Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)

2004-05-15 / 97. szám

16 • HÍDLAP • 2004. május 15., szombat SPORT Sportmindenes a városházáról Interjú Kismóni János birkózó- és szumóbajnokkal BIRKÓZÁS- Kezdjük az aktualitással! Milyen prog­ramok várják az esztergomiakat nyáron?-Kezdem a legközelebbivei: május 30-án, éppen gyereknapon rendezzük meg immár negyedik alkalommal a ha­gyományos diák-futóversenyt. Általá­ban óvodák, iskolák jelentkeznek erre a programra. Fantasztikusnak tartom, hogy több száz, öt-hat éves jön el futni. Persze a felnőttek sem maradnak ki a szórásból, ők szigetkört futnak majd. Szeptember közepén tartjuk meg a szintén hagyományos dzsúdóversenyt, amelyre a testvérvárosokból is rend­szeresen fogadunk csapatokat, különös tekintettel Bamberg és Cambrai város sportolóira, és természetesen a mindig szép számmal érkező szlovákiai résztve­vőket is szeretettel várjuk. Népszerű és rangos verseny, több százan eljönnek, tavaly például félezren indultak. Szep­tember végén, amióta a Mária Valéria- híd elkészült a párkányiakkal és az esz­tergomi atlétikaklubbal közösen ren­dezzük meg a hétpróbát. És ha már az elején említettem a futást, akkor nem hagyhatom ki a hídfutást sem, ahol az új helyzet miatt idén egyeztetnünk kell a határőrséggel és az illetékes hivatalos szervekkel. Nem tudom, hogy ezúttal milyen aktualitása lesz a pólóknak, hi­szen eddig egyúttal útlevélként is szol­gált a határátlépésnél. Egy biztos: a ki­osztott ezer póló még mindig kevésnek bizonyult.- Beszéljünk a sportkarrieredről!- 1978-ban kezdődött, akkor tör­tént meg az első igazolásom. Utána kerültem Dorogra, onnan Budapest­Birkózóként is bizonyított re vezetett az út. Felnőtt világverse­nyen kilenc érmet sikerült szerez­nem: négy darab ezüstöt és egy bronz minősítést. És ami a legfonto­sabb, - újpesti katonaéveim után - immár tizenhárom éve van sport­szerződésem a Vasassal. — Mire vagy a legbüszkébb?- Az 1998-as svédországi világbaj­nokságra, ahol második lettem. Ott volt a legnehezebb bebizonyítanom a tudásomat az olyan edzők előtt, akik már kezdtek lemondani rólam; köze­ledtem a harminchoz.- Csak nem késő van már olyankor?-Egyesek szerint. Én magam har­mincévesen kerültem ki a világbajnok­ságra, de a magyar sporttörténelem­ben arra is volt példa, hogy valaki ötve- nen fölül nyerjen olimpiát. A birkózás­ban 36 évesen is nyertek már olimpiai bajnokságot. De említhetném azt a székesfehérvári sportoló testvérpárt, akik közül az egyik a moszkvai olimpi­án harmadik lett, pedig közel volt a negyvenhez. Sajnos a sportban is áll az a mondás, hogy az tud érvényesülni, akinek megfelelő háttere van.- Többeknek szívfájdalma, hogy nincs Esztergomban megfelelői atlétika és úszócsapat...- Érdekes, pedig léteznek! Az atléti­kaklub a lehetőségeihez képest jól mű­ködik. Addig viszont nehezen tudnak igazán érvényesülni, amíg a városnak nincsen erre alkalmas, megfelelő ingat­lana. Arra viszont talán még sokan em­lékeznek, ezen a területen a nyolcvanas évekig nagyon szép eredményeket ér­tünk el. Még „saját”, esztergomi győz­tesünk is volt a moszkvai olimpián. Sajnos utána valóban megtorpantak a lehetőségek. Ami az úszókat illeti, a strandfürdőnk tudtommal reggeltől estig teljes kapacitással működik. Itt az úszók is helyet kapnak. Egyébként mindegyik klub nagyon korrekten be­küldi a működési elszámolásait, ha a beszámolók elkészülnek, szívesen tájé­koztatom erről a Hídlapot.- Végezetül még egy aktualitás! Mit szólsz a brazil-magyar „baráti találko­zóhoz "?- Nem kellett volna erőltetni a büsz­keséget, hogy eddig mi voltunk az egyetlen ország, ami még nem kapott ki a braziloktól. Annak idején még a Nép­stadionban nagyon szépen megvertük őket. Ez a zakó most nem jött jól. Ez is jelzi, hol van ma a magyar futball!- Hol van?- Nem négy egyre a braziloktól. De ez magánvélemény. • Szalay Álmos Arcpirító vereség a kupában Tát - Esztergomi SC 1-0 (0-0) A megye sakkozóinak helytállása S A K v K Májusban rendezte meg a Magyar Sakkszövetség az országos diákolimpiát alsós és felsős csapatok részére fiú és leány kategóriában Szombathelyen. A rendkívül erős mezőnyben a megyei csapataink nem tudták felvenni a ver­senyt az élbollyal, de nagyon jól helytálltak, és a középmezőnyben vé­geztek. A felsős fiú kategóriában a Herman Ottó Általános Iskola csapata jó játékkal az elváráson felül teljesítve a 11. helyet szerezte meg. Alsós lányok: 16 helyezett- . Herman Ottó Általános Iskola (Iata- bánya), csapattagok: Szabó Nóra, Nagy Georgina, Borszuk Enikő Alsós .fiúk: n helyezett - Petőfi Sándor Általános Iskola (Komárom), csapattagok: Bagi Máté, Tomisa Bé­la, Sárközi Richárd Felsős lányok: 25- helyezett - Kő­kúti Általános Iskola (Tata), csapat­tagok: Glász Angéla, Barta Nikolet­ta, Berzsényi Nikolett Felsős fiúk: helyezett - Herman Ottó Általános Iskola (Tata­bánya), csapattagok: Vereszki Bence, Orbán Ede Gyula, Bokros Norbert, lgler Szilárd. Tartalék; Wéber Zsolt • NB LABDARÚGÁS Nem várt vereséget szenvedett az Esztergomi SC NB lll-as labdarú­gócsapata a labdarúgókupában. Az ellenfél a megye másodosztályá­ban szereplő Tát együttese volt. Az első félidőben az Esztergom birtokolta többet a labdát, de helyze­teiket nem tudták góllal befejezni. A szünet utáni folytatásban sem válto­zott a helyezet, támadtak a vendé­gek, védekeztek a hazaiak. Egy ellen- támadás után azonban a tátiak ered­ményesek voltak, megszerezték a ve­zetést. A minimális előny elégnek bizonyult, így nagy meglepetésre a Tát lépett a kupa következő körébe. A csapat ma a bajnokságban a Felcsút együttesét (17.30, Vasas pá­lya) fogadja. Tóth László, az ESC' titkára a mérkőzéssel kapcsolatban nyilatkozott lapunknak: Egy feljutásra is esélyes gárda látogat hozzánk, győzelmi szándékkal jönnek. Nagyon elszomorító eredményt értünk el a kupában, most javí­tani szeretnénk, nem adjuk meg magun­Felcsút ellen lehet javítani kát könnyen. A kilátogató szurkolók jó mérkőzésre számíthatnak. Tóth László nem tudott még konkrétumokkal szolgálni arról, hogy a csapattal tart-e Orbán Vik­tor, mivel felesége péntek hajnalban életet adott ötödik gyermeküknek, ami miatt le­het, hogy kihagyja a találkozót. A kupa további eredményei: Zoltek - Dorog 0-4 (0-2), Héreg - Nagyigmánd 1-1 (1-0), Bajót - Szomor-Zsámbék 0-4 (0-3), Tardos - Ácsi Kinizsi 2-1 (0-0), Kocs - Orosz­lány Vért SE 2-7 (1-3). • NB Esztergomi döntetlen A férfi asztalitenisz NB III., Dalmát csoportjában a 18. fordulót játszot­ták. Az eredmények: ATC Tokod II. - SPAR SE II. 1-17 Az eredmény hűen tükrözi az erőviszonyokat. Esztergom ASE - Széchenyi GSC Győr 9-9. Az esztergomi csapat köze­lebb állt a győzelemhez, de a végén igazságos döntetlen született. Dragon Copy SE - Tokod I. 15-3 A mérkőzés végeredményétől függetle­nül a két csapat megőrizte a forduló előtti helyét a bajnokságban. A bajnokság végeredménye: I- SSPAR SÉ II., 2. Dragon-Copy, 3. ATC Tokod I., 4. ERREL-Csákván TC, 5. Széchenyi FSC Győr, 6. Linde II. Du­naújváros, 7. Esztergom ASE, 8. Polgárdi II., 9. Fejér-víz Fetépszer S KII., 10. ATC Tokod II. Tata - Szegyén sportnap Kilencedik alkalommal kerül sor a Tata-Szőgyén sportnapra. A rendez­vény a testvérvárosi kapcsolatok keretében kerül megrendezésre. A sportnap programjában labdarúgótorna és atlétikai versenyek szerepelnek. A legki­emeltebb esemény a két város képviselő-testületének focimérkőzése lesz. A versenyek a 9 órakor kezdődnek, az ünnepélyes megnyitó után. Az atlétikai megmérettetésben 100 méteres és 400 méteres síkfutás, távolugrás, kislab- dadobás szerepel. A képviselő labdarúgó meccs 11 órakor kezdődik. A játékos sportvetélkedő délben veszi kezdetét. A rendezvény fővédnöke Hetényi Ta­más polgármester, további védnökök Basky Péter sporttanácsnok, Kaszál Jó­zsef idegenforgalmi tanácsnok, Sárközi József képviselő. U-17-es EB-döntő - nincs új a nap alatt? Ahogy fennt, úgy lent — összegez­hető az idei U-17-es EB eddigi ese­ménysorozata, azaz a kontinens utánpótlására a felnőtteknél tapasz­talt erőviszonyok jellemzőek. A szombati döntőbe a spanyol és a francia válogatott került, bár utób­biak (már a hazai pálya előnye miatt is) jóval esélyesebbnek számítanak. A magyar sportcsatornán élőben megtekinthető finálé ugyanakkor előrevetíti az elkövetkező évtized erőviszonyait is, ami nem sok jót sejtet a magyar foci számára. A franciák (hála világot járó cápáik­nak) már most is amolyan mini-vi- lágválogatottal jelentkeznek, számos afrikai születésű játékost tudva a ke­retben. Rajtuk kívül a spanyolok, az angolok, a portugálok és a törökök nyújtottak idén maradandót a kon­tinensviadalon. Liverpool - Newcastle: a majdnem rangadó A vendég Newcastle utóbbi idők­ben tapasztalható eredményei gya­korlatilag edzőmeccsé redukálták az angol záróforduló legnagyobb ér­deklődéssel várt összecsapását. Az észak-angliai együttes váratlan dön­tetlenjeivel „önként lemondott” a negyedik hely megszerzésének lehe­tőségéről, noha hetekkel ezelőtt még úgy tűnt, a szombati derbi amolyan ki-ki meccs lesz ez ügyben. Gerard Houllier, a Liverpool szakvezetője azon kevesek közé tartozik, akik nem bánják, hogy a Liverpool már a rangadó előtt biztos BL-indulónak számít. A magyar sportcsatornán es­te felvételről sugárzott mérkőzésen ha izgalmakra nem is lehet számíta­ni, a nagy iram, és a felszabadult, remélhetőleg látványos játék jó szózakozást ígér. Lothar Matthäust hírbe hozták a Besiktassal Lothar Matthäus cáfolta azokat a török lapértesüléseket, amelyek a héten kész tényként kezelték, hogy a Besiktas labdarúgócsapatának kis- padján a nyártól a magyar válogatott jelenlegi vezetője dirigál majd. Bár a Milliyet című lap szerint már a szer­ződést is aláírták, Matthäus csupán annyit ismert el, hogy a törökök megkeresésére felvette a kapcsolatot az isztambuli klubbal. Nemzeti ti­zenegyünk méltán világhírű vezető­je a magyar lapoknak kijelentette: ki akarja tölteni a 2006-ig szóló szerző­dését a magyar nemzeti csapat élén. Úszó EB - Madrid: Bodor második érme A madridi „vizes” Európa-baj- nokságon második bronzérmét sze­rezte Bodor Richárd, aki ezúttal 200 méteres férfi mellúszásban ért har­madikként célba 2:13.27 perces ered­ménnyel. A számot az olasz Paolo Bossini nyerte 2:11.73-mal, az orosz Dmitrij Komornyikov és Bodor előtt. A 200 méteres női vegyes­úszásban a hosszú vírusfertőzéséből úgy-ahogy felépült Kovács Ágnes negyedik helyen végzett 2:16.11 perccel, míg ugyanott hatodik lett Jakabos Zsuzsanna 2:17.69-cel. A számot az ukrán Jana Klocskova nyerte 2:12.56-tal.

Next

/
Thumbnails
Contents