Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-03-20 / 57. szám
Kortárs Biktor MAGAälN-604. 03. 20. Hová tartasz, világ? született Budapesten, 4 éve foglalkozik festészettel. Saját elmondása szerint nem voltak képalkotó indíttatásai, de mindig barátságban volt a képzőművészettel. Zelenák Zsuzsa, az Esztergomi Polgár- mesteri Hivatal munkatársa megnyitón elhangzott szavai szerint a művész ábrázolásmódjában nem kötődik sablonokhoz, ösztönösen formálja, vetíti elénk a benne munkálkodó érzéseket. A világ háborgása felett érzett kínjait próbálja kompenzálni festészetével, sugallni képeivel, hogy ezt a semmibe rohanó állapotot a kép előtt álló is észrevegye. Repülhetünk a Nap felé, a boldogság felé kiterjesztett szárnyakkal, de hiába, hamar elbukunk, ha szívünkben nincs helye a szeretetnek. Üzenet című képén egy stilizált piramis szórja jelképesen az üzenetet, hogy emberek, álljatok meg, merre visz ez az út? Képei meghökkentőek, hatásosan mutatják meg, merre vezet az utunk, ha továbbra is ezen az ösvényen haladunk. Szürrealista beállítottságú képeivel egy nagyon szomorú új világot jövendöl meg. A képaláírások szerves részei a műveknek, együttesen határozzák meg a rendeltetést, a kép mondanivalóját. A kiállítás megnyitója után a Tűzkerék RB. játszott a képek kemény, megszívlelendő mondanivalójához illő zenét. Az Esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban kiállított képek egy szomorúságba öltözött, fájdalommal szemlélt világot tárnak elénk. Nagy Gyula festőművész március 13-án nyílt tárlatán képeivel keményen, egyértelműen tudatja velünk, milyen sorsot faragtunk magunknak veszélyes, a természet1 törvényeit figyelmen kívül hagyó életmódunkkal. Radioaktivitás című képén éles kontúrú, fekete vonalakkal és hegyes szíriekkel hasít szemlélője tudatába, mi mindent követtünk el a Föld ellen. Elveszettnek látja ember és természet kapcsolatát, hiányolja az emberekből a törődést, a szeretetet. Fújt és festett olajképei, akvarelltechnikával megfogalmazott gondolatai segítségével mondja el a mai kor életminősége felett érzett bánatát. Az öreg, zöldellő fákból formázott erdőben is jelen van a szomorúság, őszi tájképén sötét sivárság látható. Nem azt az őszi elmúlást festette meg, amely mindig magában hordozza az újjáéledés lehetőségét, a képről inkább egy befejezett vég olvasható le. Napjaink című képén fekete égbolton, zöld tűzkarikával körülvéve sötétvörösen izzik a Nap, körülötte sziklák merednek éles, fájdalmas kiáltással az ég felé. Szimbólumok használatával kiált felénk, mentsük meg a világot, amelyben élünk, mentsük meg magunkat egy érzelmileg sivár léttől. Nagy Gyula nem szereti ezt a világot, keserűen veszi tudomásul, hogy nem tud jobbítani sorsán. Ebből a szomorúságból igyekszik valamennyit kisugározni képeivel, hogy szemlélője is elgondolkodjon a lehetőségeken. Képeivel nem akarja felvállalni ezt a szomorúságból szomorúságba hajló szemléletet, jelképesen közvetíti az üzenetet, hogy vajon merre visz ez az életforma minket. Nagy Gyula 1961-ben : Megnyílt a Ksmstok Kör új tárlata - Nyergesújfalu I A tél már - remélhetőleg! - elmúlt, bízzunk benne, hogy leesett az utolsó hó is. Talán a végre egyre hosszabb nappalok, a napsütés, a langyos tavaszi leveI gő az oka, hogy sokan látogatták meg és távoztak vidáman-a nyergesújfalui Kernstok Művészkör tárlatáról. Az alkotások nagy része téli témákat dolgoz fel, de láthatunk rőzsehordó asszonyt, hazafelé poroszkáló lovaskocsit, valamint gyönyörű kerámiákat és zománcképeket. A kiállítás március 22-ig tekinthető meg az Ady Endre Művelődési Házban. Az amatőr művészek munkájáról Megyei Erzsébettől, a kör vezetőjétől érdeklődtünk. A Kernstok Kör tagjai az 1991-ben alakult Duna Művészkörből váltak ki, 1995-től működnek I önálló szervezetként. A különválás azért lett időszerű, mert a Duna Művészkör túlságosan széles hatósugarú volt és kevés lehetőség nyílt közös találkozók és tárlatok megszervezésére. így a Duna Kör főleg táti és tokodi művészekkel működött tovább. A nyergesi amatőr művészek pedig Nyergesújfalu híres festőjének nevével új alkotókört hoztak létre. A tagok változatos technikákat alkalmaznak az alkotáshoz: Abértné Liszi Éva főképp olajjal fest, Ballabás János olajjal, akvarel- lel, temperával, Bállá Zsuzsanna pasztellel és grafittal, Gelencsér Gézáné akvarellt, olajat, zománcot és üvegfestéket alkalmaz, Jákói Géza pasz- tellt, Lackóczkiné Pánczél Ágnes naívfestő akril- lal dolgozik, Bertáné Lőcsei Krisztina keramikus, Kapa Melinda pasztellel, akvarellel is alkot, de a rézkarc és a kerámia is közel áll hozzá. Megyei Erzsébet is kipróbálta valamennyi festészeti technikát, de kedvence a gyűrt technika. Ennek lényege, hogy gyűrt papírra fest, esetleg nemcsak festéket, hanem filcet is használva. A leggyönyörűbben a fakéreg felületét adja vissza ez az alapanyag. Nemes Istvánná olajjal dolgozik, Szlávik József pasztellel, olajjal valamint előfordul, hogy néha montázstechnikát is alkalmaz, Szűcs József olaj- és akvarellképeket készít, Takácsné Török Mónika grafikákat és diópácos tusképeket, Varga György pasztellt alkalmaz. A jelenlegi kiállításon vendégművészként szerepel Papp Ferenc, egyéni fafaragásaival. Gyerekjáték nagyságban láthatunk faragott szekeret, sétabotot, gyönyörűen megmunkált fatányérokat. Megyei Erzsébet elmondta, hogy április 3-án már új tárlattal jelentkeznek, hisz’ akkor nyílik meg egyéni, 60 éves életmű-kiállítása Nyergesen. Ennek összeállítása nagy munka, hiszen rengeteg kép közül kell válogatni, a megfelelő keretet kell választani valamennyihez. A kör vezetőjén kívül még két alkotó rendez az idei évben egyéni kiállítást, előreláthatóan májusban és novemberben. A nyári szünetben minden hétfőn és csütörtökön gyermekrajz szakkört tart Megyei Erzsébet a város gyerekeinek. Ez a kezdeményezés öt éve indult útjára, és hatalmas népszerűségnek örvend az apróságok körében. Bárki jelentkezhet, aki kedvet érez a közös, vidám, nem ritkán a szabadban zajló munkához. A tevékeny vakáció eredményét a Művelődési Házban tekinthetik meg az érdeklődők augusztus végétől szeptember közepéig. Júniusra várható, hogy a Kernstok Kör tagjai végre megismerkedhetnek a német testvérváros, Karlsdorf - Neuthard amatőr művészeivel. A nyer- gesiek lehetőséget kapnak, hogy alkotásaikból a német kisvárosban kiállítást rendezzenek. Az még nem tisztázott, hogy a tárlat közös lesz-e, vagy csak a magyar művek kerülnek bemutatásra. A jelenlegi összeállítást valóban érdemes megnézni. Ahány kép, annyi hangulat, érzés, felderengő emlék. Színek és formák kavalkádja, egyszerű és emberi egyszerre. Valami belőlünk. Szívből ajánlom mindenkinek! magyar „Imádkozom és festek ”- Petőcz Lajos festő- és grafikusművész Petőcz Lajos bácsi kortárs művészetünk kiemelkedő alakja, közel egy évszázada él közöttünk - az idén augusztusban ünnepli nyolcvanötödik születésnapját - és a mai napig rendíthetetlen hittel és lendülettel dolgozik. Megalkotott grafikái száma több mint ezerre rúg, festményei százakban számlálhatok. Művészeti nagysága vitathatatlan, tehetsége példaértékű, de hatalmas életművét sajnos még a szakmabeliek sem ismerik igazán. Alkotásai a nagyközönség előtt egészen az 1990-es évek végéig szinte teljesen rejtve maradtak. A kortárs magyar művészet meglepő felfedezést tett 1999-ben, amikor a Duna Galériában megrendezett kiállításon megpillantotta a nyolcvan éves Petőcz Lajos mesterműveit. Azóta már többen tudnak róla, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy a munkájáért járó méltó elismerést megkapja. Reméljük, az elismerés már nem sokáig várat magára. Petőcz Lajos 1919. augusztus 25-én, egy művészi vénával megáldott családban született Abonyban. Születése idején a család vidéken élt, mivel édesapja munkája oda kötötte őket, de még két hónapos sem volt, amikor visszakerült eredeti származási helyére Újpestre, a nagyszülőkhöz. Édesapja hivatását - a szerszámgéplakatos mesterséget - művészi szintre fejlesztette. A tágabb rokonságot is beleértve a Petőcz család tagjai nemzedékek óta közel állnak a művészetek különböző ágaihoz. Nagybátyja - Petőcz Gyula - színészi elhivatottságot érzett magában, testvére - Petőcz Árpád - a zene területén jeleskedett, hegedűsként vált ismertté. Unokaöccse, Petőcz András a kortárs magyar irodalom neves alakja. Rajzkészsége már kora gyermekkorában megmutatkozott, öt-hat éves korában állatfigurákat rajzolt és vágott ki papírból, ettől fogva nem volt kétséges, hogy mi az, ami igazán érdekli és vonzza. Ahogy Lajos bácsi mondja: „ecsettel és ceruzával a kezemben születtem. ” Családja szerette volna, ha később egy biztos állásban tud elhelyezkedni, ezért úgy döntöttek, hogy jelentkezzen a Tanítóképző Főiskolára. Nagybátyja - aki orgonaszerelő volt - baráti kapcsolatban állt egy esztergomi pappal, ezért a választás a budapesti tanítóképző helyett az esztergomira esett. így került Petőcz Lajos Esztergomba, „szerelmetes városába", ahová a mai napig rendszeresen „hazajár”. A Főiskolát 1939-ben fejezte be - ahol az idei év folyamán kapja kézhez vasdiplomáját -, itt figyelt fel kiváló képességeire Kocsis Lajos, az esztergomi tanítóképző rajztanára, tulajdonképpeni elindítója, aki később mintaként őrizte Petőcz Lajos korai munkáit. Mielőtt jelentkezett volna a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, néhány hétig Gallé Tiborhoz járt festeni, aki 1935-ben alapította meg festő- és szobrászképző iskoláját. A Képzőművészeti Főiskolán Burghardt Rezső festőművész osztályába járt, ahol ebben az időben Rudnay Gyula volt az intézmény rektora. Néhány ismert név tanárai közül: Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Lechner Ödön. Petőcz Lajos meglévő adottságai segítségével könnyedén vette az akadályokat, csak a rajzolásnak és a festésnek élt. Szabadidejében is a főiskola műtermében dolgozott, saját elmondása szerint: „Azt kell mondjam, hogy képességek és technikák terén szinte semmit sem tanultam a főiskolán”. 1943-ban megkapta rajztanári diplomáját és nem sokkal később, 1944-ben behívták katonának. A háború alatt Erdélyben fogságba került, és csak 1947-ben térhetett haza a Szovjetunióból. Ez alatt a borzalmas három év alatt sajnos egyáltalán nem volt lehetősége az alkotásra. Hazatérve tanítani kezdett. Bár soha életében nem akart tanár lenni, meg kellett tennie ezt a lépést, mivel ebben az időben a „művészetből nem lehetett megélni”. Pedagógusi munkáját is ugyanolyan elhivatottsággal és szeretettel végezte, mint a festést és a rajzolást. Egész pályája során nagyon jó kapcsolatot alakított ki a gyerekekkel, fontosnak tartotta a szépérzék kialakításában a rajz és a művészettörténet szerepét. Nyugdíjba vonulása óta már csak a művészetnek, az alkotásnak él. Túlnyomó többségben figurális képeket fest, tájképeket csak illusztrációként, háttérként ábrázol, ha a figura elhelyezése megkívánja. Festményei stílusát a témának megfelelően, biztos érzékkel választja meg - akár a kubizmus jegyében adja vissza a látványt, akár pontokból kirajzolódva alkotja meg idilli, romantikus, naiv, meseszerű képeit -, a létező stílusok mindegyikében tökéletes jártasságáról tesz tanúbizonyságot. Színvilága élénk, expresszív kontúrjai határozottak, intenzívek. Grafikái egy egészen más világot tükröznek, egy olyan belső világot, ahol harmonikusan megfér egymás mellett az egészséges irónia és a szeretetteljes, mélységes empátia. Tusrajzai rendkívüli rajztudásán kívül humoráról és groteszk látásmódra való hajlamáról vallanak. Karikatúrái egyszerre társadalomkritikák is: a gazdag-szegény, sovány- kövér, koldus-bankár társadalmi ellentétekre épülnek. Témaválasztásban is rendkívül sokoldalú, mindenről és mindenkiről tud groteszk grafikákat készíteni, de vannak rajzai a történelem viszontagságos időszakaiból is. Koncentrációs táborról, erőtől duzzadó, szoborszerű testüket a kivégző osztag elé tartó hősökről, nyomorgó öregekről. Karakterrajzaiban, groteszk karikatúráiban sohasem gúnyol ki senkit. Szeretettel tekint a világra és a körülötte élő emberekre. Munkáiban mindig felragyog egy tiszta ember megértő mosolya, aki megbocsátóan, atyai szeretettel tekint embertársaira. Ezt az erőt és szeretetet rendíthetetlen hitéből meríti, amely egész életén át támasza és erőssége. Istenbe vetett hit és embertársai iránti szeretet vezérli mindennapjait (most is). Gazdag életművéből még soha nem adott el egy darabot sem, mindig csak ajándékozott, így került számtalan alkotása többek között a Balassa Bálint és a Keresztény Múzeum tulajdonába. Legutóbb a Rudnay Társaság kérésének tett eleget, amikor felkérték egy, az esztergomi Szent Anna templomot ábrázoló olajkép elkészítésére. Az alkotást Dr. Kiss-Rigó Lászlónak a Szent Anna templom plébánosának segédpüspökké szentelése alkalmából ajándékozták a hívek. Művészi nagyságát csak emberi nagysága múlja felül. Petőcz Lajos egy olyan tiszta és becsületes ember, akiből sajnos már nagyon kevés él ezen a földön. Talán még nem késő tanulnunk tőle. Szabó Bernadett Balassa Bálint Múzeum
