Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-05-20 / 100. szám
2004. május 20., csütörtök • HÍDLAP 5 RÉGIÓ Inkább szívd el... Nem a szöveggel van baj, régi duma. Még csak nem is az eszmével, mert ha valaki így gondolja, akkor tegye azt. Az ide vonatkozó törvény betartásával. Ami szerintem egyáltalán nem túl szigorú, de hát ugye a kendermagosoknak rengeteg támogatójuk van, hova tovább érdemes lesz politikai erőként is számolni velük. A baj az, hogy ez a tábla és rajta a felirat egy sportpálya, nevezetesen az esztergomi Vasas pálya szélén található. Ahová kijárnak sportolni a kicsik. Meg a nagyobbak, akik felírják ezt a szöveget. Sportpálya és drog. Erős a kontraszt, nekem legalábbis nagyon az. Nehéz úgy az egészséges életvitelre, a sport és a testmozgás fontosságára okítani a gyerekeket, ha közben ezt olvassák a zöld gyep mellett. Nem jól van ez így, ezen is el kellene gondolkodniuk a könnyűdrogok legalizá- ciójáért küzdő, egyesületbe tömörülő felebarátainknak. Újabb elbocsátások várhatók a Kappánál Szeptembertől egy épületben az óvoda és az iskola A párkányi Kappa után a besztercebányai Sloven ka néven ismert textilüzem is a karcsúsítás eszközéhez folyamodik. A két tömeges elbocsátás között viszont lényeges különbség van. Míg a párkányi Kappa Stúrovo vezetése hírverés nélkül, az emberek végkielégítését jócskán megfejelve, a szakszervezetet és az érintetteket leszerelve vezényelte le a papírlemezgyár- tó részleg bezárásából eredő karcsúsítást, a Slovenka üzemében a lapátra kerülő emberek múlt héten vehemensen sztrájkoltak. Emlékeztetőül közöljük, hogy a párkányi papírgyárban a papírle- mezgyártó részleget április végén 36 éven át tartó üzemeltetés után zárták be, és ezáltal több mint száz alkalmazott veszítette (veszti) el állását; a bedolgozók közül hozzávetőleg ötven ember maradt munka nélkül. Félő, hogy szintén a Kappához tartozó energetika részlegen az év végéig további, legalább iPP Kappa u= Stúrovo harminc alkalmazott kerül elbocsátására. Míg a lemezgyártó részleg bezárásának okaként a termékek iránti kereslet megcsappanását jelölték meg, az energetika esetében a részlegen működő hét vezérlőmű modernizálása váltja ki a dolgozók létszámának csökkentését. A Slovenka üzemének vezetése három hónapon belül a jelenleg mintegy 800 munkás közül 120-tól válik meg, és ez a tény szolgáltatott okot a sztrájkra. Az üzem vezetése ígéretet tett nekik, hogy az elmaradt márciusi és áprilisi fizetésüket pár napon belül megkapják. A 120 ember elbocsátása viszont elkerülhetetlen. Az ok: a Slovenka termékei iránt visszaesett a kereslet, az embereknek nem tudnak munkát adni. • (zc) Fontos a MIEP-nek az EP-választás Az Európai Unióhoz bármi áron történő csatlakozásunk következtében Trianon kérdése még égetőbb problémává vált, mint valaha - hangzott el kedden a Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozatának sajtótájékoztatóján. A MIÉP Ifjúsági Tagozata beszámolt arról a kérésről, melyet vasárnap nyújtottak át Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének vasárnap Budapesten, a Kossuth téren. A tagozat szerint a magyar katonákat minél hamarabb haza kell hozni Irakból, és arra kérik az Országgyűlés elnökét, hogy a házbiztosság soron következő ülésén ismertesse az ifjúsági tagozat késérét. A sajtótájékozatót követően Kovács Géza, a MIÉP Ifjúsági Tagozatának elnöke vezetésével a tagozat tagjai a lakosság részére tartottak fórumot. A tagok a liberalizmusról, a droghelyzetről, az iraki szerepvállaKovács Géza nem érti, hogy miért nem kapnak helyet a médiában lásról, valamint a magyar lakosság fogyásáról fejtették ki véleményüket, valamint a június 13-i Európai Parlamenti választások fontosságáról is beszéltek a megjelenteknek. • ÁK A nánai önkormányzat tervei szerint a község magyar nyelvű általános iskolájának a 2004/2005-ös tanévtől kezdődően a jelenlegi óvoda épülete adhat otthont. A nánai magyar nyelvű iskolában évek óta tartó folyamat a tanulók létszámának csökkenése - tájékoztatta lapunkat Matuska Zsuzsanna polgármester asszony. Az ok Párkány, pontosabban a párkányi alapiskola közelsége, illetve az, hogy a szülők közül egyre többen íratják gyereküket szlovák tannyelvű intézménybe. Jelenleg a nánai iskolában mindössze 13 diák tanul, két összevont (első-második, illetve harmadik-negyedik) osztályban. Az önkormányzat tervei szerint az idei tanévet követően megkezdődik az óvoda épületének a követelményeknek megfelelő átalakítása. A p>olgármester asszony abban bízik, hogy nemcsak jelentős költségmegtaka- I rítást érnek el a két intézmény összevo- j násával, hanem talán több óvodás szülei döntenek majd úgy, hogy gyerekük ugyanabban az épületben, a lakóhelyén tanuljon tovább. Az iskola épületét az önkormányzat a jövőben - a megfelelő átalakítások elvégzését követően - öregotthonként szeretné üzemeltetni. • BK L A P S Z E M L E Szemetelek nyomában Az Esztergom Szentgyörgymezői Kertbarátkor elhatározta, hogy május 8-án a Dobogókő felé vezető autóút mentén szemétgyűjtést végez - írja az Esztergom és Vidéke. A munkát Kriskó István szervezte és irányította. A kilenc órai indulásra huszonkét kertbarát jelent meg, hét gépkocsival és két utánfutóval. A lelkes csapat a szemét gyűjtését a pilisszentléleki elágazásnál kezdte, az autóút mindkét oldalán, az erdő szélén; az időközben megtelt zsákokat az utánfutókra helyezték. Az önkéntesek útjuk során természetesen a növény- és állatvilágot is megfigyelték, gyűjtöttek virágokat, gyógynövényeket (pl. gyöngyvirágot, tavaszi kankalint, szagos mügét, kis virágú füzikét). A beszámolóból kiderül: az erdei fákon komoly nyomokat hagyott a téli fagy: kettéhasadt, letört ágak sokasága borította az avart. Délután egy óráig huszonöt zsák telt meg szeméttel és mindenféle kacattal, mint például műanyag- és üvegflakon, .törött üveg, sörösdoboz, autóalkatrész, marmonkanna, szemét- gyűjtő edény, hungarocell tálca, fa- és fémtárgyak. A szemétgyűjtést követően kellemesebb élmény várt a kertbarátokra: egy közös erdei séta Dobogókőn, Magyarország egyik legszebb kilátóhelyén. Óvakodj a házalóktól! A házaló kereskedők vagy annak álcázott egyének ellen hívja fel a figyelmet a Nyergesújfalui Hírmondó legújabb száma. A cikk egyértelműen leszögezi: a batyujukkal házakhoz becsöngető, ágyneműt, gyapjútakarót, plédeket kínáló kereskedők általában nem rendelkeznek a tevékenység gyakorlásához szükséges igazolvánnyal, így különböző engedélyekkel sem. Ezek az emberek értelemszerűen nem adóznak, és nem fizetnek járulékokat, komoly bevételtől fosztva meg az államot és az önkormányzatokat. Mivel a házalók nem számlaképesek, az esetleges későbbi panaszok orvoslására sincs lehetőség (több esetben derült már ki, hogy a megvásárolt termék ára ugyan jóval a bolti ár alatt volt, ám minősége is). A cikk írója kéri a lakosságot, hogy amennyiben házaló kereskedővel találkoznak, értesítsék a Polgármesteri Hivatalt vagy a rendőrséget. A rendőrség bevonása nemcsak a fent leírt okok miatt indokolt, hanem mert több esetben bebizonyosodott: házalás ürügyén egyedülálló, idős emberek kifosztását készítették elő az álkereskedők. • SEM Táton vendégeskednek a Buseck-iek A közelmúltban 26 fős tanulócsoportot és négy kísérő tanárukat látták vendégül Tát községben. A fiatalok Buseck-ből, Tát testvérvárosából érkeztek a Duna-parti településre, hogy ápolják a kölcsönös iskolakapcsolatot. Hétfőn, szintén a németországi testvérvárosból egy 45 fős senior csoport érkezett a községbe. Mint Szenes Lajos, Tát polgármestere lapunknak elmondta, a csapat többsége első alkalommal jár náluk. Elsődleges céljuk, hogy ismerkedjenek a környékkel: Tátot, majd Esztergomot járták be a vendégek. A hét hátralevő részében Tökön vesznek részt egy hagyományos pusztaprogramon, majd budapesti városnézés és hajókirándulás színesíti látogatásukat. Ma Erhard Reinl, Buseck polgármestere is csatlakozik a csoporthoz feleségével együtt. A német vendégek a Balatont is körbeutazzák, mielőtt május 22-én elhagyják az országot. A Buseck-Molln-Tát Baráti Társaság rendezésében a nyár végén újabb kirándulócsoport érkezik majd a településre, június elején pedig a Buseck-i focisták érkeznek barátságos mérkőzésre Tátra. • MAGYAR Pünkösdi napok Táton Táton május 28. és 31. között rendezik meg a Pünkösdi Napokat. Az első nap Simon M. Veronika festőművész kiállítása, majd a Szinkron zenekar várja az érdeklődőket. Másnap a Bojtorján együttes koncertjével kezdődik a délelőtt, majd halászléfőzőverseny várja ebédre a benevezőket. A hónap utolsó napján, kilenc órakor az V Táti Pünkösdi Kupa Birkózó-Bajnokság nyitja a rendezvények sorát. Tíz órakor kezdődik a Jurtakiállítás, a honfoglaláskor kultúráját be-— mutató tárlat. Délután négy órától folklórműsor keretében a táti iskolák tánccsoportjai és a mányi tánccsoport áll színpadra, majd a mányi zenekar szórakoztatja a közönséget. Az idei Pünkösdi Napok rendezvénysorozat tűzijátékkal zárul. A négy nap alatt a teleház ingyenesen látogatható, a szabadtéren pedig népművészeti kirakodóvásár vár minden érdeklődőt. A hétvége folyamán a Tát és Ebed testvérkapcsolati oklevelet írnak majd alá. • Kovács Ági II. Bajóti Zenei Hetek Idén is megrendezésre kerül Bajót, Bajna, Annavölgy, Nagysáp, Szomód, Vértesszőlős részvételével a Bajóti Zenei Hetek. A koncertsorozat május 7-től június 4-ig tart, rendezője Bajót Község Önkormányzata, művészeti igazgatója Király Dávid Zsolt. Eddig Király Csaba, Liszt-díjas előadóművész orgonaestjére látogathattak el az érdeklődők a bajnai katolikus templomba, valamint a mogyorósbányai fúvószenekar tartott változatos zenei stílusokat felvonultató hangversenyt Vértesszőlősön, illetve Nagysápon. A fúvósok Kodályt és Gershwint éppúgy megszólaltatták, mint Freddie Mercury Bohém rapszódiáját. A továbbiakban fellép többek között a világhírű Cantemus Gyermekkórus (május 21-én a szomódi, május 22-én a bajnai és bajóti templomban, május 23-án az annavölgyi művelődési házban). U. Szőke István Millenniumi Arany Oklevéllel díjazott festőművész képeit is megtekinthetik, akik kíváncsiak Szatzker Zsanett harmonikaestjére, melyet június 4-én a szomódi és a vértesszőlősi művelődési házban is meghallgathatnak. Az előadásra kerülő darabok között szerepelnek Bach, Chopin és Haydn művei is. • MAGYAR