Hídlap, 2004. január-március (2. évfolyam, 1-64. szám)

2004-01-27 / 18. szám

2004. január. 27, kedd KALEIDOSZKÓP KIÁLLÍTÁS Esztergom November 3-án a Dobó Galéri­ában Hummel Rozália „Rámáyana, Tündér Ilona és más legendák” címmel tárlat nyílt könyvillusztrációkból és selyemképekből. November 4-én nyílt meg a Jó­zsef Attila Általános Iskolában a 12. Piktor nemzetközi gyer­mek képzőművészeti és honis­mereti tábor és művésztelep „A víz szerepe a naptári ünnepe­ken” című kiállítás. A kiállítás anyagát a gyergyószentmiklósi, esztergomi, lendvai, párkányi és zentai gyerekek és fiatalok készítették. December 5-én a Vitéz János Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskola Sziget Galériájá­ban Végh Éva festőművész „Selymes gondolatok” című ki­állítása nyílt meg. December 19-én a Féja Géza Közösségi Házban állandó hely- történeti kiállítás nyílt. A kiállítás témája: Esztergom-Kertváros története, a kertvárosi cigányság élete, Féja Géza élete. Február 6-án a Kortárs Galéria és Kiállítóteremben dr. Paulik István kiállítása nyílik meg. A tárlat már­cius 15-ig lesz megtekinthető. Keresztény Múzeum (Mindszenty tér 2., nyitva K.-V: 10-17-ig) Mindszenty Emlékhely (Szent István tér 4. nyitva: K.-V: 9-17-ig) Mindszenty emlékkiállítást te­kinthetnek meg az érdeklődők. Vármúzeum (Szent István tér 1., nyitva: K.- V: 10-18-ig) Csúz December 13-án, szombaton nyílt meg Kopócs Tibor festőmű­vész Homage a Pál mester című tűzzománc kiállítása a csúzi (Dubnik) kastélyban. SZŐGYÉN December 21-én 15 órai kezdet­tel jótékonysági képvásár és kiál­lítás nyílt Kocsis Ernő alkotásai­ból a Szőgyéni Kultúrház nagy­termében. A kiállítás megtekint­hető január 31-ig. December 10-én 16 órakor nyílt meg Bella Rózsa kecskeméti grafikus kiállítása a Szőgyéni Kultúrház kiállítótermében. Tokodaltáró Január 23-án, Palacsekné Zsohár Zsuzsanna amatőr festő­művész kiállítása nyílt meg a Művelődési házban. Verssel emlékeztek Időjárás Kedden délnyugat felől bebo- . rul az ég, a délelőtti óráktól i előbb nyugaton majd másutt i is havazás várható. A déli ha- ! társzélen átmenetileg havas eső is lehet. Erős lesz a délke­leti szél, mely hófúvásokat okozhat. Hajnalban -10, -3 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke -4, +1 fok között alakul. Szerdán gyakran lesz erősen ! felhős az ég, elszórtan számít­hatunk havazásra. Az erős északnyugati szél helyenként hófúvást okozhat. Hajnalban -6, -1 fok várható. A hőmér- i séklet csúcsértéke -3, +2 ; fok között alakul. Számottevő fronthatás nem várható. Szombat délután magyar vers- és prózamondó dél­utánt tartottak Nyergesúj­falun, a Tömegszervezeti Székházban. A rendez­vényt immár ötödik alka­lommal szervezte meg a helyi Ady Endre Művelődé­si Ház és a nyergesi Gyer­mekbarátok Köre. A cél, hogy méltóképpen, mégis családias légkörben emlé­kezzenek meg a magyar kultúra napjáról. A szervezők minden al­kalommal meghirdetik a progra­mot a helyi általános iskolákban, gimnáziumban és óvodákban, de érkeztek szavalok Lábatlan­ról, a bajóti iskolából, sőt Tata­bányáról is. A legfiatalabb részt­vevő hat, a legidősebb 74 éves volt. Meglepetés- és egyben visz- szajáró vendégként üdvözölték Takács Józsefné nyugdíjast a megyeszékhelyről. Az idős hölgy nemcsak verset mond, hanem lassan két évtizede saját maga is ír verseket és novellákat. Saját bányásznovelláiból kiadott köte­téből több példányt is hozott a résztvevőknek ajándékba. Az 50 produkció között el­hangzott sok magyar költő műve - kuriózumként hallhattuk példá­ul Major Attila nyergesi költő versét -, de mesét is mondott több gyerek. Meghívottként vett részt a délutánon Gaál Áron köl­tő és felesége Gyuláról, aki saját verseskötetét is bemutatta az ér­deklődőknek. A nyergesi Pinoc­chio Bábcsoport a „Hol vagy magyarok csillaga?” című műso­rukkal, a Kernstok Károly Általá­nos Iskola színjátszó csoportja pedig Weöres Sándor: Vásár cí­mű összeállításával szórakoztatta a közönséget. A rendezvény a Himnusz soraival ért véget. Sára László, a Gyermekbarát Kör vezetője örömmel újságol­ta, hogy a versmondó délután évről évre több látogatót és ezáltal több fellépőt is vonz. Gaál Áron költő elmondása sze­rint sok hasonló programon vett már részt, de egyiknek sem volt ennyire közvetlen és bensősé­ges a hangulata. magyar Mozi Esztergom Petőfi filmszínház (Rákóczi tér 4., tel.: R3i 312-446) 17.00 Dogville - A menedék - szí­nes, német-amerikai-angol film Rendezte: Lars von Trier Szereplők: Nicole Kidman, Blair Blown, Harriet Andersson, James Caan, Jean-Marc Bare, Lauren Bacall, Patricia Clarkson, Paul Bettany Egy meseszép hölgy, Grace (Nicole Kidman) üldözői elől me­nekül Dogvillbe, egy istenmögötti kisuárosba, hogy elrejtőzzön. A kisuáros szóvivője, Tom rögtön felajánlja segítségét és rábeszéli a várost, hogy rejtsék el Gracet. Jó tett helyébe jót várj, a lány munká­val hálálja meg a segítséget. Dogville azonban nem menekül meg, a gengszterbanda egyre job­ban bekeríti a várost és Grace nagy bajba kerül. Grace rájön ar­ra, hogy a kisváros lakói nem mindig önzetlenek, de a hölgynek van egy titka. Nagyon nagy titka. 20.00 Volt egyszer egy Mexikó - színes, amerikai-mexikói film Rendezte: Robert Rodriguez Szereplők: Antonio Banderas, Johnny Depp, Danny Trejo, Enrique Iglesias, Eva Mendes Az elüldözött zenész magá­nyosan él, addig a pillanatig, míg fel nem keresi ót egy kor­rupt CIA-ügynök, aki segítséget kér. Meg kell akadályoznia egy merényletet, melyet Barrillo gengszter tervez a mexikói el­nök meggyilkolására. Mariachi kérdezés nélkül elvállalja a fel­adatot, mert bosszút akar állni egykori ellenségén. Nem egye­dül indul útra, csatlakozik hozzá két barátja Lorenzo és Fideó. A gitártokokat megpakolják fegy­verekkel és indulhat a hajsza... PÁRKÁNY Danubius mozi (Fő utca, tel.: +0421367511107) Filmklub előadás 19.00 How to Deal - színes, amerikai vígjáték (2003) Rendezte: Clare Kilner Szereplők: Mandy Moore, Allison Janney, Peter Gallagher, Alexandra Holden, Trent Ford, Mackenzie Astin Halley egy rosszul sikerült kap­csolat után eldönti, hogy soha többé nem lesz szerelmes. A sors azonban máshogy dönt... Onagy Zoltán írása A táltosköltő és az alkohol Ma nem Ady költészetéről. Ady-vers található mindenütt vágyott mennyiségben. „Rólunk hétszáz éves kró­nikák úgy szólnak, hogy hat- ujjúak vagyunk, én is hatujjú voltam, s az ilyesmit nem tudják a kakukkok szállítani.”- írja Ady egy levelében. A hatodik ujját születés után el­távolította: a „tudósasszony” bába. A hat ujj - azaz a szám feletti csont - szerepet kap az ősmagyar mitológiában. A táltosság nyomának elköny­velt hatujjúság tévhite sokáig élt a magyarságban. Amikor a kis Endre meg­született, a faluban azt suttogták: Adyéknak „táltosfiuk” született. Ady is sokaknak muto­gatta kis hegét mint táltosságának a bizonyíté­kát. Ezért írta Nagy Andor róla: „A fiatal Ady Bandi hisz a maga táltos megszállottságában is. A küldetéstudata verseiben is tetten érhető, hiszen ő a „táltosok átkos sarja”, akit a sors rendelt a magyarság Váteszének, ő e feladat­nak meg akart felelni. Adynak a hatujjúságnál és mindkét oldalt lenőtt fülénél azonban na­gyobb bajai is voltak, amelyek már szerencsét­lenül befolyásolták egészségi állapotát. Nagy szeme rövidlátással társult. Hiúságból nem hordott szemüveget, de olvasni-írni csak a pa­pírhoz közel hajolva tudott. Járásának bizony­talanságát gyenge és vézna lábai okozták, nagy bütykei miatt pedig speciális cipőket hor­dott. Később e bajára jött a köszvény. De túl a hat ujjon, köszvényen és egyében, Ady fő átka az iszákosság. Szenvedélye tizen­éves korában kialakult. O maga is tisztában volt az önpusztítás e formájának ártalmassá- gával, de nem volt elég ereje harcolni az ital­lal. Tudta, mivel jár, elfogadta mint megkerül­hetetlen és meghatározó tényezőt, a táltosság velejáróját. Jobb napjain magyarázatokat ke­resett. Előbb őseiben. A csa­ládban gyakran előfordult a mértéktelen kimenetelű italo­zás. Az apai rokonokról írta: „famíliám nagyon, túlságo­san magyar família, és a Tasokat évszázadokon keresz­tül holtrészegen kellett kocsi­val hazahozni a hegyi pincé­ből, ahova ebéd után áhítato- san kiballagtak.” Ady szerint „Két fajtájú má­mora van a bornak. Az első mámor kitűzésit bennünk minden örökhajlandóságot, s nagyon hatalmasak vagyunk. Ezután jön az éjszakavégi, hajnali vagy nappa­li alvás, furcsa sok ébredéssel. Ha felkelünk, maga vagyunk a nyugtalan és megszemélye- sült figyelem. S mikor alkonyul, egyszerre csak, akárhol járunk, nyugtalan s tovább is nyugta­lannak maradó agyunkat, szívünket befogja a mindenség. Ez már egészen művész-érzés. Hangsúlyozom, ez másnap este jön, a legna­gyobb emberi érzékenység, ez a szinte a legna­gyobb titkokat is kiadó egy vagy két óra. Eh­hez nincs közvetlen köze az alkoholmérgezés­nek, a mámornak, ez az idegek perverz bű­vészmutatványa. Ez órákban szoktam én érez­ni azt, hogy az élet nem rejtély, nem csoda, nem titok, gyerekesen egyszerű. Az élet néznivaló és éreznivaló mindenben ben­ne van a szépség és a béke, s minden fölött va­gyunk mi, akik ezt érezni tudjuk, képesek va­gyunk. Ilyenkor teremtő kedve van az embernek.” Másutt ihletnek nevezik ezt az állapotot. Mindennek ára van. Az, hogy negyvenegy évesen a szervezet nem bírta tovább a tempót, a kultúra küldetéses megújítását, a számtalan és megszenvedett emberi gyarlóságot, 2004-ben nem lényeges. Semmi nem változtathat a köz ál­tal elfogadott idealizált vagy éppen sámánizált képen. 1919 január 27-én hunyt el Budapesten. REGIONÁLIS TV- ÉS RÁDIÓMŰSOROK K|K DUNAIT RADIO *04"*. 10:00 Visszapillantó (hétfői ismétlés) 10:05 Messzelátó (hétfői ismétlés) 10:10 Híradó (pénteki ismétlés) 10:35 Hírsport (pénteki ismétlés) 10:40 KAFÉ (pénteki ismétlés) 16:00 SPORTDÉLUTÁN 18:00 VISSZAPILLANTÓ Hírek a múltból 18:05 MESSZELÁTÓ Hírek a jövőből 18:10 KUPAK (hétfői ismétlés) Gyógyszertári ügyelet Január 27-én Esztergom Piros Patika (Kőrössy L. u. 41.) Telefon: 416-502 Dorog Szent Margit Gyógyszertár (Rákóczi út 9.) Telefon: 431-191 A legjobb zenék reggel 5.00-ig 5:00-10:00 Csobogó 9:20 Sporthírek 9:40 Tőzsdehírek 10:00-17:00 Zenés magazin 16:20 Sporthírek 17:00-19:00 Kívánságműsor 19:00 Társkereső Mozivilág-Szerda 19-22 Újhullám-Péntek 19-22 Kék Duna Top 25- Szombat 18-20 Bulizóna- Szombat 20-22 Kék Duna Weekend- Péntek déltől vasárnap estig Élő telefonos kívánságműsor Hétfőtől csütörtökig 17-19 Péntek 16-19 Szombat 15-18 vasárnap 10-13 Dunakanyar Rádió Esztergom 6.00 Hírek 6.15 Lapszemle 6.30 Regionális hírek 8.00 Programajánló 8.30 Regionális hírek 9.00 Időjárás, névnapi köszöntő 10.30 Regionális hírek 11.00 Hungaroton 12.00-13.00 Kívánságműsor 12.30 Regionális hírek 13.00 Programajánló 16.00 Paletta kulturális magazin 16.30 Regionális hírek 17.00 Programajánló 18.00 Kívánságműsor 18.30 Regionális hírek 22.00 Slágerkoktél Esztergomi kortárssegítő műhely Ha szeretnéd jobban megismerni magadat és másokat, Ha úgy gondolod, fejlesztenéd empátiás készségedet, Ha megelégelted már, hogy közönyös maradj kortársaid prob­lémáival szemben, Ha csiszolni szeretnéd kommunikációs készségeidet, Ha nyitott vagy az új élményekre Várjuk mindazoknak a 14 év feletti fiatalok jelentkezését, akik két hetente kb. két órás időtartamban részt tudnának venni a csoportfoglalkozásokon Jelentkezés: január 29.-ig. A képzés ingyenes! Keress meg minket a következő elérhetőségeken: Fény Központ Prevenciós Iroda Esztergom, 2500 Bajcsy-Zs. u. 4. (Zöld ház) I.emelet 106. Tel.fax:06-33/400-808, Mobil: 06-20/461-50-80 E-mail: fenykozpont@freemail.hu

Next

/
Thumbnails
Contents