Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-03-16 / 53. szám
2004. március 16., kedd RÉGIÓ bfdlap SZALMA MATE R ^ Iskolák a Duna bal partján Ady Endre Alapiskola - Párkány Endrődy János Alapiskola - Muzsla l A háború után magyar oktatási intézményként újjáalakult párkányi - má Ady Endre - iskola ötvenéves fennállását 2000-ben ünnepelte az intézmény. A jó hírű iskola a költő nevét 1999-től viseli, és bár Adynak semmilyen kötődése nincs sem az intézményhez, sem a városhoz, az alapiskola hűen ápolja a költő emlékét. A közel ezer - pontosan 954 - gyereket oktató intézményben jelenleg 65 pedagógus foglalkozik a tanulókkal. Idén 110 gyerek, illetve szülő döntött úgy, hogy szeptembertől az Ady utcai iskolába adja gyerekét. Fodor Zsuzsanna igazgatónő szerint ez a szám őszig valószínűleg még változni fog, a tapasztalatok alapján körülbelül 95-100 elsőssel, vagyis négy új osztállyal kezdődik az új tanév. Szakkörök, rendezvények, iskolai csoportok A szabadidő hasznos eltöltésére az iskola széles palettán kínál programot diákjainak. Működő csoportok a Pengetők ci- terazenekar, a Csángálók színjátszókor, a Kuckó bábcsoport, az Ady Street zenekar, a Mazsorettcsoport és az országos hírnevű Kisbojtár gyermek néptánccsoport. Rendezvények terén sem szűkös a választék, a legnagyobb esemény az Ady Endre születésnapján minden ősszel megrendezett Ady-napok, amelynek hagyományos központi témája, a néprajz az utóbbi időkben különféle regionális versenyekkel bővült. Hasonlóan nagy, országos szintű rendezvény a Bendegúz anyanyelvi verseny is. Ezenkívül természetesen nem hiányoznak az olyan, „hagyományosnak” tekinthető programok, mint az anyák napi műsor, a bábfesztivál, a környezetvédelmi nap, az író-olvasó találkozók és a farsangi bálok. Ez utóbbinál nem elírás a többes szám, mert idén például hat napon keresztül tartott a különböző évfolyamok számára szervezett farsangi mulatozás. Az iskola a fentieken kívül remek eredményeket tud felmutatni az országos versenyeken, tavaly a Szép magyar beszéd döntőjében az iskola két diákja szerepelt, a Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny országos fináléjában pedig első helyezést ért el az iskola egyik tanulója. Az oktatási program Az iskola vezetése a szülőkkel és a pedagógusokkal közösen határozta meg az iskola céljait. Az oktatási program középpontjában elsősorban a tehetség- gondozás áll, ötödik osztálytól matematikai és nyelvi osztályokban tanulhatnak tovább a diákok. A tehetséggondozás mellett nagy szerepet kap a gyengébb tanulók felkarolása, bár ebben még - az igazgatónő szerint - szakmai téren tökélesednie kell az intézménynek. „Mindenki tudja azt, hogy a felzárkóztatás egy nagyon fontos és szükséges dolog, de ehhez szakmai segítséget nem igazán kapunk. Jelenleg foglalkozunk a tanulás tanításával, tréningekkel. Szeptemberben valósult meg az alsó tagozatos tanítók részére egy, a beszédértés és beszédészlelés zavarai témájú háromnapos találkozó, ahol szakemberek mondták el azt, hogy mire kell odafigyelni, és hogyan lehet ezeket a zavarokat korrigálni. Szükségünk lenne egy pedagógusra, aki felvállalná a szükséges plusz munkát azoknál a gyerekeknél, ahol ilyen dolgokat észlelünk, külön foglalkozna velük, és részt venne a megfelelő továbbképzéseken” - közölte az igazgatónő, hozzáfűzve azt, hogy a jövőben szeretnék - lehetőség szerint már idén májustól -, ha Magyarországon végzett szlovákiai magyar pedagógusokat is tudnának alkalmazni. Az Esztergom vármegye által 1913-ban építtetett, ma is impozáns látványt nyújtó muzslai iskola épületében jelenleg mintegy 140 diák tanul, jövőre várhatóan egy új osztály indul 17 tanulóval. Endrődy János örökségét és nevét büszkén felvállaló, saját iskolabusszal rendelkező intézmény igyekszik a hagyományoknak megfelelően minőségi oktatást, ugyanakkor színes, változatos programokat biztosítani tanulóinak. Mindkét fenti cél megvalósulására egyfajta garanciát is jelenthet a jelenlegi igazgatónő, Búcsi Teréz örökmozgó, kreatív személyisége, aki éveken keresztül gyűjtötte a tapasztalatokat a párkányi alapiskola pedagógusaként. Ennek (is) köszönhető, hogy az iskola - és a hozzá tartozó óvoda - tanulóinak részére szervezett játékos vetélkedőkön és programokon kívül nagy súlyt helyeznek az oktatási módszerekre. A szlovák nyelvet a speciálisan a szlovákiai magyar gyerekek számára kidolgozott Skabela-Bóna-mód- szerrel oktatják az iskola pedagógusai, míg a matematikai készségek fejlesztését a szo- robán használatának elsajátításával próbálják segíteni „Elsősorban a felzárkóztatás áll az oktatás középpontjában, de természetesen a tehetséges tanulóinknak is lehetőséget biztosítunk. Iskolánkban a tanulók a szlovák mellett német nyelvet tanulhatnak, választható tantárgy a manapság már nélkü- < lözhetetlen számítástechnika, ezenkívül rengeteg különböző szakkör és csoport működik az intézmény keretein belül”- tájékoztatta lapunkat az igazgatónő. A gyerekeknek lehetőségük van még egy idegen nyelv, az angol tanulására és a matematika rejtélyeinek elsajátítására. Az intézményben dolgozó 14 pedagógus kreativitását dicséri a különböző szakkörök működése. Az érdeklődők rendelkezésére áll - ízlés szerint - a sportkör, sakk-kör, irodalmi színpad, rajzkör és bábkör. A küzdősportokhoz vonzódóak karateedzéseken vehetnek részt, a néprajz kedvelői a csuhézás mesterségét sajátíthatják el. Az iskola rendezvények szervezésében is megpróbál a szakkörökhöz hasonló választékot felmutatni. Valamennyi országos rendezvény helyi fordulóját megtartják az Endrődy iskolában is, illetve maguk is helyet adnak országos, sőt nemzetközi vetélkedőnek: tavaly novemberben több iskola részvételével került sor egy nemzetközi szorobánversenyre. Az iskola egyik kiemelkedő programja az Endrődy János és a Katona Mihály napok, a hagyományos Mikulás-rendezvények, a karácsonyi műsorok és sportnapok. Rendszeresen szerveznek író-olvasó találkozókat, decemberben Gaál Áront, januárban Csicsay Alajost látták vendégül. Különleges rendezvény az április elsejei „bolondok” napja, amit nagyon is komolyan vesznek az iskola tanulói és pedagógusai egyaránt. Ilyenkor ugyanis, az úgynevezett fordított nap keretén belül a diákok veszik át az intézmény irányítását, különböző műsorokkal készülnek, és órákat, előadásokat tartanak a tanárok számára, a nap végén pedig kiértékelik a pedagógusok felkészültségét, és - csakúgy, mint valamennyi fontos eseményről - az iskolai lapon keresztül tájékoztatják az intézmény közösségét. Bukovics Krisztián Ficánkoló a Babits iskolában Az esztergomi Babits Mihály Általános Iskola a „Vár az iskola” című program keretein belül minden évben fogadja a leendő elsősöket. A program nem titkolt célja, hogy az óvodások ismerkedjenek az iskolával és a tanító nénikkel. Az idei első foglalkozásra március 10-én került sor. A „Ficánkoló” című játékos délután során több mint negyven óvodás ficánkolt felszabadultan az iskola tornatermében. A második foglalkozásra március 17-én, kedden 16 órai kezdettel kerül sor - ekkor a gyerekek az állatokkal, a számokkal és a virágokkal ismerkedhetnek majd játékos formában. Március 24-én 8 és 10 óra között bemutató tanításra várják a szülőket. A foglakozásokat és a bemutató tanítást Fenyvesiné Mechler Eszter és Janigné Bartos Ildikó tartják. Március 24-én Kotz István, az iskola igazgatója tájékoztatja a szülőket az iskola pedagógiai- programjáról, a jelen és a jövő lehetőségeiről, terveiről. A rendezvényekre minden érdeklődő gyermeket és szülőt szeretettel várnak. sem „...velünk indulj el...” Március 11-én, csütörtökön az esztergomi Mind- szenty József Katolikus Általános Iskola tanítónője, Újpesti Gizella játékos foglalkozással várta a leendő első osztályosokat. A szeretetteljes, személyes üdvözlés után az óvodások elfoglalták „helyüket” az iskolapadban. Amikor megszólalt az ismerős ének: „Gyere, állj be bátran, velünk indulj el...”, megkezdődött a foglalkozás, ami környezet- és matematikaismereteket közvetített játékos formában. A tanítónő módszere a cselekedtetés, a rácsodálkozás, ami lenyűgözte a kicsiket. A „Rügyecske” című foglalkozás végén nehezen, ám a mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztak a gyerekek. A következő találkozásra április 1-jén, csütörtökön 16.30 órakor „Hús- vétoló” címmel kerül sor. sem Magyar tánciskola a régióban Tavaszi turnéra indult március 12-én az Ifjú Szívek Magyar Néptáncegyüttes. A hétnapos fellépéssorozat Mosonmagyaróváron kezdődik és Far- kasdon ér véget. A turnén az együttes a „Régi szokás szerint - Magyar tánciskola” műsort mutatja be az említett helyszíneken kívül Doborgazon, Csallóközcsü- törtökben, Dióspatonyban, Galántán, Zselízen, Szitáson és Ekecsen. A pozsonyi magyar diákok alapította Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes a szlovákiai magyar és a Kárpát-medencei hagyományos tánc és zenei kultúra kutatásával, archiválásával és színpadra állításával foglalkozik. A táncegyüttes nemcsak hazai téren tett szert hírnévre, hanem az elmúlt tíz évben Európa legtöbb országát is bejárta. Elsősorban a fiatalokkal igyekszik meg- kedveltetni a népművészetet, de egyúttal szól az idősebb korosztályhoz is. Az együttes művészeti vezetője Hégli Dusán, aki többéves táncos és koreográfusi múlttal rendelkezik. A hivatásos táncosokból álló együttes minden évben szervez tavaszi turnét Szlovákiában, idén ez március 12-én indult. Rigó Konrádtól, az együttes ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy egy teljesen új programmal készültek idén a táncosok. A „Régi szokás szerint - Magyar tánciskola” nevet viselő műsor az ifjúság és a gyermekek szórakoztatására épül, amelynek egyúttal tanító hatása is van. A turné során iskolákat látogatnak meg, ahol a „magyar tánciskola” műsorának keretében három tánctípust, a dDunántúli, tiszai és erdélyi táncdialektust mutatják be a gyerekeknek és a fiataloknak. Ez egy zártkörű rendezvény, „a felnőtteknek csakis kiskorúak felügyelete mellett ajánlott”. A „magyar tánciskola” műsorát úgy állították össze, hogy beleférjen egy tanítási óra időtartamába. Az esti előadások viszont inkább a felnőtt közönségnek szólnak. Zselízen március 17-én este hét órakor lép fel a táncegyüttes a Városi Művelődési Házban, áprilisban pedig Párkány és környékén találkozhatunk a táncosokkal. A tervek szerint Párkányban, Köbölkúton, Karván, Búcson, Muzslán, Kétyen és Kéménden is megtekinthető lesz bemutatójuk. CzM Lapszemle Szent László - egy név nyomában Érdekes írást közöl Szent Lászlóról a pilisszentlászlói Falu-lap „Egy név nyomában” című állandó rovata. László királyt az egyetemes egyház is magáénak tekintette, és felvette szentjeinek sorába. A szentté avatást III. Béla kérte II. Coelestin pápától. A váradi Szent László királynak szentelt székesegyház a „Sírral” középkori művészetünk egyik legnagyobb ékessége és a magyar szakralizmus messze világító tűzhelye volt. Ismeretes a középkori hívek ereklyekultusza: nemcsak könyörögtek a szentekhez, hanem képeiknek, földi maradványaiknak, használati tárgyaiknak is szentségi erőt tulajdonítottak. Szent László földi maradványaival együtt temették el ereklyetartó aranyláncát, amelyet életében gonoszűző céllal a nyakában hordott, továbbá zafírral ékesített aranygyűrűjét is. A sekrestyében a sír mellett őrizték kétélű csatabárdját és ezüstkürtjét, amellyel vitézeit csatába szólította. Az ereklyék egyes darabkáit is megbecsülték, és testrész alakú díszes tartókba helyezték, jelentős részük azonban a törökdúlás következtében szétszóródott a világban vagy megsemmisült. A váradi sírhelyért, és közvetve Várad felvirágoztatásáért (talán hatalmuk elfogadtatása és igazolása érdekében) az Anjouk és Zsigmond király tették a legtöbbet. Bajóté a legjobb minőségű webolda! A 2004. évi Honlap Díjkiosztó Gálán Bajót község honlapját a „legjobb minőségű weboldal” elismerésben részesítette az Internet tudakozó által felkért zsűri - írja a Bqjóti Kisbíró februári száma. 2003 júniusában döntött arról a képviselő-testület, hogy a településnek önálló honlapja legyen. A vezetők a honlap elkészítéséhez és a karbantartásához szükséges pénzről is rendelkeztek és felhatalmazták a polgármestert, hogy szakemberekkel tárgyaljon a weboldal elkészítéséről. A tárgyalások után Ambrus Tibor és Kőszegi Sándor kapott megbízást a feladat elvégzésére, a munkába később bekapcsolódott Ambrus Tamás informatikus is. A honlap augusztus 20-án készült el. A nemrég elnyert díjat Török János, Bajót polgármestere vette át Esztergomban, ám mint mondta: az elismerés a honlap készítőit illeti. sem