Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-05-25 / 103. szám
• HÍDLAP • 2004. május 25., kedd SPORT Elmaradt a rögbis bravúr Málta - Magyarország 35-27 (25-3) A magyar válogatott brillírozott a második félidőben R ___Ö____ G B I Eu rópa bajnoki selejtezőn lépett pályára a magyar rögbiválogatott Málta legjobbjaival szemben. Az eddig európai porondon veretlen máltaiak elleni összecsapáson hajszálon múlott a magyar győzelem. A magyar csapat taktikája a támadásokra alapult. Gyors szélső játék alkalmazásával a magyar csapat támadólag lépett fel. A támadások következtében a fellazult magyar védelem egyéni hibái miatt nem tudta megakadályozni a máltai csapatot. A 15., 38., 39, 40. percben elért célokkal jelentősen elhúzott a vendéglátó csapat a félidőben. A második játékrészben több magyar csere után a csapat taktikájában változás állt be. Az eddigi, mindenáron való támadások helyett inkább a zárt védekezésből indított ellentámadásos taktikát alkalmazta a nemzeti válogatott. Ez be is jött, hiszen a magyar csapat ebben a játékrészben szinte sziporkázóan játszott és a második félidő harmincadik percében feljött 30-27-re. A levegőben lógott az egyenlítés, a válogatott teljesen beszorította a máltaiakat, de a 37. percben egy újabb céllal bebiztosították győzelmüket a vendéglátók. A magyar csapat különösen a második félidőben nagyon jól játszott és szoros mérkőzésen alig maradt el a bravúrtól. Neuzer András szövetségi kapitány nyilatkozata szerint rendkívül izgalmas, kemény első félidő után a második játékrészben nagyszerűen játszott a csapat. A máltai gárda nagyon erős ellenfél volt, különösen a harmadik negyede, ahol klasszis játékosok szerepeltek. A csoport küzdelmeknek vége, és a fiatal magyar válogatott játéka a jövőt illetően reményt keltő. A vesztes mérkőzés után Neuzer András felajánlotta lemondását. A Világkupa sorsolás előtt a szövetség fog dönteni az új kapitány személyét illetően. Az eredmény: Málta - Magyarország 35-27 (25-3) Valetta 2500 néző, vezette: Anderson (svéd) Magyarország: Heckel, Szabó, Tóth, Deli, Madarász, Sujogán, Koller, Szőlősi, Pfeiffer, Beke, Odor, Simon, Molnár J., Fekete, Nett. Csere: Pásztor, Kendi, Hegedűs, Molnár T, Juhász. Célok: Nett 12, Heckel 5, Deli 5, Sujogán 5. Edző: Szőlősi László, szövetségi kapitány: Neuzer András Holnapi számukban bővebben olvashatnak a mérkőzésről, a játékosok, a vezetőedző szemszögéből. A lemondással kapcsolatban megkérdezzük Neuzer András szövetségi kapitányt is. • NB Pontot szerzett a párkányi csapat Tíz emberrel is rohamoztak a hazaiak Tíz emberrel is győzhettek volna a hazaiak LABDARÚGÁS A szlovák harmadik liga 27. fordulójára került sor a hét végén. Az ebben a bajnokságban érdekelt párkányi labdarúgócsapat hazai pályán fogadta a Matador Púchov B gárdáját. A mérkőzésen igazságosnak mondható döntetlen született. Hazai helyzetekkel kezdődött a találkozó, a párkányi focistáknak jót tett az elmúlt héten kiszabott büntetés, a legutóbbi lélektelen produkció miatt. Már a 10. percben góllá érhetett volna a párkányi fölény, de Bábsky száz százalékos helyzetben rontott. A kezdeti rossz helyzetkihasználás folytatódott, de a szurkolók hiába buzdították kedvenceiket, találatot nem sikerült elérni. Kiállítást viszont igen, a hazaiak csapatkapitányát, Marsai Zsoltot a bíró - jogtalanul - küldte idő előtt zuhanyozni. így a második félidőre már csak tíz emberrel futott ki a Duna-par- ti csapat, de ez a játékon nem látszott. Továbbra is fölényben játszott a hazai csapat, négy komoly helyzetet is kidolgoztak, de a kapufáról sajnos nem befelé pattant a labda. Lapár Miroslav a párkányiak ügyvezetője örült az egy pontnak: a fiúk mindenképp dicséretet érdemelnek, főleg annak tudatában, hogy majd egy órát emberhátrányban játszottak. Ez nem látszott a játék képén, egy kis szerencsével-mindhárom pontot begyűjthet- tük volna. A múlt heti büntetés miatt öszszekapták magukat a srácok, a 0-0-s dön- tetlen ellenére a kilátogató nézők is tapssal jutalmazták a produkciót. A kiállítás elhamarkodott döntés volt, a fiatal bírói hármas kárára írandó. A mérkőzés után a negyedik játékvezető is azt mondta, nem volt jogos az ítélet. Jót tett ez a döntetlen, sikerült egy pontot szerezni, ami jó eredménynek számít. Jöhet a bajnokság egyik kiemelt összecsapása, a hét végén a listavezetőhöz — Lapás — látogatunk. Az eredmény: Párkány- Matador Púchov B 0-0 A III. liga 27. fordulójának további eredményei: Topolcany-FC Vion Zlaté Moravce 2-3, Nővé Zámky- Lednické Rovne 0-0, Komárno- Myjava/Turá Lúka 1-0, Dőlné Vestenice-Bánovce 1-0, Spartak Trnava B-Velky Lapás 1-2, Neded-Jaslovské Bohunice 0-1, Nemsová-Levice 1-0. • NB Győzelemmel zárta az idényt az Esztergom Sipos Krisztina nyolc góllal búcsúztatta az idényt KÉZILABDA Az EKSE-Totem játékosai - ígéretükhöz híven - veretlenül küzdöt- ték végig a rájátszás mérkőzéseit, az utolsó, tulajdonképpen tét nélküli találkozón a Spartacus csapatát győzték le magabiztosan. A félig telt csarnokban még a mérkőzés előtt apró ajándékkal köszöntötték a találkozó két sípmesterét, Klucsó Jenőt és Lekrinszki Tivadart, akik búcsú mérkőzésüket vezették az élvonalban, valamint a hazaiak pályaedzőjét, a 60. születésnapját ünneplő Geiszler Józsefet. A tét nélküliség rányomta a bélyegét az találkozó első néhány percére, mindkét együttes körülményesen, több hibával játszott. A jó formában játszó Sipos és a büntetőket biztos kézzel értékesítő Keczkó jóvoltából az EKSE az első játékrész második felétől egy-két góllal elhúzott ellenfelétől, és előnyét a szünetig megőrizte. A második játékrész elején a Szpari újra felzárkózott egy gólra, köszönhetően a vendégek gólerős vezéregyéniségének, Viglási Zsuzsannának, aki nem csak góljaival tartotta a lelket a kőbányai együttesben, de folyamatosan hajtotta társait a pályán. A hazai csapat azonban nem adott lehetőséget arra, hogy Viglásiék kiegyenlítsenek, a kapuban Körmöczi remekelt, támadásban pedig elsősorban a Veszeli-Sipos duó gondoskodott a megszerzett előny megtartásáról, illetve növeléséről. Az ellenfélen nem segített az időkérés sem, a Laurencz tanítványok felszabadultan játszottak, helyenként remek játékot bemutatva. Lendületüket nem törte meg az időközben nyolc gólig, és három kiállításig jutó Sipos piros lapja sem, a mérkőzés végén parádés gólokat lövő szélső, Simon Orsi góljai biztossá tették a győzelmet. Éber István ügyvezető elégedett volt a mérkőzéssel, bár elmondása szerint „nagy ünneplésre nem került sor. A lányok Laci bácsinak (Laurencz László) még a rájátszás előtt elmondták, hogy nem kell esélyeket számolgatnia, minden meccsen pontot, pontokat fognak szerezni, és nem lehet kérdés a csapat bennmaradása. Betartották ígéretüket, valóban nem volt szükség az esélylatolgatásra.” Az ügyvezető a folytatással kapcsolatban elmondta, hogy a következő két hétben még heti két alkalommal edzenek a lányok, azt követően hosszú, közel másfél hónapos szünet következik. „A vezetőségre természetesen ez nem vonatkozik, számunkra most kezdődik az igazi munka. Gőzerővel próbáljuk megteremteni a következő szezon anyagi hátterét, tárgyalunk a szponzorokkal és a város illetékeseivel is a folytatásról. Jelenlegi névadó szponzorunk, a Totem cégcsoport már jelezte, hogy jövőre is támogatni szeretne minket, a héten eldől, hogy milyen formában. A játékosokkal csak ezt követően fogunk tárgyalni, a célunk az, hogy a csapatot lehetőség szerint egybetartsuk.” Esztergomi KSE-Totem - Bp. Kőbányai Spartacus 30 - 24 (11-8) Az eredmény alakulása: 7. p. 2-2, 12.p. 4-4, 18.p. 6-5, 25.p 8-8, 27.p. 10-8, 35.p. 13-11, 42.p. 18-14, 49.p. 21-18, 55.p. 25-20, 59.p. 29-24 A rájátszás alsóházának végeredménye: 9 Esztergom 4 3 1 - 110-89 11 (4) 10. K. Spartacus 4 1 2 1 80-83 6 (2) 11. Békéscsaba 4- 1 3 82-100 4 (3) • BK í Kajak-kenu: tíz arany Poznanban Szokásához híven utcahosszal verte a mezőnyt a magyar kajak-kenu válogatott a hétvégén zárult Európa-baj- nokságon. A poznani seregszemlén tíz aranyat (összesen 18 érmet) szereztek a mieink, ráadásul ezekből ötöt olimpiai számban. A férfiak főleg csapatban voltak elemükben: a szombati 1000 méteres sikerek (a K4-es és a C4-es csapat is legyőzhetetlennek bizonyult) után, vasárnap 500 méteren győzött a K-l-es Vereckei Ákos, a K-4-es csapat, valamint a C-2-es között Kozmann György és Kolonics György. A 200 méteres „ráadásban” pedig tovább bővítette a válogatott aranygyűjteményét a férfi K-4-es csapat. A nők mezőnyében szombaton a K-l-es Kovács Katalin, és a K-2-es Szabó Szilvia és Bóta Kinga remekelt, míg 500 méteren a K-l-es Janics Natasa, valamint a K-2-es között Paksy Tímea és Benedek Dalma ért elsőként a célba. Szezonzáró Reat-rémálom A Barcelona kaparintotta meg az egyenes BL-be jutást garantáló második helyet a spanyol bajnokságban, a Real Zaragoza otthonában elszenvedett 2-1-es veresége ellenére. A vert sereg sikere a Real Madrid újabb fiaskójának köszönhető, hiszen a (története leghosszabb negatív sorozatát maga mögött tudó) fővárosi együttes a zárófordulóban a Real Sociedad-tól szenvedett odahaza, már-már megalázó 4- 1-es vereséget. A királyi gárda ráadásul a dobogóról is lecsúszott, és a bronzos befutó Deportivóval egyetemben selejteznie kell jövőre a BL-ért. Szabicsék lemaradtak a BL-ről A VfB Stuttgart a legrosszabbkor veszítette el harmadik helyezését a tabellán. A Bayer Leverkusen elleni 2-0-s vereséget ugyanis már lehetetlen jóvá tenni, azaz Szabicsék a gyógyszergyáriakkal szemben alulmaradtak a BL-selejtezős helyért folyó versenyfutásban. A csapat edzője, az utóbbi időben inkább saját, mint csapata boldogulásáért dolgozó Felix Magath nem nagyon gyötri „magát” a csalódást keltő tavaszi szezont követően. Teheti, hiszen Szabicsékkel ellentétben, a Bayern München leendő edzőjeként ő már BL-résztvevőnek számít, lévén a bajor csapat végzett a Werder mögött a második helyen. Női EHF-kupa: győri ezüstgyár Ugyan a beígért meglepetés helyett a Győri Graboplast kiadós zakót kapott a dán Viborg otthonában, nincs mit szégyellniük Görbiczéknek idei kupaszereplésük miatt. Az EHF-kupák sorozatában immár harmadszor fináléba jutó Győr szinte mindenkit végigvert korábban, a dán csapatok elleni játékot azonban még gyakorolnia kell Róth Kálmán edző tanítványainak. Az otthoni döntetlen után idegenben 37-21- re elveszített második összecsapáson a mieinknek szinte semmi, míg a Viborgnak csaknem minden bejött. Athénban lesz miért törleszteni... Megszakadt Schumacher győzelmi sorozata Nem sikerült sorozatban hatodszor győzedelmeskednie az idei szezonban Michael Schumchernek. A német pilótát a Monte-Carlói Nagydíj 46. körében „lökte félre” a kolumbiai Juan Pablo Montoya, aminek következtében a Ferrari első kereke kitört, így a hatszoros világbajnok a versenyt sem tudta befejezni. A viadalt a pole pozícióból rajtoló Jarno Trulli szerezte meg, mögötte a BAR-Honda pilótája Jenson Button végzett, míg a dobogó harmadik fokára a Ferraris Rubens Barrichello állhatott fel. Nagy meglepetésre Baumgartner Zsolt a kilencedik helyen ért célba, igaz hat kör hátránnyal.