Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-03-30 / 63. szám
8 2004. március 30., kedd SPORT Kis híján bravúr az alapszakasz záró mérkőzésén Esztergomi KSE - Comexi Alcoa 28-30 (13-17) A kép csalóka, Slposék nem feküdtek le a Cornexl előtt, végig egyenrangú partnerei voltak Világsport Jégkorong: a Csíkszeredáé a Pannónia liga Az erdélyi Csíkszereda csapata nyerte a jégkorong Pannónia-li- gát, miután a finálé második mérkőzésén odahaza 6-1-re lemosta a pályáról a Ferencvárost, majd a mindent eldöntő büntetőkben is jobbnak bizonyult. A ráadásra azért volt szükség, mert félbeszakadt a budapesti első összecsapás, amelynek eredményét a találkozó állásától függetlenül 5-0-ás hazai sikerként könyvelték el. Valószínűleg a budapesti derbit is a román bajnokcsapat nyerte volna, ám 5- 3-as csíki vezetésnél a játékvezetés elleni tiltakozásként levonultak a vendégek a pályáról, így került a hízelgő 5-0-ás eredmény az FTC tarsolyába. Az erdélyi visszavágón így legalább volt miért izgulnia a kétezer lelkes hazai szurkolónak, hiszen az amúgy meglehetősen különböző játékerőt képviselő csapatok „edzőmeccsén” is végig kellett koncentrálniuk. A Pannónia-li- gát 7-6-os összesítéssel elnyerő Csíkszeredái SK idén mindent megnyert: a mostani serleg mellé már korábban begyűjtötték játékosai a román bajnoki aranyat és a román-kupát is. Kapros kis híján aló közé került Kapros Anikó tündökléséről és „bukásáról” szólt magyar szemszögből a 2 960 000 dollár összdíjazású floridai torna mögöttünk lévő hétvégéje. A magyar tehetség először szombat hajnal virradóra örvendeztette meg a hazai szurkolókat a jóval esélyesebb, szlovén Pisnik 6:3, 1:6, 6:4 arányú legyőzésével. A váratlan sikerrel a 32 közé jutott Kapros Anikó következő ellenfele a 10. kiemelt Szvetlána Kuznyecova volt, és sokáig úgy tűnt: a csoda folytatódik. Anikó simán 6:2-re megnyerte az első szettet, s a másodikban már 5:3-ra és 30:15-re vezetett, ám Kuznyecova sajnos innen is fordítani tudott. A végeredmény: 2:6, 7:6, 6:3 az orosz teniszező javára, ami utolsó versenyben lévő teniszezőnk búcsúját is jelentette egyben. A Real újra a régi A Real Madrid vasárnap este 5- 1-re lemosta a Sevillát a spanyol bajnokság soros fordulójában. A vendégek részéről Baptista volt eredményes, ám ezért még senki sem tért ki a hitéből a spanyol fővárosban. Hetek óta nem játszott ilyen jól a királyi gárda, erről a Sport 1 jóvoltából a magyar nézők is meggyőződhettek. Ä végig a saját kapuja elé szegezett vendégeket csak statisztaszerepre kárhoztató listavezetőnek ezúttal nem volt gyenge pontja. David Beckham, és Guti szórta a gólpasszokat, Ronaldót pedig lehetetlen volt semlegesíteni. Kellett is a győzelem a hazai csapatnak, mivel szombaton, a Santander otthonában 3-0-ra diadalmaskodó Valencia átmenetileg letaszította Raulékat a tabella éléről. A 65 ezer néző legnagyobb örömére, a vasárnapi győzelemmel sikerült visszakapaszkodnia a címvédőnek a trónra, igaz ezzel a bajnoki versenyfutás még korántsem ért véget. Kevés hiányzott hozzá, hogy az esztergomiak meglepjék a bajnokság alapszavégző fehérvári együttest. Siti Beával és Deli Ritával a soraiban pályára lépő Cornexitől nem ijedt meg a hazai gárda, és bár a fehérváriak szinte folyamatosan egy-két gólos lépéselőnyben voltak velük szemben, a mérkőzés - egy rövid időszak kivételével - egyáltalán nem tűnt „lefutottnak”. Laurencz mester lányai nem hagyták meglépni a náluk jobb erőkből álló gárdát, igaz, a Comexi játékosai ezen a mérkőzésen nem nyújtották tudásuk legjavát. Ennek ellenére az első félidő végére négygólos előnyre tettek szert a vendégek, amiben nagy szerepet játszott az, hogy a királyvárosi lányok egy-két perccel hamarabb vonultak pihenőre - legalábbis fejben. A második félidő újfent fehérvári gólokkal és kihagyott hazai helyzetekkel kezdődött, úgy tűnt, hogy nemcsak korábban kezdték, hanem jóval később is fejezték be a pihenőt Siposék, mint ahogyan azt a kézilabda szabályai előírják. A Comexi rutinos játékosai kíméletlenül kihasználták a megingást, és mire Wolfék testben és Első tavaszi mérkőzését játszotta az Esztergomi Vitézek rögbicsapata a hétvégén az Elefántok Rögbi SE ellen. Az aradi edzőmeccs veresége után a Vitézek megérdemelt győzelmet arattak. Hatalmas magabiztossággal készültek az Elefántok az összecsapásra (a Százhalombatta elleni edzőmeccs győzelme miatt), de a Vitézek nagyon összekapták magukat a mérkőzésre. Szőlősi László rendet tett a fejekben, és a csapat tagjai nagyon összpontosítottak az egész összecsapás alatt. Az időjárás nem volt kegyes, a mély talajú, felázott pályán nehéz volt bármit is összehozni. Az Esztergomi Vitézek ereje már a mérkőzés elején megmutatkozott, az első félidőben két célt sikerült vinni, mindkettő Koller Zoltán nevéhez fűződik. A jutalomrúgásokat elhibázta a csapat. Hihetetlen bizonyítási vágy mutatkozott meg az esztergomi játékosokon, nem foglalkoztak a külső körülményekkel (pálya minősége, bíró Lapár Miroslav a párkányi focicsapat ügyvezetője lapunkban elmondta, hogy nagyon hajtós, jó iramú mérkőzést láthatott a kilátogató 600 néző. lélekben is visszatértek a küzdőtérre már féltucatnyi gólra növelték az előnyüket. Kevesen hitték volna, hogy a kevés tapasztalattal rendelkező hazaiak képesek lesznek talpra állni, erre azonban gyorsan rácáfoltak a Laurencz-tanítványok. Erőszakos, gyors játékkal, remek védekezéssel és néhány gyors indítással percről percre faragtak a hátrányukból, a második félidő huszadik percében sikerült kiegyenlíteniük, sőt Wolf Alexandra révén kis híján a vezetést is megszerezték. A ziccer azonban kimaradt, az ellentámadásból a Comexi gólt szerzett, ezért a hazaiaknak ismét kapaszkodniuk kellett az eredténykedése), csak az összecsapásra koncentráltak. Apropó bíró! A mérkőzést a valamikori esztergomi játékos-edző, Sujogán Károly (jelenleg a fehérvári csapat játékos-edzője) vezette, aki kétes szituációkban általában a vendégek javára ítélt, kivívva ezzel a kilátogató nézők ellenszenvét. Visszatérve a mérkőzésre, a második játékrészben tovább növelte előnyét a hazai csapat, igaz az összecsapás végén sikerült célt vinni az „Nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, igaz rengeteg kimaradt, de lényeg a győzelem.” Az első játékrészben egyik kapusnak sem kellett a hálóból mény után, ami sokat kivett a csapatból. Az EKSE játékosainak a keze többször megremegett a döntő pillanatokban, míg a fehérváriak rutinos játékosai rendre gólokat lőttek, és végül sikerült megőrizniük a minimális, kétgólos előnyüket a mérkőzés lefújásáig. Összegzésül elmondható, hogy a fiatal esztergomi gárda jó teljesítménnyel rukkolt elő az alapszakasz utolsó mérkőzésén, játékosai motiváltán kézilabdáztak és ennek köszönhetően végig egyenlő partnerei voltak a Cornexinek. Éber István ügyvezető: „Úgy gondolom, hogy kellemes meglepetést okozott a csapat, nem játszottunk alárendelt szerepet Elefántoknak is. A győzelem ennek ellenére nem forgott veszélyben, győzött a jobbik csapat. Többször szóba került, hogy a Vitézek nehéz felkészülésen vannak túl, az Arad elleni kudarc után nehéz volt rendet tenni a fejekben. A mérkőzés után azonban senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy a Vitézek a legnagyobb esélyesei a bajnoki címnek. A hét végén nemcsak az Elefántok ellen, hanem a rossz pálya, az időjárás, a játékkivennie a labdát, a folytatásban viszont három gól is esett. A vezetést a hazai csapat szerezte meg (Saláta volt eredményes), majd egy szöglet utáni helyzetből egyenlített az érsekújvári gárda a 72. percben. A bíró sokszor a vendégeknek fújt (nemhiába küzd a járási székhelyű csapat a kiesés ellen), de ez sem szegte kedvét a a mérkőzésen. A sikertelen végjáték a rutin hiányának köszönhető, és bár különösebb jelentősége - az alapszakasz végeredménye szempontjából - nem volt a mérkőzésnek, lelkileg jót tett volna a játékosoknak és a szurkolóinknak egyaránt egy győzelem. Jó pár játékosunk erőn felül teljesített, sajnos ez nem vonatkozik a kapusteljesítményekre, nagyon hiányoztak azok a bravúrok, amelyeket például az ellenfélnél láthattunk. A második félidő elején ismételten az volt a gond, amely eddig már több mérkőzésen is előfordult: a szünetben sajnos nemcsak fizikailag, hanem lélekben is leültek a lányok, és csak nehezen tudtak felpörögni. A védelmünk ettől függetlenül kezd összeállni, a Somogyi, Sipos középső páros egyre jobb teljesítményt nyújt.” Az EKSE a 10. helyen végzett a bajnokságban, az április közepén kezdődő rájátszásban a Békéscsabával és a Spartacusszal kell majd megküzdenie a bennmaradásért. A mai nap folyamán edzőtáborba vonulnak és megkezdik a felkészülést a ráját- j szásra. Az edzőtábor programjában több felkészülési mérkőzés is szerepel, többek között a szlovák bajnokságban szereplő Partizánske gárdája ellen, -bkvezető ellen is bizonyítani kellet. Ez tökéletesre sikerült, a Vitézek elkezdték a menetelést... Az eredmény: Esztergomi Vitézek - Elefántok Rögbi SE 22- 5 (10-0) Játékvezető: Sujogán Károly Esztergomi Vitézek: Heckel, Hock, Siroki, Marosi, Novák, Deli, Koller, Szőlősi, Pfeiffer, Bíró, Gódor, Molnár, Nagy R., Tauber, Ardelán. Csere: Köbli, Juhász. Pontszerzők: Heckel (5), j Koller (15), Bíró (2). Szőlősi László: Tudunk mi küzdeni, ha akarunk! Nagyon büszke vagyok a fiúkra, mert bebizonyították, hogyha tét van, akkor mindent megtesznek a győzelem érdekében. A mérkőzés bebizonyította, hogy az Elefántok elbizakodottsága túlzott volt. Az elmúlt két bajnokságban hazai pályán kikaptunk az Elefántoktól, de akkor már biztos volt a bajnoki cím. Most sokkal jobbak voltunk. Hogy mi a véleményem a játékvezető tevékenységéről? Csinálta a show-t! Kadét eredmény: Esztergomi Vitézek - Elefántok SE 24-0 -nbhazaiaknak. A párkányiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak, aminek meg is lett az eredménye, egy szabadrúgás után Bábsky volt eredményes, fejjel. „Nehéz csatán vagyunk túl, sok sérült játékos volt a keretben, nagyon kellett a győzelem a komáromi fiaskó után. ” A párkányi csapat vasárnap Neded otthonába látogat, -nbRegionáus sport Támogassa hívásával az Esztergomi Kézilabda Sport Egyesületet. Az EKSE adományvonal hívószáma: 06 90/ 825-801 (A hívás ára 360Ft+Áfajperc) Labdarúgó eredmények NB IE, Duna-csoport, 19. forduló Esztergomi SC - Dorog FC 0-3 (0-3) Már az első félidőben eldőlt a találkozó, a Dorog Papp mesterhármasával megérdemelt győzelmet aratott. Szomor-Zsámbék - Százhalombatta 4-1 (1-1) Az első játékrészben két gól esett, majd a folytatásban a Szomor jobban akarta a győzelmet és még három gólt lőtt a battaiaknak. Felcsút - Nagyigmándi KSK 4-0 (2-0) A 22. percben szerezte meg a vezetést a Felcsút, a szünetig növelni tudta előnyét. A második 45 percben bebiztosította a győzelmet a Felcsút és második a bajnokságban. Sidi Péter aranyérmes A komáromi Sidi Péter 701,9 körös teljesítménnyel aranyérmet szerzett a férfi puskások között a Magyarországon zajló légfegyveres Európa-bajnoksá- gon. A döntőben meggyőző teljesítményt nyújtott, megszorítani sem tudták. A dobogó második fokára a holland Boscmann és a harmadikra a román Moldovea állhatott fel. Nyert a Dág A férfi röplabda Extraligában szereplő Dági SE a hét végén idegenbe látogatott, a Kaposvár otthonában lépett pályára. Az első szettet elbukták a vendégek, de a folytatásban szinte esélyt sem adtak a kaposvári gárdának. A Dág 28 pontot gyűjtött az alapszakaszban és a rájátszásban, így összesítve a hatodik helyen zárt. Április végén következik a páros helyosztó, ahol a Dági SE ellenfele a Szolnok lesz. Az eredmény: 1. MCM RC Kaposvár - Dági SE 1-3 (24, - 16, -22, -19). Totóeredmények 13. hét (2004. március 27-28.) 1. Ferencváros - Debrecen 0-0 X 2. Haladás - ZTE 0-1 2 3. Bochum - Schalke 1-2 2 4. B München - M.gladbach 5-2 1 5 Frankfurt -1860 München 0-3 2 6. Hannover - Dortmund 1-1 X 7 Leverkusen - Hertha 4-1 1 8. Rostock - Wolfsburg 3-1 1 9. Hamburg - K.lautern 3-2 1 10. Juventus - Modena 3-1 1 11. Milan - Chievo 2-2 X 12. Reggina - Inter 0-2 2 13. Roma - Bologna 1-2 2 14. V(B Stuttgart - W Bremen 4-4 X Ezen a héten a tippeket Horváth Balázs, a szerkesztőség munkatársa adta. Hét találatos szelvénye lett volna Ötöslottó: 5, 40, 66, 81, 87 Hatoslottó: 15,17,20,26,31, 36, 32 Sártenger, Vitézek, Elefántok - hazai győzelem Esztergomi Vitézek - Elefántok Rögbi SE 22-5 (10-0) Iszapbirkózás rögbis módra Járási rangadón győzött Párkány Párkány - Érsekújvár 2-1 (0-0) A két héttel ezelőtti vereség után a szlovák harmadik ligás párkányi focicsapat vasárnap, hazai pályán legyőzte az érsekújvári együttest. A remek összecsapás véghajrájában született meg a győztes gól. Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Für • Garamkövesd * Garampáld * Garamsalló * Garamszentgyörgy * Helemba * Hontfüzesgyarmat * Ipolybél * Ipolydamásd * Ipolypásztó * Ipolyszakállos * Ipolyszalka * Ipolytölgyes * Karva * Kemence * Kéménd * Kesztölc * Kétfegyvernek • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisölved • Kisújfalu • Kóspallag • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kúrál • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leányvár • Lekér • Leléd • Letkés • Libád • Lontó • Málas • Mariahalom • Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagyölved • Nagysalló • Nagysáp • Nána • Nemesoroszi • Nyergesújfalu • Nyír • Oroszka • Párkány • Perőcsény • Peszektergenye • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa • Tinnye * Tokod * Tokodaltáró * Uny * Vámosmikola * Verőce * Visegrád * Zalaba * Zebegény * Zselíz * Zsemlér