Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-09-04 / 3. szám

2 2003. szeptember 4., csütörtök BAL PART SZLOVÁKIA Drágul a benzin A kőolajárak emelkedésére hivatkozva hat hét után a Slovnaft 0,70 fil­lérrel ismét felemelte a benzin árát. A gázolaj ára változatlan maradt. Az augusztusi drágulás elsősorban a benzin forgalmi adójának emelése miatt vált szükségessé. A Slovnaft szóvivőjének tájékoztatása szerint július köze­pe óta a kőolaj ára hordónként 14 dollárral emelkedett. Ezzel összefüggés­ben a kőolaj társaságok megemelték a benzin árát is. Jelenleg a 91-es ok­tánszámú benzin ára 34,80, a 95-ös és az Uni 91-es 35,30, a 98-as 37,90, a gázolaj 31,50 koronáért kapható. A gázolaj áremelése ősszel esedékes. Döntött a főügyész Milan Hanzel főügyész döntött Pavol Rusko mentelmi jogának felfüg­gesztése tárgyában. Az előbbi számunkban már említettük, hogy Pavol Ruskot az ANO elnökét zsarolással, nyomásgyakorlással és gazdasági bűn­ténnyel vádolják. Vladimír Meciar tudni véli, hogy Rusko ügyét a főügyész visszaadta a nyomozóknak. Milan Hanzel kedden nem kommentálta Meciar kijelentését. Csupán annyit fűzött hozzá, hogy Meciarral nem be­szélt róla. Csáky Pál lógója Csáky Pál kedden bemutatta Szlovákia eurós csatlakozásának kampá­nyát szimbolizáló új lógóját. Az új lógó potom 199 ezer koronába került a kormánynak, lényege: kék mező egyik felében két eurós csillag, a másik­ban Szlovákia felirat egy eurós csillaggal (ez a csillag szimbolizálja Szlová­kia uniós csatlakozását, a szerző megj.). A lógó alatt fehér mezőben euro- info felirat látható. Eurós hivatalnokok fizetése A baloldal ellenzi a nagyprivatizációt A Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) határozottan ellenzi a straté­giai fontosságú vállalatok privati­zációját, és egy közös álláspont ki­alakítása érdekében tárgyalni sze­retne az ellenzékkel. "Nagyprivati­zációt megfontolatlan lépésnek tartom, amelynek célja az egyszeri alkalomra szánt pénzszerzés", nyi­latkozta tegnap Kassán a párt alel- nöke Judita Takácová. "Privatizá­cióval a kabinet saját tehetetlensé­gét próbálja kompenzálni, mert egyszerűen nem képes behajtani a tervezett adókat és megfelelően kezelni az adózni nem akaró tör­vénysértőket. Közben a kormány figyelmen kívül hagyja, hogy az el­ső félévben az energetikai üzemek a tíz leghatékonyabb vállalat kö­zött szerepeltek", fűzte hozzá a bal­oldal alelnöke. Figyelmeztetett Nemcsics kijelentésére rámutatva, hogy a "kabinetnek nincs elképze­lése az eladásból befolyható pénz­összegről, sem az eladás ütemter­véről. A közvélemény viszont nem tudja, hogy a kormány milyen elemzések alapján döntött a stra­tégiai fontosságú vállalatok eladá­sáról. A privatizációval kapcsolat­ban létező jutalékokra rámutatva feltette a kérdést, hogy az eredeti adóreformra meghirdetett pénzbe­vétel mellett nem húzódik-e vala­milyen más szándék. A baloldal tisztában van azzal, hogy a parla­mentben nem tudja megakadá­lyozni a privatizáció elfogadását. Éppen ezért felhívja az összes par­lamenti pártot, hogy képviselőik a kormányjavaslat ellen szavazza­nak", fejezte be nyilatkozatát Judita Takácová. A szakszerveze­tek tiltakozó megmozdulásait és az előrehozott választásokkal kapcso­latos igyekezetüket a baloldal tá­mogatja. Környezetkímélő közelekedési § Új törvénytervezetek Az alábbiakban a kormány által elfogadott új törvénytervezete­ket ismertetjük. Ingatlanadó Az ingatlan után egységesen 3%-ot fognak adózni, mert megszűnnek az eddig érvényben lévő rokoni elv alapján megszabott fokozatok. Az adó­alapot a megegyezett vételár fogja képezni. Ez a vételár viszont nem lehet kevesebb, mint az ingatlannak erre a célra kidolgozott, sajátos előírás sze­rint megállapított értéke. Megszűnik az örökösödési adó és adómentes lesz az ajándékozás. Átalányadó Megszűnik a bevételek után fizetett 2-2, 75 % átalányadó, amely az ipa­rosokra és szabad úszókra vonatkozott (akiknek bevétele nem lépte túl a 2 millió koronát). A kisvállalkozók kiadásaik és biztosításuk értékéből 25%-ot leírhatnak. Törvényalkotók szeme előtt lebegett, hogy enyhítsék, esetleg megszün­tessék a kisvállalkozók könyvelésével kapcsolatos gondokat. Az ellenzők egyetértenek azzal, hogy a vállalkozóknak kevesebbet kell foglalkozni a könyveléssel. E könyvelési könnyítés mellett viszont az adóterheket is csökkenteni kellett volna, és felemelni a bevételekre vonatkozó 2 millió koronás felső határt. A kabinet mellett működő, regionális politikával foglalkozó tanács ked­den nem egyezett meg az eurós hivatalnokok fizetését illetően. Az első ja­vaslat szerint csupán annak a 600-700 személynek szántak magasabb bért, akik az eurós alapok terén pénzügyi ellenőrzést végeztek volna. Szá­mukra az állami költségvetésből 100 millió koronát különítettek el. Havi pótlékként fejenként ez kb. hétezer korona. A legtöbb tárca duplájára bő­vítené az eurós hivatalnokok számát, ez a bővítés viszont legalább 180 millió korona évi költséget jelent. Az eurós hivatalnokok fizetéséről jövő héten dönt a kabinet. Zsolnai tűzeset Tegnap reggel 5 óra 20 perckor eddig tisztázatlan okból a zsolnai Váhostav telephelyén tűz ütött ki. A tűz elérte a parafin termékek raktárát és ezért csak kemény küzdelem árán sikerült a tűzoltóknak lokalizálni. Egy tűzoltó a homlokán könnyebben megsérült, a becsült kár 10 millió koro­na. A tűz okát vizsgálják. Új egészségügyi magániskola Szlovákiában immár a második egészségügyi magániskola bontogatja szárnyát, amely nem igényel állami támogatást (az egyetlen magániskola Trencsénben működik, amelyet még 1999-ben alapítottak, a szerző meg­jegyzése). A non-profit alapon Pozsonyban induló, Szent Erzsébet nevét viselő főiskola beindításához a felsőbb szervek jóváhagyása szükséges. Az állami jóváhagyás többé-kevésbé formálisnak tűnik, mert mind az iskola­ügy, mind az akkreditációs bizottság a tervezetre már rábólintott. A szük­séges jóváhagyás elintézése után négy szakon mintegy 280 hallgató kezdi meg tanulmányait az új magániskolán. Tüzek három emberéletet követeltek A múlt heti 384 tűzeset következménye: három haláleset, hat sérült és több mint 5,6 millió korona kár. Becslés szerint a tűzoltók hozzávetőleg 43 milliós vagyont mentettek meg. Különben január és július között összesen 11 999 tűzesetet jegyeztek Szlovákiában, amelyek következtében 349,1 millió koronás vagyon vált a tűz martalékává. Ennél jóval nagyobb tragé­dia, hogy 34 személy vesztette életét, és 106-an sérülést szenvedtek. Az előző év hasonló időszakához képest idén 2237 tűzesettel többet regiszt­ráltak és a közvetlen anyagi kár 46,7 millió koronával meghaladja a tava­lyi veszteségeket. A halálesetek száma megegyezik a tavalyi kimutatással, a sérültek száma viszont öttel több. Sikeres országos kampány Jézus nevével fémjelzett, augusztus 18. és 30. között szervezett országos kampányban körülbelül 500-700 ember vett részt. A Szent Márton dóm melletti civilszerveződés szervezői szerint a kampány fő célja a kereszté­nyek biztatása, az evangéliumot nem ismerő emberek megszólítása volt. Egyúttal hozzá szerettek volna járulni a társadalom szellemi életének meg­újulásához. "Az eddigi visszajelzések szerint a kampány sikeres volt, sok embert sikerült megszólítani. Kezdetben visszafogottan reagáltak, mert a kampány mögött politikai indíttatású megmozdulást sejtettek. Viszont ha­mar rájöttek, hogy politikamentes, közhasznú ügyről van szó és pozitívan viszonyultak a felhívásunkhoz. Újdonságnak számított, hogy a helyi társa­dalmi szervezeteket idén jobban bevontuk a kampány szervezésébe" - nyilatkozta Márió Tomásik, a civilszerveződés elnöke. Elnöki hivatalban a romák ügye Hétfőn mintegy 30 Kézsmárk mellől származó roma ütött tábort a po­zsonyi elnöki palota előtt, a Hodzsa téren. A Markíza Televízióból megtud­hattuk, hogy eddigi településükről egy másik roma csoport üldözte el őket. Azóta vándoroltak szerte az országban, már Csehországban is megpróbál­tak menedéket találni. Lakást, anyagi támogatást, élelmet kértek és a köz- társasági elnökkel szerettek volna találkozni. Hétfőn estére az elnöki palo­ta előtt letáborozott romacsoportnak nyoma veszett. A lubicai romák ügyét az elnöki hivatal vizsgálja. Összeállította: Oravetz Ferenc eszközök várhatók Privatizáció A Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) autóbuszainak fele már lefu­totta a tervezett kilométereket, túl van az élettartamon. Ezért jövőre, de legkésőbb 2005-re a vállalat 100 új autóbuszra (valószínűleg alacsony padlózató standard és csuklós buszokra, a szerző megj.) nyilvános versenypályázatot szeret­ne kiírni. "Pályázat kiírásának dá­tumát, a buszok típusát és véglege­sített számát a későbbiekben álla­pítjuk meg, miután tisztázódik az autóbuszok finanszírozásának módja", nyilatkozta Ján Zachar a vállalat vezérigazgatója. A vállalat- vezetés egyelőre hosszú időtarta­mú lízingre, vagy törlesztésre gon­dol. A gyártók közül a Mercedes, Man, Iveco és a prágai NORDLogic már érdeklődött az üzlet iránt. Az említett prágai cég próbaüzemelés, tesztelés céljával a vállalatnak kölcsön is adott egy környezetkímélő, Ekobus néven gyártott legújabb típusú autóbu­szát. Az Ekobus földgázzal üzemel, és teljes mértékben megfelel az Euro5-ös szabványnak. Az év vé­géig 80 földgázzal üzemelő autó­busza lesz a vállalatnak. Az autó­busz vállalat kiszolgálása érdeké­ben a Szlovák Gázművek nyilvá­nos töltőállomást helyez üzembe, amely naponta 300 gépjárművet lesz képes gázzal feltölteni. A vezér- igazgató állítása szerint a gázzal üzemelő autóbuszok a környezetkí­mélő hatásuk mellett gazdaságo­sabbak, Egy-egy Karosa busz át­alakítása 1-1,3 millió koronába ke­rül, de a beruházás 160 ezer kilo­méter lefutása után megtérül. Az átalakítást nem tartják végső meg­oldásnak, inkább új buszokat óhaj­tanak vásárolni. A több millió koro­nás beruházásra eurós pénzeket is meg lehet pályázni. Oravetz Ferenc A pápalátogatás meg­osztja a társadalmat Nyugtalankodnak a vallási vezetők A törvény lehetővé teszi a stratégiailag fontos vállalatok eladását. Kor­mány a reformok, de főleg az adóreform finanszírozását szeretné megol­dani a nagyprivatizációból befolyt összegekből. A magánosítással viszont az állam elesik az állami vállalatok által minden évben, gazdasági eredmé­nyektől függően fizetett osztalékoktól. A szakszervezet egyetértenek a ki­dolgozott törvénytervezettel. Kárpótlás A föld*visszaigénylésével kapcsolatban még egy esélyt kaptak azok, akik 1992-ben valamilyen oknál fogva nem igényelték vissza elkobzott földjei­ket. A kárpótlási igény benyújtására egy év áll rendelkezésünkre. A kár­pótlás azokra a károsultakra vonatkozik, akiknek vagyonát 1948 és 1990 között államosították. A kárpótlással kapcsolatos állami kiadások elérhetik a 2, 5 milliárd koronát. Többnyire állami tulajdonban lévő földek kerülhet­nek vissza jogos tulajdonosukhoz. Állítólag kevés magánkézben lévő. visz- szaigényelhető földterület van a nyilvántartásban. Visszaigényelhetők a nevesítetlen földék is, ezekből 578 535 hektár mezőgazdasági területet tar­tanak számon Szlovákiában. A névtelen földeket 2005-ig az önkormány­zatok hatáskörébe fogják utalni. 2006-tól a stratégiai célokra visszatartott állami földek is az önkormányzatok kapnák meg. Bugár Béla szerint vég­re igazságot szolgáltatnak a károsultaknak. Az ellenzék soraiban többen el­lenzik a kárpótlási törvényt. Lakástámogatás A lakástámogatás elsősorban a lakosság gyengébb rétegére vonatkozik. A rosszabb anyagi helyzetben lévők lakásépítés, -átépítés esetén kölcsönt és vissza nem térítendő támogatást kérhetnek. Ez vonatkozik az egészség­károsultakra és gyámság alatt lévő, vagy nevelőotthonban élő gyermekek­re is. Ez a csoport bizonyos privilégiumokat élvez. Elindítják az úgyneve­zett szociális- és bérlakások programját. Újdonságnak számít a falusi bér­házépítkezések támogatása. Az állam pénzösszeggel támogatni fogja a la­kások, tömbházak és családi házak felújítását. Ezen túl nagyobb területű ingatlanra is lehet kölcsönt kérni. A megvásárolt lakás alapterülete max. 90 m2, a családi házé 140 m2 lehet. Jelenleg csupán 80 m2 alapterületig folyósíthatnak kölcsönt. A támogatás alapfeltétele, hogy a kérvényező munkaviszonyban legyen, és betöltse al8. évet. A kérvényező keresete nem lépheti túl a létminimum három és félszeresét. A vallási vezetőket nyug­talanítja a pápalátogatás költségeivel kapcsolatban kialakult társadalmi légkör. Szociológusok szerint a li­berális és konzervatív beál­lítottságú embercsoportok közötti nézeteltérésről van szó. Legtöbbször a felek vi­tája abban csúcsosodik ki, hogy milyen jellege lesz a szlovák államnak, emellett a költségekről és a pápalá­togatás helyszínén kialakí­tott feltételekről is vitáznak. Például arról, hogy a hely­színeken nem lesz elegendő mobil toalett. 'A vallási ve­zetők nyugtalansága többé- kevésbé alaptalan, mert nem lehet ellenséges légkörről beszélni. A pápalátogatást csak egy kisebb csoport ellenzi" - állítják a szocio­lógusok. A pápalátogatáshoz kap­csolódik a hír, amely szerint a pá­pa látogatása idején sűrítik a vas­úti járatokat. Mindhárom színhely: Besztercebánya (pénteken, szep­tember 12-én), Rozsnyó (szomba­ton, szeptember 13-án) és Pozsony (vasárnap, szeptember 14-én) irá­nyába különjáratok fogják kiszol­gálni az utasok igényeit. Oravetz Ferenc Helyi iskolaügy 2004. január elsejétől az általános- és a középiskolákban új finanszíro­zási rendszert vezetnek be. Az állami támogatás szerint járó fejpénzt a ke­rületek székhelyein újonnan létrehozott iskolaügyi hivatalok fogják folyó­sítani. A diákonként fizetett fejpénz összege egységes lesz, függetlenül az iskola típusától (állami, felekezeti vagy magán kézben lévő iskola). Há­rom éves átmeneti időszakkal számolnak. Abban az esetben, ha a parla­ment elfogadja a vatikáni szerződést az általános- és középiskolában be­vezetik a hitoktatást. Az egyház saját iskolákat alapíthat, és ezek hasonló támogatásban részesülnek, mint a többi iskolák. Az egyház kezdeménye­zésére az egyetemeken teológiai fakultások is létrejöhetnek A Martin Frone kultuszminiszter szerint a törvénynek köszönhetően igazságosabb lesz az iskolák finanszírozása. O egyike volt azoknak, akik szorgalmazták a kerületi székhelyeken létesítendő hivatalokat (a falvak és városok az állami támogatást közvetlenül minisztériumtól kérték, a szerző megj.). Szakszervezet a törvénnyel egyetért, helyesebbnek tartaná, ha az iskolák közvetlenül az iskolaügyi tárcától kapnák. A sebtében elfogadott törvény miatt viszont a szakszervezeteknek nem volt elegendő idő a tör­vény áttanulmányozására. A felsőoktatási intézményekkel kapcsolatban az iskolaügy a pénzügyi tárcával karöltve november 30.-ig dolgozza ki az iskolák illetékeire és ösz­töndíjaira vonatkozó új tervezetét. Oravetz Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents