Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-04-17 / 77. szám
8 2004. április 17, szombat SPORT frfdlap Világsport Jégkorong VB: kis híján magyar bravúr Az oslói divízó I-es világbajnokságon nem sokon múlott a szenzáció a magyar-norvég ösz- szecsapáson. A legjobbak közül tavaly búcsúzó (és idén minden bizonnyal visszakerülő) házigazdák ellen a mieink a második harmadot követően még 3- 2-re vezettek, ám a végjáték rosszabbul sikerült. A skandináv válogatott az utolsó 20 percben fordítani tudott, és az összesen öt gólt szerző Olsen vezérletével végül 6-4-re nyert. A magyarok gólszerzői Ladányi (2), Sille és Szélig voltak. Csapatunk pénteken az angolokat 5-4-re legyőző, eddig százszázalékos fehéroroszokkal játszik a tisztes helytállás reményében. Mandula Petra bravúrjai Chalestonban A kemény borítású pályákon elért közelmúltbeli harmatosabb eredmények után magára találni látszik salakon Mandula Petra, jelenlegi elsőszámú teniszezőnk. A világranglista 42. helyén álló versenyző az 1,3 millió dollár összdíjazású amerikai tornán először a 12. helyen rangsorolt szerb-montenegrói Jelena Dokicot verte ki, majd világszenzációt keltve búcsúztatta a korábbi győztes, jelenleg 7. helyen kiemelt amerikai Jennifer Capriatit is (utóbbit 7:6, 3:6, 7:5 arányban). Mandula újabb győzelmével bejutott a negyeddöntőbe, ahol látszólag könnyebb ellenfél vár rá, a ranglista 53. helyén álló horvát Jelena Kostanic személyében. Petra esélyeit növeli, hogy a viadaltól sérülés miatt számos világnagyság visszalépett, így nem indult (többek között) Serena Williams, Clijsters és a világelső Henin sem. A The Family Circle Cup elnevezésű torna legnagyobb esélyesévé így az amerikei Davenport, illetve az orosz Petrova lépett elő. Eriksson kiáll Beckham mellett Támogatásáról biztosította David Beckhamet a minap Sven-Goran Eriksson, az angol válogatott szövetségi kapitánya. A svéd szakvezető biztos abban, hogy a bulvársajtó folyamatos zaklatásai ellenére a nemzeti tizenegy kiválósága összeszedi magát a portugáliai EB-dön- tőre, és húzóembere lesz csapatának. Eriksson a soccernet tanúsága szerint kijelentette: „Többször is beszéltem David- del a közelmúltban, és biztosítottam: mellette állunk.” A szakvezető állítja: a játékosnak nincsenek lelki problémái, ha esetlegesen nem tündököl majd a közelgő kontinensviadalon, annak kizárólag erőnléti, vagy sérülésekből adódó okai lehetnek. Rengeteg új program, nem ritkán a tespedő civil közönséget is megmozgató látványos sportrendezvények, gálák, és a szédületesnek ígérkező szabadtéri programok - az utóbbi időkben ezek jellemzik az Esztergomi Sportcsarnokot. Kívül-belül. Pál György igazgatóval beszélgettünk.- És az emberből egy nap az Esztergomi Sportcsarnok igazgatója lesz...- Emlékszem, nagyon sokan gratuláltak. Aztán szembesülnöm kellett azzal az áldatlan és káoszos állapottal, amit az elődöm hagyott mögöttem. Azt mondtam mindenkinek, inkább őszinte részvétet kívánjanak!- Kevesen tudják Önről, hogy egykor tanított.- így igaz. Miután több mint húsz éven át aktívan sportoltam és válogatott versenyző voltam, közben elvégeztem a főiskolát, és testnevelő tanár lettem. De nem jött be. Én azt tanultam meg a húsz év sport alatt, hogy mindig a maximumot kell kihozni magadból, lehetőségekhez mérten a profizmust. A pedagóguspályán képtelen lettem volna ilyen célokat elérni. Folyton úgy éreztem, hogy nem tudok letenni annyit az asztalra, amennyit tudok. Ráadásul - bármennyire is csúnyán hangzik, - a gyerekanyag manapság már nem olyan, mint régen. Azt hittem, hogy szeptemberben bemegyünk a suliba, és mikor júniusban kijövünk, már látszik a fejlődés.- De hát a gyerekek nem profi sportolóként voltak ott, csak tesizni akartak.-Jó. Ha fejlődés nem is, de legalább megszerették volna a „Jó úton járunk” Pál György sportot. Kedvet kaptak volna arra, hogy a szabadidejükben is foglalkozzanak vele. Hát nem jött be. A kölykök egyáltalán nem voltak fogékonyak a tornaórákra. Közömbösek voltak, és ami a legrosszabb, hogy kötelességnek tekintették, egy órának a sok közül. Úgy meg nem szeretek dolgozni, hogy nincs eredmény. Azt hittem, legalább örülnek neki, hogy mozoghatnak végre, focizhatnak, kosárra dobhatnak, satöbbi. Nem vették a lapot.- De aztán jött a pályázat, amit megnyert, és Önnel együtt egy frissebb légáramlat következett.- Öten adtuk be a pályázatot. Akkor azt hittem, hogy egy kis életet viszek a falak közé. Ennek ellenére azzal kellett szembesülnöm, hogy az egyetlen kollégám, aki már a csarnok születésének pillanatában is itt volt, időközben belefásult a munkába, nem értem miért. Májusban lesz egy éve, hogy itt vagyok, éppen most készülök egy számvetésre: miből mennyit hoztunk létre. Az volt a lényeg, hogy azokat a rendezvényeket, amelyek eddig is jól működtek megtartsuk, ezek mellé pedig még újabbakat hozzunk be. Hogy lehetőleg minél színesebb legyen nálunk a paletta.-Húsz éven keresztül edzések, versenyek, utazások; mozgás. Most pedig egy irodában ül. A megszerzett tapasztalatok és a tudás mennyiben segíti a mostani munkáját?- Indultam világbajnokságokon, világkupákon, szóval láttam, hogyan szervezik, rendezik a versenyeket. Persze, én úszó voltam, és ott teljesen más rendszerek vannak. Az első probléma mindig az, hogy rájön az ember, előbb mindent át kell látni ahhoz, hogy jövőre jobb legyen. Az első pillanattól kezdve szerettem volna felmérni mindenkinek a problémáját. Nem jött hozzám senki, holott jól tudtam, hogy bajok vannak.- Például?- Ott vannak például a tekések. Májusban jöttem ide, ősszel rendezték meg a bajnokságot. Csak azt láttam, hogy remekül működik. Idejönnek, begurítják. Van játékvezető, és ha bármilyen probléma adódik a pályán, gond nélkül megoldják. Egy fél év múlva beszélgettünk egymással, és csak akkor kezdték mondani, hogy ez vagy az nem jó, és változtatni kéne dolgokon. Állítólag már régen is mondogatták, de nem történtek változások.-Most őszintén: nem mennek úgy a dolgok, ahogy kéne?- Szerintem nincs olyan intézményvezető, aki azt mondaná, hogy anyagilag minden tuti. Jelen pillanatban létezünk, és ha látják, hogy jól csináljuk, hogy teljes erőbedobással dolgozunk, biztosan kapunk segítséget. Remélem, jó úton járunk.- Úgy hallottam, a Spori komoly átalakulások elé néz a közeljövőben. De lehet, hogy csak kacsa volt...- Nem volt kacsa. Megvannak a tervek, de az ügy nem az én kompetenciám. Ez egy milliárdos beruházás lesz. Idővel az egész rendszert átalakítják. Ha körülnéz, Ön is láthatja, hogy nem éppen a huszonegyedik század igényeinek megfelelő a felszerelés. A mögöttünk lévő szabadtéri sportpálya szintén felújítás elé néz. Úgy tudom, a város hatvan évre át akarja venni a területet. A tervek megvannak, már csak a forrást kell megtalálni a költségvetésben. Ha az élményfürdő munkálatai lecsengenek, utána talán erre is jut majd idő. Aminek viszont nagyon örülök, hogy Pézsa Tibor kardvívó olimpiai és világbajnok elfogadta felkérésünket, miszerint adja nevét a Sportcsarnoknak. Pézsa Tibor, aki az egyetlen olyan olimpiai' bajnokunk, aki Esztergomból indult, azt írta levelében „Ha nevemhez az fűződik, hogy lehet érvényesülni, eljutni a világ tetejére Esztergomból is, akkor legyen ez erőt adó példa az esztergomi fiataloknak!” Örömmel tett eleget a felkérésünknek.- Ha már itt tartunk, Esztergom hol helyezkedik el a magyar sportpalettán?- Ebből mindig vita van a sportemberek körében. Én személy szerint úgy gondolom, hogy első helyen mindenképpen az olimpiai sportágak állnak, utána jön a többi. Például ott vannak a kick-bokszosok, akik között nem egy világbajnok is akad. Tény, hogy náluk is kőkemény munka van a teljesítmények mögött, de mégis úgy gondolom, hogy nehezebb eredményeket elérni atlétikában vagy vívásban, mint teszem azt kick-bokszban. Ennek ellenére mégis ők a legeredményesebbek. Persze nehezebbek a csapatsportok, mint az egyéni sportágak. Aki Esztergomban komolyan szeretne sportolni, az nálunk megteheti. sundy „Nyerni kell!” - ez a jelszó mindkét részről (folytatás az 1. oldalról) Egy esetleges kisiklást követően nagyon nehéz lenne felállni. Nem mondom, hogy lehetetlen, de nehéz: Az ellenfél meglátásom szerint semmivel sem jobb nálunk, sem csapatként, sem posztonként. Bízom benne, hogy a játékvezetés korrekt lesz a mérkőzésen, és csak rajtunk múlik majd a találkozó. Szeretném kiemelni azt, hogy a játékosok most már összeálltak egy csapattá, a közösségi szellem lehet az erősségünk. Nálunk nincsenek sztárjátékosok, mindenkinek egyenlő részben kell osztozni a teher viselésében. Ez a társaság képes arra, hogy bennmaradjon az NB I-ben. Jó munkát végeztünk az elmúlt hetekben, és ami még külön lendületet adhat nekünk, hogy a város vezetésével is nagyon sokat javult a kapcsolatunk, úgy érzem, hogy ők is kiállnak a csapat mellet”. A királyvárosi gárda meghatározójátékosa, a lapunk hasábjain nem is olyan régen az EKSE „motorjának” nevezett Wolf Alexandra is bizakodó a vasárnapi találkozó előtt: „Nagyon készülünk erre a mérkőzésre, a csapaton belül kitűnő a hangulat. Szeretnénk megmutatni mindenkinek, hogy az eddig mutatottaknál sokkal többre vagyunk képesek. A felkészülésünk, úgy érzem jól sikerült, sokat tanultunk az edzőmeccsekből és Laurencz László és Wolf Alexandra: rajtuk sok múlik nagyon hasznos volt a fonyódi edzőtáborban végzett munka is. A legnagyobb előrelépés talán az, hogy a társaság sokkal koncentráltabb, mint korábban, jobban képes odafigyelni a mérkőzésekre. Érezzük, hogy meglehetősen nagy teher van most rajtunk, de ezen túl fogjuk tenni magunkat a kezdő sípszót követően.” A szurkolók körében is népszerű „Wolfi” arra a kérdésünkre, hogy mennyire érzi át azt, hogy neki, mint a csapat egyik kulcsemberének a maximumnál is többet kell nyújtania úgy nyilatkozott, hogy mindent meg fog tenni, hogy a csapat, az edző és a szurkolók is egyaránt elégedettek lehessenek. „Senkitől és semmitől nem tartunk, vasárnap győzni akarunk” - zárta beszélgetésünket az EKSE szőkesége. A Békéscsaba edzője, a figyelemre méltó kézilabdás múlttal rendelkező Koleszár György eddig csak turistaként járt Esztergomban, vasárnap első alkalommal érkezik hozzánk „hivatalból”. A találkozóval kapcsolatban elmondta, hogy csapata a „megszokott ritmusban készült a találkozóra, persze azért jobban koncentrálunk erre a mérkőzésre, igyekszünk majd a lehető legjobbat kihozni magunkból. Tudjuk, hogy kik a kulcsjátékosok Esztergomban, rájuk megpróbálunk majd jobban odafigyelni, de persze azzal is tisztában vagyunk, hogy a az ellenfél ugyanígy ismer bennünket. Az elmúlt hetekben több edzőmérkőzést játszottunk, többek között a Hódmezővásárhellyel és több NB I/B-ben szereplő csapattal”. Arra a kérdésünkre, hogy vajon mennyire tart a hazai szurkolóktól úgy válaszolt, hogy nem hallott még arról, hogy Esztergomban rendbontás történt volna (nem is igen hallhatott - megj), sőt saját tapasztalatai alapján (az EKSE-t a bajnoki alapszakaszban Békéscsabára is elkísérte néhány drukker) jó véleménnyel van a királyvárosi gárda szurkolóiról. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a sokáig az EKSE-t erősítő, jelenleg azonban a Békéscsaba kulcsemberének számító Pőcze Juditot kaptuk telefonvégre. Az Esztergomban máig töretlen népszerűségnek örvendő játékos nem köntörfalazott: „Mindenképpen nyerni szeretnénk, úgy utazunk Esztergomba, hogy megszerezzük a két pontot. A felkészülésünk ugyan nem volt zökkenőmentes, vannak sérültjeink is, de mindent meg fogunk tenni a sikerért. Az esztergomiak közül Wolf Alexandrára kell, hogy odafigyeljünk, de rajta kívül még sok olyan játékos kézilabdázik az Esztergomban, akik képesek „vinni” magukkal a csapatot. Persze furcsa lesz pályára lépnem az EKSE ellen, sokkal jobban izgulok, mint más mérkőzések előtt. Remélem, hogy a hazaiak szurkolói és a játékosok is szeretettel fogadnak majd, de természetesen a pályán már nincsenek emlékek és barátság, ott majd csak az számít, hogy minél jobban hasznára váljak a csapatomnak”. Ha a bizakodás és a nyilatkozatok alapján kellene eldönteni a mérkőzést, akkor fix döntetlen lenne az eredmény, a jegyzőkönyvbe azonban majd csak a vasárnap délután elért eredményt jegyzik majd be. Mindenesetre reméljük - a bántás legkisebb szándéka nélkül -, hogy Koleszár Györgynek turistaként szebb emlékei lesznek a mérkőzést követően Esztergomról, mint a Békéscsaba szakvezetőjeként. -bkRegionáus sport Támogassa hívásával az Esztergomi Kézilabda Sport Egyesületet. Az EKSE-adományvonal hívószáma: 06 901825-801 (A hívás ára 360Ft+ÁfaJperc) Dabasra látogat a Tatabánya Az NB I B-ben szereplő Tatabánya Auto Trader vasárnap a Dabas otthonába látogat, hogy a múlt heti győzelem után újabb strigulát „húzzon be”. Nagyon jól szerepel az őszi szezon bukdácsolása után a megyeszékhely csapata Détári Lajos vezetésével. A mérkőzés kezdete 17 óra. A Tata Sárváron játszik A labdarúgó NB II Hummel csoportjában szereplő Tatai HAC hét közben 2-0-ás vereséget szenvedett a Budakalász együttesétől és vasárnap újabb megmérettetés előtt áll. 17 órától Sárvára látogat a csapat, hogy a hetedik helyezett gárdát megpróbálja legyőzni. Csupán egy játékos hiányzik majd sérülés miatt, a többiek hadra foghatók. Női kézilabda A Tatabányai SC a hétvégén Tökölön vendégszerepei a női kézilabda-bajnokság NB I B- ben. A találkozót holnap délután kettőkor rendezik, az ösz- szecsapás esélyesének a hazaiak tűnnek. A Tatabánya az utolsó fordulóban győzedelmeskedett, ami bizakodóvá teheti a kék-fehéreket. Táncverseny Esztergomban Esztergom ad otthont az Országos Divattáncverseny következő fordulójának holnap és vasárnap a József Attila Általános Iskolában. A versenyt a Carmen TSE rendezi. A versenyzők fél tizenegytől lépnek porondra, és show, disco, hip-hop és electric- boogie kategóriában mérettetnek meg. A versenyre rengeteg versenyzőt várnak, gyerek, junior és felnőtt korosztályban. Totólista + tippek 16. hét (2004. április 17-18.) 1. Dortmund - B. München X 2. 1860 München - Hamburg 2 3. K.lautern - Rostock 1 4. M.gladbach - Hertha 2 5. Schalke 04 - Leverkusen X 6. Stuttgart - Frankfurt 1 7. Wolfsburg - Freiburg 2 8. Bremen - Hannover 1 9. 1. FC Köln - Bochum 2 10. Siena - Milan 2 11. Lecce - Udinese 2 12. Inter - Bologna 1 13 Sampdoria - Perugia 1 14. Parma - Juventus 2 A héten a tippeket Nagy Balázs, a szerkesztőség munkatársa adta. Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Fúr • Garamkövesd • Garampáld • Garamsalló • Garamszentgyörgy • Helemba • Hontfúzesgyarmat • Ipolybél • Ipolydamásd • Ipolypásztó • Ipolyszakállos • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kétfegyvernek * Kicsind * Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros * Kisölved • Kisújfalu * Kóspallag * Köbölkút * Kőhídgyarmat • Kúrál * Kürt • Lábatlan * Leányfalu * Leányvár * Lekér • Leléd * Letkés • Libád * Lontó * Málas * Máriahalom • Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagyölved • Nagysalló • Nagysáp • Nána • Nemesoroszi • Nyergesújfalu • Nyír • Oroszka • Párkány • Perőcsény • Peszektergenye • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa • Tinnye • Tokod • Tokodaltáró • Uny • Vámosinikola • Verőce • Visegrád • Zalaba • Zebegény • Zselíz • Zsemlér