselő-testület módosította a 2004. évi költségvetést, rendeletet hoztak helyi újság alapításáról. Elha­tározták, hogy a Csévi Kisbíró kétha­vonta fog megjelenni szlovák és ma­gyar nyelven a két önkormányzat gondozásában. A lapot helyben fog­ják összeállítani. Főszerkesztője A szokásos év végi hangszeres vizsgák e hét elején kezdődtek az Esztergomi Városi Zeneiskolában, amelyek végén idén is ünnepélyes évzáró koncertre kerül sor. Udvardyné Pásztor Ágnes, a zeneis­kola igazgatója elmondta: a zeneiskolába minden tanévre be kell iratkozni, a hangszeres bizonyítvány leadásával. Az előképzősöknek nem kell leadniuk a ka­pott bizonyítványt, ők a választott hang­szerre jelentkeznek, viszont, aki más ze­neiskolából érkezik, szintén hangszeres bizonyítványt hozzon magával. Azok a jelentkezők, akik még egy­általán nem jártak zeneiskolába, meghallgatáson vesznek részt. A hét éven aluliak hangszeres tanulmánya­ik megkezdése előtt szolfézselőkép- zős csoportba kerülnek beosztásra. Bendúr István pedagógus lesz, mel­lette a helyi intézmények vezetői, civil szervezetek dolgozói és maga a pol­gármester asszony is részt vesz majd a munkában. Az újságban többek kö­zött önkormányzati, iskolai hírek, a képviselő-testületi ülésekről szóló tá­jékoztatások fognak szerepelni - tud­tuk meg Nagy Mária polgármestertől. Elfogadásra javasolták a képviselők Komárom-Esztergom megye terület- rendezési tervét, valamint elhatároz­ták, hogy hulladékgazdálkodási társu­lási megállapodást köt a település a Lehetőség van már óvodás korban is beiratkozni az intézménybe, úgyne­vezett kiselőképzős csoportokba. A gyerekek ilyenkor játékos formában kerülnek közel a zenéhez, a hangok, a mozgás világához. Működik olyan csoport is, amely kifejezetten a hang­szertanulást hivatott előkészíteni, va­gyis a hallást, az éneklést fejleszti, a néptánc előképző pedig az éneklés mellett verses, játékos formában ké­szíti elő a csoportos néptánctanulást. A 2004-2005. tanévre meghirdetett tanszakokat ajánlotta figyelmünkbe: A. előképző: zenei előképző (óvodától 6-7 éves korig, heti két alkalom), néptánc előképző (óvodától 1. osztályos korig, heti két alkalom); B. hangszeres: zon­gora, hegedű, gordonka, gitár, furulya, fuvola, klarinét, rézfúvósok, ének és ütő; C. néptánc: 11-12 éves korig. A nö­Duna Vértesköze Regionális Társulás­sal és a Rumpolddal. A község így pá­lyázni tud a hulladékgazdálkodással kapcsolatos kiadásokra. Eldöntötte a testület azt is, hogy pályázni fognak a Megyei Területfejlesztési Tanács által kiírt féljellegű decentralizált alapra, hogy utat tudjanak építeni, valamint utcákat felújítani. Az ülés végén dön­töttek az óvoda nyári zárvatartásáról, ennek megfelelően július 4-től egy hó­napon keresztül a felújítási munkák miatt nem üzemel az intézmény. • GK vendékek heti kétszer másfél órát vesz­nek részt a csoportos foglakozásokon. Egyes hangszerek tanulása bizonyos előképzettséget, illetve megfelelő élet­kort, testmagasságot igényel. A hang­szertanulás hetente kétszer fél óra, kö­telező tárgy a szolfézs, heti másfél órá­ban. Az új növendékek részére a be­iratkozás nem jelent automatikus fel­vételt, a vezetőség szeptember elejére a létszámhatárok figyelembevételével állítja össze a felvettek névsorát. Az intézmény jövő tanévre szóló be­iratkozási és felvételi időpontjai: június 18., 10.00-12.00; 15.00-1700, illetve június 19,0900-12.00. A szülők az oktatással és a beiratkozással kapcsolatos kérdései­ket feltehetik az intézmény vezetőjénél személyesen vagy telefonon a + 36/33/523-135-ÖS telefonszámon. • SEM Jövőre is várja a tanulni vágyókat a Zenede Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola

Next

/
Thumbnails
Contents