Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-03-20 / 57. szám
RÉGIÓ 2004. március 20,, szombat _____^ „A mikor a tanár a diák" A felnőttkori ismeretek, tapasztalatok az óvodában, iskolában szerezett tudásban gyökereznek. Minden ember számára nagyon fontos, hogy fel tudja venni a lépést a rohanó világgal. Ezért újra és újra képzésekre járunk. Vajon mi a helyzet azokkal, akik ezeket a „fejtágításokat” végzik... Hubemé Kisgyőri Katalin Sárisápi Általános Iskola Szeretem a szlovák nyelvet, ezért szívesen foglalkozom vele. Fontosnak tartom önmagam és az iskolánkban dolgozó szlovák tanítók folyamatos képzését. Részt vettem már néhány kéthetes kurzuson külföldön is. Nagyon tetszett, jó volt, csak az iskolában nehézkes megoldani a helyettesítést. Kelecz Józsefné nyugdíjas pedagógus Én már nagyon régóta vagyok ezen a pályán. Úgy érzem, hogy szükség van a folyamatos önfejlesztésre. Nagyon sokat olvasok. Régebben jártam nyaranként tanfolyamokra. Jó volt szlovákul beszélni, és nem utolsósorban a tudásomat bővíteni. Az ott tanultakat már szeptemberben be tudtam építeni a tanítási módszerembe. Áy Mónika Piliscsévi Általános Iskola Már voltam egy-két Ismeretfelújításon. Szükség van rá. Én azt vallom, hogy ha a gyerekektől azt várjuk el, hogy fejlődjenek a korral, magunkkal sem lehetünk kíméletesek. Nagyon tetszettek ezek az előadások, szívesen elmennék továbbiakra is, csak ilyenkor a helyettesítést meg kell oldani valahogyan. Ez nagyon nehéz feladat. Árendás Jánosné Fekete Lajos Ált. Iskola Voltam már képzéseken, és még tervezem is. Az Európai Unió felé haladva egyre fontosabbá válik a tanítás színvonalának emelése. Ezt csak úgy érhetjük el, hogy mi is folyton képezzük magunkat. Sokat tanulhatunk, ha újra beülünk az Iskolapadba. De abból Is, ha a hozzánk érkező gyakornokokkal elbeszélgetünk. Magas színvonalú szavalóverseny Zselízen Március 17-én tartották meg Zselízen a Művelődési Otthonban a járási szavalóversenyt. A rendezvényen a Lévai járás alap- és közép- iskolásai mérhették össze tudásukat. A Csemadok Lévai Területi Választmánya és az Ersekújvári Regionális Művelődési Központ (RMK) közös szervezésében tartották meg tegnap a zselízi Művelődési Otthonban a Lévai járás szavalóversenyét. A zsűri tagjai között volt Szabó Csilla, a komáromi Jókai színház művelődési titkára, Várady Kornélia drámapedagógus, M. Csepécz Szilvia író, Dániel Erzsébet, a Néprajzi Társaság és a Csemadok Ersekújvári Területi Választmányának elnöke, Forró Teodóra, az RMK metodikusa és Stugel Tibor, az RMK igazgatója. A versenyzők 4-4 kategóriában indulhattak. A versszavalatok közül a következő helyezések születtek: I. kategória: 1. Komáromi Enikő (Léva), 2. Pölhös Annamária (Szalatnya), 3. Nyúl Dóra (Léva); II. kategória: 1. Valkovics Gabriella (Zselíz), 2. Oravecz Anita (Léva), 3. Varga Viktória (Ipolyság); III. kategória: 1. Mézes Mátyás (Zselíz), 2. Nagy Tímea (Léva). A harmadik helyezést ebben a kategóriában nem osztott ki a zsűri. IV kategória: 1. Benkó Zsuzsa (Ipolyság), 2. Lőrincz Tamás (Léva), 3. Farkas Tünde (Ipolyság) és Matyó Anett (Ipolyság). Prózamondásban a következő versenyzők értek helyezést: I. kategória: 1. Trencsényi Dávid (Ipolyszakállos), 2. Halasi Szabolcs (Léva), 3. Németh Marco (Csata); II. kategória: 1. Volter Dóra (Léva), Szabó Ákos (Zselíz), 3. Dúló Marianna (Ipolyság); III. kategória: 1. Duba Noémi (Garamszent- györgy), 2. Podhorszky Mónika (Léva), 3. Valkovsky Mónika (Nagysalló); IV kategória: 1. Bogolepova Viktória (Zselíz), Z Farkas Tünde (Ipolyság), 3. Wirth.Gabriella (Léva). Szabó Csilla, a zsűri egyik elnöke szerint még a kerületi szavalóversenyek sem voltak ilyen magas színvonalúak, mint a zselízi megmérettetés. A felszabadult hangulatban lezajlott rendezvény színvonalának növeléséhez kétségkívül hozzájárult a Vándor együttes két tagjának előadása. Juhász Esztertől, az RMK zselízi kihelyezett részlegének vezetőjétől megtudtuk, hogy a szlovák nyelvű körzeti szavalóverseny, a Hviezdoslavov Kubín március 31-én szintén az RMK szervezésében valósul meg a zselízi Művelődési Otthonban, ahová a magyar diákok is nevezhetnek. czigier A víz világnapja Dorogon A világ számos országához hasonlóan március 22- én Magyarországon is minden évben megünnepeljük a víz világnapját. Ennek kapcsán a Dorogi Vízmű Üzem immár negyedik alkalommal rendezte meg nagy sikerrel a víz világnapja elnevezésű pályázatot, amelyen általános iskolás tanulók vehettek részt. Pályázni írásos dolgozattal, rajzzal, festménnyel, grafikával és egyéb kézműves alkotásokkal lehetett. Míg első évben 171 pályamű érkezett be, az idei évben már 297 munkát kellett a zsűrinek értékelnie. Pályázatot adtak be Csolnok, Leányvár, Kesztölc, Piliscsév, Sárisáp, Dág, Tokodaltáró, Gyermely, Buda- jenő, valamint Dorog város négy iskolájának tanulói. A működési területen kívül Tokod- Üveggyárból és az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskolából érkeztek pályamunkák. A pályázatok fő témája az ivóvízkincsünk védelméről, a víz- tisztításról, valamint arról szólt, hogy mit tehet a diáktársadalom az élő környezet megóvása érdekében vizeink tisztaságáért. Március 18-án, csütörtökön délután kezdődött az EDV Rt. dorogi telephelyén, a Schmidt-villánál a munkák értékelése. A tanulók elmondták, hogy mindig nagy izgalommal készülnek a megmérettetésre, amelynek fő témája a víz. A jelenlévők közül sokan megcsodálták - köztük a szülők, tanárok is - az alkotásokat, amelyek hűen tükrözték a víz értékét. Az iskolások fiatal koruk ellenére mélyrehatóan ábrázolták, hogy milyen káros a víz és a természet szennyezése, és milyen fontos lenne, hogy óvjuk, védjük környezetünket. A társaság a víz világnapja eseményeivel és a nyitott kapuk programjaival kíván hozzájárulni az iskolák környezetvédelmi ismereteinek bővítéséhez - tudtuk meg Kreitner Krisztinától, a rendezvény főszervezőjétől. „Külön öröm számunkra, hogy Dág és Tokodaltáró községek csatornahálózatának üzemeltetését 2004. január elsejétől üzemünk végzi, így már csak Úny és Máriahalom marad kívül e szolgáltatáson. Bízunk benne, hogy öt éven belül ők is igénybe vehetik majd a csatornaszolgáltatást. Dorogi szennyvíztisztító telepünket előzetes bejelentkezés alapján, április 22-én tekinthetik meg az érdeklődők.” A diákok pályaműveiből készült kiállítás március 26-ig tekinthető meg a Dorogi Vízmű Üzem épületének tanácstermében, a Schmidt-villánál, hétköznapokon reggel 8 és délután 3 óra között. Kovács Ági Beszélgetések és dalok a szerelemről Régi szokás szerint Március 27-én, szombaton 18 órakor a nyergesújfalui Polgármesteri Hivatal dísztermében kerül megrendezésre a „Beszélgetések és dalok a szerelemről” című zenés műsor. Az esten az Art Angeli Társulat tagjai: Erdélyi Lili Ada, Börcsök Gizella Lilla és Slama György lépnek fel. A társulat neve a művészet angyalai jelentést tükrözi. A zongorakíséretről Slama György gondoskodik, aki Scho- pen-, Liszt-, Bach-műveket ad elő. Börcsök Gizella Lilla operaáriákat énekel, Erdélyi Lili Ada pedig sanzonokkal kápráztatja el a közönséget. „Ezzel a műsorral szeretnénk népszerűsíteni a különböző zenei műfajokat, illetve megmutatni, hogy bármi megférhet egymás mellett, ha annak megfelelő körítése és mondanivalója van” - mondta el kérésünkre Erdélyi Lili Ada. „Eddig pozitív visszajelzéseket kaptunk a közönségtől. Sikerült mindig úgy összeállítani a műsort, hogy jó átvezetést adjon egyik műfajból a másikba. Sajnos kevés a pénz a kultúrára, ezért nem könnyű megszervezni a nagyszabású, színvonalas kulturális programokat.” Kovács Ági (Folytatás az 1. oldalról) A költségvetés nagy részét a minisztérium adja, de vannak támogatóink, így például az OTP Bank. Ä turné költségeit viszont saját költségvetésből fedezzük. Két éve már nem veszítünk a turnékon, bár nem is keresünk rajta” - mondta Rigó Konrád, az együttes ügyvezetője, akitől megtudtuk a további turnék programját is. „Áprilisban indulunk kéthetes turnéra a párkányi körzetben. Április 27-30-ig vagyunk Karván, Köbölkúton, Muzslán, Búcson és Párkányban. Május 20-31. között az együttes valószínűleg indiai turnéra indul, de vannak már meghívásaink a nyári hónapokra is, így például Budapestre a Duna-kameválra. Az év másik felében új bemutatóra készülünk.” A csoportban mindenki szólótáncot táncol. Reicher Richárd 2000-től táncol a tánc- együttesben. „Az Aprószőttesben kezdtem, azután 1988-tól már felnőttként a Szőttesben táncoltam. Azóta is folyamatosan táncolok. Szellemileg nagyon kifizetődő, anyagilag viszont kevésbé. Nem ismerek olyat, aki csak a pénzért csinálja, mert azért nem éri meg. Ezt a munkát szeretni kell!” Czigier Mónika Ister-Granum Eurorégió A szöveges értékelés helyzete, problémái Március 19-én, pénteken délután dr. Lénárt József, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem tanára „A szöveges értékelés helyzete, problémái” címmel előadást tartott Esztergomban, a volt Megyeháza dísztermében. Az oktatási intézmények dolgozói számára megrendezett délutánon az oktatót zsúfolásig megtelt terem fogadta. Az előadás részleteiről lapunk keddi számában tájékoztatjuk olvasóinkat. sem Vízminta-vizsgálat és kiállítás A víz világnapját március 22-én ünnepeljük. Mivel nem létezhet élet a víz nélkül, így ez az ünnep egyre nagyobb jelentőséget kap mindennapjainkban ugyanúgy, mint a kutatásokban. A víz világnapja alkalmából az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület ingyenes vízminta-vizsgálatot tart március 22. és 31. között. Azok a lakosok, akik meg szeretnék vizsgáltatni a kerti tótjaikban lévő víz minőségét, a mintákat bevihetik a Szabadidőközpont első emeletének 110-es szobájában lévő irodába. Az egyesület a bevitt mintákban megméri a víz nitrit- és nitráttartalmát. Ezeknek a mérése azért fontos, mert a csecsemőknél és kisgyerekeknél akár fulladásos halálhoz is vezethet a fogyasztása. Egyes korábbi mérések alkalmával már találtak olyan mintákat is, amelyek Esztergom egyes tótjaiban a megengedett határérték tízszeresét mutatták. A nitrit- és nitráttar- talmom főzés révén sem kerül ki a vízből, így az ebből készült ételek is veszélyt jelentenek. Március 23-án pedig Búbánat-völgyben a Mini csemege előtt fogadják az érdeklődőket. ák A Duna művészkör kiállítása Táton A táti kultúrház küllemében nagyot lépett előre. Januárban a ház felső szintje nagy átalakuláson, felújításon ment keresztül, így még szebb környezetben várják a táti és a Tát környéki lakosokat. Kátai Ferencnétől, a kultúrház igazgatójától megtudtuk, hogy milyen kulturális programmal várják az idelátogatókat a tavasz bekö- szöntével. Minden hónapban megrendezésre kerül a nyugdíjasklub zenés délutánja. Ebben a hónapban 25-én, amelyre többszáz nyugdíjast várnak. Március 26-án, este hat órakor a Duna Művészkör kiállítására kerül sor. Ez a közösség a környékbeli amatőr festőket, keramikusokat fogja egybe. A művészek alkotásait a kultúrház emeletén tekinthetik majd meg az érdeklődők. Ugyanekkor hallgathatják meg a Kamaraegyüttes komolyzenei műsorát. Az együttes a környékbeli zeneiskolák tanáraiból állt össze. Négy évszak címmel egy komolyzenei sorozatot indítanak, amelyet szeretnének minden évszakban megrendezni. Elsőként, a tavasz hírnökeként, március 26-án. Kovács Ági Emléklap az esztergom-kertvárosi óvodának Március 15-én Esztergomért Emléklapot kapott a kertvárosi óvoda, a hátrányos helyzetű gyermekekért kifejtett töretlen munkájukért. Ez alkalomból kérdeztük Buzásné Pusztai Juditot, az óvoda vezetőjét. „Húsz év óta létezünk, s azóta törekszünk arra, hogy a gyerekeket egyénileg fejlesszük. Ilyen módon nemcsak a hátrányos helyzetű, hanem a tehetséges gyerekekre is kiemelt figyelmet fordítunk. Ebben nagy segítségemre vannak az intézmény páratlanul tehetséges és lelkes óvodapedagógusai. A foglalkozások alkalmával hatalmas önbizalmat, megfelelő önképet kapnak, és nem utolsósorban remek kommunikációs képességekre tesznek szert. Olyan szellemi és lelki többlettel mennek tovább az iskolába a gyerekek, ami hatalmas előnyt jelent a számukra a későbbiekben.” sz.á. Kht. rendezi a palotajátékokat Visegrádon Elsősorban a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok megrendezése miatt kulturális célú közhasznú társaságot alapított Visegrád önkormányzata. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő társaság a nyári palotajátékok megszervezésén túl egyéb programok szervezését is magára tudja vállalni, és más kulturális és idegenforgalmi feladatok ellátására is vállalkozik. akaree Faluház lesz Zebegényben Egy gyermek- és ifjúsági ház létrehozására nyújtott be pályázatot Zebegény önkormányzata. A jelen és a múlt címmel benyújtott pályázattal két és fél millió forintot nyert. Ebből az összegből hamarosan megkezdhetik a községi könyvtárhoz kapcsolódó épületrész felújítását és átalakítását. Itt Krebsz Ferenc polgármester szándékai szerint falumúzeumot és egy informatikai központot kívánnak berendezni. A település a falumúzeum kialakítására és egy hagyományőrző kiállítás berendezésére már rég óta készül Zebegény. akaree (Forrás: Dunakanyar Rádió)