Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-09-24 / 17. szám
RÉGIÓ 2003. szeptember 24., szerda _____ Sz űkülő szakadék, áthidalt távolság Messziről jött idegenek méltán csodálják Esztergom és környéke gyönyörű fekvését. A helyiek sokszor csak bambán nézik, és észre sem veszik milyen gyönyörű környezetben élnek. Ezt a képet Hunor József városi főépítés készítette, amelyben benne van múltunk, jelenünk, jövőnk. Sokáig "csak" Bazilikánk, Dunánk, királyi várunk, múzeumaink voltak. Igaz, sok harmincezres település boldog lett volna enynyivel is, és ki is használta volna lehetőségeit. Mi nem tettük. Most már nem vagyunk zsákutca, sem gondolati, sem infrastrukturális értelemben. Zsákutca helyett híd, lemaradás helyett fejlődés. De ehhez a gondolkozásunkat is meg kell változtatnunk. Fontos, hogy az esztergomi és párkányi polgárok együtt, kéz a kézben induljanak tovább. Csak nézem ezt a képet, hátradőlök, és azt érzem, valami elkezdődött... Váczy Fotó: Hunor József Felújítások Lábatlanon A múlt heti Képviselő-testületi ülésen Török István, Lábatlan polgármestere örömmel jelentette be, hogy a község öt millió forintot nyert pályázati úton a Március 15-e tér felújítására. Az összköltség hat millió forint, így az önkormányzat a fennmaradó részt biztosítja. A téren álló régi mozi és a Művelődési Ház épületét szintén rekonstruálni szeretnék, ehhez az Orfeus nevű EU pályázatból próbálnak támogatást nyerni. Sikeres pályázás esetén 10 százalék önerőt kell biztosítania a községnek, a többi költséget uniós pénzből fedeznék. November 7-e a beadási határidő, az elbírálás jövő év elejére várható. A Polgármesteri Hivatal munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy az egész épület felújításra szorul. Különösen a régi mozi épülete, amely jó pár évig diszkóként funkcionált. így a helyiség állaga igencsak leromlott. Most színházteremmé szeretnék átalakítani, s több célra is hasznosíthatnák. Lehetőség nyílna rendezvények, bálok, előadások megszervezésére, méltó környezetben. A felújított Művelődési Házban helyet kapnának a civil szervezetek és a későbbiekben - a képviselő-testület reményei szerint addigra már működő - teleház is. Magyar Tájékoztató látogatás Kesztölcön jött létre tíz iskola képviseletével a Pilis-Gerecse Iskolaszövetség. A szervezet képviseletében Farkasné Juhász Krisztina igazgatónő, és a tatai közoktatási szakértő Tölgyesi József látogatott el hétfőn Csolnokra. A település polgármestere Bérces József, és az iskola igazgatója Tafferner József. Látogatásuk célja, hogy tájékoztatást adjanak a módosított közoktatási törvényről, valamint az új oktatói titoktartási kötelezettségről. ák Változatos programok a Hídünnepen- Párkány Halasi Tibort, a párkányi művelődési ház igazgatója a Városi Napok rendezvénysorozat tervezett programjairól számolt be. Milyen programok kerülnek megrendezésre a 3. Híd Napok rendezvénysorozat kapcsán? A Városi Napokra Párkány testvérvárosának vendégei, a protokoll vendégek és egyéb kultúrcsoportok hivatalosak. Kiemelném, hogy pénteken párkányi programok lesznek, a szombati nap közös Esztergommal, vasárnap pedig Esztergomé a főszerep. Az első napon, 26.-án a Mária Valéria Híd Futóversennyel indítjuk a programokat. 4 és 10 km-es távot hirdettünk meg, amelyre reggel 9 órától 12 óráig lehet nevezni a Sportcsarnokban. Felhívnám minden érdeklődő figyelmét arra, hogy bármilyen korosztályú érdeklődő. A 4 km- es, rövidtáv 3 órakor indul, a hosszú táv 13 óra 20 perckor. A futók kb. 2 órára érkeznek meg Párkányba és a Vadas Termálfürdőben ünnepélyes keretek között lesz majd az eredményhirdetés. Pénteken kerül sor a Pro Űrbe díjak átadására is. Az esti programoknál a - a tavalyi évtől eltérően - a helyi előadókat helyezzük előtérbe, és nekik adunk fellépési lehetőséget. Az első napon többek között a Moonlight együttes, majd az M-System formáció áll a színpadra. Szombaton, 27.-én a párkányi Dili Trió együttes parodizál, majd Balassagyarmatról érkeznek hozzánk vendégek, akik operett- és örökzöldslágerekkel kápráztatják el a közönséget. A városi napok rendezvény- sorozat kísérőrendezvényeihez tartoznak a különböző kiállítások is. Lesz például egy gyermekrajzokból álló kiállítás, amelynek célja, hogy Párkány múltját, jövőjét, jelenét mutassák be a gyermekek, úgy, ahogyan ők látják. Mindkét napon (péntek és szombat) kézműves utca várja az odalátogatókat, de lesz majd egy meglepetéssátor is. Mindkét napon a belépés ingyenes'. Milyen programokat tartogat még az ősz? 2003 tavaszán keresett meg a belga székhelyű harmonikások szövetségének vezetője abból a célból, hogy október 20-án érkeznek a világ összes országából hajóval Pozsonyba, a világ legjobb harmonikásai. Ennek kapcsán kerül nálunk megrendezésre a Harmonikások Világtalálkozója. Október 20, 21, 22.-én a párkányi művelődési ház ad otthont ennek a jeles rendezvénynek. Nagy örömünkre Uj-Zélandtól kezdve, az Egyesült Államokon keresztül az összes európai ország képviselteti magát városunkban. A programok kapcsán fontos megemlíteni, hogy október elején tekinthető meg az esztergomi Művésztársaság színvonalasnak ígérkező kiállítása. A nyelvtanfolyamokon kívül a kultúrházban egy kismama klub is működik, hetente 3 alkalommal lehet látogatni. Ennek keretében baba-úszást szervezünk az érdeklődőknek. Szakoktató segítségével heti két órában várjuk a kismamákat, kisbabáikkal együtt.-káFogyatékosok foglalkoztatása a cél-Dorog- ' 2003. szeptember 19- én, pénteken került megrendezésre a dorogi Hor- vát-kert étteremben az a konferencia, amelynek fő témája a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása volt. A délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen neves vendégek vettek részt, akik a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásáról tartottak előadást. A GIMPL 1942.Bt. ügyvezetője Harangozó Anikó kérdésünkre elmondta, fő feladatuk, hogy a fogyatékossággal élő embereknek távmunkát biztosítsanak. Fő profiljuk a műszaki drótkefe sorozatgyártása. Ily módon adnak lehetőséget a hátrányos helyzetben élő embereknek a munkára. A GIMPL Bt. hosszú múltra tekint vissza. Beszélgetésünk során kiderült, hogy akik itt tevékenykednek, nagyon szorgalmas, lelkiismeretes összetartó emberek. A konferenciára több helyről érkeztek foglalkoztatók, például Pécsről, Sümegről, Polgárdiból. A délelőtti díszvendégek Dr. Ficere Lajos, az Európai Jogakadémia elnöke, Soós Ferenc, a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ Szakmai igazgatóhelyettese, Kádár Krisztián Miklós, a Negrál Kft. igazgatója, Sum István a Magyar Posta Rt. Oktatási igazgatója, Forgács Tamás a Távmunka Projekt Hungary Program vezetője voltak. Délután Simon Gábor a Távmunka Tanács Elnöke tartott előadást, amely során kifejtette, kik azok, akik távmunkát végezhetnek, valamint, milyen nehézségek merülnek fel a távmunkával kapcsolatban. A vendégek kérdéseket tettek fel az előadóknak, akik készséggel válaszoltak. Szó volt a távmunka előnyeiről, hátrányairól, valamint arról, hogy az állam milyen támogatást nyújt a központoknak. Felmerült az a kérdés is, hogy minden megyében legyen egy ilyen intézmény. Harangozó Anikó ügyvezető elmondta, hogy állami támogatással szeretnének létrehozni Komárom-Esztergom Megyében is ilyen központot. A délután folyamán termék- bemutatóra, majd állófogadásra is sor került. Egyéb céljaik mellett szeretnének létrehozni egy teleházat Dorogon, hogy minden ember hozzáférhessen a világhálóhoz. Az eredeti rendeltetése mellett a létesítmény a távmunka központja is lenne, amire óriási igény van. kovács Régiófejlesztés Az észak-komáromi Tiszti Pavilonban tegnap az Európai Információs Nap rendezvénysorozat keretében Határmenti Kapcsolatok elnevezéssel munkatalálkozóra került sor. A PHARE program támogatásával létrejött rendezvényen a Nyitra és Komárom-Esztergom megye, valamint Észak- és Dél- Komárom képviselőin kívül részt vettek az észak-komáromi járás, valamint a Komárom mikrorégió és a Vág-Duna- Ipoly Eurorégió képviselői. A rendezvény fő témája a térségben megvalósítandó projektek felvázolása és elemzése volt: A legfontosabb témák a közlekedést, az'új kikötő építését, a tervezett ipari park megvalósítását és a terület térszerkezeti elrendezésének a lehetőségeit érintették. Az előadás keretén belül ismertették a fenti projecteknek az életkörnyezetre gyakorolt lehetséges hatását, valamint a gazdasági fejlődés stratégiai céljait. A rendezvény során szó esett a regionális és helyi szinten történő jövőbeni együttműködésekről a fejlesztési elképzelések megvalósítását követően. bukovics Érthetetlen erdőirtás- Szalka Egyre - fegy az erdő Ipolyszalkán. Mint azt Fodor Lászlótól, a község tiszteletbeli úrbéri jegyzőjétől megtudtuk, a körerdészet irtja a fákat a közös erdőkből, de újabb növényeket nem telepítenek. "A segéderdészet nem csak az öreg fákat, hanem a vegetációs és tilalom fákat is irtja, de addig nem tehetünk semmit, amíg vissza nem kapjuk a területet." A 230 hektáron fekvő erdőt tíz évre adták bérbe a járási főerdészeti hivatalnak 45 ezer koronáért. A szerződés december 23-án jár le. Ez után újra viszszakerül a község tulajdonába, hiszen mint megtudtuk, a falunak is szüksége van a tűzifára. Az ügyben megkérdeztük Ondrej Krajnak főerdészt is, aki elmondta, hogy a fa kivágása az erdőgazdálkodás tervei lapján történik, de bővebben nem nyilatkozott. czm Cigányházat avattak Szombaton délután avatták fel Csatán a Romano Kher cigányházat. Ez Dél- Szlovákia első információs- és tanácsadási központja. A Romane jíle polgári társulásnak három alappillére van: az oktatás, a cigány kultúra megőrzése és ápolása, valamint az, hogy létrehozzon egy cigány információs irodát, amely szociális, munkaügyi és jogi tanácsadással foglalkozik. A megnyitó ünnepségen Babindák István, a Romane Jíle polgári társulás elnöke és a ház igazgatója elmondta, hogy ötéves munka eredményeként épülhetett meg a ház. Az itt folyó tevékenység senki és semmi ellen nem irányul, csupán a cigány kultúra megőrzése és felemelése a cél. "Azzal vádoltak bennünket, hogy mi itt forradalmat szeretnénk. De ezt csak a szűklátókörű emberek állítják. Minden kulturális és sportszervezettel együtt akarunk dolgozni, aki partnerként kezel minket. A házavatás egy új folyamat kezdete, és ez után még nehezebb munka vár ránk." - mondta az elnök. Nem titkolt szándékuk, hogy a kormány figyelmét is- Csata felhívják, hiszen eddig nagyon kevés támogatást kaptak. A Holland és Norvég nagykövetségtől annál többet. Most a "kézzelfogható" eredmények láttán komolyabb együttműködésre számítanak. A szervezetnek 1998-tól van színjátszó csoportja, amely jelentős sikereket ért el. "Ennek kicsúcsosodása volt az, hogy a komáromi Jókai Napokon harmadik helyezést érhettünk el. A 26 tagú színjátszó csoport már csak néhány jelenetet ad elő, mert a csoport utazási költségeit nem tudtuk fedezni. De megvan benne a mai napig a lendület és az amatőr hozzáértés. Fontos megemlíteni a Romane jíle együttest, aki cigány folklórt játszik, és részt vesz nemzetközi és regionális rendezvényeken. Szavalóversenyekre is járunk, cigány költők és írók műveit szavaljuk. Ha a cigányság elkezd valamit, a nem cigányok automatikusan falakat építenek. Mi ezeket a falakat szeretnénk ledönteni párbeszéd kezdeményezésével. Örülnénk, ha Magyarországon is több civil szervezettel fel tudnánk venni a kapcsolatot. Úgy látom ugyanis, hogy ott nagyobb a szervezettség." A megnyitón többen is felszólaltak, többek közt Lakatos Lajos polgármester. Kádár Katalin a Holland nagykövetség képviseletében, valamint Molnár Péter a Nyitra Megyei Ön- kormányzat Kulturális Főosztályának vezetője, aki elmondta: "A Nyitra Megyei Önkormányzat fontos feladatának tartja a kisebbségek kultúrájának támogatását. Ez után igyekezni fogunk támogatni minden olyan kezdeményezést, amely a cigány kultúra felemelését szolgálja. A közeljövőben biztosan lesznek közös terveink." Bővülni fog a hétvégi kollégium, középiskolásoknak indítanak angol nyelvtanfolyamot, valamint számítógépes tanfolyam is lesz alapiskolások részére. Emellett tovább működik majd a tehetségfejlesztő program is. Az épület mögött egy sportpályát szeretnének létesíteni, árulta el Babindák István. A Romano Kér létrejöttével egy helyre tömörülnek majd azok a tevékenységek, amelyeket eddig különböző helyeken végeztek. Az ünnepségen a zenét Vígh Imre cigányzenekara szolgáltatta, a házavatást fergeteges kultúrműsor zárta, amelynek keretében Lakatos Gyula roma festőművész képeiből rendeztek kiállítást. czm