Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-09-24 / 17. szám

2003. szeptember 24., szerda BAL PART Ftfdiap SZLOVÁKIA Háromszáz új munkahely Az év végéig Verebélyen átadják rendeltetésének az ipari park másik csarnokát is. Az épületet a Teleflex Automative Slovakia, fémből és műanyagokból autóalkatrészeket gyártó cég fogja bé­relni. Az említett társaság United Parts Slovákia néven már 1995-tól tevékenykedik Verebélyen. Az ipari park már létező csarnokában mintegy 640 embert alkalmaz. Az új épület bérbe­vételével 300 új munkahely alakul. Az ipari parkban 2005-ig ös­szesen öt épület felépítését tervezik, hozzávetőlegesen 800 mil­lió korona ráfordítással. A munkahelyek száma el fogja érni az 1500-at. Tegnap döntött az SDKÚ elnöksége Az SDKÚ elnöksége tegnapi ülésén Juraj Liskát jelölte a védel­mi miniszteri posztra. A 39 éves trencséni polgármester nős, két gyermek apja, az SDKÚ parlamenti képviselője. Pozsonyban a Gépészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1991-ben Liska néven fa- feldolgozó üzemet létesített, amely jelenleg Finskka Kft-ként mű­ködik. 1998-ban függetlenként sikertelenül pályázott Trencsén polgármesteri posztjára, 2002-ben az SDKÚ-KDH-ANO-DS kö­zös jelöltjeként viszont már révbe ért. 2000-től az SDKÚ tagja és a kerületi szervezetének elnöke. A KDH bojkottálja a Markíza televíziót A cseh Právo napilap precedens értékűnek minősítette a KDH döntését, amely szerint nem fog együttműködni a Markíza televí­zióval. KDH a Markíza szubjektív tájékoztatása miatt bojkottálja a legnépszerűbb szlovák tévé csatornát. A KDH politikusai ezen­túl nem adnak interjút a Markíza riportereinek, és nem vesznek részt adásaiban, A KDH szerint a Markíza már régóta nem füg­getlen csatorna, és nem felel meg a kiegyensúlyozott tájékozta­tás alapszabályainak. A cseh Právo szerint két hete romlott meg a Markíza és a KDH közötti viszony, amikor Vladimír Palkó bel­ügyminiszter (KDH) éles szócsatába keveredett a tévé egyik mű­sorvezetőjével. Palkó azzal gyanúsította a Markízát, hogy kiszol­gálja a maffiát, korrupt műsorvezetői vannak és a televízió „a de­mokrácia szégyene”. A megromlott viszony valódi oka tulajdon­képpen a KDH és a Markiza volt vezérigazgatója, Pavol Rusko (ANO) között már hónapok óta fennálló viszály. Szlovák-lengyel vegyes bizottság Olublón tárgyalt a szlovák-lengyel vegyes bizottság a határ menti együttműködés bővítéséről. A vegyes bizottság létrehozá­sát, szentesítő egyezséget még 1994-ben, Varsóban írták alá. A mostani egyeztetés célja a határ menti sávban élők problémáinak megoldása, a kapcsolatok magasabb szintre emelése, nyilatkozta Martin Pado. a Belügyminisztérium államtitkára. Pado szerint célkitűzéseiket sikeresen teljesítik. Példaként említette a Circ és Leluchów között nyílt új határátkelőhelyet. A bizottság munkájá­nak köszönhetően javul az önkormányzatok közötti együttműkö­dés. Elsősorban a régiók gazdasági, kulturális és idegenforgalmi fejlesztésére összpontosítanak. Emellett a munkacsoportok az uniós csatlakozásból eredő problémákkal is foglalkoznak. Az egyeztetésen Pawel Dakowski a lengyel Belügyminisztérium ál­lamtitkára is részt vett. Korcok New Yorkban Ivan Korcok a Külügyminisztérium államtitkárának ma fejező­dött be háromnapos amerikai munkalátogatása. Korcok vezette a szlovák delegációt, amely az ENSZ 58. közgyűlésén vett részt. J. H. Guéhen-nel az ENSZ főtitkárhelyettesével arról tárgyalt, hogy miképpen lehetne Szlovákiát jobban bekapcsolni az ENSZ tevékenységébe. Tegnap találkozott az EU külügyminisztereivel. A találkozón az EU és az ENSZ együttműködéséről tárgyaltak. Emellett több fejlődő ország képviselőjével folytatott bilaterális eszmecserét. Szlovákia 2006-2007-ben az ENSZ ideiglenes tag­jává szeretne válni, a bilaterális tárgyalásokkal Ivan Korcok ép­pen ehhez szeretett volna támogatást szerezni. Jóváhagyott új törvények Az Országgyűlés november elsejével megszűntette a gyermek- és ifjúsági alapot (FDaM). Az alap eredetileg a volt Szocialista If­júsági Szövetség (SZM) mintegy hétszáz millió koronás vagyonát kezelte. A parlament még 1993-ban hozta létre, de nem váltot­ta be a hozzáfűzött reményeket. 1993-tól vagyongyarapodásról szinte nem is lehet beszélni. Jelenleg a gyermek- és ifjúsági alap vagyona mintegy 51 millió koronára rúg. Ezt az összeget a szál­loda és egyéb ingatlanok bérlői között fogják elosztani a fejlesz­tések és az ingatlanokba befektetett pénzük megtérítése érdeké­ben. Az elfogadott transzformációs törvény célja, hogy felszámolja a járulékos szervezetek non-profit szervezetté történő átalakulá­sából fakadó felesleges adminisztrációs tevékenységet. Egy másik új törvény szabályozza az állam által non-profit szervezetekre ru­házott ingatlan felbecsülésének módját. Az egészségügyi ellátás­sal kapcsolatos új törvény elismeri az EU tagországaiban nyert képesítéseket. összeállította: Oravetz Ferenc Amerikát is érdekli Abban az esetben, ha a Nemzetbiztonsági Hivatal élén személycserére kerül sor, az Amerikai Egyesült Államoknak nem mindegy, hogy ki lesz Ján Mojzis utóda. „Az amerikai külképviselet már kinyilatkozta, hogy a Nem­zetbiztonsági Hivatalnak az uni­ós csatlakozással és a NATO-ba történő betagozódással kapcso­latban kifejtett tevékenységével elégedett”, nyilatkozta Roland Weiser, amerikai nagykövet. Ján Mojzis esedékes leváltásával kapcsolatban megjegyezte, hogy „Szlovákia szuverén állam és a szlovák kormányfőnek jo­gában áll Mojzist leváltania - ez kimondottan szlovák belügy. Tekintettel arra, hogy a hivatal a NATO-val és az EU-val kap­csolatos információkkal is ren­delkezik, természetesen szá­mukra nem mindegy, kit válasz­tanak az élére." A kérdésre, hogy meglepte-e őket Dzurinda döntése azt válaszolta, hogy „Nemzetbiztonsági Hivatal élén nem vártak személycserét”. A hírhez kapcsolódik Pavol Hrusovsky nyilatkozata, amely szerint a KDH hajlandó átérté­kelni Ján Mojzissal kapcsolatos álláspontját. „KDH-nak nem ér­deke, hogy védje Mojzist”, a ke­reszténydemokratákat a kor­mányfő módszerei zavarják. A kormánykoalíción belül kialakult helyzet a KDH szerint válságos, a kormányból történő kilépést nem fontolgatják. A keresztény- demokraták tanácsa tárgyalás kezdeményezését javasolja a ko­alíciós partnerekkel. „Kormány- koalíción belüli helyzet komoly, a partnerek közötti viszony sé­rült. Ez viszont nem jelenti, hogy a társadalom legégetőbb problémáinak megoldását nyu­godt körülmények között ne próbálnánk megoldani”, nyilat­kozta Pavol Hrusovsky a moz­galom elnöke. Meciar meglátása szerint a Ján Mojzis elleni támadás mö­gött a Szlovák Információs Szol­gálat (SZISZ) jelenlegi igazgató­ja Ladislav Pitner áll, aki a levál­tása kapcsán Mojzis magatartá­sát akarja megtorolni. o.f. Bioetikai fórum Pozsonyban Aláírásgyűjtés Hétvégén Pozsonyban került megrendezésre a közérdekű problémákat megvitató Bioetikai fó­rum. A Keresztény Ifjúsági Kö­zösség, a Háló, valamint a pozsonyi Szent Kinga Társu­lat által szervezett fórum fő témái a homoszexualitás, a magzatvédelem és az eutaná­zia voltak. A rendezvény pénteken, szeptember 19-én a pozsonyi ferences templomban szent­misével kezdődött. A további események helyszíne már a Pozsonytól nem messze talál­ható Sales lelkigyakorlatos ház volt. Szombaton a homo- szexualitásról Boda László morálteológus, a magzatvé­delemről pedig Kóta Péter egyetemi docens, a budapesti Magzatvédő Társaság főtitká­ra tartott előadást. Vasárnap a lelkigyakorlatos ház kápol­nájában tartott szentmise után Harsányi Ottó ferences rendi atya beszélt az eutanázi­áról. Az előadássorozat két, a magzatvédelemmel kapcsola­tos film vetítésével is gazda­godott. Nem maradtak megválaszo­latlanul az utóbbi évek legak­tuálisabb kérdései: Természe­tes vagy természetellenes-e a homoszexualitás? Kinél a jog? Az anyánál vagy a mag­zatnál? Kegyelemnek esetleg gyilkosságnak számít-e az eu­tanázia? A fórumon résztvevő fiatalok azonban más jellegű kérdéseikre, problémáikra is választ kaphattak az előadá­sok, kötetlen beszélgetések és imádságok során. Csóka Katalin fotó: Zách Olga Az MDF és a Magyarok Világszövetségének kezde­ményezésére népszavazás kiírása érdekében aláírást gyűjtenek. A népszavazás célja: a határon túl élő ma­gyarság számára a kettős állampolgárság bevezetése. Potrubány Miklós a világszö­vetség elnöke szerint rövid idő alatt képesek lesznek félmillió aláirás összegyűjtésére. A min­takérdőívre a következő, több­szörös körmondattal megfo­galmazott kérdés szerepel: „akarja-e, hogy az Országgyű­lés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosí­tással - kérelmére - magyar ál­lampolgárságot kapjon a ma­gát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon la­kó állampolgár, aki magyar nemzetiségét, a 2001. évi LVXII. tv. 19. paragrafusa sze­rint magyarigazolványnyal vagy a megalkotandó törvény­ben egyéb meghatározott mó­don igazolja?”. Az MDF-es Balsai Ferenc neves alkotmányjogász szerint a kettős állampolgárság kér­désköre kizárólag belpolitikai kérdés. Ezzel valójában cáfolta a Medgyessy-kabinet és a dip­lomácia eddigi, a kettős állam- polgárság ellen hangoztatott érveit. A határon túli magyarság, akaratán kívül, már több ízben a magyar belpolitikai csatáro­zások eszközévé és részesévé vált. A kedvezménytörvény után, most a kettős állampol­gárság szolgáltat erre okot. Ideje lenne végre lezárni ezt az egész magyarságot érintő feje­zetet. Az MDF és a Magyarok Világszövetségének kezdemé­nyezése erre jó esélyt' kínál. O.F. A média politikai nyomásnak van kitéve A lakosság több mint a fele (51,6 százaléka) úgy véli, hogy a média politikai nyomásnak van kitéve, derül ki a Polis Slovakia által készített felmérésből. A 970 megkérdezett 33,7 százaléka meg van róla győződve, hogy ez az összes tévé csatornára és saj­tótermékre vonatkozik, és csupán 6,5 százalék hiszi, hogy a po­litika nem érinti a médiát. A megkérdezettek 60 százaléka szerint a médiának komoly szerepe van a politika és politikusok formá­lásában. A lakosság fele állítja, hogy a politikai pártok a médiá­ban történő szereplésre nem kapnak azonos esélyt - 36,1 száza­lék viszont ezt az állítást cáfolja. Lapszemle Romániai leletek A Frankfurter Allgemeine Zeitung szeptember 22-i szá­mában érdekes információt közöltek az amerikai és euró­pai archeológusok legújabb fel­fedezéséről. A kutatások sze­rint a modern európai ember legrégebbi földi maradványai Romániából származnak. A kö­rülbelül 34-36 ezer éves Homo Sapiens alsó állkapocs csontja lényeges felvilágosítással szol­gálhat a mai ember keletkezé­séről - nyilatkozta a Washing­toni Egyetem antropológusa, Erik Trinkaus egy amerikai tu­dományos hetilapnak. Ebből a korszakból mindezidáig csak kevés bizonyíték ismert. A csont, amelyet 2002-ben a délnyugati Kárpátok karszt-bar- langjában találtak, valószínűleg a legidősebb lelet, amely a mo­dern európai ember származá­sára szolgál bizonyítékul, vala­mint bepillantást ad az észak- nyugati Ovilág emberének ke­letkezésére és elterjedésére. Az amerikai és európai kutatókból álló csoport a leletet összeha­sonlította az Afrikából és a Kö­zel-Keletről azonos korszakból származó homo sapiensek csontjaival. Véleményük sze­rint, lehetséges, hogy volt kap­csolat az akkori modern ember és a Neandervölgyi között, ami megmagyarázná, hogy a vizs­gált csontok néhány jellegzetes­sége - például a nagysága az arányai és az anatómiai párhu­zamok - miért utal a Neander­völgyi karakterisztikájára. Más források szerint hasonló korú homo sapiens csontjait ás­ták ki Spanyolországban, ahol az archeológusok az eddigi legidő­sebb ismert ember formájú euró­pai lakost fedezték fel. 1997-ben azt nyilatkozták, hogy az általuk „Homo antecessor”-nak neve­zett egyed 800 ezer évvel ezelőtt az észak-spanyol Atapuerca dombokon élt. Az egyedi beso- rolása ennek az embernek azon­ban vitatható. Elképzelhető in­kább, hogy a Homo eredus egyik tagjáról van szó. Az eddig világszerte elismert legöregebb modern ember (Ho­mo sapiens) földi maradványait Etiópiában találták meg a tudó­sok, amelynek koponyacsontjai körülbelül 160 ezer évesek le­hetnek. Autómentes nap Ausztriában Hétfőn az osztrákoknak is au­tók nélkül kellett volna közleked­niük. Sokan meg is tették akara­tukon kívül, ugyanis a forgalmi dugók következtében nem volt más választásuk, mint a „dugó­ban” gyalogolni. így aztán felve­tődik a kérdés: van-e egyáltalán értelme az autómentes napnak? - írja a Die Presse munkatársa. A közlekedési információk je­lentése alapján már hétfőn haj­nalban, mielőtt a nap sugarai a földet érhették volna, forgalmi akadályok alakultak ki Ausztria több főútvonalán, mint például az A2-es autópályán és a Linz környéki utakon. Az informátor szerint ez egy klasszikus hétfő reggeli csúcsforgalom volt. „Il­letve részben rosszabb volt, mint egy normális nap, mivel balesetek is történtek, amelyek még inkább meghosszabbították a zavartalan közlekedést." Az el­múlt hétfő ugyanakkor különbö­zött a többitől, hiszen hivatalo­san az „autómentes" címet vi­selte. Az EU Bizottságok akció­ja keretében 165 község vett részt a mozgás fontosságát hangsúlyozó hétvégi progra­mok megrendezésében. Utcá­kat. tereket választották ki. és mentesítették az autos forga­lomtól. Az osztrák sofőrök rá voltak kényszerítve, hogy busz­ra, vonatra vagy villamosra szálljanak. Az osztrák vasútnál azonban úgy nyilatkoztak: „az autómentes nap nem fogott ki rajtunk”. Nem regisztráltak fel­tűnő növekedést az utazóközön­ség létszámát tekintve. A bécsi közlekedésről is azt mondták: „semmi különöset nem vettünk észre”. Az Osztrák Autó- Mo­torkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) munkatársának elmé­lete szerint sokan nyilvánvalóan úgy gondolkodtak: „Mások ott­hon hagyják autóikat, így én gyorsabban célba érek. Tehát akkor inkább autóval megyek. ” Valójában az lenne igazán szép, ha az autósok számát ek­kor hetven százalékkal lehetne csökkenteni, de sajnos ez csak álom. Elsősorban az emberek­ben kellene tudatosítaniuk, hogy évente egy napon létezik más alternatíva az autón kívül. - nyilatkozta a lapnak az ÖAMTC munkatársa. km.

Next

/
Thumbnails
Contents