Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-04-03 / 67. szám
Örökség Piktor ITIAGAäN- 3 04. 04. 03. Emberek a hegyen Megfestett álmok- Mese, látomás, álom a Magyar Művészetben 1903-1918 Kostas Agryris görög fotóművész 1991 és 1995 között készült képeiből nyílt kiállítás március 28-án. A Keresztény Múzeum földszinti termeiben berendezett tárlaton a görög- országi Athos-hegy szerzetese-; inek életét, az ortodox görög vallás tisztviselőinek mindennapjait megörökítő felvételek láthatók. A képek a közelmúlt- ; ban készültek, mégis mintha egy régebbi kor üzenne felénk. Pedig a szerzetesi közösségek ma is léteznek Athos hegyén, az ott élő emberek ma is járják a környék erdeit ehető gombák után kutatva, az elkészült képek tanúsága szerint. Mozdulataikból, az eseményekből kiragadott mozzanatokból sugárzik az élet egyszerű szépségének ismerete. Talán ez a szemléletmód, ez a nyugodt, természetközeli harmonikus lét sugallja a múlt jelenlétét, hiszen a mai, erősen anyagi természetű és kevés szellemiséggel átitatott világunkban nemigen találkozhatunk ilyen higgadt, az életet bölcsességgel szemlélő emberekkel. Jól példázza szerzetesi létük alaptételét egy képtrilógia címe: „Mit csinálsz itt szerzetes? - Betöltőm a teret”. Azaz elfogadtam a világegyetem működését és törvényeit, elfogadtam magamat is, belehelyezkedtem a valóságba, a jelenbe. Az Athos-hegy csúcsán lencsevégre kapott elöljáró megjelenésében legalább olyan hatalmasságot sejtet, mint az őt körülölelő hegyek. Idős, szakállas pásztort örökített meg pihenője közben a fotóművész, kezében talán nálánál is idősebb hosszú botjával. Mellette kuporgó macskája szemében ugyanaz a mély, görög tűz ég, mint öreg kenyéradója szemében. Egy körmenetet ábrázoló képen szerzetesi ruhában, kezükben vallási képekkel végzik a szertartást az ortodox egyház szabályai szerint. I Cséfalvay Pál kanonok, a Keresztény Múzeum 1 és Kincstár igazgatójának rövid megnyitó beszéde után Contoumas Dimitris, a Görög Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete fejezte ki háláját, hogy a Keresztény Múzeum lehetőséget adott a kiállítás megrendezésére. Meghatottságát fejezte ki, hogy a fotóművész Magyarország egyik történelmi és vallási szempontból is igen jelentős városában, Esztergomban mutathatta be az ortodox szerzetesek életét. A Közösségben a szerzetesekkel című tárlat képei jelentősen hozzájárulnak a civilizációk közötti párbeszédhez, melyre egyre sürgetőbben szükség van egy olyan világban, ahol az eltérő gondolkodás, a másság még mindig harcos ellentéteket szül. Békésebb, kiegyensúlyozottabb világban élhetnénk egymás hitvallásának kölcsönös elfogadásával és tiszteletben tartásával, és ez hozzásegíthetne egy harmonikus, ellentétek nélküli szemlélet kialakulásához. A Magyarországon élő ortodox közösségek feszültségek nélkül élnek együtt más vallásúak- kal, mert gyakorlatuk van a békés egymás mellett élésben. Kostas Agryris reményei szerint a kiállítás elősegíti a két nemzet közelebb kerülését, de figyelmeztetett arra, hogy amit a fényképeken láthatunk, azok javarészt az ő elképzeléseit tükrözik. Emellett örömét fejezte ki, hogy az esztergomi emberek barátságos, segítőkész megnyilvánulásai miatt Otthon érezte magát. Lőrinc Zsuzsa Örökségünk: Aggok hdZQ Esztergomban, a Dobogókői útról a körforgalom irányába kanyarodva, jobb oldalt található ez az épületegyüttes. 1837-ben Helischer dr., volt városi tanácsos, emberbarát alapította. Mint minden olyan városba, ahol vagyonosabb status székelt, a vidék szegényei seregestül tódultak. Esztergom prímási udvar fénye és a székesfő káptalan könyörüle- tességének híre különösen vonzotta az elszegényedett bevándorlókat. Az utak telis-tele voltak kéregető, nincstelen mindenféle népséggel. A város vezetősége kénytelen volt kézbe venni és szabályozni a szegény ügyet. Első intézkedésre gátat vetett a koldulásnak. Összeírta a tényleg segélyre szorulókat, a munkaképeseket munkára fogta, s a nem esztergomi illetőségűeket pedig szép ezrével kitessékelte. Felkérte a tehetősebb emberbarátokat, hogy adományaikat a város szegénypénztáraiba fizessék. Az összeírt szegények segélyezésének nagyságát a szegényügyi bizottság javaslatára, a tanács esetenként állapította meg. Az önhibájukon kívül elszegényedett polgárok az 1837-ben alapított aggok házában, míg az egyéb népség a szegényházban talált menedéket, eltartást. Kétirányú intézményként működött, hisz az önhibájukon kívül, gyámolítók nélkül maradt vagyontalan polgárok különleges bánásmódban részesültek. A két egymástól különálló, de egy épületben működő intézmény fenntartója a város, a szegények gondozását négy szatmári irgalmas nővér látja el. Az épület- együtteshez tartozó kápolna egyidős az alapítással. Az aggok házának az ott lakó betegek gyógyítását is meg kellett oldani. Simor János hercegprímás alapította az érsekségi kórházat, így az aggok háza felében kórházzá alakult. A köznép ettől fogva ispitának, (ispotálynak) nevezte el. Főorvosa dr. Gönczy Béla orvostudor, műtőorvos, a király egészségügyi főtanácsosa lett. 1902- ben felépült a közkórház, így az aggok háza mint kiegészítő kórházi részleg működött a továbbiakban. 1927-ben a tulajdonos esztergomi érsekség felmondta Simor János hercegprímásról elnevezett Simor-kórház bérletét, hogy a félig kórházzá alakult aggok házát teljes egészében a szegény ügy szolgálatába állíthassák. Később sikerült meghosszabbítani a bérletet, így még egy darabig elmaradt a kórház részleg kiürítése. Dr Gönczy Béla, aki időközben a közkórház igazgató főorvosa is lett, kinevezésétől, 1907-től a haláláig 1937-ig vezette a Vaszary Kolos hercegprímásról elnevezett intézményt. A szegény ügy felkarolásával rendet tettek Esztergom városában. Az akkori feljegyzések szerint megszűnt a koldulás, s a főszékesegyházhoz vezető utakat nem özönlötték el többé a nyomorúságukat leplezetlenül mutogató szánalmas koldusok. A jótékonyság fillérei, helyes utakon jutottak el azok kezéhez, akik a sors mostohaságából arra rászorultak. Az 1937-ben, Helischer doktor által alapított aggok háza napjainkban mint idősek otthona működik. cz.n. A Tavaszi Fesztivál idején Megfestett álmok címmel március 14-én nyitotta meg soron következő kiállítását az Ernst Múzeum. A kiállítás ezt megelőzően a londoni Freud Museumban volt látható 2003. november 12. és 2004. január 18. között. A londoni tárlat anyagát neves magyar köz- és magángyűjteményekből válogatták össze, amely a magyarországi bemutatóra kibővült Kozma Lajos és Tichy Gyula alkotásaival. A londoni bemutató keretén belül négy, Nagy-Britannia XIX. századi művészetében gyökerező és Freud tudományos munkáival kapcsolatba hozható, a kor egyetemes művészetében is egyedi életművet létrehozó, egyéni hangú művészei Lesznai Anna, Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos és Sassy Attila munkásságából kaphatunk ízelítőt. A képzőművészetben mindig különleges jelentőséggel bírt a művész belső látása, elképzelt világa, látomásai, víziói, amelyek vizuális megjelenése által a képnek új meghatározásai születtek meg a századforduló művészetében. Ezek az újonnan kialakult képtípusok híven tükrözték alkotóik belső élményeit, szellemi -érzelmi világát. Az Ernst Múzeum kiállítása ezeket az akkor új képi megoldásokat mutatja be a nagyközönségnek. Nem alkot véleményt, nem sorolja be őket művészeti kategóriákba és nem kérdezi meg, hogy vajon ezeket az álmokat, meséket megjelenítő képek kései szimbolista, posztimpresszionista vagy szecessziós művészetnek nevezhe- tők-e. Sokkal inkább az a célja, hogy feltárja és eljuttassa, befogadhatóvá tegye az emberek számára azt a titokzatos világot, ami a művész belső önkifejeződésének életre keltése. A művészeket foglalkoztató kérdések: az Élet és az Éden teljessége, az Élet és a Művészet kozmikus volta, az ösztönök kifejezése, a belső valóság megjelenítése, objektívvá tétele jelenik meg írott és festett látomásaikban és próbál utat találni a lélekhez. Lesznai Anna témáit - festett és írott formában - a népi, paraszti művészetből a népmesék világából merítette. Az ő felfogása szerint a mese világnézet, és ezért “értelmessé, tagolttá, mozgalmassá és tartalmassá díszíti az időt, mint ahogy teret díszít, a véle oly gyakran találkozó ornamentika”. Lesznai meséjében (A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban) útra kelő kis lepke (az álom, a lélek jelképe) egy olyan világot fedez fel és ismer meg, amire az álmodni nemtudók is vágyakoznak. Az álom egy szabad állapot, amely érdek és cél nélkül való, felszabadít a kötöttségek alól fizikai beteljesülés nélkül. Mindegyik műfaj - az álom, a mese, a vízió - közös funkciója az élet és a világ teljességének megtalálása és bemutatása. Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) és Gulácsy Lajos (1882-1932) életében és művészetében döntő élményt jelentettek a Mediterráneumba vezető útjaik. Egyiküket a festészet „nagy motívumai”, a másikat a jelenben is élő múltja, állandó jelenléte vonzották. A múlt és a jelen egybeolvadásának, az idő tá- gabb dimenziójának élménye mindkettejük képein megtalálható. Gulácsy menekülésként a hétköznapokból egy álomszerű, játékos, élő mesevilágot teremtett, amit Na'Conxypannak nevezett el, ez lett festői vízióinak birodalma. Bemutatott művei mindegyike rendkívül összetett és sejtelmes sokirányú művészetfelfogását tükrözi. A valóság tapintható és képzelettel felidézhető mozzanatai éppúgy megtalálhatók, mint érzelmekkel átitatott, ezért jellemzően torzuló víziók. Művészetükről így nyilatkozik: „A renaissance mély és komoly, a mi művészetünk gyengéd és csapongó ... Új érzékek születnek bennünk, érzékek, melyek a teljes festőiség terére tudják átfordítani a szólamokat. Többé nem novellákat Sassy Attila: Ópiumálmok (részletek) Tichy Gyula: Egy tusos üveg meséi festünk, nem genre-képeket, nem is lelkifurdalások és színpadi jelenetek kacskaringósságát, hanem mindent vonallal érzünk és színnel, a mi vonalaink kacagnak és sírnak, a mi színeink mesélnek rejtett érzésekről, kedélyről, gyermeki csapongásról vagy lelki fájdalomról.” Csontváry művészete teljesen elkülönül a többiekétől, ő a magányosságba, majd az őrületbe menekült, monumentális különvilága állandó belső feszültségei tartják össze képeit. Művészetét kortársai sem értették meg, magányos és művészileg is társtalan, világának varázsa még az új művészet közönségét sem ragadta meg. A meg nem értés, a magány megbontotta amúgy is instabil lelki egyensúlyát és ez festészetén is egyre jobban elhatalmasodott. Vízionárius festészet, expresszionista hevület, ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi alkotásait. A mítoszok realitását, a szellemi és fizikai energiák, az egyedi lét és makrokozmosz összefüggésének kérdéseit kutatta rendületlenül egész életén keresztül, amire művészete, ha nem is adta meg teljesen a választ, de enyhülést hozott. Sassy Attila rajzaiból talán a legjellemzőbbek az Ópium-álmok című könyv lapjainak illusztrációi. Ezek a rajzok sűrítve tartalmazzák mindazt, amit többi grafikáján is többé-kevésbé látunk: az ópiumszívó kábulatának élményét adja vissza, melyhez az ember éber állapotban nem jut, azt a művész mintegy álomnak tekinti és arra így is emlékszik vissza. Benne van minden kétely és következmény, az életben keresett örömvágy mellett a halálfélelem, a bűntudat, a szorongás. Szabó Bernadett Balassa Bálint Múzeum
