Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-01-13 / 8. szám

2 2004. január. 13., kedd BAL PART Ftfdlap SZLOVÁKIA Fico nem zárja ki Gasparovic vagy Schuster támogatását Mikulás Dzurinda (SDKÚ) kormányfő szerint több oka van an­nak, hogy a kormánykoalíció nem állított közös jelöltet az áprilisi köztársasági elnökválasztásra. Többek között az egyes kormány­pártok úgy vélik, hogy az övék a legalkalmasabb elnökjelölt. ..Mindnyájan arra kellene törekednünk, hogy olyan államfőnk le­gyen, aki képes egyesíteni az ország erőit” - mondta Dzurinda, és egyben hozzáfűzte, hogy az SDKÚ pozitív kampányt fog folytatni. Még mindig előfordulhat, hogy a Smer indít saját elnökjelöltet. Abban az esetben, ha mégsem, január 31-én közölni fogjuk, hogy kit támogatunk - nyilatkozta Robert Fico, a Smer elnöke. Egyúttal megjegyezte, hogy az elnökválasztás, jelentőségét tekintve számuk­ra másodrendű. Az idei év legfontosabb eseménye az előrehozott parlamenti választásokról szóló népszavazás. Vladimír Meciar véle­ménye szerint Fico azért nem tulajdonít különösebb jelentőséget a köztársasági elnökválasztásának, mert fiatal lévén nem indulhat (Fico 39 éves és csupán 40 év feletti jelöltek szállhatnak harcba az államfői poszt elnyeréséért). A Smer-vezér nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a párt támo­gatni fogja Ivan Gasparovicot (HZD), a Nemzeti Erők Konföderációjának jelöltjét vagy Rudolf Schuster jelenlegi államfőt. Az SDKÚ. MKP és HZDS vezetői osztják azt a véleményt, amely sze­rint a köztársasági elnökválasztáson szükség lesz második fordulóra. Stefanec és Figel a főbiztosjelölt A Koalíciós Tanács tegnapi ülésének napirendi pontjai között szerepelt az európai főbiztos kiválasztásának személye. Lapzártáig nem sikerült megtudni, hogy ezzel kapcsolatban született-e kor­mányhatározat. Az SDKÚ Ivan Stefanecet, a Coca-Cola menedzserét, a KDH pe­dig Ján Figelt, az előcsatlakozási folyamat volt szlovákiai főtárgya­lóját jelölte a főbiztosi posztra. Az európai főbiztos valójában az ELI kormányának a minisztere, amelynek élén Romano Prodi áll. Elő­írás szerint az elsődleges feladata az EU-s érdekek képviselete és vé­delme, amelyek mellett a nemzeti érdekek eltörpülnek. Az európai biztosok ennek a követelménynek nem mindig tudnak eleget tenni. Rudolf Schuster államfő szeretné, ha a főbiztosi posztra tapasztalt politikust neveznének ki. Szlovákián kívül gyakorlatilag az összes ál­lam jelenlegi vagy korábbi minisztereket, esetleg kormányfőket jelöl. Az MKP és az ANO még hivatalosan nem jelezték, hogy az em­lített két személy közül kit fognak támogatni. Decemberben pozsonyi látogatása során Hans-Gert Pottering, az Európai Néppárt (ÉPP) parlamenti csoportjának elnöke kijelen­tette, hogy ha rajta múlna Ján Figelt nevezné ki főbiztossá. Az ANO-n kívül mindhárom kormánypárt (SDKÚ, MKP és KDH) tag­ja az Európai Néppártnak. Maiíkovát az intenzív osztályon kezelik Anna Maiíkovát, a Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt alelnökét férje, Alexander Belous kérésére szombaton a pozsonyi Karmáre kórházból a csaccai kórház intenzív osztályára szállították. Az orvo­sai belső vérzésre gyanakodnak, ezért a betegnek teljes nyugalmat és pihenést írtak elő. Malíková állítólag a Súlovskyék által történt székházfoglalás kapcsán sérült meg és került kórházba. Peter Súlovsky viszont elutasítja az alelnökasszony kórházi kezelése és a székházfoglalás incidense közötti összefüggést - szerinte „problé­mamentesen, állami közjegyző jelenlétében” foglalták el a Szlovák Nemzeti Párt Székházát. „Ha incidens történt, amelyről nekem nincs tudomásom, csupán valakinek a túlbuzgóságából következ­hetett be.” A párt tagjai - akik a székház védelmét biztosították - Súlovsky szerint rágalmazásért feljelentették Anna Maiíkovát. A legújabb értesülések szerint Malíková a Súlovsky által tartott sajtótájékoztató után sérült meg. Saját elnökjelöltet állít a HZDS „Ján Kovarcík alelnök szerint a Meciar vezette HZDS saját el­nökjelölttel vesz részt az áprilisi elnökválasztáson, és indulása ese­tén nem támogatja a jelenlegi államfőt. A január 24-ei martini köz­gyűlésén a mozgalom végérvényesen dönt elnökjelöltjéről és a 14 európai parlamenti választásokon részt vevő személyekről” - kö­zölte Kovarcík. Kérdéses, hogy a lehetséges elnökjelölt e kérdésben január 24-én nyilatkozik-e vagy döntésével megvárja a házelnök által megszabott január 30-ai időpontot. A HZDS központjában összegezik a regionális szervezeteknek az elnökjelöltekre és az európai parlamenti választásokkal kapcsola­tos jelöltekre tett javaslatait. A téma legközelebb a HZDS vezetősé­gének január 17-én Trencsénben sorra kerülő összejövetelén kerül napirendre. Ott születik meg a végső javaslat, amelyről a január 24-ei martini közgyűlés hivatott dönteni. Annyi már biztos, hogy Sergej Kozlík indul az európai parlamenti választásokon és a HZDS egyedüli elnökjelöltje Vladimír Meciar ex-kormányfő, a mozgalom jelenlegi elnöke. Vladimír Meciar vasárnap Ján Kovarcíkhoz hasonlóan nyilatko­zott. Tekintettel arra, hogy a HZDS-nek saját jelöltje lesz, elképzel­hetetlennek tartja, hogy az elnökválasztáson a mozgalom saját je­löltjén kívül valaki mást támogasson. Oravetz Ferenc Támogatják Rudolf Schuster újbóli indulását Rátermettségére hivatkozva sokan továbbra is az elnöki székben szeretnék látni Rudolf Schustert A Szlovák írószövetség (SSS) elnöke, Favol Janik felszólította Rudolf Schuster államfőt, hogy ismét jelöltes­se magát az áprilisi elnökvá­lasztásra. Janik állítása sze­rint Rudolf Schuster mély szocialista meggyőződésével összhangban lába el a köz- társasági elnöki feladatát. „Emellett igazságérzete, politi­kai kultúrája és szakmai rátermett­sége is kifogástalan. Az államfő­nek elég bátorsága van arra, hogy nevén nevezze a társadalomban zajló negatív jelenségeket és gátat szabjon az átalakulási folyamat szociális szférára gyakorolt negatív következményeinek. ” A SSS felhívásában leszögezi, hogy Rudolf Schuster az elnö­kök közül elsőként az összes szlovákiai polgár államfője akar lenni. Ez idáig vezetői képessé­geiről és politikai tapasztalatai­ról is tanúbizonyságot tett. „Ön a demokratizálódási folyamat és Szlovákia nemzetközi elisme­résének záloga és ezt az ország közeledő EU-csatlakozásával kapcsolatban is tapasztalhat­tuk” - fogalmazott. Úgy véli, hogy Rudolf Schuster mint ál­lamfő és író is sokoldalú, nem­zetközileg elismert személyiség. A jelenlegi államfő jelölését a Szlovák Antifasiszta Harcosok Szövetsége (SZPB) is támogatja. Felhívásukban Koloman Vida, a szövetség elnöke hangsúlyozza, hogy a közjogi méltóságok közül egyedül Rudolf Schuster veszi védelmébe mind az ellenállás résztvevőinek követeléseit, mind a polgárok érdekeit, akiket ke­ményen sújtanak a kormány in­tézkedései. „Az Ön személyében a szlovák nemzeti felkelés ha­gyományainak folytatását, a polgárjogok védelmét, az ellen­állás során büszkén hangoztatott vélemények megőrzését látjuk” - áll a felhívásban. Ján Füle, az államfő szóvivő­je a SITA hírügynökséggel kö­zölte, hogy a köztárasági elnök január végéig dönt arról, hogy indul-e az elnökválasztáson. Fü­le az említett két felhíváson kí­vül nem tud más hasonló fel­szólításról. Rudolf Schuster azonban a közelmúltban újság­írók előtt kijelentette, hogy Szlo­vákia különböző szegletéből te­lefonálnak neki és arra kérik, hogy ismét vállalja az elnökvá­lasztással járó megmérettetést. Az egykori Csehszlovákiai Politikai Foglyok Világszövetsé­ge viszont arra szólította fel Ru­dolf Schustert, hogy ne vegyen részt az áprilisi elnökválasztá­son. Szemére vetette a társada­lom megtisztulásának hátrálta­tását, egy prominens kommu­nista bíró kitüntetését, a kerüle­ti pártbizottságban betöltött ve­zető szerepét és az ebből eredő kommunista múltját. Az elnökjelöltek jelentkezésé­nek időpontja január 30-a. A kérvényeket éjfélig kell eljuttatni a házelnöknek. Az elnökválasztás első fordulója április 3-án, a má­sodik forduló április 17-én lesz. Oravetz Ferenc A két nemzeti csoportosulás vetélkedéséből Súlovskyék kerültek ki győztesen A széthúzó koalíció és a hasonló helyzetű ellenzék után a szlovák nemzetiek is feldarabolódnak A múlt héten nagy vihart kavart a Peter Súlovsky kö­ré tömörült nemzeti párt hi­vatalos bejegyzése, a be­jegyzést követő pozsonyi székházfoglalás és Anna Malíková Súlovskyék ellen tett feljelentése. A Belügyminisztérium bírósá­gi végzésre hivatkozva - amely­nek alapján a Súlovsky vezette csoportosulás a Szlovák Nemze­ti Párt (SNS) jogutódja - SNS néven múlt hét hétfőn bejegyez­te Peter Súlovsky pártját. Nyil­ván ez adta az utolsó lökést a párt pozsonyi székházának erő­szakos elfoglalásához, amely ad­dig Slotáék tulajdona volt. Súlovsky, a ,.régi-új” pártvezér közölte, hogy „a székházfoglalás a pártdokumentáció átvétele ér­dekében történt. Anna Malíková előtte nem tett eleget a központi tanács decemberi felszólításá­nak, amelynek értelmében Súlovskyéknak át kellett volna adnia a párttevékenységgel kap­csolatos dokumentumokat”. Ján Slota állítása szerint - akit a nemzetiek egy része a párt el­nökének tekint - Súlovskyék a székház zárának feltörése után jutottak be az épületbe. Súlovsky pártjának, mint a SNS jogutódjának bejegyzését Malíková szélhámosságnak ne­vezte, amely „Vladimír Palkó belügyminiszter támogatásával történhetett. A bíróság hamis bizonyítékok alapján hozta meg végső döntését. A verdikt ellen pedig nem tudtak fellebbezni, mert a nekik címzet határozatot valószínűleg Súlovsky embere vette át.” Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek. Miroslav Kotian arról tájékoz­tatta a sajtót, hogy a SNS pozso­nyi székházát egy jegyző kísére­tében foglalták el. A helyisége­ket lefényképezték és a leltárról jegyzőkönyvet készítettek. A párt vagyonát a napokban egy bizottság fogja feltérképezni. Súlovsky a párt bejegyzését adminisztratív lépésnek minősí­tette, amely szentesíti a homon- nai és gyetvai közgyűlés határo­zatait, a választott pártvezetés működését. Őt május 3-án. Gyetván választották a párt el­nökévé. Úgy véli, hogy a Bel­ügyminisztérium a törvénnyel összhangban járt el, hisz rendel­kezésére állt a pozsonyi Kerületi Bíróság végzése, amely novem­ber 22-én hatályon kívül he­lyezte az SNS és a Valódi Szlo­vák Nemzeti Párt (PSNS) egye­süléséről született május 31-ei zsolnai megállapodást. A PSNS-t Ján Slota alapítot­ta, miután sorozatos összetűzés­be került Anna Malíkovával. A május 31-ei zsolnai közgyűlés pontot tett Slota és Malíková szembenállásának végére, ki­mondta a két párt (SNS és a PSNS) SNS néven történt egye­sülését és megerősítette Ján Slotát az elnöki tisztségében. A Súlovsky-féle székház­foglalás után kellemetlen helyzet­be került, a kisemmizett nemzeti­ek Slota szerint „minden jogi esz­közt megragadnak, hogy rendes mederbe tereljék a jelenlegi visz: SZaS helyzetet . Oravetz Ferenc Hazánkba érkezik a Microsoft alapítója Közép-európai körútra készül Bill Gates. A világ leggazdagabb emberének hírében álló üzletember ja­nuár 27-én keresi fel Szlo­vákiát, és még ugyanezen a napon továbbutazik Cseh­országba, majd részt vesz egy bécsi konferencián is. Mivel a Microsoft szoftveróriás alapítója most először jár majd Szlovákiában, fogadja őt Mikulás Dzurinda miniszterelnök is. „Bili Gates látogatása már önmagában is hatalmas sikernek számít” - mondta a Microsoft szlovákiai igaz­gatója. Róbert Simoncic hozzátet­te, Pozsony egy napra nemzetközi számítástechnikai központtá válik, hiszen egy konferencia erejéig a szlovák fővárosban gyűlnek össze Közép- és Kelet-Európa informati­kai miniszterei. Bill Gates azonkí­vül, hogy részt vesz ezen a konfe­rencián, egy informatikai oktató programot is útjára indít Szlovákiá­ban. A Microsoft alapítójára Cseh­országban hasonló program vár, egy ottani konferencián fel is szó­lal. Gates-t Csehországhoz szoro­sabb szálak fűzik, ugyanis a Char­ta 77 alapítvánnyal együttműköd­ve évek óta részt vesz a Számító­gépekkel a Korlátok Ellen projekt­ben. Gates Prágában találkozik Václav Klaus cseh államfővel és több vezető vállalkozóval. Másnap Bill Gates Becsbe utazik, ahol a NET DAY elnevezésű konferenci­án vesz részt. Az osztrák főváros­ban személyesen mutatja be a Microsoft.NET Frameworks új változatát. Gates a tanácskozás valamennyi, összesen 14 előadá­sához hozzászól. (j) A körzeti hivatalok működnek, az internetes ügyintézés nem Szlovákia jócskán lema­radt az elektronikus kor­mányzat, vagyis az úgyne­vezett e-government beve­zetése terén, főként a nyu­gat-európai országokkal összehasonlítva. Németország például még 2005 előtt bürokratikus teendők százait hozza közelebb az embe­rekhez az internet segítségével, több mint egymillió eurót taka­rítva meg ezzel a szövetségi ál­lamkincstárnak. A németek már jelenleg is közel 250-féle ügyet intézhetnek el a világháló, pon­tosabban a kormányzati inter­netes portálok segítségével. Ezek száma a tervek szerint a következő hónapokban további kétszázzal bővül. Az erről szóló kormánydöntés nem sokkal azután született Berlinben, hogy a TNS nevű társaság nyilvános­ságra hozta az e-government ki­használásáról szóló felmérésé­nek eredményét. A skandináv országok állampolgárainak kö­zel 60 százaléka él az elektroni­kus kormányzat nyújtotta lehe­tőségekkel, Németországban ez az arány mindössze 26 százalék. Szlovákia lakosságának csak 20 százaléka használja az inter­netet ügyintézésre. Németor­szággal ellentétben azonban Szlovákiában nem létezik ha­sonló ambiciózus terv sem, amelynek segítségével növelnék az e-government népszerűség­ét. így még évekbe telhet, amíg Szlovákiában interneten intéz­hetjük el új útlevelünket vagy személyazonossági igazolvá­nyunkat. u>

Next

/
Thumbnails
Contents