Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-03-19 / 56. szám

2004. március 19., péntek KALEIDOSZKÓP Ftfdlap írószemmel Esztergom Dunakanyar - história-töredék A fővárosi ember vagy Szent­endrére, vagy ritkábban, na­gyobb ugrással Esztergomba viszi külföldi ismerőseit, ha estére már haza is akar velük érni, Pestre. Sőt, önmagát is oda viszi, ha egy napos szelíd kalandra vágyik. Velem valahogy úgy esett, hogy sohasem vittem külföldi is­merőst Esztergomba: engem vit­tek néha arra hazai barátok. Most szépen fel kéne idéznem, mikor, hányszor, miért voltam ott. Lexi­kális adatok, felsorolás, jegyzetelő piszmogás helyett hadd vegyem töredezetten csapongóbbra. Nagy idők nagy tanújaként a hátulgombolósok naiv együgyű- ségével sikerült épp 1968. au­gusztus húszadikán arra járnom. Kis hegyoldali templom rémlik emlékeim homályából, ahonnan a Dunát, a híd romjait, a folyón túli másik országot bámultuk. Azt találgattuk, mikor is rob- V bánthatták fel a hidat. A Babits- házból szégyenszemre a gond­nok majdnem áhítatos szava és hangsúlya maradt fülemben, aki, ördög tudja, milyen kérdésünk­re, vagy kérdésünk nélkül bizo­nyos hódolattal többször elismé­telte: „Török Szófia”, így mond­ta, Török Szófia. Azóta sem hal­lottam, pedig a gondnok bizo­nyára több ezerszer ejtette így ki több ezer látogatónak. Iskolát azonban nem teremtett... - Ta­lán a Babits-házi látogatás után ültünk ott a templomnál, vagy másik dombon, ahonnan kilátói rálátás nyílt a szomszéd országra és a felrobbantott hídra. 1968 augusztus húszadika volt, vagy már mondtam nagy idők nagy és hátulgombolós történelmi tanúinak bután remegő hangján? Másnap szerda jött, ha jól emlék­szem az arcpirítóan fekete napra. Rég volt, igaz se volt, azóta én nem vagyok hajlandó semmiféle nagy időket, meg buta történel­mi napokat felidézni. Emlékez- zen rájuk Mars hadisten, mielőtt Bikácsy Bergely írása szégyenében elveszti bősz erejét és kappanhangja lesz (ezt most rögtönöztem: mérsékelten tet­szik, de vállalhatónak érzem.) Hadd idézzek egy másik, ta­lán szeptemberi napot, amikor is a magyar filmtörténet évtize­dek óta Nyugatra menekült és akkor már rég Bécsben élő nagy alakja tiszteletére valami filmtörténeti konferenciát ren­deztek Esztergomban. Nagyra, nagyon nagyra tartottam (s tar­tom ma is) ezt a filmrendezőt. Nemcsak az erdélyi havasok embereinek moziköltészetét megteremtő filmjét, hanem a következőt, a betiltottat, a máig ismeretlent is remekműnek tar­tom, melynek 1948-as vetítésé­ről a kopasz diktátor öt perc múltán már vonult is ki tüntető­leg. (Ez volt aztán az építő film­kritika!) Nagyra tartom hát két remekművét, mégis, lógós diák­ként sompolyogtam ki a főisko­la díszterméből a közhelyes ün­neplő szavak elől, ki a nyárvégi szép napsütésbe. Tettem né­hány kört, megint csak valahol ott a domboldalon. Nem néz­tem már át a szomszéd ország­ra, elég volt akkor... Egyszer csak, alig akartam elhinni, szep- penten álltam meg: ő jött velem szemben, a Mester, bizony ő is meglógott saját ünnepléséről. Jött velem szemben szálfaegye­nesen, én meg még köszönni is elfelejtettem. Áldják meg a mú­Bikácsy Gergely író, esztéta, filmkritikus 1942-ben született a Nógrád megyei Szécsényben. ELTE magyar-francia szak 1965-ben, IDHEC Párizs 1972-ben. Dolgozott a Filmtu­dományi Intézet könyvtárosaként, a Hunnia Filmstúdió dramaturgjaként. 1972-től szabadfoglalkozású, 1969 óta jelennek meg Irodal­mi és filmkritikái. ír hangjáté­zsák... - ezt ma mondom, jóval holta után. Kezdek patetikus lenni? Ak­kor gyorsan egy festmény emlé­kéről. Persze hogy a Keresztény Múzeumban látható. Én addig elképzelni sem tudtam, hogy ilyesmit Magyarországon fest­hettek az ezerhétszázas évek­ben. Pedig festettek: a kép az Utolsó vacsorát ábrázolja, és el­képesztő módon én valami fur­csa fenyegető iróniát, modernül abszurd hangulatot láttam sugá­rozni a vászonról. Mintha ijedt összeesküvők torz gyülekezetét látnám, mintha abszurdan fe­nyegető groteszk ijedelem ural­kodna a vásznon, mintha a fi­gurák „el volnának rajzolva”, de úgy ám, hogy ha én egyházi cenzor vagyok, püspök, főpap, nagyhatalmú egyházi méltóság - bizony el nem fogadom ezt a festményt - mert olyan eredeti, olyan nagyszerű... Alig írnak róla: a leghíresebb korabeli fres­kófestő műve, akinek unalmas freskói jól ismertek, ez meg - nem is freskó, és minden in­kább, mint unalmas vagy „ko­rabeli” klasszikus - szabálytala­nul vicsorít, ijesztő dolgokat su­gall, alig ismerik. (Talán a har­madik teremben látható, egy szép cserépkályha közelében.) Akkor kellett volna megnéz­nem, 1968 augusztus húszadi­kán, hogy ne maradjak örökre hátulgombolós... kot, forgatóköny­vet, regényeket Glauziusz Tamás néven. Balázs Béla díjat kapott 1990- ben. Andrzej Vajdá­ról 1975-ben jelent meg tanulmánykö­tete. További köte­tei: Pajkos nő az ár­nyas utcán (1988), A francia film 50 éve (1990), Bunuel mozijában (1996). Kiadás alatt: Róma. Hobbija a sakk és az ökölvívás. Mozi Esztergom Petőfi filmszínház (Rákóczi tér 4., tel.: /33/312-446) 17.00 Magyar vándor - színes, magyar film Rendezte: Herendi Gábor Szereplők: Gesztesi Károly, Greifenstein János, Gyuriska Já­nos, Hajdú István, Seress Zoltán, Szabó Győző, Szervét Tibor A Magyar vándor történelmi vígjáték, a hét vezér sztorija egy átmulatott éjszaka után kö­vetkezik, az elveszettnek hitt hatszázezer magyart szeretnék megtalálni. Ez azért lenne fon­tos, mert nélkülük a honfogla­lás nem működik. Almos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm a hét magyar vezér együtt indul útnak, hogy meg­keressék az elveszettnek hitt magyarokat. Időutazást láthat a néző, egyes korok, korszakok keverednek, a hét vezér végig­kalauzol minket a magyar nemzet egyes eseményein. 19.00 Az Amazonas kincse - színes, amerikai film Rendezte: Peter Berg Szereplők: The Rock, Seann William Scott, Christopher Walken, Ewen Bremner Beck megbízásokból él, embere­ket kell megtalálnia a világ legel­dugottabb részein. Jelenlegi kül­detése egy dzsungelbe vezeti, ahol egy fiatalembert kéne megtalálnia, aki viszont egy kincset keres. Ad­dig pedig nem távozik a helyszín­ről, míg magáénak nem tudja. Párkány Danubius mozi (Fő utca, tel.:+0421367511107) 19.00 Kamenák - cseh vígjáték Rendezte: Zdenek Troska Szereplők: Vera Kuchtova, Libor Landa, Tomas Lipsky, Jana Paulová, Václav Vydra Népies humor, népies emberek­ről. A cseh filmvígjáték száz percben mesél a Csehországban élő emberekről, azok szokásai­ról, életéről, furcsa szokásaikról. A kelet-európai filmként nagy sikere volt a mozikban. Tudta? Indira Gandhi 1977. március 22-én mondott le India miniszter­elnöki posztjáról. 1939-ben csatlakozott az Indiai Nemzeti Kongresszushoz; ké­sőbb több mint egy évet ült börtönben az angol uralommal szembeni ellenállásáért. Politikai pályafutása első éveiben mi­niszterelnök édesapja mellett segédkezett. Lai Bahadur Sasztri kabinetjében hírközlési miniszter volt, majd 1966-ban, Sasztri halálakor a párt miniszterelnökké választotta. Gandhi asszony hatalmas küzdelmet vívott a párt elöregedett vezető rétegével. Az 1971. évi sikeres indiai-pakisztáni háború után népszerűsége csúcspontján állt, de nem sokkal később egyre több híve elpár­tolt tőle. 1975-ben bukás fenyegette, ezért szükségállapotot ve­zetett be, és gyakorlatilag diktátorként uralkodott tovább. 1984- ben testőrségének egyik szélsőséges szikh tagja gyilkolta meg. A miniszterelnöki posztot fia, Radzsiv Gandhi vette át. ________sem 04 R EGIONÁLIS TV- ES RÁDIÓMŰSOROK KÉK DUNA \DIO Kérdezzen, szóljon hozzá Ön is! Ha a képernyőn megjelenik azelO felírat, hívja az 500-636 os telefonszámot, vagy írjon sms-t 06-20/ 555-1410-es számra! {eememoUdijas szolgáltatóé) 10:10 KUPAK - kulturális program- ajánlatok (hétfői ism.) 11:00 Remustra - újra-néző (csütörtöki ism.) benne: Március 15-ei esztergo­mi események összefoglalója 17:00 Híradó: ünnepi testületi ülés; M1EP megemlékezés; Utazás 2004 kiállítás; pályázati ismertető; rendkívüli nyitva tartás az adóhivatlaban; változás a postánál; „Gézás” siker; felújít a MÁV; rendőrségi hírek. Hírolvasók: Tóth Cecília és Hámory Áron 17:25 Hírsport. Hírolvasó: Varsányi Ger­gely 17:30 KAFÉ: Magyar Köztársa­ság tiszti érdemkereszt polgári tago­zat díját kapta Horváth Béla a vár­múzeum igazgatója; összeállítás az Utazás 2004 Kiállításról; Pro Űrbe dí­jat kapott Zrínyi Miklós edző. Műsor­vezető: Erdős Ferenc Március 19. - Szent József Józsefről hosszabban csak a két gyermekségtörténet beszél. Ná- záretben lakott, de „Dávid házá­ból és nemzetségéből szárma­zott” (Lk 2,4). Ez a kifejezés való­színűleg azt jelenti, hogy a dávidi család jelentősebb ágához tarto­zott. Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával, az akkori szokások szerint 18-24 éves kora között. Még mielőtt há­zasságot kötöttek volna, Máriát áldott állapotban találta. Meg­rendült, de egy álomban felszólí­tást kapott, hogy vegye feleségül Máriát és vállalja a megszületen­dő gyermeket. Atyai szerepe ab­ban nyilvánult meg, hogy ő adta a Jézus nevet a gyermeknek, s ő állt az apa helyén Jézus életében. Politikailag jelentéktelen, és sze­génysége miatt törzsének gazda­gabb családjai között eléggé megvetett volt, Máté genealógiá­ja szerint azonban ő lett korának összes dávidi leszármazottja kö­zött az, akinek az előző korok szent öröksége jutott. sem KÉK RÁD A legjobb zenék reggel 5.00-ig 5:00-10:00 Csobogó 9:20 Sporthírek 9:40 Tőzsdehírek 10:00-17:00 Zenés magazin 16:20 Sporthírek 17:00-19:00 Kívánságműsor 19:00 Társkereső Mozivilág-Szerda 19-22 Újhullám-Péntek 19-22 Kék Duna Top 25- Szombat 18-20 Bulizóna- Szombat 20-22 Kék Duna Weekend- Péntek déltől vasárnap estig Élő telefonos kívánságműsor Hétfőtől csütörtökig 17-19 Péntek 16-19 Szombat 15-18 vasárnap 10-13 Gyógyszertári ügyelet Dunakanyar Rádió Esztergom 6.00 Hírek 6.15 Lapszemle 6.30 Regionális hírek 8.00 Programajánló 8.30 Regionális hírek 9.00 Időjárás, névnapi köszöntő 10.30 Regionális hírek 11.00 Hungaroton 12.00-13.00 Kívánságműsor 12.30 Regionális hírek 13.00 Programajánló 16.00 Paletta kulturális magazin 16.30 Regionális hírek 17.00 Programajánló 18.00 Kívánságműsor 18.30 Regionális hírek 22.00 Slágerkoktél Időjárás Március 19-én Esztergom Szent István Patika (Madách tér 1.) Telefon: 311-680 Dorog Szent Margit Gyógyszertár (Rákóczi út 9.) Telefon: 431-191 Változóan felhős lesz ma az ég hazánk területén, több-keve­sebb napsütésre számíthatunk. Megélénkül a délnyugati szél. Hajnalban 3, 8 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 22 fok között alakul. Holnap változóan, időnként erősen fel­hős lesz az ég, északon elszór­tan lehet kisebb zápor. Meg­élénkül a délnyugati szél. Haj­nalban 3, 8 fok várható. A hő­mérséklet csúcsértéke 14, 19 fok között alakul. Számottevő csapadékra a következő na­pokban nem számíthatunk. A száraz, meleg idő felgyorsítja a természet tavaszi feléledését. Ne feledkezzünk meg az aktuá­lis tavaszi munkákról. Esztergomi Városi Televízió . .a város televíziója! SZERENCSÉS PÁROS ÖTÖSLOTTÓ - SORSJEGGYEL, MEDIA MARKT nyereményekkel! Játsszon március 16. és április 3. között egy szelvényen legalább 600 Ft értékben egyhetes ötöslottón és vásároljon sorsjegyet legalább 400 Ft értékben, hogy megnyerje a 100+1 értékes Media Markt műszaki cikk egyikét! A részvétel feltételeiről bővebb információ Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Györ-Moson-Sopron megye értékesítőhelyein, valamint a szórólapokon! * SZERENCSE JÄTE K RT. Észak-Dunántúli Területi Igazgatóság AledkMAIarkt

Next

/
Thumbnails
Contents