Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-03-11 / 50. szám
JOBB PART Wdlap 2004. március 11, csütörtök a Az MSZP számít koalíciós partnerére Szokása szerint élesen bírálta, a Fidesz politikáját Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. Szerdai sajtótájékoztatójának már a címe is beszédes: „Rendezni végre közös dolgainkat” - Kivel és hogyan? A frakcióvezető asszony elmondása szerint, az MSZP egyeztetést kezdeményez az SZDSZ-szel a parlament létszámának csökkentéséről, és párbeszédet szakemberekkel, közéleti személyiségekkel a magyar demokrácia eredményeiről. Utalva a keddi sikertelen négypárti egyeztetésre, úgy vélekedik: „Ha nem a négy párt között, akkor szeretnénk szakemberekkel, a magyar szellemi és közélet szereplőivel beszélgetéssorozatot kezdeni arról, hogyan is értékeljük a rendszerváltó magyar demokrácia eddig elért eredményeit. Lendvai Ildikó egyeztetést folytat Kuncze Gábor SZDSZ- elnökkel, majd rámutatott arra, hogy a kisebbik koalíciós párt kész a tárgyalásra a közjogi kérdésekről. Véleménye szerint azzal, hogy a Fidesz június 13-áig nem hajlandó tárgyalni a kisebb parlamentről és a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról, a párbeszédet akadályozza, illetve tudatos taktikát alkalmaz: a társadalmi konfliktusok keltésében és a párbeszéd „blokkolásában” érdekelt radikális jobboldal szavazatait akarja megszerezni. Az MSZP frakcióvezetője szerint a társadalom valójában arra vágyik, amit a Fidesz hangoztat, József Attilát idézve: „rendezni végre közös dolgainkat”. „Mit jelent az, hogy rendezni, ha nem azt, hogy tárgyalni? Mit jelent az, hogy közös dolgaink, ha nem a magyar demokrácia működését? Es főleg mit jelent az, hogy végre, ha ez összesen csak júniusban kezdődhet el?” - tette fel kérdéseit a szocialisták politikusa. Kitért arra, hogy a Fideszhez hasonlóan zavart lát az MDF taktikájában is, mivel a kisebbik ellenzéki párt a monoki nyilatkozatban foglaltakkal ellentétesen viselkedett a közjogi kérdésekről szóló négypárti egyeztetésen. Az MSZP frakcióvezetőjének sajtótájékoztatójára, Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője, nyilatkozatban reagált. A nyilatkozat szerint: „A kögogi rendszer hosszú távú átalakítását nem szabad kampánytémává tenni”. Révész hangsúlyozta, hogy bármikor hajlandók részt venni négypárti egyeztetéseken az embereket érintő legfontosabb kérdésekről, azért, hogy csökkenjen az infláció, a villamos energia ára, hogy „kiderüljön az igazság az M5-ös megvásárlásával kapcsolatban”, legyen több munkahely, a gazdák és a vállalkozók ne legyenek az uniós csatlakozás vesztesei és legyen kiszámítható, biztonságos jövő Magyarországon. ej. Tízéves a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) hivatalosan 1994- ben kezdte meg működését a Másság Alapítvány keretein belül. Azzal a céllal jött létre az iroda, hogy olyan embereknek nyújtson konkrét jogi segítséget, akiket származásuk miatt ért jogsérelem, jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján, a NEKI igazgatója, Dr. Furman Imre szakjogáisz. Az igazgató elmondása szerint, tíz év alatt, több ezer panasz, több -száz ügy, több ezer panaszossal foglalkozott az iroda. A munkájuk nem mérhető csak statisztikai számokból, hiszen a számok mögött hús-vér emberek vannak, akiket azért ért hátrányos megkülönböztetés egy munkahelyi felvételnél, az igazságszolgáltatás gépezetében, az egészségügyben, az önkormányzat részéről, vagy az élet bármely területén, mert történetesen romának születtek. „Mi ezeknek az embereknek nyújtunk konkrét jogi segítséget”, tette hozzá. Jellemző ügyeiket az évente megjelenő Fehér Füzet tartalmazza. Értelemszerűen nem tartalmazhatja viszont azt a fáradságos munkát, amit az irodában dolgozó, valamint a munkánkba bekapcsolódó ügyvédek és más szakemberek, illetve maguk az ügyfelek naponta, sokszor évekig tartó eljárásokban kifejtenek. Ez a küzdelem az ügy iránti elkötelezettség nélkül nem végezhető. Véleménye szerint: „Ha valamit sikerként könyvelhetek el, az nem a megnyert és precedens értékű ügyeink száma, hanem az, hogy egyre több ember „érzékeli”, hogy az emberi méltóság egyenértékű az emberi élettel.” Egyiket sem lehet megsérteni büntetlenül, tette hozzá az igazgató. Az iroda jogi segítséget nyújt a Magyarországon élő, a kisebbségi törvényben felsorolt nemzeti, etnikai kisebbségek azon tagjainak, akiket etnikai hovatartozásuk miatt valamilyen jogsérelem, hátrányos megkülönböztetés ért. A NEKI elsődleges célja a diszkriminációk alapos feltárása tényfeltáró munka (szükség esetén szakértők bevonása) segítségével. A diszkrimináció tényének megállapítása után az esetet jogi útra viszik, és a sértetteket hozzásegítik a jogorvoslathoz. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy olyan képviseletet lássanak el, mely rámutat a rossz bírósági-, rendőrségi-, ügyészségi gyakorlatra, és az Alkotmánybírósághoz való jelzéssel lehetőséget teremt a rossz vagy hiányos jogszabályok megváltoztatására. Az iroda a diszkriminációs panaszok kivizsgálása és jogi útra terelése mellett rendszeresen jelentet meg egy-egy témakörben kiadványokat, tájékoztatókat. Minden évben kiadják az ún. Fehér Füzetet, mely az iroda, adott évre vonatkozó ügyeit mutatja be. A 2003-as összefoglalóban többek közt: munkaügyi diszkrimináció, ön- kormányzati jogsértések, rendőrségi és egészségügyi visszaélések, és etnikai csoport tagjai elleni erőszakos bűncselekmények között válogathat az erre fogékony olvasó. Epres* József A kettős állampolgárság Európában Alkotmánybírák, jogászok, egyetemi tanárok és politikusok részvételével tartottak konferenciát a kettős állampolgárságról szerdán, a Magyar Tudományos Akadémián. „Ez a téma igencsak aktuális napjainkban, de megoldást célzó „recept”, a környező országokban sincs” - jelentette ki Glatz Ferenc akadémikus megnyitójában. Noha az elmúlt években, egyre erőteljesebben hallatják hangjukat a kettős állampolgárság mellett és ellen fellépők, már 1930-ban törvény született szabályozásáról. Akkor a Népszövetség 20 állama, az úgynevezett „Kiküszöbölés elve”-t alkalmazta. A tartózkodó magatartás elsősorban a katonáskodás és az adózás kérdése miatt merült fel. A kettős állampolgárság az Európai Unióban tanácskozás résztvevői választ kerestek arra is, miért és hogyan változott meg az elmúlt évtizedben az államok hozzáállása a kérdéshez. Az előadók kitértek arra, hogy 1997-ben, az Európai Tanács egyezménye után az államok, kezdték tolerálni és rendszabályokkal segíteni a kettős állampolgárság ügyét. Kardos Gábor, a konferencia főelőadója, külön szólt a kisebbségek kettős állampolgárságáról: „Az Európa Tanács több kisebbségvédelmi egyezményt is kidolgozott, amelyeknek a célja az, hogy a kisebbségi jogokat, a szülőföldön garantálják ezeknek a személyeknek a számára. Ilyen kollektív honosítás esetében felmerülne a diszkrimináció kérdése. De nem minden megkülönböztetés diszkrimináció. Az ésszerű és objektív módon indokolható különbségtétel, nem az” - tette hozzá az ELTE professzora. Május elsejei csatlakozásunk felveti azt a kérdést is, hogyan áll az unió a kettős állampolgárság kérdéséhez. A szakmai konferencián elhangzott: az uniós polgári jog biztosította többletjogok miatt, -mint a szabad mozgás és tartózkodás joga- valamint a helyi és az Európai Parlamentben való részvétel joga, csökkenti a kettős állampolgárság igényét az unión belül. e.j. Izraeli gyémántcsiszoló üzem Salgótarjánban? Izraelben készítik elő azt az ékszergyémánt-csiszoló beruházást, amely Salgótarjánban 345 embernek adna munkát - jelentette ki a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Burány Sándor munkaügyi miniszter. A Medgyessy-kormány pontosan tudja, hogy konkrét, egyedi beruházások is kellenek ahhoz, hogy az ország gazdasági növekedése egészségesebb, jobb szerkezetű legyen - indokolta Burány Sándor, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a kormány azon múlt heti döntését, amely alapján kedden Salgótarjánban bejelenthette, hogy megkezdődött a városban állami támogatás igénybevételével egy 345 embernek munkát adó üzem kialakítása. Az előkészületi munkák Izraelben már folynak. A gyáralapítás közvetítője a budapesti Dunasilver Kft. A ma is 18,8 százalékos munkanélküliségi rátát mutató nógrádi megyeszékhelyen négymilliárd forintba kerül majd ez a beruházás, és 2006- ban teljes kapacitással működik az öblösüveggyár volt tanintézetében. A kormány 286 millió forintot ad a gépek beszerzésére, és 384 milliót átképzésre, hiszen olyan szakmáról van szó, amit nem műveltek eddig Salgótarjánban, a leendő ékszer gyémántcsiszolókat a regisztrált munkanélküliek közül választják majd ki, nagy esélyük van például az egykori üvegcsiszolóknak - adta hírül a radio.hu. A sajtótájékoztató előtt elterjedt a hír, hogy Burány Sándornak talán ez volt az utolsó miniszteri akciója, a közeljövőben lemond, vagy leváltják. „Semmi olyan fejlemény nincs, ami az én esetemben váltást igényelne, ezt első kézből tudom, így ha valaki másképp tudja, értesítse a miniszterelnök urat” - reagált a felvetésre Burány Sándor. mno MAGYARORSZÁG Kulcsár Attilát a felelős államtitkár is figyelmeztethette A Fidesz szükségesnek tartja, hogy a brókerbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság megkapja Kulcsár Attila telefonbeszélgetéseinek lehallgatását rögzítő 595 lehallgatási jegyzőkönyvet - mondta tegnap Demeter Ervin (Fidesz), az Országgyűlés úgynevezett brókerbotrányt vizsgáló bizottságának az elnöke a berekesztett ülést követő szerdai sajtótájékoztatóján. Demeter szerint akár a titkos- szolgálatokért felelős államtitkár is figyelmeztethette a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilát arra, hogy lehallgatják. A testület ezúttal a kormánypárti képviselők miatt nem tudott érdemi munkát végezni, mivel az egyetlen napirendi pontot, a Nemzetbiztonsági Hivatal tevékenységének megismerését a Pannonplast Rt. ügyében, az ellenzéki képviselők megszavazták, a kormánypártiak azonban tartózkodtak. A testület ülését Demeter Ervin elnök elfogadott napirend hiányában berekesztette. Megállapodtak a tej felvásárlási áráról Megszületett a megállapodás a tej felvásárlásáról az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft, valamint a Friesland Hungária Rt között. A szerződést, amely 60 és 70 forint közötti sávos árat tartalmaz, kedden írták alá Debrecenben. Kovács Imre, a kft ügyvezető igazgatója elmondta: a Friesland ugyanezt az árat kínálta az év elején is, ám ezt akkor a termelői csoport nem fogadta el. Mostanra azonban kiderült: a termelőknek szükségük van a bevételre, a Friesland Hungária Rt pedig legalább megbízhatóan fizet. A Kft 34 tagja a most aláírt szerződés értelmében évente mintegy 90 millió liter tejet ad el ennek a felvásárlónak, további 100 millió litert más cégeken keresztül értékesítenek. Kovács Imre hozzátette: áthidaló megoldásnak tartják a megállapodást, és a piaci viszonyok alakulásának függvényében folytatják a tárgyalásokat. 17 ezer forint a taxis droszt-díj Áprilistól egy évre 17 ezer forint droszthasználati díjat kell fizetniük a fővárosi taxisoknak a Fővárosi Közgyűlés kereskedelmi bizottsága szerdai határozatának értelmében. A hosszas vitát követő koalíciós egyeztetés után Rusznák Imre bizottsági elnök ezer forinttal mérsékelte az előterjesztésében megjelölt összeget. A Taxiállomás Kht. 105 millió forintos éves üzleti tervet nyújtott be, amelyben egyebek közt húszmillió forint szerepel a közterület-felügyelők részére, akik a kht.-val együtt ellenőrzik majd a droszt használatának jogosságát. A taxisok képviseletében Antal Attila elvi és szakmai aggályait fejtette ki, és kérte a javaslat elutasítását. Mint mondta: a hiányosságok miatt a taxisok várhatóan támadni fogják a bizottság döntését. Nehezményezte azt is, hogy az általuk megismert négy üzleti tervjavaslat egyike sem tért ki a taxiállomásokon elhelyezett hirdetésekből származó bevételekre. Tegnap folytatódott a Vér és Becsület pere Tagjai szerint sem saját jelvényei, sem egyenruhái nincsenek a Vér és Becsület Kulturális Egyesületnek - erről az egyesület megszüntetéséért indított per mai tárgyalásán beszéltek a szervezet tanúként meghallgatott tagjai és szimpatizánsai. Az egyesület ellen még tavaly márciusban indított eljárást a Fővárosi Főügyészség, szerintük ugyanis a szervezet újfasiszta eszméket terjeszt. Ezt azonban a szerdai tárgyaláson meghallgatott tanúk nem ismerték el, miképp azt sem, hogy az angliai Blood and Honour nevű szervezet hazai képviselői lennének. A meghallgatott tagok azt állították, hogy a napi politizálásban, sőt az egyesület napi szintű működésében sem vesznek részt, s a rendezvényeikről csak tévén, illetve szórólapokon keresztül értesülnek. Az egyik meghallgatott tanú megerősítette, hogy a Vér és Becsület, illetve az angliai Blood and Honour szervezet között nincs kapcsolat, annál is kevésbé, mert az utóbbinak egy másik hazai mozgalom a társszervezete. Mint mondta, a Vér és Becsület terhére rótt sződligeti koncertet is e mozgalom, a Blood and Honour Hungária szervezte. Emellett elmondta azt is, hogy egyik szervezet tagjainak sincs egyenruhájuk, pusztán hagyománnyá vált a működésük során, hogy rendezvényeikre fekete öltözékben járjanak. Elutasított Fidesz-javaslat Az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén nem találta általános vitára alkalmasnak a fideszes képviselők baromfiágazatra vonatkozó határozati javaslatát. A fideszes képviselők azt javasolták, hogy a kormány a Hajdú-Bét Baromfitermelő és Értékesítő Részvénytársasággal szerződéses viszonyban álló baromfitermelők jogos követeléseinek kielégítése érdekében 100 százalékos hiteltámogatással és 8 milliárd forint erejéig készfizető kezességvállalással segítse a rászorulókat. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) illetékese elmondta, hogy a tárca a kormány elé terjeszti a baromfiágazat helyzetéről szóló beszámolót, és ennek keretében születhet majd megoldás. A bizottság úgy döntött, hogy tájékoztatást kér az FVM-től arról, hogyan érvényesült az agrárpiaci rendtartás a baromfiágazatban, illetve milyen megoldást javasol a tárca az ágazat gondjainak megoldására.