Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-04-23 / 81. szám
8 2004. április 23., péntek SPORT btälap Harmadik lett az Amatőr Röplabda Diákolimpián a Szent István Gimnázium A csapat tagjai: Kömyel Dóra, Honti Blanka, Faragó Andrea, Vas Alexandra, Faragó Katalin, Harmat Réka, Bérces Réka, Gerendás Erzsébet, Kovács Etelka, Barna Éva, HerédI Ildikó, Tódor Dóra. Edző: Sltkuné Fülöp Orsolya Világsport BL: 0-0 Portóban Nem bírt egymással a szerdai Bajnokok Ligája összecsapás két szereplője, az FC Porto, és a Deportivo la Coruna. A házigazdák Dragao nevű stadionjában eddig még nem sikerült senkinek sem ponttal távoznia ebben a szezonban, a spanyol bajnokság negyedik helyezettjének azonban ez is megadatott. Igaz, nem áldozatok nélkül. A meglehetősen defenzív játékra törekvő Deporból a játékvezető Jorge Andradét a lefújás előtt kiállította, és Mauro Silva sem lehet majd ott a visszavágón, sárga lapjai miatt. Ennek ellenére, a galíciai együttes némi lépéselőnyre tett szert az UEFA-kupa tavalyi győztese ellen, s ha sikerül a visz- szavágón megközelítenie a Milan elleni formát, akkor komoly esélyei lehetnek a döntőbe jutásra. Maradona lélegeztetőgépen Továbbra is intenzív osztályon kezelik Diego Armando Maradonát, akit súlyos szívelégtelenség, valamint kétoldali tüdő- gyulladás miatt szállítottak egy Buenos Aires-i klinikára a hét elején. A legfrissebb hírek némileg ellentmondásosak. A sztár volt felesége szerint Diegót levették a lélegeztetőgépről, a kórház illetékesei azonban ezt cáfolták, kijelentve: továbbra is mesterségesen lélegeztetik a súlyos vírus- fertőzésen átesett, legyengült szervezetű, volt sportembert. A szurkolók tömegesen zarándokolnak a kórház elé, állítólag már szentélyt is építettek Maradona tiszteletére a helyszínen. Oda a Celtic hazai veretlensége Megszakadt a skót Celtic Glasgow utánozhatatlannak tűnő sorozata, miután a bajnokság soros fordulójában odahaza vereséget szenvedett az Aberdeen együttesétől. A tavalyi UEFA-kupa döntős, idén azonban a nemzetközi kupától már elbúcsúzó sztáregyüttes szerdáig 77 mérkőzésen át tartotta hazai veretlenségét, a bajnokságban pedig 33 találkozó óta nem talált legyőzőre. Természetesen a glasgowi botlás csak a statisztikát befolyásolja, a skót bajnokság végkimenetele ugyanis már régen eldőlt. Tenisz: Szafin szerint túl feszített a tempó Marat Safin szerint nem véletlen, hogy a világsztárok sorra mondják le a versenyeiket: a versenynaptár túl feszített, így nincsen idő a regenerálódásra két tenisztorna között. A Monte Carlo-i mesterek tornája második fordulójában Mirníj ellen diadalmaskodó orosz világelső megérti Roger Federer, Andy Roddick és Andre Agassi távol- maradását a viadaltól. A Magyar Diáksport Szövetség vezetése és a Röplabda Szakmai Munka- bizottság szervezésében harmadik alkalommal került megrendezésre a középiskolai amatőr röplabda verseny. A Diákolimpián 21 lány és 14 fiú csapat mérettetett meg. A mérkőzések két nyert, az I.-II. és a III.-IV helyért három nyert játszmáig tartottak. A lányok versenyének a Tóth Árpád Gimnázium és a Kossuth Gimnázium adott otthont, míg a fiúk szintén a Kossuth Gimnáziumban léptek pályára. A lányoknál a tavalyi bajnokot kiemelték az alapszakaszból, a többiek 5x4-es csoportban játszottak. A fiúknál két négyes (Á.B) és két hármas (C.D) csoportot alakítottak ki a szervezők. A lányoknál a Szent István Gimnázium a csoportmérkőzések során a C jelű kvartettben szerepelt és két sima győzelmet aratott (Salgótarján, Pécs). Ennek köszönhetően az első helyről lépett tovább. Elmaradt mérkőzését pótolta a labdarúgó NB III., Duna-csoportjában szereplő esztergomi focicsapat. A kisesési rangadón az Oroszlány volt az ellenfél. Roppant meggyőzően kezdett az Esztergom, alig öt perc elteltével hatalmas helyzetet hagyott ki az Egom, a vendég kapus bravúrral hárított. A folytatásban egyik csapat sem erőltette a támadást, az akciók nagy része elhalt a középpályán. Alig negyedóra elteltével (nulla helyzet és kapura lövés után) egy szögletet követően, Szalczinger fejesével vezetést szerzett az Oroszlány VÉRT SE. A szünetig már nem történt érdemleges esemény a pályán, így egygólos vendég előnnyel tértek pihenni a felek. A folytaA folytatásban egy győzelmet és egy vereséget tudhattak maguknak a lányok, először a Pilisvörösvár gárdáját múlták felül, majd 2-1-es vereséget szenvedtek Kecskeméttől. A döntőbe jutott Szent István Gimnázium a 3-4. helyért szállt harcba, ahol meggyőző játékkal, 3-0-ra bizonyult jobbnak a Budapest JAG nevű csapatnál. tásban még kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, a kapuk nem forogtak veszélyben. „Mintha kútba lenne nálunk a labda” - jegyezte meg egy vérmes szurkoló és nem állt messze az igazságtól. Nagyon akart az esztergomi csapat, de helyzetek híján A döntő eredményei: 5-6. helyért: Pilisvörösvár - Svetits 2-0, a 3-4. helyért: Esztergom - Budapest JAG 3-0, az 1-2. helyért: Kecskemét - Szarvas 3-0. A végeredmény: 1. Kecskemét, 2. Szarvas, 3. Esztergom (felkészítő tanár: Sitkuné Fülöp Orsolya), 4. Budapest, 5. Pilisvörösvár, 6. Svetits. A másik helyi érdekeltsénem sikerült gólt lőniük, így maradt az első félidőben elért vendégtalálat és az oroszlányiak vihették haza a nagyon fontos három pontot. Tóth László az ESC titkára szomorúan, de nem pesszimistán nyilatkozott a Hídlapnak: gű csapat a Dobó Katalin Gimnázium a 12. lett. A fiúk versenyében nem szerepeltek nagyon jól az esztergomiak, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium a 11. helyen végzett. A helyosztón vereséget szenvedtek Karcag csapatától, de a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumot 2-1-re legyőzték. Az összesítésben így végeztek tizenegyedikként. A döntőben nagy csata alakult ki a négy gárda között, a Pápa 100 százalékos teljesítménnyel végzett az első helyen. A végeredmény: 1. Pápa, 2. Békéscsaba, 3. Kazincbarcika, 4. Kecskemét. Mind a lányok, mind a fiúk versenyében az első három helyezett érem- és oklevél, a további helyezettek oklevél díjazásban részesültek. A torna fővédnökei voltak: Gyurcsány Ferenc (gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, Dr. Schmitt Pál (Magyar Olimpia Bizottság-elnök), Dr. Magyar Bálint (oktatási miniszter) és Deák György (Magyar Diáksport Szövetség-elnök). -nb„Hatpontos találkozó volt, nagy reményekkel léptünk pályára. Mindkét csapatnak fontos lett volna a három pont megszerzése, főleg a kiesés miatt. Ősszel sikerült pontot szereznünk idegenben, most sajnos ez is elmaradt. Az első félidő elején nagyon akartunk, de aztán visszaestünk, az ellenfél pedig talált egy gólt. Nem csüggedünk, dolgozunk tovább, s a hét végén (április 24., 17 óra) megpróbálunk pontot, vagy pontokat szerezni Zsámbék ellen. ” Az eredmény: Esztergomi SC - Oroszlány VÉRT SE 0-1 (0-1) Esztergom, 50 néző, vezette: Csejtei Esztergom: Czivisz Krammer, Slaik, Kneiszel (Sztojka), Cserép - Pásztor, Varga, Schauker, Ország - Nagy M. (Mlaka), Németh R. (Méhes N.) Edző: Holdampf Sándor. -nbRegionáus sport Támogassa hívásával az Esztergomi Kézilabda Sport Egyesületet. Az EKSE-adományvomd hívószáma: 06 901825-801 (A hívás ára 360Ft-íÁfa/perc) A játékkal nem volt gond, de a győzelem elmaradt A férfi NB 1-es kézilabda bajnokságban szereplő Tatabánya Carbonex KC nem tudta legyőzni a Pick-Szeged gárdáját. A kék-fehér csapat több játékosa pihent ezen a találkozón, ami igaz a játékban nem mutatkozott meg, félidőben csak hattal vezetett a hazai csapat. A folytatásban jobban akart Kanyó Antal legénysége, de a hazai pálya előnye nem a tatabányaiaknak kedvezett. A győzelem elmaradt, de a csapat helytállt a nagyon erős ellenféllel szemben. Az eredmény: Pick-Szeged- Tatabánya Carbonex KC 32-27 (18-12) Asztalitenisz: Súlyos esztergomi vereség Esztergom ASE - Dragon-Copy 2-16, Polgárdi II. _ Spar SE II. 2- 16, Linde II. Dunaújváros - Tokod 11-7. Egy góllal volt jobb a táti csapat Megyei III. osztályú labdarúgóbajnokság, Dorog-csoport, 12. forduló: Kesztölc - Szileszki Tardos 2-0 (1-0), Annavölgy - Süttő 2-0 (0-0), Csolnok - Esztergom-Kertváros 2-1 (1-1), Dunalamás - Tát 2-3 (0-2), Nagysáp - Bajna 2-3 (1-1). A Balaton FC négyet rúgott a Fradinak Felsőház: Ferencvárosi TC - Balaton FC 0-4 (0-1), Debrecen- MTK FC 2-2 (0-1), Újpest FC- Matáv Sopron 2-1 (2-1). Alsóház: Zalaegerszegi TE - Videoton FCF 1-0 (0-0), Győri ETO FC - Békéscsabai Előre FC 3- 0 (1-0), Pécsi MFC - Lombard FC Haladás 2-0 (1-0). Totólista + tippek 17. hét (2004. április 24-25.) 1. Magyarország - Japán 1 2. Hannover - Stuttgart 2 3. Hamburg -1. FC Köln 1 4. Hertha - Kaiserslautern 1 5. Leverkusen - Dortmund X 6 Mönchengladbach - WolfsburgX 7. Rostock - Schalke 2 8. Bochum - Bremen 2 9 B München -1860 München 1 IQ Modena - Sampdoria 2 11. Reggina - Parma 2 12 Roma - Empoli 1 12 Udinese - Milan X 14. Inter - Lazio 1 XIV. Olimpiai játékok - London, 1948 (Az angolok fővárosát még 1939 nyarán jelölte ki a NOB az 1944-es olimpia helyszínéül, ám a XIII. olimpiát - az előző kettőhöz hasonlóan - nem tudták megtartani.) A londoni olimpia szervezőbizottsága 1947 márciusában küldte szét a játékokra szóló meghívót, ám a címzettek listáján nem szerepelt Németország és Japán A megnyitó ünnepségre július 29- én, a Wemtíey-stadionban került sor. Az olimpiai tűz lángja még szembetűnőbbé tette a fényfeliratos tábla sorait: „Az olimpiai játékokon nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos” A stadion zöld gyepén több mint négyezer sportoló sorakozott fel, a versenyekről mégis sokan hiányoztak (pl. a Szovjetunió versenyzői). A versenyek a 10 000 m-es síkfutással kezdődtek.- Emil! Do-to-ho! - hallatszott a csehszlovákok buzdítása az ügyes lábú Emil Zátopek felé, OLYMPIC GAMES MJUIY I 9 4 « 14 AUGUST LONDON aki vonagló mozgása ellenére megnyerte a számot. Szepesi György feljegyzései arról tanúskodnak, hogy a kalapácsvetők a szervezési hiányosságoknak köszönhetően több ízben is kellemetlen helyzetbe kerültek: „Egyik zavar követte a másikat. A pálya nem készült el időre, majd baj volt az időbeosztással: a kalapácsvetés ütközött a női gerelyhajítók versenyével. Leállították őket, és csak két órával később kezdhettek.” Hogy Németh Imre a körülmények ellenére mégis nyerni tudott, az a csodával határos. A kalapácsvető óriásokhoz képest játszadozó kisgyermeknek tűnő magyar fiú dobásai láttán szakemberek és újságírók sokasága ámult. Az eredményhirdetés lázas keresgélés kezdődött, mert nem volt kéznél a magyar zászló. Végül a piros-fehér-zöld lobogó hiányában hangzott el a magyar himnusz, amelyet a kis magyar kolónia meghatottan hallgatott végig. A női atlétika történetében a legnagyszerűbb eredményt a holland Franána Blankers-Koen érte el: a 30 esztendős, háromgyermekes családanya négy aranyat nyert úgy, hogy magasugrásban és távolugrásban nem indult. A női távolugrás először szerepelt az olimpiák műsorán, és Gyarmati Olga révén - meglepetésre - magyar siker született A nagy érdeklődéssel kísért úszószámokban többnyire az amerikaiak diadalmaskodtak. A vízilabda négyes döntőjében a magyar csapat a vártnál rosszabbul szerepelt, így „csak” ezüstérmet nyert. A magyar tornászok szereplését 1 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérem fémjelezte - az aranyérmes Pataki Ferenc riasztóan veszélyes műszabadgyakorlata után még a hidegvérű angolok is vastapsban törtek ki. Kardvívásban az egyéni bajnokságot Gerevich Aladár nyerte, Kovács Pál harmadik lett. A csapatbajnokságban a döntőt ezúttal is az olaszokkal vívta a magyar csapat, s a 10:6 arányú magyar győzelem elsősorban Berczelly Tibor érdeme. Női tőrvívásban Elek Ilona, birkózásban Bóbis Gyula, ökölvívásban Papp László és Csik Tibor, sportlövészetben Takács Károly szerezte meg a legszebben csillogó érmet. sem Esztergomi vereség a kiesési rangadón Zsámbék ellen javíthatnak a fiúk Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Für • Garamkövesd • Garampáld • Garamsalló • Garamszentgyörgy • Heiemba • Hontfüzesgyarmat • Ipolybél • Ipolydamásd • Ipolypásztó • Ipolyszakállos • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kétfegyvernek • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisölved • Kisújfalu • Kóspallag • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kúrál • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leányvár • Lekér • Leléd • Letkés • Libád • Lontó • Málas • Máriahalom • Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagyölved • Nagysalló • Nagysáp • Nána • Nemesoroszi • Nyergesújfalu • Nyír • Oroszka • Párkány • Perőcsény • Peszektergenye • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa Tinnye • Tokod • Tokodaltáró • Uny • Vámosmikola • Verőce • Visegrád • Zalaba • Zebegény • Zselíz • Zsemlér