Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-03-16 / 53. szám

2 '2004. március 16., kedd BAL PART F)féR2TP SZLOVÁKIA A Smer választott - Gasparovicot támogatja Az ellenzéki párt tegnap bejelentett, választóinak azt ajánlja, az elnökválasztások során Ivan Gasparovicot, a HZD elnökét válasz­szák. Robert Fico pártelnök nyilatkozatát hosszú várakozás előzte meg. Múlt héten a párt képviselői azt mondták, politikai taktikájuk része, hogy késleltetik a számukra megfelelő jelölt nevének közlé­sét. Fico látszólag nem is tulajdonít nagy jelentőséget a döntésnek, mivel tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Ivan Gasparovic személyének megnevezése csupán egy ajánlás, a vá­lasztók úgyis saját belátásuk szerint fognak dönteni. A párt előzetesen Rudolf Schuster jelenlegi köztársasági elnök és Gasparovis között hezitált. Szerintük mindkét jelöltnek vannak „gyenge pontjai”, amelyek befolyásolhatják a végső döntésüket, többek között az is, hogy nyilvánosan miként lépnek fel Orbán Viktor két héttel ezelőtti szlovákiai látogatásával kapcsolatban. Ivan Gasparovic a legerősebb négy választási esélyes között van. A közvélemény-kutatások alapján a rangsor 3.4. helyét foglalja el. ns Ma ülésezik először a Központi Választási Bizottság A testület a népszavazás jogszerű előkészítését és lebonyolítását felügyeli. A bizottság tagjait a parlamenti pártok nevezték ki. Az el­ső összejövetelen fogadalmat tesznek, amellyel elfoglalják a tisztsé­güket, és sorsolással megválasztják az elnököt és az első alelnököt. Az erre vonatkozó törvénynek megfelelően a bizottság további alel­nöki tisztségét Vladimír Palkó belügyminiszter és Peter Mach, a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának az elnöke tölti be. A bizottság tagjai: Peter Matula (ANO), Katarina Tóthová (LU- HZDS), Ladislav Jaca (KDH), Andrea Földesová (KDH), Katarina Cibulková (SDKÚ), Róbert Madej (Smer), Beke Tibor (MKP). A központi bizottság bírálja el a járási bizottságok eljárásaival kapcsolatos panaszokat. A bizottság hatáskörébe tartozik, hogy megállapítsa a népszavazás végeredményét, és átadja a parla­mentnek az eredményt tartalmazó jegyzőkönyveket. Alacsonyabb rendű - kerületi, járási és körzeti - bizottságokat is létrehoznak majd, amelyek legkevesebb öttagúak lesznek. Emellett a kerületi bizottságok tagjainak joguk van felvilágosítást és magyarázatot kérni a körzeti bizottságoktól, illetve kérni őket, hogy hozzák hely­re a hibákat. A körzeti bizottságok mindenekelőtt biztosítják a sza­vazás problémamentes lefolyását, és ügyelnek a szavazóhelyisé­gek és környezetük rendjére. Rudolf Zajac jót ígér - a betegek mégis aggódnak A szlovák betegek félnek, hogy anyagi lehetőségeik híján az or­vosok kevesebb figyelmet fordítanak majd rájuk. Attól is tartanak, hogy a húszkoronás illeték után újabb illetékeket vezetnek be. Mindezek közben pedig az egészségügyi miniszter mindent elkövet azért, hogy bevezesse reformjait. Zajac elismeri: „Jelenleg valóban nem tudunk minden beteget gyógykezelésben részesíteni. Ezek között nemcsak rákos betegek, hanem cukorbetegek is vannak, akik nem kapják meg azt, amire a gyógyuláshoz szükségük lenne. A szívbetegeknek is csak a fele kapja meg a felépülést biztosító kezelést. Eddig mindig szemet hunytunk ez fölött.” Ezért azt javasolja a pénzügyminiszter, hogy a központi költségvetés - amely most 62 milliárd korona - nagy ré­szét éppen az életet veszélyeztető betegségek (daganatos, szív- és érrendszeri, mozgásszervi) gyógyítására használják fel. Zajac hat törvényt készített el. Elmondta, hogy nem akar addig várni, amíg jobb lesz a koalícióban a helyzet. Biztos abban, hogy a reformot elfogadják, mert Szlovákiának szüksége van rá. Úgy véli, az embereknek nem kell félniük, mert nem fognak többet fizetni, mint eddig. Egyes betegségek gyógyításáért kell majd fizetniük a betegnek, másokért pedig nem. Anna Záborská(KDH), a parlament egészségügy bizottságának elnöke hozzátette, hogy a képviselőknek kell majd eldönteniük, hol legyen a válaszvonal a fizetendő és az ingyenes kezelések között. Biztos abban, hogy a parlament az ingyenes vizsgálatok javára dönt majd. Záborská szerint ez az egyik legfontosabb törvény, és ennek kapcsán ki kell alakítani a biztosítók finanszírozását is. Milan Urbáni (HZDS), az egészségügyi bizottság tagja úgy gon­dolja, hogy a gyógykezelés rendtartásáról szóló törvénynek sok helyreigazítást kell majd tartalmaznia, hogy elfogadja a parlament. Zajac azt állítja, hogy fel van készülve arra, hogy széleskörű vi­tát folytasson az ellenzékkel, de ezzel kapcsolatban még egy javas­latot sem kapott. „A reformmal kapcsolatos egyik probléma az, hogy itt gondolatok nem versenghettek egymással, nem lehetett más ötlettel összehasonlítani, mert senkinek sem volt egy jobb el­gondolása” - mondta a pénzügyminiszter. rga I Mint a régi szép időkben... A fenti nosztalgikus töltetű gondolat Jutott eszembe teg­nap, midőn a Mária Valéria hídon és az azon túl kígyózó autósort megpillantottam. Persze tisztában vagyok az­zal, hogy a kijelentés több ponton sántít: egyrészt azok a bizonyos idők nem Is vol­tak olyan túl régen, más­részt szépségük Is megkér­dőjelezhető (a híd átadásá­ból fakadó eufórikus öröm elmúltát követő hónapokban a folyamatosan órákat vára­kozó autósor többeket arra a felelőtlen kijelentésre fa­kasztott, miszerint komppal egyszerűbb volt átjutni a túl­partra); harmadrészt pedig az összehasonlítás is sántít, mivel a tegnapihoz hasonló autó-rengeteg talán még so­hasem volt egyszerre a vá­rosban. Autósok, motorosok és gyalogosok százai ébred­tek fel egyszerre téli álmuk­ból, és vetették bele magu­kat a tavaszi zsongás ben­zingőzös kavalkádjába. Kép és szöveg: Bukovics Krisztián A törvényhozók a tűzzel játszanak Jövő év júliusától lépne életbe az a törvény, amely lehetővé tenné, hogy a betolakodóktól lakásunkat, vagyo­núnkat és magunkat már fegyver használatával is megvéd- hessük. Ám abban az esetben, ha a rabló életét veszíti, a vagyonát védő személyt vonják felelősségre. Arról nem szól a törvény, hogyan fogják megakadályozni azt, hogy az egyre nagyobb számban birtokolt lőfegyverekkel elkövetett visszaélések során ártatlanok élete ne kerüljön veszélvbe. Az Igazságügy Minisztérium által kidolgozott törvénymódo­sítást áprilisban tárgyalja a kormány, és májusban kerül­het a parlament elé. Richard Fides, az Igazságügyi Minisztérium szóvivője elmond­ta, a törvény a fegyver haszná­latát csak a vagyonvédelem és a testi épség védelme esetében te­szi szabályossá. A javaslat nem tartalmazza a mezőgazdasági vagyon védelmét, amelyet a Smer az úgynevezett farmertör- vény-javaslattal akar bevezetni. A valóság az, hogy a lőfegyver tartása megerősíti a tulajdonosok jogait, ám ez nem jelenti azt, hogy a tulajdonos a támadóval szemben meg fogja tudni védeni magát és a vagyonát. „Az állam­polgárok használhatnak fegyvert, Tavaly 60 ezren kaptak engedélyt lőfegyver birtoklására mosan emelkedik a nyilvántar­tásba vett pisztolyok száma is. Roman Vavrík (SDKÚ) képvi­selő és a honvédelmi bizottság tagja üdvözölte ezt a javaslatot: „Alapjában véve nem vagyok a törvény ellen, hiszen a közel­múltban lejátszódó fosztogatások és rablások azt sugallják, hogy meg kell védenünk az állampol­gárok vagyonát." Támogatja azt a javaslatot is, amely nemcsak a lakás védelmét biztosítaná, ha­nem lehetővé tenné az egész bir­tok, tehát a föld védelmét is. Gustav Krajci (LS-HZDS) kép­viselő arra emlékeztetett, hogy a jelenleg érvényben levő Büntető­törvénykönyv is lehetővé teszi, hogy vagyonunk védelménél is használhassunk fegyvert abban az esetben, ha a betörő a tulajdonos életét közvetlenül veszélyezteti. „Nem tudom, hogyan lehetne fegyvert használni akkor, ha csak látjuk a betörőt, amint mászik be a garázsunkba. Esetleg leadhatunk egy figyelmeztető lövést, más le­hetőséget nem tudok elképzelni” - tette hozzá Krajci. rga HZDS-SDKÚ - mintha tényleg volna szerződés A múlt héten egy olyan szerződést közölt a Novy Cas napilap, amelyben a Meciar vezette HZDS és a Mikulás Dzurinda nevével fémjelzett SDKÚ kötelezett­séget vállal, hogy kölcsönö­sen támogatja egymást. A pártok között titokban lét­rejött megállapodást - amely komoly vihart kavart a szlovákiai politikai poron­don - egy névtelen személy juttatta el az újságnak. Mindkét érintett fél elhatáro­lódott a Novy cas által közöl- tektől. Az SDKÚ ráadásul hi­telrontás címén ismeretlen tet­tes ellen feljelentést tett az ügyészségen. Viliam Sobona (HZDS) meg van róla győződve, hogy a szer­ződés Eduard Kukán csapatá­nak műve. Milan Hort (SDKÚ) viszont úgy véli, hogy máshol kell keresni a tetteseket. A szak­emberek zöme hamisítványról beszél. Egy ilyen jellegű egyez­ség mindkét fél számára hátrá­nyos lenne, de különösen Mi­kulás Dzurinda kormányfőre nézve. Beigazolódása esetén politikai karrierjének végét je­lenthetné - gondolja Grigorij Meseznikov politológus. A poli­tikusok közül többen úgy gon­dolják, hogy Dzurinda és Meciar vezette két párt közötti együttműködésre irányuló egyezségnek lehet valós alapja. Szerintük a szerződésből eredő kötelezettségekre utal a két fél viselkedése. Ilyen hangnemben nyilatkozott Robert Fico (Smer), Pavol Hrusovsky (KDH), a parlament elnöke, Vojech Tkác (Népi Unió) és Lubomír Lintner (ANO) is: A házelnök közvetlenül a kor­mányfőtől vár magyarázatot. Juraj Marusiak politológus szerint „a szerződést a két po­litikus lejáratása céljával írták és közölték. A koalíciós pártok között rivalizálás folyik, és egyesek nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy besározzák az SDKÚ-t. Az ellenzéki pár­tokra ez a megállapítás még inkább érvényes. Egy hiteles aláírással ellátott hamis szerző­dés elkészítése manapság már nem jelenthet gondot. Bárki megtehette” - mondja Marusiak. Ha ez igaz, a parla­menti pártok képviselőinek vi­selkedése rövidlátásról tanús­kodik. „Hasonló etikátlan és felelőtlen mesterkedések egy­általán nem rendhagyóak a politikában. A szlovák politikai kilátásokat illetően viszont nem lehetünk derűlátóak, ha ilyen esetek megismétlődné­nek” - fogalmazott Marusiak. A hamis dokumentum a HZDS és az SDKÚ együttmű­ködéséről szól. Az SDKÚ köte­lezettséget vállal, hogy a hazai és külföldi porondon elfogad­ható színben tünteti fel a HZDS-t. A HZDS cserébe nem támogatja a Dzurinda kormány tagjainak leváltását. Egyik fél sem tárgyal a Szabad Fórum képviselőivel és nem támogatja az összeférhetetlenségről és a vagyonbevallásról szóló jogsza­bály elfogadását, valamint az előrehozott választásokat szor­galmazó népszavazást. (zc) Csökkentenék a büntet­hetőség korhatárát A tavalyi bűncselekmények hat százalékát kiskorúak követ­ték el. A 15 évesnél fiatalabbak összesen 3035 esetben kerül­tek szembe az igazságszolgál­tatással, ám tekintettel életko­rukra, nem vonhatták őket fe­lelősségre. A Büntetőtörvénykönyv mó­dosító javaslata szerint a büntet- v hetőség életkori határát 15-ről 14-évre csökkentenék. A hivata­lok tájékoztatása szerint ezzel a lépéssel jelentősen javíthatná­nak a jelenlegi helyzeten. Sze­rintük ugyanis a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények fe­lét a 14-15 év közötti kiskorúak követték el. Az új törvénnyel ed­dig kényszerűen „figyelmen kí­vül hagyott” gyilkossági ügyek is megtorolhatóak lennének. A statisztikák szerint többek között 610 betöréses lopást, 70 autófeltörést, 142 tolvajlást, 122 rablást. 11 rasszista indíttatású bűncselekményt és 48 nemi erőszakot írtak a kiskorúak számlájára, amelyek később megtorlatlanok maradtak. ns ám nem kell mindjárt lelőniük a betolakodót, ugyanis akkor már felelniük kell a tettükért. Ha tulaj­donos csak meglövi a támadót, akkor azt a rendőrség a vagyon védelmében elkövetett cseleke­detnek könyveli el, ámbár az in­dokot az fogja bizonyítani, hogy a tulajdonos fegyverét csak vagyo­na védelmében használta-e” - tette hozzá Fides, aki szerint ne­héz lenne megjósolni, hogyan fogja ez a változtatás befolyásolni a legális lőfegyvertartók számát. A lőfegyver-tulajdonosok szá­ma évről évre gyorsan növekszik. A rendőrség évente 10 ezer fegy­vertartási engedély ad ki. Tavaly több mint 60 ezer volt azoknak a száma, akik nem a vadászat és a sport céljából igényeltek fegyver­viselési engedélyt. Ezzel párhuza-

Next

/
Thumbnails
Contents