Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-04-16 / 76. szám
8 2004. április 16., péntek SPORT Wdlap Világsport UEFA-Kupa: spanyol fölény Mauricio Pellegrino és Rufete második félidei találataival 2-1- re győzött odahaza a Valencia az FC Bordeaux ellen, így a spanyol csapat 4-2-es összesítéssel jutott a legjobb négy közé a szerdai játéknap zárótalálkozóján. A spanyol tabella jelenlegi éllovasa a Villareal ellen mérkőzhet a döntőbe jutásért, ezzel bizonyossá vált, hogy idén is lesz ibériai csapat a kupadöntőben. A Villareal korábban meglepő nagyvonalúsággal intézte el az előzetesen többre taksált skót Celtic sztárjait. A 2-0-ás hazai diadalt hozó összecsapáson a brit csapat játékából minden fantázia hiányzott, játékosai többször is elemi technikai hibát vétettek. Az elődöntő másik ágán Marseille-Newcastle találkozót rendeznek, mivel a franciák idegenben is 1-0-ra verték az olasz Inter-t, míg (az idegenbeli döntetlent követően) a Newcastle 2- 1 arányban múlta felül a holland PSV Eindhoven gárdáját. Fehér Miklós haláláról A portugál legfőbb államügyészség minapi közlése szerint természetes okok miatt halt meg Fehér Miklós, a Benfica és a magyar válogatott csatára. A toxikológiai vizsgálatok eredményére hivatkozva az ügyészség közleményben ismertette: a január 25-i bajnoki mérkőzést követően elhunyt játékos vérében alkohol, drog, gyógyszer és szteroid nyomaira nem bukkantak a szakemberek. A portugál Jomal de Noticias az esettel kapcsolatban olyan kór jelenlétére következtetett, amit korábban egyetlen vizsgálat során sem észleltek Fehér Miklósnál. A lap értesülése szerint a játékosnak mérsékelt szívnagyobbodása volt. A sajtóhírek bizonyítják: Portugáliában mind a mai napig foglalkoztatja a közvéleményt a magyar futballista váratlan halála. Fehér 1998-ban Győrből került az ibériai országba. Pályafutása során játszott a Porto, a Salgueros a Braga, majd legutóbb a Benfica együttesében, így országszerte közismert és népszerű sportembernek számított. Halála sokkal nagyobb traumát okozott a portugál hívek körében, mint a fociból egyre inkább kiábránduló Magyarországon. Magyarország-Kanada pótjegyekkel Kapu mögötti pótlelátót építenek a szervezők a Budapest Sportarénában, így kilencszáz plusz jegy megvásárlására nyílt lehetőség csütörtöktől a jövő kedden 19 órától sorra kerülő Magyarország-Kanada jégkorong-mérkőzést kísérő nagy érdeklődésre való tekintettel. Az összecsapásra eredetileg 7500 belépőt hoztak forgalomba, ezekhez március elejétől lehetett hozzájutni 1500, 3500, 4900, 6500, 9500 és 19 500 forintért. A pótlelátóra szóló jegyeket 6500 forintért vehetik meg a szurkolók (ha egyáltalán pénteken még marad belőle) a Ticketpro Jegyirodában. Vereség Dőlné Vestenice ellen Dőlné Vestenice - Párkány 1-0 (0-0) A szlovák harmadik ligában szereplő párkányi focicsapat szerdán délután idegenbe látogatott (Dőlné Vestenice), hogy a 16. forduló elmaradt mérkőzését pótolja. A találkozón hazai győzelem született. A hétvégi Topolcany elleni találkozón döntetlenező csapat győzelemre készült Dőlné Vestenice ellen, bár Lapár Miroslav ügyvezető szerint az egy ponttal is kiegyezett volna a gárda. A mérkőzés első félidejében a párkányiak sok helyzetet kidolgoztak, de gólt elérni nem sikerült. A kapufát is eltalálta a vendégegyüttes, de a labda nem befelé, hanem kifelé pattant. A második félidőben tovább támadott a vendégegyüttes, de egy sajnálatos hiba miatt (Saláta csúszott be szabálytalanul a 16-oson belül és a bíró a tizenegyes pontra mutatott) hátrányba került Párkány. A mérkőzés utolsó 20 percét még nagyobb iramban kezdte a vendégegyüttes, de a foci íratlan szabályait szem előtt tartva, nem sikerült egalizálnuk az állást, így a hazaiak otthon tartották a három pontot. A párkányiak a táblázaton egy helyet hátracsúsztak, de mivel a komáromi csapattól a bajnokság végén három pontot levonnak, Párkány elvileg a negyedik. Lapár Miroslav is elmondta véleményét az összecsapásról: „Nagyon szerencsétlen találkozó volt, egy tizenegyes megpecsételte sorsunkat. Az első játékrészben sok helyzetünk volt, a második 45 percben Támik fejesét és egy tuti helyzetet is hárított a hazaiak kapusa. El kell ismerni, hogy jobb volt az ellenfél, de már mi is jobban játszottunk, mint Topolcany ellen. A hét végén újra idegenbe látogatunk, Jaslovské Bohunice lesz az ellenfél, aki szerdán 3-0-s vereséget szenveded. Ez nekünk nem túl jó, mivel ellenünk tömi- zúzni, védekezni fognak. ” További eredmények: Topolcany - Levice 1-0 (0-0), Nővé Zámky - Púchov B 1-0 (0- 0), Neded - Bánovce nad Bebravou 1-2 (1-0), Nemsová - Tmava B 3-0 (1-0), Jaslovské Bohunice - Myjava/Turá Lúka 0- 3 (0-0), Komámo - Velky Lapás 1-0 (0-0), ViOn Zlaté Moravce - Lednické Rovne 2-2 (1-2). -nbGyőzelem az utolsó erőpróbán A női kézilabda bajnokság hétvégén kezdődő rájátszása előtti utolsó felkészülési mérkőzésén az EKSE magabiztosan győzte le szlovák edzőpartnerét. Az esztergomi lányok a múlt heti, Partizánske elleni találkozót követően ezúttal a Zlatná (Aranyos) csapatával mérkőztek, idegen környezetben. A szlovák első ligában szereplő együttes ellen Laurencz Lászlónak ismét lehetősége nyílt arra, hogy kísérletezzen csapatával. Ennek köszönhetően a mérkőzés folyamán a királyvárosi együttes lányai a legkülönfélébb variációkban léptek pályára, és elsősorban a védekezést gyakorolták. Az aranyosi csapat támadásban a falba történő betöréseket erőltette, ebből a szempontból játékuk hasonlított a vasárnapi ellenfél, a Békéscsaba stílusához. Az esztergomi csapatban a korábbi edzőmérkőzésekhez hasonlóan nemcsak a mezőnyjátékosok, hanem a kapusok is váltották egymást a pályán, és ezen a mérkőzésen mindhárman (Körmöczi, Németh és Lengyel) jó teljesítményt nyújtottak. A mérkőzést követően a találkozón kevesebb lehetőséget kapó játékosok még egy harmadik, nem hivatalos „félidőt” is játszottak az ellenféllel, hogy mindegyik játékos egyenlő terhelést kapjon. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy Laurencz mester milyen felállásban küldi pályára a túlzás nélkül akár sorsdöntőnek is nevezhető vasárnapi mérkőzésen lányait, mindenestre holnapi számunkban olvashatnak a legvalószínűbb csapatösszeállításról, taktikáról, mind az Esztergom, mind a Békéscsaba részéről. Az eredmény: Zlatná - EKSE 18-31 (9-16) Az esztergomi góllövők: Vincze 7, Sipos, Vészeli 5, Wolf 3, Takács, Mezőségi, Somogyi, Simon, Lánczos 2, Povázsay 1-bfcLabdarúgás - eredmények IV. forduló: Vámosmikola - Ipolyság 1-12, góllövők: Kovács Attila 1, illetve Jakab Francisek 4, Kis Tomas 3, Jadud Andrej 2, Berkula Tibor 1, Zlatovszki Péter 1, Antal József 1. Drégelypalánk - Kemence 2-0, góllövők: Bálint Tamás 1, Czellahó Adám 1. Bemecebaráti - Letkés 3-0, góllövők: Menyhárt Gábor 2, Menyhárt Péter 1. Hont - Ipolyszalka (május 22.) és Szob - Százd (május 23.) mérkőzéseket a zárójelben olvasható időpontban rendezik meg. Á bajnokság állása: 1. Ipolyság (12 pont), 2. Százd (9 pont), 3. Szob (9 pont), 4. Ipolyszalka (6 Sajtótájékoztató a szumósoknál Három hét van még a felnőtt és junior szumó Európa-bajnoksá- gig, de a szervezők már most sajtótájékoztatót tartottak. A május 7- 9.-e között, Szolnokon megrendezendő Európa-bajnokságon 4-5 érem a realitás. A hivatalos nevezés még nem zárult le, 20 ország 1300 versenyzőjének indulása várható. Meglepetés, hogy magyar szumós még nem szerzett aranyérmet ilyen viadalon. Labdarúgás eredmények Megyei Hl. osztály-dorogi kräzet: Szileszki SC - Annavölgy 0-0, Bajna - Kesztölc 2-1 (2-0), Esztergom -Kertváros - DMAC 3-3 (1-0), Süttő - Csolnok 1-0 (1-0), Tát - Nagysáp 8-1 (4-1). Ifieredmények: Tát - Nagysáp 13-1 (8-1), Bajna - Kesztölc 1-1 (0-0), Süttő - Csolnok 0-0. Hétvégi program Szlovák megyei II. osztály, 18. forduló: Bart - Kolta, Kamocsa - Bény, Szalka - Muzsla, Surány-Cechy, Trávnica - Ulany n/Z, Kéménd - Hűl, Semerovo - Bánov B A mérkőzések kezdési időpontja: vasárnap 16 óra. pont), 5. Letkés (4 pont), 6. Bemecebaráti 3 pont), 7. Drégelypalánk (3 pont), 8. Vámosmikola (3 pont), 9. Kemence (3 pont), 10. Hont (1 pont). A góllövőlista állása: 7 gólos: Jakab Francisek (Ipolyság), 6 gólos: Csatári Dávid (Szob), 5 gólos: Bolya Péter (Ipolyszalka), 4 gólos: Török Tibor (Százd), Pál Adám (Hont), Berkula Tibor (Ipolyság), Jadud Andrej (Ipolyság). -nbXII. Olimpiai játékok - Tokió-Helsinki, 1940. (Az olimpiai mozgalmat 1937. szeptember 2-án nagy gyász érte: elhunyt a fél évszázadon át az olimpiai eszme sikeréért fáradozó Pierre de Coubertin. Coubertin testét Lausanne- ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyén helyezték örök nyugalomra, szívét pedig Olümpiában, a görög állam által adományozott urnában őrzik. A berlini olimpián mondott záróbeszédében mintha már búcsúzott volna: „Ti pedig, atléták, emlékezzetek mindig a tűzre, mely a nap hevétől meggyújtva jött hozzátok Olümpiából, hogy annyira fenyegetett mai korunkat bevilágítsa és heuítse. Élesszétek szakadatlanul bensőtökben e szent tüzet, hogy lobogva jusson földünk másik végére négy év múlva, amikor a XII. olimpiát ünnepli- tek a Csendes-óceán partjain. ”) A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a berlini olimpia idején tartott közgyűlésén Tokiót jelölte ki az 1940-es játékok helyszínéül A japánok bejelentették, hogy megfelelő stadionnal rendelkeznek és már az olimpiai falu építéséhez is hozzáfogtak, amikor Japán háborút indítod Kína ellen, s császári parancsra lemondod a játékok rendezési jogáról. A NOB 1938. július 19-én Helsinkit bízta meg a XII. Olimpiai játékok megrendezésével. A fim főváros az olimpiai lázban békés versenyekre készülődöd. Elhatározták, hogy az olimpiai lángot a stadbn 72,71 méter magas tornyában helyezik el, hogy annak bbogásá ne csak a fővárosban, hanem annak környékén, sőt a közeli tengeri szigeteken is Iáhas sók. 1939 novemberében azon ban Finnországban is kitört a háború, az olimpia tehá elmaradt. Henri de Baillet-Latour, a NOB új elnöke azzal a kéréssel fordult a bizottsághoz, hogy táplálják az ifjúságban az olimpiai eszmét, amelynek jótékony hatása hozzájárulhat a gyűlölet enyhítéséhez, s a jövőben a nemzetek közödi jobb megértés megteremtéséhez. A belga Baillet-Latour 1942. január 6-án halt meg, miután elvesztette egyetlen fiát a háborúban, és átélte azt a szörnyűséget, hogy a náci csizmák végigtiporták hazájának földjét. Regionális sport Támogassa hálásával az Esztergomi KézUeirda Sport Egyesületet. Az EKSE-adományvontá hívószáma: 06 90! 825-801 (A hívás ám 360Ft+Áfalperc) Férfi kézilabda Rájátszás az 1-6. helyért: Fotex KC Veszprém - Níregyháza AB- VILL KC 37-20 (17-11), Dunaferr SE - Pick Szeged 28- 20 (13-11) Magyar Kupa - labdarúgás Az NB I B-ben (a Tatabánya is itt játszik) szereplő Bp. Honvéd a Magyar Kupa elődöntőjében legyőzte az egy osztállyal feljebb szereplő Zalaegerszeget, és ezzel bejutott a fináléba. Ott az ellenfél az NB I listavezetője, a Ferencváros lesz, aki 2-0-s félidő után, 2-1-re győzte le a szintén másodosztályban szereplő Vasast. A döntőt Zalaegerszegen rendezik, május 5-én. Az eredmények: Bp. Honvéd - Zalaegerszeg 2-1 (0-1), góllövők: Drobnjak (50, 78.) és Koplárovics (27), Vasas - Ferencváros 1-2 (0-2), góllövők: Bárányos (56.), Gera (35.) és Tököli (4L). Döntetlent játszott a Tatabánya Nem sikerült győzelemmel távoznia Kanyó Anted legénységének az NB I rájátszásában idegenből. A tatabányaiak jól kezdték a találkozót, de a folytatásban nem tudták azt a játékot produkálni, amit az első 30 percben. A végjáték hatalmas izgalmakat hozott, de egyik csapat sem tudta kiharcolni a győzelmet. Az eredmény: Elektromos - Carbonex KC 29-29 (15-18) Vereség hazai pályán Váratlan vereséget szenvedett a Tatai HAC hazai pályán. A soros ellenfél a Budakalász volt és döntetlen félidei állás után, 2-0-s vendégsiker született. A mérkőzés az első forduló elmaradt találkozójának pótlása volt, az NB II., Hummel-csoportjában. Az első félidőben sok helyzetet dolgoztak ki a csapatok, de a Budakalász játszott fölényben. A gól mégjobban megfogta a hazaiakat és ez a végeredményben is megmutatkozott. Az eredmény: Tatai HAC - Budakalász 0-2 (0-0) Totólista + tippek 16. hét (2004. április 17-18.) 1. Dortmund - R München X 2. 1860 München - Hamburg 2 3. K.lautem - Rostock 1 4. M.gladbach - Hertha 2 5. Schalke 04 - Leverkusen X 6. Stuttgart - Frankfurt 1 7. Wolfsburg - Freiburg 2 & Bremen - Hannover 1 9. 1. FC Köln - Bochum 2 10. Siena - Milan 2 11. Lecce - Udinese 2 12. Inter - Bologna 1 13. Sampdoria - Perugia 1 14. Parma - Juventus 2 A héten a tippeket Nagy Bálán, a szerkesztőség munkatársa adta Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Fúr • Garamkövesd • Garampáld • Garamsalló • Garamszentgyörgy • Helemba • Hontfüzesgyarmat • Ipolybél • Ipolydamásd • Ipolypásztó • Ipolyszakállos • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kétfegyvernek • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisölved • Kisújfalu • Kóspallag • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kúrál • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leányvár • Lekér • Leléd • Letkés • Libád • Lontó • Málas • Máriahalom • Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagyölved • Nagysalló • Nagysáp • Nána • Nemesoroszi • Nyergesújfalu • Nyír • Oroszka • Párkány • Perőcsény • Peszektergenye • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa • Tinnye • Tokod • Tokodaltáró • Úny • Vámosmikola • Verőce • Visegrád • Zalaba • Zebegény • Zselíz • Zsemlér