Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)
2004-03-06 / 47. szám
örökség MAGAäN- 3 04. 03. 06. Piktor Színház: Létezik a világ, amelybe vágyunk- csak hinni kell benne Az Esztergomi I Sokszor nehéz eldönteni az esti fogmosásnál, örülünk-e a holnapi napnak, vagy csak egyszerű közönnyel tudomásul vesz- szük a következő napi körülfor- dulást a világ egén. Valahogy így lehetett evvel Hriszto Bojcsev is a Madártábornok című tragikomédia megírásának előestéjén. Az emberi lét abszolút kérdéseit kereső, depresszióval küszködő pszichiáter érkezik egy világ szeme elől eldugott elmegyógyintézetbe, valahol a Balkánon. A 40 vértanú nevű szanatóriumban négy bomlott elméjű betege várja a munkájáért egyáltalán nem lelkesedő doktort. Fetisov tábornok, aki három éve ül némán és mozdulatlanul maga elé meredve, a magát a sötét közeledtével egyre kisebbnek érző Matejev, Kiró, a süket és buggyant volt színinövendék és Pepa, aki jelenleg prostitúciótól becsavarodott, kleptomániás és piás. Mindezekhez a kedvezőtlen körülményekhez adalék, hogy néhány lejárt szavatosságú paradicsompüré konzerv mellett nincs gyógyszer, és nincs élelem sem az intézetben. A doktor letargikus monológjában konstatálja ezek hiányát, ami annál is inkább sújtja őt, mivel morfinista. Mindezt kevéssé túlfűtött színészi teljesítménnyel adja a nézők tudtára azzal egyetemben, hogy ő valójában nem is orvos. Az álorvoslás tudományát csakis a remélt morfiumadagok reményében tanulta ki. Nem törődik betegeivel, akik egyforma mindennapjaikat élik a valóságtól elrugaszkodott módon. De vajon melyik az igazi világ? Amiben mi élünk és normálisnak hisszük magunkat? Vagy a bolondoké, amelyben ők vannak otthon, előre megírt szabályok nélkül? A betegek minden este fél nyolckor autentikusan bekapcsolnak egy kifu- serált tévékészüléket, egyikük pedig elmondja az általa kitalált híreket. Közben a Matajevet alakító Tóth Attila teljes átéléssel és magas színvonalon alakított gyogyósként ostromolja az egyetlen nőt. Gyogyóst Mnerekírnkme^ tehetségét latba vetve. A történet lendületet vesz, amikor egyik reggel egy láda katonaruhát találnak az udvaron. Azonmód beöltöznek és beöltöztetik néma társukat is. Ekkor azonban megváltozik a légkör, a tábornok feléled. Rögtön tudja, mi a dolga, hiszen számukra teljesen világos, hogy háború van. A képzeletbeli háborúban alakulatba tömörülnek és a tábornok vezényletével napjaik új értelmet kapnak. A tábornok utasításaira cselekszenek, az előre beosztott programokkal nő a biztonságérzetük. Elfogadják Fetisov tábornok lelki terrorját, aki eszméiben hirdeti, hogy nem csak a sorbanállásban, hanem a fejben is rendnek kell lennie, hiszen ők az emberiség lélekgyógyászai. Ropog József kitűnő orgánumával mély bevérzéssel lavíroz a tábornok személyében az őrültség és a normálisnak mondott világkép között, hiszen minden társadalom pusztán egy bonyolult társasjáték, amelynek szabályai vannak s amit csak a bolondok nem tartanak be. A darab végén a sikertelen hadművelet fontos eszmei eredményt hoz. A doktornak a csapathoz csatlakozva végre sikerül meglátnia, hogy az ő világuknak is léteznie kell valahol és ehhez egyetlen dolog szükséges, hogy hinni kell benne. Egyenes derékkal, nyílt tekintettel kell -akár fogmosáskor- estéről estére a tükör előtt állnunk és hinnünk, hogy a saját, gyönyörű világunk is létezik valahol. Örökség: Meszéna ház, Esztergom ügyvédháza Esztergom egyik leghíresebb épületét Pethő Sebestyén városbíró építtette 1755 körül. A héttengelyes városi palota középrésze merészen lép a ház falsíkja elé. A széles kapu kőkeretét kétoldalt egy-egy pillér kíséri, mintegy a szomszédos megyeháza kapupilléreinek egyszerűbb változataként, ahhoz hasonlóan ré- zsűsen, a homlokzat elé állítva. E rézsű mélységét hangsúlyozta a pillérfő felett az erőteljes övpárkány golyvázott előreugrása. Ide fut le a középrész emeleti kettős ablakát szegélyező, ugyancsak rézsűsen elhelyezett félpillér. Az előreugró főpárkány felett csak a középrészen magasodik manzárdtető. Az emeleti oldalszárny az egyszerűbb, díszítés nélküli ablakokkal későbbi, az 1770-es gyors, olcsó építkezés eredménye. A ház különleges ékessége az eredeti fafaragá- sú „napsugaras” kapu, a középpontban a kopogtató gombjával. A hatszakaszos, fiókos dongaboltozattal fedett kapualjban jobbra látható a barokk pince íves, kőkeretes nyílása, majd az emeletre vezető, kétszer megtört falépcső, kovácsoltvas korláttal. Kapualjból az udvari lakások és kamrák övezte udvarra jutunk, ebből nyílott a XVIII. században a szépen gondozott kert, amelyet 1968-ban elfalaztak. Az épület első ismert tulajdonosa, Sámboky István 1720-ban adta el a ház szerényebb elődjét Dezsőffy Ferenc várőrségi kapitánynak, akitől 1754-ben Pethő Sebestyén városbíró - a későbbi országgyűlési képviselő - vette meg. O volt a ház tulajdonosa 1771-ig. Amikor a szerényebb házat megvette, szomszédságában már ott állt Tersánszky János alnádor háza, amelyet lehetősége szerint követett. Az építész neve nem maradt fenn, valószínű, hogy helybeli mesterek munkája. Pethőnek valószínűleg anyagi gondjai voltak - talán éppen az építkezés miatt - , mert amikor a városi tanács 1770-ben elhatározta a Városháza teljes újjáépítését, az építés idejére bérbe adta házát a városnak. Ekkor húzhatta fel gyorsan és kevés költséggel az emelet oldalszárnyát. Egy év múlva az egész házat eladta Lieszkovszky Mihály káptalani helytartónak. 1770-ben már ennek fia, Elek a tulajdonos, 1785-től gróf Dorner János királyi kamarásé a ház, akinek özvegye 1824-ig lakta. Ezután még háromszor cserélt gazdát, míg 1847-ben Meszéna Ferenc (1816-1907) jurátus vette meg, aki együtt lakott bátyjával, Meszéna Jánossal. Meszéna János (1809-1902) jurátus (ügyvéd) az 1833-34. évi országgyűlés követe, majd 1843- tól a város kapitánya és városi tanácsos, ismételten országgyűlési követ 1848-ban a vármegye alispánjaként vett részt a szabadságharcban, amiért a pesti Újépületbe zárták. Onnan megszökve vissza kellett vonulnia a politikától. Nagycsaládos, öccse, Ferenc házában élt nőtlenül. Amikor az ősi vármegyét 1860-ban visszaállították, Meszéna János ismét alispán lett, de egy év múlva lemondott, mert nem engedett 48-as elveiből. A kiegyezés után, 1872-ben elfogadta a törvényszéki bírói állást, mert így független maradhatott a politikától. Róla nevezték el a Meszéna utcát, amely a Terézia utcát köti össze a Sugár úttal. Meszéna Ferenc fia, Kálmán (1851-1926) szintén ügyvéd volt és ő is ebben a házban élt. AK (forrás: Prokoppné dr. Stengi Marianna: Esztergom-Belváros Műemléki séta) Idén tavasszal ünnepli fennállásának első évfordulóját az esztergomi Kortárs Galéria és Kiállítóterem. Eme neves esemény adott alkalmat arra, hogy a Galériát és ismert vezetőnőjét Dr. Sasváryné Jahoda Erzsébetet bemutassuk lapunk olvasóinak. A Galéria tulajdonosnője már több mint húsz éve a kortárs művészet szerelmese, régi vágyát valósította meg, amikor megnyitotta a Malonyai u. 8. szám alatt lévő kis helyiségében magángalériáját. Széles körű ismeretségi körének köszönhetően az elmúlt húsz év alatt számos jeles kortárs művésszel, művészetbaráttal, műkedvelővel, műgyűjtővel került kapcsolatba, ezek közül többekkel az idők során szoros barátságok kötődtek. Ennek köszönhető, hogy a kiállító alkotók többször visszatérő vendégei a Galériának, munkáikat kellemes, családias légkörben mutathatják be a nagyközönségnek. A jelentős országos művészek mellett az esztergomi- és környékbeli művészek is rendszeresen szerepelnek a Galériában kiállító alkotók között. A Galéria, kapuinak megnyitásával szervesen bekapcsolódott Esztergom művészeti életének vérkeringésébe. A városban mindig élénk kulturális és művészeti élet folyt, környezetében művésztelepek, központok alakultak. Sajnos ezek a törekvések az elmúlt évtizedekben talán kissé alábbhagytak. A régen virágzó művészeti élet újbóli felpezsdítéséhez, fellendítéséhez szeretne hozzájárulni a Galéria működésével, kiállításaival, színvonalával. Dr. Sasváryné Jahoda Erzsébet egy olyan állandó kiállítótermet, galériát álmodott meg, - és sikerrel életre is hívott - ami művészeti értékeket, kultúrát közvetít, feleleveníti, feléleszti a „szép látásának” készségét az emberekben. Célja egy élő kommunikációs forrást, vonalat, hidat létesíteni a művészethez, amely közelebb hozza a közönséget a kultúra és a művészet sze- retetéhez, ezzel együtt magához az alkotóhoz, annak művészi világához, művészetéhez. Az elmúlt év számos magas színvonalon megrendezett kiállítása és a Galériát látogató közönség száma is azt bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló fáradozás megszervezni és kialakítani ezt a Kiállítóteremet. A művészetek pártolása tekintetében az esztergomi műértő közönségben partnerre talált. Az idei évben február 13-án nyílt meg a Galéria első tárlata, amely dr. Paulik István amatőr festő munkáit mutatja be. Dr. Paulik István évtizedeken át - közel harmincöt évig - fejlesztési mérnökként dolgozott Tokodon az Üveggyárban. Az Alföldről, Mindszentről származik, Szegeden, majd Makón végezte tanulmányait. A rajzolás technikáját és a festészet alapjait még fiatal korában Rovald Gyula festőművésztől sajátította el. A festészet és a művészet iránti érdeklődése mindig élénk maradt, de szakmaként mégis a műszaki pályát választotta. A festéstől ezekben az években sem szakadt el, szabadidejében hobbiként gyakran ragadott ecsetet. Munkája során sokat utazott, járt Franciaországban, Olaszországban, Algériában, Libanonban és többször Ausztriában. Minden utazásakor élményekkel gazdagodott, amiket később festményein élesztett újra. Az 1969- es év egy jelentős momentuma életének: kiküldetésben Kubában, Havannában élt, ahol délelőttönként a magyarok építette üveggyárban dolgozott, délutánonként pedig a havannai Képzőművészeti Akadémia esti kurzusát látogatta. Itt - egy éven át - szorgalmasan tanult és fejlesztette tovább magát a rajzolás és a festészeti technikák térületén. Nyugdíjasként visszatért régi álmához és ismét festegetni kezdett. Kedvelt témái a templomok, portrék, csendéletek, de szívesen mintáz meg tájképein faluvégeket, hegyeket, folyókat, naplementéket vagy erdei utakat. Különösen kedveli a magyarság dicső múltját felidéző Árpád-kori templomokat: Jákot , Ocsát és a Világörökség részeként is tisztelt Hollókőt. Portréit ismerősökről, családtagokról, gyermekekről, kortársakról készíti. Gyakran visszatérő motívumok képein a lágy vonalú, költői nőalakok, amelyek talán a múlt században kedvelt szecesszió formavilága felé közelítenek. Városképein Esztergom, Tata és Korfu hangulatos utcái elevenednek meg. Csendéletein virágok, gyümölcsök, korsók, egy hegedű alkotnak harmonikus egységet. Olajban és pasztellben alkot a leggyakrabban. A lágyabb hatás elérésére a tónuso- sabb pasztell technikát használja, olajképein élénk, erőteljes színekkel éri el a kívánt hatást. A galéria soron következő programja: Szklenár András modern figurális festőművész április 2-án nyíló tárlata, ami: „Jöjjön el egy csésze teára...” - beszélgetéssel veszi kezdetét. Ezután május 7-én Máyer Zsófi olajban megálmodott természetképeit láthatjuk, majd június közepétől „ Európába megyünk” címmel Horváth Inci esztergomi fotóművész munkái kerülnek bemutatásra. A nyári szezon kiemelkedő tárlata a budapesti Haas Galéria Kunt Ernő sorozatának bemutatkozása az esztergomi Kortárs Galériában. Szeptemberben Morva László esztergomi gyűjtő és a Galéria közös rendezésében sor kerül A Régi Esztergom című gyűjteményes kiállítás megnyitására. Október 15-től Wieszt József esztergomi grafikus- és festőművész szerepel alkotásaival a Kiállítóteremben. Novembertől készülődve a Karácsonyi Szent Ünnepekre a Galéria Fehér Margit szürrealista festőművész kiemelkedő alkotásaival várja kedves látogatóit. A Galéria állandó kiállító művészei: Bitay Zoltán, Csáky Lajos, Fehér Margit, Fekete Zsolt, Gerencsér Ferenc, Korrodi Szász Albert, Németh Klára, Orbán Vali, Rákos Éva, Siklósi Attila, Szklenár András. Szabó Bernadett Balassa Bálint Múzeum é
