Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-03-24 / 59. szám

Ftfdlap KALEIDOSZKÓP_____________ _______2004. március 24., szerda_____2 PR OGRAMAJÁNLÓ - RENDEZVÉNYEK Esztergom Március 24-én, 15 órakor kez­dődik a XII. Életvédő zarán­doklat Esztergomban. A ren­dezvény a ferences templom­ban szentmisével kezdődik, majd 1545-kor a római, görög, protestáns és katolikus zarán­dokok együtt indulnak a Vaszary Kolos Kórházhoz, ahol felolvassák a zaránokok nyilat­kozatát és könyörgését. Március 25-én, 18 órától a Sza­badidőközpontban Exupery; Kis herceg című regényéből ké­szült színdarabot adja elő az Esztergomi Klubszínpad. Március 25-én, 9 órakor A Mindszenty iskola tornacsarno­kában a Nemzeti Filmharmónia ifjúsági hangversenye kezdődik. „Tánc-zene” címmel a Tánc- művészeti Főiskola növendékei­nek műsora láthtó. A Magyar Táncművészeti Főiskola növen­dékei a jövő balett-táncosai. És most „házhoz jönnek”. A bemu­tató során részleteket láthatunk népszerű klasszikus balettekből, modern táncokból és nemzetek táncaiból is ízelítőt kapunk. Március 25-én, 15 órakor a Pe­tőfi Sándor Általános Iskolában „Nyitott kapuk” tavaszváró já­tékos foglalkozásra várnak minden érdeklődő leendő első osztályost és szüleiket. Március 27-én, 10 órakor kez­dődik a Szabadidőközpontban Micimackó és barátai címmel a szekszárdi Holló Együttes 4-12 éveseknek szóló gyermekkon­certje. A vidám koncerten meg­elevenedik Micimackó kedves története. A dalokban felvonul­nak a mese főszereplői: Róbert Gida, Malacka, Füles, Nyuszi, Kanga és Zsebi baba. Kéthetente, hétfő este, 18 órai kezdettel Reisinger János iro­dalomtörténész előadássoroza­ta hallható a Babits Mihály Vá­rosi Könyvtárban. A belvárosi plébánia programjai Január 5-ével elindult a jegyeskurzus. Várják azon pá­rok jelentkezését, akik jövő év­ben szeretnének házasságot kötni. Igazolást adnak! Előadá­sok a házasságról, a családi életről. Hetente hétfőnként este 8 órától a belvárosi plébánián. Március 23. Wild Tamás és Ma­rika: Gyerekvállalás (szexuali­tás). Március 30. Erős Gábor és Cili: A hűségről. Április 6. Speier Gergely és Andrea: Konfliktusok, szürke hétköznapok. Április 13. Tamás Balázs és Magdi: Családegyház (nevelés, küldetés). 5 napos csíksomlyói pünkösdi zarándokút! Indulás május 27-én. Utazás busszal, szállás családoknál. Ára: 15.000 Ft Előleg: 10.000 Ft, amit a plé­bánián vagy a Koiping-gyűlé- sen kérnek leadni 29-éig. Hit­tantábor június 20-26-ig Kolontáron (lOeFt). Jelentkezz! Esztergomi Szabadidőközpont állandó programjai: Hétfőnként: Gombászok 18-19 óráig (tavasztól őszig) Asimov Olvasókör 18-20 óráig Bridzs- klub 16-21 óráig Hallássérültek klubja 16-18 óráig Carmen tánccsoport: 15-20 óráig Nyug­díjas baráti kör 16.30-18 óráig Városi nyugdíjasklub 16-17.30 óráig. Keddenként: Jóga (kez­dő és haladó) 17-19 és 19-21 óráig, Esztergomi Klubszínpad (EKSZ) 18-21 óráig, rejtvény- fejtők (páros hét) 17-19 óráig, Art Fotóklub 18-21 óráig, kézi­munka-klub 16-18.30 óráig, In­diai tánc 16-19 óráig, Mozdulat tánccsoport 19-21 óráig. Szer­dánként: Hétszínvirág alkotó­kor 14-16 óráig, Táncklub 16­20.30 óráig, Bélyeggyűjtők 16- 18 óráig, Nőklub 16-18 óráig, Csillagászok (felnőtt) 17-20 óráig, Bajor Ágost Képzőmű­vész Kör 15-17 óráig, Mozdulat tánccsoport 16-18 óráig, Chi- kung 1730 - 18.30 óráig. Csü­törtökönként: Carmen tánccso­port 15.30-21 óráig, Klubszín­pad (EKSZ) 18-20 óráig, Érem­gyűjtők 17-19 óráig. Pénteken­ként: Napút alkotókor 15-17 óráig, Gazdakör 18-20 óráig (ősztől tavaszig), Mozgáskorlá­tozottak (3. péntek) 17-18 óráig, Reiki-klub 17-20 óráig. Szom­baton: Szerepjáték-klub 14-17 óráig, Roma néptánccsoport 10-12 óráig. Vasárnaponként: Bolhapiac 9-12 óráig. Esztergom-Kertváros Március 25-én, a Féja Géza Kö­zösségi Házban a Filmklub ke­retén belül 18.00-tól a Hippolyt című színes, magyar film, 20.00- tól a Sleepers: Pokoli lecke című amerikai filmdráma látható. Március 26-án, a Féja Géza Közösségi Házban 18 órától dr. Osvai László főorvos tart elő­adást légzőszervi megbetege­dések témában. A fórumra a belépés díjtalan. PÁRKÁNY Március 25-én, 18 órakor a párkányi Csemadok Házban a XIX. Balassi Bálint Kulturális Napok keretén belül Pomogáts Béla, az Illyés Alapítvány elnö­ke tart előadást Magyarság az Európai Unióban címmel. Március 27-én, 18 órakor a pár­kányi kultúrházban lép fel a XIX. Balassi Bálint Kulturális Napok keretében a Varjos zenekar. Nyergesújfalu Március 27-én, este hat órakor a nyergesújfalui Polgármesteri Hivatal dísztermében kerül megrendezésre a „Beszélgeté­sek és dalok a szerelemről” cí­mű zenés műsor. Az esten az Art Angeli Társulat tagjai Erdé­lyi Lili Ada, Börcsök Gizella Lil­la és Slama György lépnek fel. A társulat neve a művészet an­gyalai jelentést tükrözi. Málas Március 27-én, 19 órakor a málasi kultúrházban a Lévai Kulturális Központ mellett mű­ködő Garamvölgyi Színpad tart előadást „Indul a bakterház” címmel. A belépés ingyenes. NÁNA Április 4-én, 14 órakor a Cse­madok Nánai Alapszervezet mellett működő DÖRMÖGŐ Hagyományőrző Gyermekcso­port várja az óvodásokat, alap­iskolásokat és minden érdeklő­dőt a Húsvéti ünnepváró dél­utánra, a nánai kultúrházban. Belépés kifújt tojással. KIÁLLÍTÁS Esztergom „Meséről mesére” címmel nyílt óvodás gyermekrajz-kiállítás az esztergomi József Attila Ál­talános Iskola galériájában. A kiállítás megtekinthető már­cius végéig, hétköznaponként 8-18 óráig. március 24-ig lehet megtekinte­ni, naponta 14-19-ig, szomba­ton 10-13-ig. Bugyács Sándor (Párkány) fes­tőművész kiállítása február 27- től március 30-ig tekinthető meg az esztergomi Szabadidő- központban. Galériában (Eötvös József Álta­lános Iskola) március végéig. PÁRKÁNY Kopasz Tamás, Munkácsy-dfias festőművész kiállítása látható a párkányi Városi Galériában. A tárlat március végéig tekint­hető meg. Babucsikné Zeikfalvy Anna kiál­lítása látható a Híd Galériában. A tárlat március 24-ig tekinthető meg, munkanapokon 8-16 órá­ig. (Esztergom, Petőfi Sándor Általános Iskola, Petőfi u. 22.). Bajor Ágost emlékkiállítás nyílt a Balassa Bálint Múzeum kiállító- termében (Mindszenty tér 5.). A tárlat április 30-ig tekinthető meg. Paulik István kiállítása tekinthe­tő meg a Kortárs Galéria és Kiállítóteremben. A tárlatot Esztergom-Kertváros Nagy Gyula festőművész kiállí­tása látható a Féja Géza Közös­ségi Házban. Állandó helytörténeti kiállítás nyílt a Féja Géza Közösségi Házban. Ä kiállítás témája: Esztergom-Kertváros története, a kertvárosi cigányság élete, Féja Géza élete. Dorog Vince László festőművész kiállí­tása tekinthető meg az Eötvös Kört Néphagyományőrző kiállítás nyílt a kürti magyar nyelvű alapiskolában. A tárlat április végéig, naponta 8-14 óra között tekinthető meg. Dobogókő Aknay János, Munkácsy-díjas festőművész - „Térbe, fénybe öltözötten" című kiállítása lát­ható a Manréza Spirituális és Kulturális Központban, a tárlat április 3-ig tekinthető meg. Onagy Zoltán írásai Volt egy kamasz-, ifjúkori ha­verom, beceneve szerint Hulla. Egy profi kukkoló. Pontosan tud­ta, hol veszélytelen, hol kevésbé veszélyes. Sötét ruha, letekerhe­tő sötét sapka - Hulla szőke volt és fehérbőrű -, jól választott idő­pontok, meg ilyenféleségek. Aki komolyan veszi a feladatát, oda­figyel mindenre, ami fontos. Agyilag is hulla volt, később, amikor már nem éltem Balassa­gyarmaton, kapott vagy tizenöt évet csoportos nemi erőszakért. Ez azt bizonyíthatná, a hülyegye­rek félhülye felnőtt lesz, de nem bizonyít semmit. A felnőtt sem kevésbé kíváncsi, mint a gyerek, csak több benne a félelem. Nem megbukni, nem szégyenkezni. így aztán a kukkolók más módszert választanak, a kor szellemének megfelelően. A vadász mobillal kukkant be a szoknya alá, a bo­nyolultabb lélek otthagyja a másik szobában, hogy élő közvetítést láthasson lakótársa, lakó­társnője ügyeskedéséről a szeretőjével. A kukkoió mindig kukkol, soha nincs jelen élőben. Amikor maga akciózik (azaz nem néz, hanem csinál), akkor is kukkol. Különös men­talitás, de létező. Más számára, aki nem beteg­ségből, lelki defektből csinálja, izgalmas játék, emberpróbáló kihívás vagy vicc, tréfa. Lehet­ne találni még néhány meghatározást, de jobb az, ha egyszerűen kukkolásnak nevezzük. A valódi, csontnélküli kukkoló pénzt, fáradtsá­got nem kímélve céleszközű ember. Követi a pia­cot, naprakész a preferált technikai újdonságok te­rén, ismeri a csatornákat, a helyeket, ahol követ­heti a dolog pillanatnyi állását. Ugyanígy jogilag is képezi magát. A hát legyen védve. Társakat talál. A világ nagy, az ember sokféle. Persze, ha csodálkozva rákérdez valaki a miértre, az aktus esztéti­káját, szépségét hangoztatja. Aztán lehet pofára esni, ha valami mégsem úgy sikerül, mint a kukkoló kitervelte. Mert mint mondtam, a világ sokféle. Nem minden nő tekinti vicces­nek, ha aláfotóznak. Még ha a nő nem is, és nem a néhány mé­ternyivel távolabb álldogáló pár­ja, mert akkor aztán következik a szánom-bánom, és a fogaknak fogorvos általi megjavíttatása. Amerikában minden van. Ta­valy nyáron egy kukkoló egy fia­tal nő szoknyája alá fényképe­zett, miközben a nő a bevásárlókocsiban ülő gye­rekét tolta és nézelődött. A férfit akár öt év bör­tönre vagy kétszázmillió forintnak megfelelő dol­lár pénzbüntetésre is ítélhetik. A mobilos kukkolás még Amerikában is új. Ez volt az első kukukk-per. A lebukott kölyök bűnösnek vallotta magát. Egy kínai gyerek. Láttam a bíró előtt. Tényleg be volt rézéivé nagyon. Bocsánatot kért a családjától és a fiatal anyától, akinek a szoknyája alá fényképe­zett, a tavasztól, az elnöktől, a telefongyártól, mert illetlenkedésre használta az eszközt, tehát min­denkitől elnézést kért, aki belefért a bűnbánatba. Magyarországon ilyen felvételek készítése becsületsértésnek minősül, a tettes felfüggesz­tett börtönbüntetéssel vagy akár 11 millió fo­rintig terjedő pénzbírsággal számolhat. Magyarországon a jog nem különbözteti meg a hagyományos, vagy a mobilba épített fényképe­zőgéppel készített tiltott felvételeket. A mobil vi­szont megkönnyíti az álcázást: egy gombnyomás és a fotó már az interneten van. Újra itt van! Esztergom Megérkeztek, itt vannak. Na nem a gólyák, nem a fecskék. A hegyi mócok megérkeztek, ne­kiláttak a metszésnek, a gyomtalanításnak, a té­len felgyűlt szemét lehordásának fizetett kukám­ba. A begyorsult tavasz jelezte, nem kerülhetjük el idén sem, hogy térdig a szemétben álljunk. Most nem lesz, ígérem kukasorozat. Nem is a teraszról mondanék egy szót sem. De a múlt héten erre dolgoztak a közhasznú munkások (vagy ho­gyan is hívják őket). Felpucolták a hó alatt ed­dig lapuló szemetet, lefésülték a lakótelep domboldalait és lankáit. Úgy nézett ki a nyo­muló zölddel, mint az új, fehér abrosz, a lecse­rélt, összebulizott után. Szép volt, na. A digitális Krasznahorkai Napikult Krasznahorkait szeressük. Nem olvassuk, de szeressük. Kodályi haját szeressük, különlegesen zenei prózáját, annak felvezetését. Külön szeressük, ahogyan ragyog a kánonban. Ami eddig hiányzott a 100 %-hoz. most az is beért, itt van, ölébe hullott az érett gyümölcs: negyvenedik (élő) kortárs magyar halhatatlannál!) nemesült, aki tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának. Krasznahorkai a DIA-tagok szavazatai alapján kerül be a kortárs szépirodalom halhatatlan­jainak a társaságába. Mert a már halhatatlanok megszavazzák, ki a következő halhatatlan. Ami jó. Ha volna itt elég helyem, előcitálhatnék bizonyítékokat arról, hogy a kortárs irodalom kortársi értékítélete és a valóságos halhatat­lanság közti különbség nem mérhető mér­földekben. Fényév az. Csak József Attilát, ma­gyart ne is többet. De Hasek, egy lépéssel észak felé, akit szinte senki nem ismert, ha igen, kabarészerzőnek ismerték, adósságai alól ki sem látszott, végignyomorogta az életét, amikor az irodalmi hivatalosságok, a korkánon kiválóan eltartott néhány tucat akkori „halhatat­lant”. Hogy a víz verje ki őket. Krasznahorkai író művei, életrajza és a vele kapcsolatos teljes bibliográfia ősz elejétől kap helyet a Neumann-ház által működtetett virtuális könyvtárban. Ehhez gratulál min- f den írástudó (és olvasni tudó). A Nemzeti Kulturális Örökség jf Minisztériuma életre hívta I Digitális Irodalmi Akadémia pro­gramot azzal az eltökélt céllal, j hogy a kortárs magyar irodalom | legjobbjai a neten is elérhetők! legyenek. Az Olimposzra hétfőn diadalmasan fellépő Krasznahorkai 17 szavazattal 13 ellenében utasította maga mögé Nagy | Gáspárt, a másik jelöltet. Nem árt tudni, hogy Nagy Gáspár az ún. népi írók, Krasznahorkai az ( urbánus írófelekezet választottja.- Örömmel töltött el a hír - nyilatkozta KL, -| amikor megtudtam az eredményt. Elsőként Nagy Gáspár jutott eszembe, akitől elnézést1 kérek, hogy én nyertem, és biztatom majd, hogy | jövőre rá is hasonló sors várhat. Dicséretes közelítésmód. A DIA-nak, Krasznahorkait is beleszámítva : negyven élő tagja van. További 23 írót vagy eleve posztumusz jelöltek, vagy azóta hunytak el, mindenesetre az ő műveik is megtalálhatók a www.irodalmiakademia.hu weboldalon. Az NKÖM idén 150 millió forintot biztosít az akadémia működtetésére, illetve az íróknak fizetett felhasználási díjra, amely jelenleg bruttó 212 ezer forint havonta. Ez dicséretes összeg. Gratulálunk Krasznahorkainak. Ez is dicséretes. I http://onagy.zoltan.terasz.hu Napi Bulvár Kukkolók Paradicsoma

Next

/
Thumbnails
Contents