Hídlap, 2004. április-június (2. évfolyam, 65-129. szám)
2004-04-16 / 76. szám
2 2004. április 16., péntek BAL FART SZLOVÁKIA Hátrányos helyzetben az ásványvizek gyártói Az ásványvizek, gyümölcsszörpök gyártói jelezték, hogy az egészségügyi és a földművelési tárca illetékesei elkéstek az alkoholmentes üdítőitalok jelölésére vonatkozó jogharmonizációval. Az EU ugyanis megköveteli, hogy a frissen csatlakozó országokban forgalmazott ásványvizek jelölése már 2004. júliusától az EU szabványai szerint történjen. Tekintettel a jogharmonizációban bekövetkezett csúszásra, a gyártók képtelenségnek tartják, hogy júliustól az EU szabványt betartsák. Ezért attól tartanak, hogy gondjuk lehet a termékük hazai értékesítésével. A külföldi piacokra már jelenleg is exportált ásványvizük csomagolását a probléma nem érinti. Elena Jablonická, az Alkoholmentes Italok és Ásványvizek Szövetségének elnöke szerint az aránylag rövid idő miatt a gyártók nem lesznek képesek eleget tenni az újfajta jelölés követelményeinek. Ezért a szövetség vezetése az érintett tárcáknál azt szeretné elérni, hogy átmeneti időszak keretén belül, 2004. végéig engedélyezzék a jelenlegi jelölési formát. „Mivel máig nem világos az új jelölési rendszer, az ásványvizek forgalmazásához legalább egy bizonyos ideig használhassuk a jelenlegi címkéket” - fogalmazott Jablonická. Szerinte az ásványvízzel töltött palackok jelölésére vonatkozó rendelet előkészítéséért felelős egészségügyi tárca eddigi tervezete alapján „pápább akar lenni a pápánál”, mert túllép az EU-szabványon. Az Egészségügyi Minisztérium illetékesei viszont cáfolják Jablonická véleményét. Szerintük az előkészületben lévő rendelet teljes mértékben összhangban van az EU előírásaival. Az új jelölési forma nagyobb hangsúlyt helyez az ásványvíz forrásának nevére és a helyére. Emellett állítja, hogy egyes gyártók a szlovák jogszabálynak sem tesznek eleget. 2000-től hatályban lévő törvény értelmében ugyanis egy forrásból nyert vizet nem lehet több kereskedelmi néven forgalmazni. Ezt az előírást gyakran megszegik és az ugyanazon forrásból nyert ásványvizet főleg a kereskedelmi áruházláncoknak más-más néven értékesítik. zc Találkoztak a Visegrádi Négyek kulturális vezetői A Visegrádi Négyek (V4) kulturális miniszterei Krakkóban találkoznak, ahol Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Csehország miniszterei a kulturális együttműködés fejlesztéséről fognak tárgyalni. A kulturális tárcák vezetőinek találkozója tegnap kezdődött el, és még ma is folytatódik. Szlovákiát Rudolf Chmel kulturális miniszter képviseli. Nora Slováková, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának szóvivője elmondta, a miniszterek a tavaly ősszel Olmützben felvetett témák megbeszélését fogják folytatni. Ezenkívül még szóba fog kerülni a visegrádi régió projektjeinek támogatására létrehozott alap, a visegrádi könyvkiadás szlovák és a visegrádi zeneműkiadás lengyel tervezete is. A Visegrádi Négyek kulturális minisztereinek találkozóját a kultúrával foglalkozó szakemberek összejövetele előzte meg. Szlovák részről Zuzana Mistríková, a Kulturális Minisztérium média- és audiovizuális osztályának igazgatója és Andrej Zmecek, a Kulturális Minisztérium művészeti osztályának vezetője vesz részt. Dzurindát a partnerei utoljára figyelmeztették Mikulás Dzurinda miniszterelnöknek, az SDKÚ elnökének kezdenek feje fölé nőni a problémák, ugyanis a koalíciós partnerek állítólag még utoljára felszólították, hogy biztosítsa a kormány parlamenti többségét. A kormánynak a többség megszerzéséhez még kilenc képviselő szavazatára van szüksége. A koalíció tehát még akkor sem szerzi meg a többséget, ha a Szabad Fórum a kormányba lép. Az ultimátumról szóló hírt a Pravda napilap közölte, amely szerint a miniszterelnök az utolsó felszólítást a múlt heti keddi Koalíciós Tanácson kapta. Ezt kiélezett vita kísérte, majd a tárgyalást megszakították. „Abban egyeztünk meg, hogy a megbeszélésen elhangzottakról nem fogunk beszélni. Egy biztos, keressük a hatékonyabb kormányzás lehetőségét. Elsősorban igyekezni fogunk, hogy megszerezzük a többséget a parlamentben” - mondta Bugár Béla, az MKP elnöke, akinek néhány napja jelent meg az a könyve, amelyben felszólította Dzurindát, hogy az európai uniós csatlakozás után mondjon le miniszterelnökségéről. „Bugár úr Dzurinda lemondására tett felszólítása csupán személyes véleménye. Pártunk ezzel kapcsolatban még nem alakította ki a hivatalos álláspontját” - hangsúlyozta Csáky Pál miniszterelnökhelyettes, az MKP alelnöke. rga Ismét egy élelmiszerboltot akartak kifosztani Múlt szombaton ismét egy élelmiszerboltot próbáltak romák kifosztani. Az elsősorban élelmiszerek iránt érdeklődő, körülbelül félszáz rabló ügyét a rendőrség vette át, ám tekintettel a viszonylag csekély kárra, csupán kihágásnak minősítették a tolvajok tettét. Kelet-Szlovákiában először február elején voltak hasonló roma fosztogatások, amelyeket a kormány szociális megszorító intézkedéseinek tulajdonítottak. Emellett a lázadások kapcsán olyan vélemények is elhangzottak, hogy nem a kormány intézkedései, hanem tervezett akciók álltak a fosztogatások hátterében. -k„Ne hagyjátok a templomot...” A templom nem csak Isten háza, több annál: szimbólum, kapocs, történelem, meg- és összetartó erő a rohamosan változó káoszkorszakban, A magyarországi templomok közül - lévén szinte vala- menynyi százados építmény - nagyon sok meglehetősen rossz állapotban van, felújításuk tetemes anyagi ráfordítást követel. Ennek ellenére szinte valamennyi kis község előteremti azt a pénzt, amely a templom állagának megőrzéséhez, vagy éppen - mint a képünkön látható piliscsévi templom esetében - a feltétlenül szükséges kisebb, nagyobb felújításokhoz szükségeltetik. A csévi templom tornya tavaly újult meg, az épület fedélszerkezetének, teljes lecserélésének pedig a héten álltak neki. A sokat látott, talán mondhatjuk, a korba belefásult gerendákat újakra cserélik, amelyek az égiek segedelmével legalább annyi ideig fogják szolgálni a nemzedékeket, mint elődjeik. Januártól növekedni fognak az adók Kép és szöveg: Bukovics Krisztián Az egyszerű sofőrök nem, de a 3,5 tonnánál nehezebb járművektulajdonosai útadót fognak fizetni Ivan Miklós pénzügyminiszter múlt héten kedden nyilvánosságra hozta a tárca pénzügyi reformtervezetét. Eszerint 2005. januárjától növekedik a telek- és a házadó. A Városok és Falvak Társulásának illetékesei szerint a telek- és a házadó mellett más helyi illeték ösz- szege is emelkedni fog. „A települések e növekmény révén jutnak majd pénzhez, amelynek segítségével fogják finanszírozni például a helyi közlekedést. Idén a települések közlekedését az állam még támogatta” - közölte Michal Sykora, a Városok és Falvak Társulásának elnöke. A megyei önkormányzatok majd saját hatáskörben állapítják meg az útadó mértékét. A pénzügyi tárca határozottan cáfolja, hogy a helyi önkormányzatok útadót vetnének ki az egyszerű gépjárművezetőkre. „A törvényből egyértelműen következik, hogy kinek kell útadót fizetnie. Ide sorolhatók a jogi személyek és a 3,5 tonna feletti tehergépkocsi tulajdonosai” - mondta Peter Papanek, a pénzügyi tárca szóvivője Vladimír Báján, a Városok és Falvak Társulásának alelnöke úgy véli, hogy az útadó vonatkozásában sokkal kisebbek lesznek a különbségek, mint az ingatlanadó esetében. Az ingatlanoknál akár négyszeresére növekedhet az adó összege. „Abban az esetben, ha az eddigi állami támogatást adóval szeretnék pótolni, Pozsonyban az ingatlanadót 4,5-ről 18-19 százalékra kellene felemelni” - állítja Bajánek. A pénzügyi reform alapját az a pénzügyi csomag képezi, amelyet anyagi támogatásként idén kaptak a települések. A Városok és Falvak Társulásának vezetése bírálja a pénzügyi tárca tervezetét, amely mindössze 33,6 milliárd koronával számol. Ezt az összeget Sykoráék legalább hárommilliárd koronával szeretnék megtoldani. „Az idén elkülönített pénzösszeg nem elegendő azoknak a feladatoknak a teljesítéséhéz, amelyeket a településekre kiszabtak. Úgy fest, hogy az eddigi gyakorlathoz képest a kisebb települések jóval kevesebb pénzhez jutnak” - érvel Sykora. Ezzel szemben a legnagyobb városok profitálni fognak a reformból. 2005-ben a falvak és városok a természetes személyek adójából mintegy 22 milliárd koronára számíthatnak. Ezt az adóbevételt a városok, gyermekek, nyugdíjasok lélekszáma és egy úgynevezett nagysági együttható alapján osztják szét. Az említett együttható értelmében hozzávetőleg nyolcmilliárd korona kerül elosztásra. Pozsonynak ebből a csomagból körül- belüll94 millió korona jut. Másrészt a 250 lélekszám alatti, ösz- szesen 533 település egyenként nem egészen nyolcmillió koronából lesz kénytelen gazdálkodni. A társulás kevesli azt a pénzösszeget is, amelyet a települések között a nyugdíjasok száma szerint kellene elosztani. Az öregek száma ugyanis évről évre növekszik és a települések vezetői attól tartanak, hogy nem lesz elegendő pénzük az idős emberek gondozására. (zc) Panaszra számíthat Szlovákia az EU-tól Előnytelenné válik a használt autók behozatala Szlovákiát az Európai Unió szankciókkal fogja sújtani, mivel nem teljesített hat feladatot és nem fogadott el tizenhét törvényt, amelyeknek legkésőbb a csatlakozás napján kellett volna hatályba lépniük. Erre Csáky Pál miniszterelnök-helyettes figyelmeztetett, miután áttanulmányozta a március 31-én kelt, Szlovákia európai uniós felkészüléséről szóló jelentést. Az Igazságügyi Minisztériumnak nem sikerült felújítania a bíróságok technikai és számítástechnikai eszközeit, az Igazságügyi Minisztérium pedig nem fogadta el az orvosi vizsgáztatásról és praxisról szóló rendeletet. A Mezőgazdasági Minisztériumnak modernizálnia kellett volna a hús-, hal- és tejfeldolgozó üzemeket. A közlekedési tárca pedig nem terjesztette elő a vasúti infrastruktúráról szóló törvényt, és nem teljesítette a hajók fedélzetén fokozottabb orvosi ellátásra vonatkozó EU-irányelvet. Egy feladatot a Gazdasági Minisztérium sem végzett el, mégpedig nem készítette elő a fogyasztóvédelemről szóló törvény jogszabályát. A kormány által még eddig el nem fogadott tizenhét törvény között van egyebek mellett a büntetőtörvény és büntetési rendtartás is. Tartozásai vannak még a Belügyminisztériumnak és a Gazdasági Minisztériumnak is, amelyek még nem terjesztették elő az európai elfogatási parancsról és az energiaiparról szóló törvényt. Csáky arra figyelmeztetett, amennyiben egy EU-tagország nem teljesíti a kötelezettségeit, az Európai Bíróságon panasz adható be ellene. Emellett bírságokkal, politikai és gazdasági intézkedésekkel, esetleg a hazai termékek exportját érintő blokádokkal számolhat. rga Az EU-csatlakozás után részben leegyszerűsödik az új és használt autók behozatala Szlovákiába. Az egyes országok között eddig érvényes vámrendszer ugyanis gyakorlatilag megszűnik és felszámolják a kettős adózást is. Csupán az EU-n kívüli országokból behozott autókat fogják elvámolni. Az Európán kívül gyártott gépkocsikra kiszabott jelenlegi 17,1 százalékos vám tíz százalékkal csökken. Autónkat abban az EU tagországban vámolhatjuk el, ahová először beléptünk vele, vagy a vámot az állandó lakhelyünkön is kifizethetjük. Valójában a befizetett pénzösszeg végül is az unió kasszájába vándorol, amelyből az egyes tagországok majd nagyságuk szerint részesülnek. Új személygépkocsinak számít az a gépjármű, amely hatezernél kevesebb kilométert futott, illetve az üzembe helyezésétől számított időponttól nem telt el több mint hat hónap. A személyautó behozatala után hét napon belül kötelesek leszünk állandó lakhelyünkön adóbevallást tenni és az újonnan vásárolt autónk után befizetni az adót. Az EU tagországaiban a hozzáadottérték- adó 16-25 százalék között van. Használt autó vásárlása esetén az autó nyilvántartásba vételének alapfeltétele, hogy műszakilag megfeleljen a vele szemben támasztott követelményeknek. A műszaki megfelelőséget igazoló engedély megszerzésének költségét 10-50 ezer koronára becsülik. Ebből értelemszerűen következik, hogy használt autót nem lesz érdemes behozni Szlovákiába. Az 1996 előtt gyártott autók behozatala gyakorlatilag számításba sem jöhet, mert ezek műszaki vizsgálatáért az illetékesek hozzávetőleg 50 ezer koronát fognak számlázni. (zc)