Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-01-10 / 7. szám

FtfdTap KALEIDOSZKÓP 2004. január 10., szombat ______2 PR OGRAMAJÁNLÓ - RENDEZVÉNYEK Esztergom Január 11-én, 11 órakor a Szent Anna templomban dr. Ladocsi Gáspár püspök mond szentmisét, amelyen megemlé­kezik az 1943. januári doni ka­tasztrófára. A szentmise után a Hősök terén ökumenikus meg­emlékezés keretében koszorú­zást tart a 2. magyar hadsereg hősi.emlékére a Vitézi rend. Január 20-án, 14 órakor a volt Megyeháza dísztermében tartja hagyományos díjkiosztó Komárom-Esztergom megyei gáláját az Internet Tudakozó Kft. Január 24-én, 19 órakor a Do­bó Katalin Gimnázium aulájá­ban tartja soron következő bérle­ti hangversenyét az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar. Január 24-én, 19 órától a Párkányi Művelődési Házban rendezi meg a 3. Esztergom - Párkányi Polgári Bált a Párkány és Vidéke Kulturális Társaság. Az ENÉKE programjai Klubdélután minden hétfőn délután 4 órától a Szabadidő- központban. A Belvárosi Plébánia programja Január 5.-ével indul a jegyeskurzus. Várjuk azon pá­rok jelentkezését, akik jövő év­ben szeretnének házasságot kötni. Igazolást adunk! Előadások a házasságról, a családi életről Hetente hétfőnként este 8 órától a belvárosi plébánián. Január 12: Istenképünk,, hi­vatásunk, Vilmos Péter és Éva Január 19: Isten terve a há­zassággal (a szentségről) Michels Antal plébános Január 26: Gyerekvállalás (szexualitás) Wild Tamás és Marika Február 02: A hűségről Erős Gábor és Cili Február 09: Konfliktusok, szürke hétköznapok Speier Gergely és Andrea Február 16: Családegyház (nevelés, küldetés) Belvárosi hirdetések Január 11-én Urunk megke- resztelkedése, vízkereszt ünne­pe lesz. A lakásszentelések a héten megkezdődnek! A Szent Anna Plébánia és a Mindszenty József Katolikus Ál­talános Iskola Betlehem kiállí­tást szervez január 11-én, va­sárnap, „Készíts betlehemet!” címmel. (Technika, méret tet­szőleges.) Beadási határidő:jan. 9. péntek. Az elkészült munká­kat díjazzák! Január 11-én megemléke­zünk a 10-es misén a Don-ka- nyarban elhunyt magyar áldo­zatokról. Utána a budapesti Regnum Marianum plébánia egy ifjúsági csapata karácsonyi játékot ad elő (60p) a templom­ban. 12-kor ünnepi megemlé­kezés a Hősök terén. A Krisztushívők egységéért végzett ökumenikus imahét ja­nuár 18-tól 25-ig tart, amelynek alapigéje: „Az én békességemet adom nektek" (Jn 14, 23-31). Az imanyolcad országos meg­nyitó istentisztelete január 18- án, vasárnap 18óra 30-kor lesz Budapesten, a Deák téri evan­gélikus templomban. Januárban, minden kedden a 18 órai szentmise után, 1845- kor a plébánia hittantermében folytatódik a bibliaóra sorozat a Szent Anna plébánián. Január 10-én, 15 órakor tartja idei első összejövetelét a Szent Anna Plébánia nyugdí­jas közössége a Mindszenty is­kolában. Az Esztergomi Szabadidő- központ januári rendezvényei: Január 17-én, 16 órától: Zenés-táncos cigány kulturá­lis összeállítás, közreműködnek: Loli Yag Tánccsoport (cigány­tánc), Crazy Dance Tánccso­port (modern tánc), Fekete Gyöngyszemek (cigánytánc). A fellépések ideje alatt megtekinthető az esztergomi MI HÁZUNK diákjainak cigány té­májú kiállítása. Január 19-én, 12 órakor: ŐSI IDŐK ZENÉJE ALEXANDER HORSCH Az előadáson megismerhet­jük a magyarok, rokon népeik és a velük együtt élő nemzetek zenéjét és régi hangszereit. Január 26-án, 17 órakor: „EMBER LÁSD ÉS ISMERD ÖNMAGAD..” A Magyar Bioenergetikai Szö­vetség, az Életfa Egészségvédő Központ és az Elixir Gyógyközpont ajánlásával előadás az aurafotózásról. (Az előadást követően február 9-11-ig - előzetes jelentkezés alapján - aurafényképezés a Szabadidőközpontban. A szó­beli elemzést követően az elké­szült aurafotó a többoldalas szöveges elemzéssel, az egész alakos csakraképpel, a hozzá­tartozó magyarázatokkal, grafi­konokkal hazavihető). A Szentgyörgymezői Olvasókör állandó programjai: Hétfő 15-17 órakor gyermek rajzszakkör, 17-19 órakor szövoszakkör, 18 órától Kertba­rát Kör. Kedd 17.30 gyer- meknéptánc-oktatás, 18 órától Noklub, 19 órától Városi Nép­tánccsoport próbája. Szerda 17 órától Nyugdíjas Klub. Csütör­tök 16-19 órakor kosárfonás, 17 órától: első héten méhészek, utolsó héten galambászok. Péntek 17 órakor: páros hete­ken Vöröskereszt, páratlan he­teken múzeumbarátok klubja. Szombat 9-13 órakor gyermek agyagozó szakkör, 10 órától sakk-klub. Vasárnap 10-12óra gyermekeknek rajzszakkör. Január 9-én, 18.30-kor Vér­adó bál lesz a Szentgyörgymezői Olvasókörben. Belépő a véradó igazolvány. Esztergom-Kertváros Féja Géza Közösségi Ház Dajanich út 50. Állandó klubok és programok Minden hétfőn 16.30-19.00 órá­ig Carmen Tánciskola Minden kedden 15.00-17.00 óráig Varró Klub Minden kedden és szombaton 16.30-18.00 óráig Kempo karate Minden szerdán 13.00-17.00 óráig Kártya Klub 17.00- 18.00 óráig Irodalmi színpad 17.30-18.30 óráig Egészséges Életmód Klub 16.00- 18.00 óráig Loli Jag tápcpróba Január 8-án 10.00-12.00 órá­ig Baba-Mama Klub Téma: Felkészülés az influenzá­ra, beteg gyermek ápolására Január 15-én 18.00-1900 óráig Recept Klub Január 16-án 18.00 órától Táltos Klub Téma: Magyar Mitológia. Nim­ród király Előadó: Soós Izabella Január 26-án 18.00-19.00 óráig Hobbi Gyűjtő Klub Január 29-én Filmklub 9.00 órától és 18.00 órától: Indul a bakterház 20.00 órától: Atlantisz gyerme­kei (am. film) Január 10-én 18.00 órától Nosztalgia Zene és Tánc Klub pótszilveszteri bulija Érdeklődni lehet: 419-731 vagy 319-376 illetve (30) 522- 4087-es telefonszámokon Január 15-én 11.00-16.30 óráig Véradás lesz a Közösségi Házban a Vaszary Kolos Kórház Vérellátó Osztálya és a kertvá­rosi Vöröskereszt szervezésében Január 17-én 16.00-20.00 óráig Tini disco DJ. Junior Körmendyvel Új, induló programok gyermekeknek: Január 12-én és 26-án 16.00­17.30 óráig Alkotóház, a foglal­kozást vezeti: Ódor Tünde (319-617). Január 17-én és 31-én 10.00­12.00 óráig Játszóház, telefon: (30) 522-4087 A programokkal kapcsolat­ban érdeklődni személyesen vagy telefonon a 33/ 319-376- os számon lehet. Libád Január 17-én kerül sor a VII. Felvidéki Magyar Bál megren­dezésére a libádi Művelődési házban. A jó hangulatról az Accord zenekar és Pepes Sán­dor zenekara gondoskodik. Belépődíj 600 Sk., amely tar­talmazza a vacsora árát is. Oroszka Január 24-én Farsangi bál lesz az oroszkai Művelődési házban. Sztárvendég Anita, a zenét a Rió zenekar biztosítja. Belépődíj lOOSk. ZSELÍZ Február 6-án, 20 órától a Csemadok helyi alapszerveze­te megrendezi a IX. Magyar Bált a Művelődési Házban. A jó hangulatról a Krízis zenekar gondoskodik, a sztárvendég Márió lesz. Belépődíj 250 Sk. Jelentkezés Farkas Tibornál a 00421/367711607 telefonszá­mon. Bény Január 24-én Csemadok bál lesz a helyi művelődési házban. Napi bulvár- Onagy Zoltán írásai - Nem kéri tanácsot... Hülyék mindenütt vannak, elébe mennek a végzetnek, meg­őrülnek, ártanak, ölnek, végül fejre állnak ők maguk is. Jöhetett volna tanácsért. Bármikor. A sze­rencsés ember nem ismeri a fél­tékenységet. A szerencsés ember a féltékenység egyik rétegét sem, pedig az alapokat állítólag min­denki. De az amerikai fickó, aki leölte tízhónapos gyermekét, fe­lesége anyját, apját, testvérét, ő a féltékenység mélységeiből in­tézte az utolsó ügyeket. Amikor három kislányát túszul ejtve - ez maga is elképesztő, az ember nem ejti túszul saját gyerekeit, ha igen, megérdemel néhány feddő oldalbavágást - menekül­ni próbált, de beszorult valami zsákutcába, ahonnan nem volt kiút, a lányokat nem bántotta, magát lőtte főbe. Mindenki, ahogyan megírva neki. Pedig, ha jön, ha küld egy sms-t, hogy szeretne megbe­szélni valamit, a férfi-nő kap­csolat egyik lényeges szegmen­sét, azt mondom, gyerünk a ba­joddal, küldj egy mélt, azonnal válaszolok. A féltékenység ugyan gyógyíthatatlan beteg­ség. de tünetei enyhíthetők. Mi a féltékenység? Amikor a nap minden órában attól rette­günk, hogy elveszítjük az álta­lunk szeretett valakit. Mégpedig úgy veszítjük el, hogy lenyúlja rólunk valaki. Ami szomorú eset. Nyilvánvaló. Ismerünk re­ális féltékenységet - a nőt mi is úgy szereltük ki egy másik kap­csolatból, házasságból, élettársi kapcsolatból, tehát várhatunk rá, hogy nem okoz morális er­kölcsi aggályt a nőnek, ha ró­lunk is leszakad, pakol, megy. Még el is magyarázza, miért te­szi. Ezt a veszélyt úgy kerülhet­jük meg, ha nem mászunk be két ember közé az ágyba. De mert az esetek többségében pontosan ez történik, nézzünk romantikus filmsorozatokat, le­hetőleg brazilt, és lehetőleg az adott napnak örüljünk, soha ne előre a holnaputánnak. Az irreális féltékenységnek több oka lehet. Jöhet a kölyök- korból, az előző kapcsolat meg- alázottságából, de az alkohol­függőség kórképei közt is meg­található az eltúlzott, a psziché­ben folyamatosan habzó félté­kenység. Többek közt ezért sin­csenek könnyúű helyzetben az alkoholisták. Nem elég a folya­matos kiadás, hogy a megfelelő maligánszintet elérje, a holnapi macskajaj, de még a féltékeny­ség is marcangolja őket. Megjelenési formáiban is ket­tős. A féltékeny előbb hallgat, ellenőriz, nyomoz, kotor a tás­kában, lehallgatja a telefono­kat, felgőzöli a leveleket. Amint erősödik a gyanú, a féltékeny agyában összeállnak a bizony­talan. félreértett esetek, és ezt már szóvá is teszi. Ekkor kezdődik, s bár, ha van ok a féltékenységre, azért. Ha nincs, az még cifrább. Többféle megoldás létezik. A féltékeny ember ne vállaljon tá­voli országrészben munkát, mert benzinre költi a plusz pénzt, amivel a távoli helyen többet keres, amikor korahaj­nalban meg akarná lepni a pár­ját. Magyarán: le akarná buk­tatni. A beteges féltékenység egyik legpontosabb mércéje - ha nem tudnánk -, ha mérjük, mennyi perccel többet önger­jedtünk ma, mint tegnap. Ha ez a különbség meghaladja na­ponta az egy percet, esetleg kettőt, akkor csomagoljunk ösz- sze, béreljünk ki egy kulc­sosházat valahol a Börzsöny­ben, hagyjunk is csapot, papot, anyóst, gyerekeket, fűtsünk- főzzünk magunknak, beszéljük ki magunkból mindazt, amire a mindennapok tempójában nem sikerült időt szakítani, nem sikerült hangulatot teremteni. Mert úgy járunk, mint ez a szerencsétlen amerikai pasi. Aki­nek most aztán semmije nincs. Esztergom - a teraszról Rogyik a forint Csütörtökön napközben 263 alatt is járt a bankközin az euró jegyzése, délután 263 forint felett állt az árfolyam, kora este azon­ban már 266 forintnál is többe került az uniós deviza egysége. Mára - péntek délelőtt - beígér­ték, hogy a forint 270 forint fölé küzdi magát. A kormányzat bra­vúrt halmoz bravúrra. A jó Draskovics még be se tette a lá­bát, a forint máris üdvözli. Az, hogy mit művel a forint, teraszról látszik a legjobban. Egy teljes napon át nem telik meg a hamutartó az erkélyen. Ami különös, mert legalább na­ponta egyszer ürítenem kellett a korábbi hónapokban. Nem ar­ról van szó, hogy ne tudnék to­vábbra is napi két-két és fél do­boz cigarettát elszívni, még csak arról sincs szó, hogy hirtelen annyira vigyáznék az egészsé­gemre, hogy radikálisan vissza­fogtam a fogyasztást, dehogy. ' Arról van szó inkább, hogy így teszek különbséget a magam határozatai és a politikusokéi közt. Ha egyszer úgy határoz­tam, hogy munka közben órán­ként egyetlen szálat szívok el, akkor azt -, amíg a körülmények drámaian meg nem változnak - betartom. Szemben egyéb urak és elvtársak határozataival, ígé­reteivel és egyebeivel. Napikult Füst Milán, a szuperbeteg Ha valaki behatóbban érde­kel a féltékenység és az ő bor­zalmai, a tébolyda, amit egy normális lélekből művelni ké­pes, vegye meg és tanulmá­nyozza a mostanában sokad- jára megjelent Füst-könyvet, a Feleségem történetét. Füst főhőse - Störr kapitány - holland hajós. A megfontolt ten­gerész boldog ifjúságában hedonizált, az ételnek hódolt, az ízek rabja és rabszolgája volt. Is­ten oda csap, ahol valami de­formált, gyomorbajossá teszi Störrt, aki gyomorbaja ellen, bölcs doktorai tanácsára teljes terjedelmében a nők felé veszi az irányt. Feleségül veszi a laza Lizzyt. Ami azonnal pokollá is teszi az életét. A féltékenység minden nappal beljebb szip­H Mm t Hí im«„(.m rcxtu.M 11 V«**» * i«| **, **<*.. pantja. Störrt féltékenysége pszichésen rombolja szét. Kép­telen követni a nőt. Nem érti Lizzy irodalmi, művészeti érdek­lődését, gondolati áttételeit. Nem talál kulcsot Lizzy egyes tulajdonságainak, viselkedésfor­máinak megértéséhez, hogy - mint azt minden férfi szeretné: az összes létező sávon és hul­lámhosszon birtokolja. Ebbe az­tán lassan belebolondul. A regény kiválóan olvasha­tó. konstrukciója messze nem emlékeztet a mai szóalapú re­gényszerkezetre. Rejtett, titok­zatos rétegei gyönyörűen nyíl­nak, követhetők, ha az egész nagy tömb lényegi matériáját csak később értjük is meg, mint a krimikben. A regény annyira jó és fontos, hogy „művész”-léte egyszerűsége miatt első olvasásra talán fel sem tűnik. http ://onag\i.zoltan.terasz.hu

Next

/
Thumbnails
Contents