Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)

2004-05-28 / 106. szám

2 HÍDLAP • 2004. május 28., péntek SZLOVÁKIA Érvénytelenítették a romatörvényt A parlament tegnap hatályon kí­vül helyezte az 1958-ban életbe lé­pett, a romák diszkriminációját elő­segítő törvényt. A jogszabály ellen­tétben volt Szlovákia alkotmányával és az Európai Unió jogrendjével is. A rendelkezés lehetővé tette, hogy az ország területén élő vándor életmódot folytató romákat letele­pedésre és munkára kényszerítsék azért, hogy beilleszkedjenek a több­ségi nemzet struktúrájába. Csehor­szágban ugyanezt a törvényt 1998- ban törölték el. Több pénzt kap az oktatás Közel másfélmilliárd koronával adnak többet a regionális oktatás fi­nanszírozására. Az oktatási minisz­térium az eredetileg tervezett 30 milliárd korona mellé további, közel másfél milliárdos további támogatás szeretne adni. Martin Frone oktatási miniszter tájékoztatása szerint az első 500 mil­liót a jövő hét folyamán utalják át az érintett intézményeknek. A tárca a saját költségvetéséből egymilliárd koronát fog fedezni, az összeg fenn­maradó részének forrását a kor­mánnyal két hét múlva esedékes tár­gyaláson szeretnék megtalálni. Uzsorásokat fogtak Kassán Uzsorásokat fogtak el szerdán a kas­sai Lunik IX. lakótelepen. Jana Demjanovicová, a kassai rendőrség szóvivője elmondta, hogy a 79 rendőr segítségével véghez vitt akción hat, vél­hetően uzsorás személyt fogtak el. A gyanúsítottak közül volt, aki 1999 óta legkevesebb félmillió koronát keresett tevékenységével, ezzel szemben voltak olyanok is, akik megközelítőleg 200 ezer korona hasznot könyvelhettek el. Fico: mi már figyelmeztettünk Új büntetési rendszer Gyorsabb lesz a felelősségre vonás Gyorsabb lesz a büntetőeljárás a kormány által elfogadott büntető törvénykönyv űj rendelkezései sze­rint. Daniel Lipsic igazságügyi mi­niszter szerint ezentúl gyorsabban kerül a bűncselekmény elkövetője a bíróság elé. Az új jogszabály a kato­nai igazságszolgáltatás alá rendeli a rendőrséget és az összes fegyveres testületet. Lipsic úgy véli, ezáltal felgyorsul a fegyveres testületek tagjainak felelősségre vonása. A rendőrség nem ért egyet azzal, hogy a katonai igazságszolgáltatás hatáskörébe kerülnek. Szerintük ez Tiltakoznak a hallgatók A kormány a jogszabály elfogadá­sakor nem vette figyelembe a hallga­tók képviselőinek megjegyzéseit és kéréseit - mondta Michal Martinyák, az Egyetemek és Főiskolák Diáktaná­csának elnöke a kormány által szer­dán elfogadott diákhitelről szóló tör­vényről. Úgy vélik, ezzel a lépésével az Oktatási Minisztérium csak azt bi­zonyította, hogy nem akar együttmű­ködni a diáksággal a felsőoktatási re­form bevezetésénél. A diáktanács ezért felszólította a hallgatókat, hogy utasítsák el a diákhitelről szóló tör­vényt és előterjesztésének módját. A tervezet szerint a következő iskola­évtől kezdve az éves tandíj felső határa 21 900 korona lesz. A tandíj bevezetésé­ről az első két évben a rektorok dönthet­nének. A törvénymódosítás parlamenti vitája legkorábban júniusban várható. • RGA csak azért van, mert nem akarják megszüntetni a katonai bíróságokat. Lipsic azzal érvelt, hogy Olaszor­szágban és Spanyolországban is a ka­tonai igazságszolgáltatáshoz tartoz­nak a fegyveres testületek. A törvény 2005 áprilisában lép ér­vénybe, amely alapján a büntető­ügyekkel elsődlegesen a járási, illetve a megyei bíróságok, esetleg az úgyneve­zett Speciális Bíróság, másodlagosan pedig a kerületi bíróságok fognak fog­lalkozni. A Legfelsőbb Bíróság csak a rendkívüli eseteket fogja vizsgálni. Az új jogszabály javasolja a nyilvános (védőügyvédek működését, akik álla­Ma kezdődik Pozsonyban a NA­TO Parlamenti Közgyűlése, amely miatt komoly biztonsági intézkedé­seket vezettek be. A városba nemcsak a közgyűlés küldöttei érkeztek meg, hanem a globalizáció-ellenes szerve­zetek képviselői is, akik szombaton a fővárosban egy nagy tüntetésre ké­szülnek. Több ezer rendőrt és kato­nát vezényeltek a fővárosba. A közgyűlésen 600-800 küldött vesz részt. A szigorított rend 7 napig fog tartani. A rendőrök már szerdá­tól kezdve fokozatosan foganatosítot­ták a biztonsági intézkedéseket, ki­függesztették az új jelzőtáblákat. „A legnagyobb szigorítás a Carlton Szál­ló és a Danube Hotel környékén vár­mi alkalmazottak lennének és helyet­tesíthetnék a magánügyvédeket. A törvénybe belekerült az a ren­delkezés is, amely alapján a bűntett elkövetésénél rajtakapott vagy a me­nekülés közben elfogott kisebb bűn- cselekmények elkövetőit az ügyész 48 órán belül átadja a bíróságnak, amely meghozza az ítéletet, vagy öt napon belül kitűzi a tárgyalás idő­pontját. A bíróságoknak ezután már nem kell minden bűnügyet kötelező­en megtárgyalniuk, hanem az ügyész és a vádlott közösen megálla­podhat a büntetés módjáról. • RGA ható, ahol a vendégek lakni fognak. A Vigadó (Reduta) környékét szinte teljesen lezárják. Ezenkívül a M. R. Stefánik Repülőteret is fokozottan ellenőrzik, hiszen a küldöttek nagy része repülővel érkezik. Szigorításokra számíthatnak az ál­lampolgárok Vöröskőn és Trencsénben is, ahová a résztvevők a kísérőrendezvények miatt utaznak” - tájékoztatott Vladimír Palkó belügy­miniszter. Néhány ezer rendőr fog ké­szenlétben állni, más megyékből is ér­keznek rendfenntartók a fővárosba. A rendőrök speciális felszerelést kaptak erre. az alkalomra, sőt vízágyúk és pán­célos autók is a rendelkezésükre állnak. • RGA Ma kezdődik a pozsonyi NATO-közgyűlés Húsz napja van a megegyezésre a KDH-nak és az ANO-nak Koller Péter jegyzete Választási kedv(etlenség) Ennyit, mint az elmúlt néhány hónap alatt, talán még az életben nem szavazott - és egyhamar nem is fog - a mélyen tisztelt állampol­gár. A Felvidéken jövőt választot­tunk, amikor az Európai Unióra szavaztunk, választottunk egy el­nököt a tizenegy jelölt közül, az­tán még egyet a megmaradt kettő­ből. El kellett volna látogatni a népszavazásra is, hogy megbuktas­suk Mikulás Dzurinda kabinetjét, de az állampolgárok egy része úgy döntött, mégsem lenne ildomos megingatni Szlovákia amúgy sem sziklaszilárd politikai pozícióját rögtön az EU-csatlakozás előtt. Ezzel viszont még nem ért véget a demokratikus véleménynyilvání­tások sorozata. Ki-ki a maga orszá­gában 13-án kiválaszthatja Magyar- ország és Szlovákia legelső uniós parlamenti képviselőit. Három hét­tel az esemény előtt viszont már bátran vállalható az a megállapítás, hogy a feljebb felsorolt voksolások­ban egy a közös: a szégyenletesen alacsony választói részvétel. Szlovákiában Csáky Pál EU-inte- grációs felelős alatt rezgett a léc, amikor az uniós csatlakozásunkat szentesítő népszavazás hajszál hí­ján lett csak érvényes. Az ellenzék A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelentése Robert Fico, a Smer elnöke szerint igazolta azokat a fel- tételezéseket, amelyekről a párt már tavaly is beszélt. Az elnök tegnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a SIS jelentése többek között a magas mértékű kor­rupcióról, a stratégiai vállalatokban fo­lyó sikkasztásokról és egyes állami cé­gek előnytelen magánosításáról beszél. Fico azt mondta, ha ezeket a problémákat nem orvosolják, a jog­állam megsemmisítéséről beszélhe­tünk. Mindemellett az ellenzéki pártvezér azt tartja a legfőbb gond­nak, hogy az országban élő embere­ket mindez nem érdekli, és a jelenle­gi kormány azon munkálkodik, hogy ehhez a tevékenységhez folyamato­san hozzászoktassa a nyilvánosságot. Gasparovic támogatja a mohi erőmű építését Ivan Gasparovic leendő köztársa­sági elnök támogatja a mohi atom­erőmű befejezését. Gasparovic egy tegnap Kassán tartott sajtótájékozta­tóján azt mondta, hogy már a hat évvel ezelőtti tárgyalások alkalmával is jelezték Ausztriának, hogy Szlová­kia egyedül szeretne dönteni ebben a kérdésben, és a leendő elnök örül neki, hogy ebben az Európai Unió is támogatja az országot. • -K­A KDH képviselőinek és Pavol Ruskónak, az ANO elnökének 20 nap áll a rendelkezésére, hogy peren kívül megegyezzenek a KDH-ról el­hangzott egyes állítások miatt. A ke­reszténydemokraták azért perelték be Ruskót, és kértek tőle 10 millió ko­rona elégtételt, mert hírbe hozta őket Frantisek Mojzis besztercebányai vállalkozóval. Rusko februárban kije­lentette, Mojzis cége kapcsolatban van a KDH-val. Ezután Mojzis azzal vádolta Ruskót, hogy megzsarolta őt, támogassa az ANO-t. Rusko tagadta a vádakat, és 2003. július 28-án a Különleges Ügyészi Hivatalban közölte, hogy Mojzis 10 millió koronát fizetett a KDH egy­kori székházának eladásáért. A Pozsonyi 4. számú Járásbíróságon szerdán sem Pavol Hrusovsky, a KDH elnöke, sem Pavol Rusko gazdasági miniszter nem jelent meg. Ernest Valko ügyvéd, a KDH jogi képviselő­je Rusko pártjára is kiterjesztette a fel­jelentést, ugyanis Rusko azt állította, hogy az ANO elnökeként tette a vitát elindító kijelentést. Rusko jogi képvi­selője azt javasolta, hogy hallgassák meg Peter Duracek, volt SDK- képviselőt, illetve Frantisek Mojzis vállalkozót, ezenkívül foglalkozzanak Peter Kresánek mentelmi jogának megszüntetésével, valamint Rusko és Mojzis vizsgálati anyagaival. A felpe­res a 10 millió korona elégtételen kívül még azt is követeli, hogy az ANO el­nöke a sajtóban kérjen bocsánatot. Megtérítik a munkakeresés útiköltségeit A munkaügyi hivatalok megtérítik a munkakereséssel kapcsolatos útikölt­ség 70 százalékát Az autóbusz vagy vasúti jegy ára azonban legalább 100 korona kell, hogy legyen. A népsze­rűsítés ellenére kevés munkanélküli veszi igénybe ezt a lehetőséget Az első negyedévben a munkanél­küliek nemigen használták ki az úti­költség-térítés lehetőségét. A mun­kaügyi hivatalok hatékonyabb tájé­koztatásának köszönhetően e téren április végén következett be változás. Martin Danko, a munkaügyi tárca szóvivője szerint az útiköltség részbe­ni megtérítését azért vezették be, hogy munkahelykeresés céljával ösztönöz­zék az embereket a lakhelyüktől távo­labbi térségek felkeresésére. Robert Prega, a Tatra banka elemzője viszont úgy véli, hogy a munkanélküliség csökkentése szempontjából az intézke­dés nem váltja be a hozzá fűzött remé­nyeket. Pozsonyon kívül Szlovákiában nincs sok olyan nagyváros, ahol mun­kát lehetne találni - érvel Prega. Az egyes munkaügyi hivatalok az év elejétől e téren csupán néhány tucat munkanélküli igényét elégítették ki. Csadcán például február óta csak 13 személy kérvényezte a munkakeresés­sel kapcsolatos útiköltség megtérítését. A jogszabály értelmében a munka­ügyi hivatal havonta az útiköltség 70 százalékát, de legfeljebb 700 koronát téríthet meg. Emellett a kiadások 50 százalékának fedezésére előleget is, de legfeljebb 350 koronának megfele­A költségtérítés viszont nem vo­natkozik a munkaügyi hivatalok fel­keresésére, vagy a munkahelykere­sést bizonyító igazolások beszerzésé­re. Igényünkkel kizárólag csak akkor fordulhatunk a hivatalhoz, ha részt vettünk valamilyen munkahelyi posztra kiírt pályázaton, vagy a le-' hetséges munkaadónkkal történt be­szélgetésen. Ezek után fel kell mutat­ni a munkaadó által címzett meghí­vót, igazolnunk kell, hogy találkoz­tunk a munkáltatóval és ezekhez ér­telemszerűen csatolni kell az autó­busz- vagy vonatjegyet. Az említett 700 koronás útiköltség mellett lakhelyünktől hozzávetőleg 300 kilométeres sugarú körben keres­hetünk munkát. (zc) a milliókat felemésztő áprilisi refe­rendum miatt kapott intést, mert a Ficóék által annyira támogatott akcióra végül is csak a minden­képpen szükséges résztvevők alig több mint fele ment el. Végül pe­dig az emberek elnökválasztási hajlandóságát magyarázták előbb az időjárással, utóbb a polgárok túlzott csalódottságával. Az EU-képviselő választásokra 30 százalékos részvételt jósolnak a szakértők. Ennél már csak az a szomorúbb, hogy a tévés valóság- show-k szavazásain időjárástól füg­getlenül legalább ennyi „választó- polgár” gépeli be darabonként 250 forintért kedvence becenevét. Már­is kétszer akkora lenne a részvétel, ha a pénzüket fecsérlő fiataljaink akkor is elmennének szavazni, ha nem Indián vagy Anett sorsáról, hanem saját jövőjükről kellene dönteniük. Egyelőre viszont úgy fest, marad a szégyenletes statiszti­ka. A vigasz csupán annyi, hogy idén Pandorából még biztosan nem lesz a nemzet érettségi szín­vonalát tükröző uniós képviselő. = HÍDLAP Napi hírújság a régió életéről Lapigazgató: Száraz Róbert Főszerkesztő: Németh Zsolt Vezető szerkesztő: Papp János Rovatvezetők: Bartal Tímea (régió), Koller Péter (szlovákiai bel- és külpolitika). Nagy Balázs (sport), Váczy H. István (kultúra) Munkatársak: Árpási Károly, Bukovics Krisztián, Czigler Mónika, Epress József, Gál Kata, Kiss Emese, Kovács Árpád, Muzslay Ágnes Művészeti vezető: Balage P Szeder Tervezőszerkesztő: Ágfalvi Loretta Szerkesztőségi titkár: Jászberény iné Kárász Krisztina Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: + 36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@strigonium.hu Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Felelős kiadó: Kipke Ferenc igazgató Terjesztés vezető: Horváth Gábor Hirdetésfelvétel: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: + 36 (33) 500-750 •A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelőssé­get. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.a 943 03 Stúrovo, Továrenská 1., telefon: 036-756-2027 Előfizetési díj: egy évre 14 400 forint (1 918 korona), fél évre 7 500 forint (1 027 korona), negyedévre 3 900 forint (535 korona). Nyomda: Komáromi Nyomda és Kiadói Kft., 2901 Komárom, Igmándi út 1. (Postafiók 21.), felelős vezető: Kovács János ügyvezető igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents