Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-09-20 / 15. szám

2 ____2003. szeptember 20., szombat BA L PART SZLOVÁKIA Lebukott egy korrupt tanácsadó Tegnap a rendőrség tettenérés közben letartóztatta Lubomír P-t, a Földművelésügyi Minisztérium főtanácsadóját. A korrupcióval vádolt egyén a minisztérium régi munkatársa 200 ezer korona csú­szópénzt vett át, amikor a rendőrség lecsapott rá. Simon Zsolt föld­művelésügyi miniszter bízik benne, hogy a lebukott korrupt főta­nácsadó esete komoly figyelmeztetés lesz a minisztérium munka­társai számára. A korrupciós ügyet a Belügyminisztérium emberei göngyölítették fel, a gyanúsítottra is ők hívták fel a figyelmet. Si­mon kijelentette: mindent elkövet annak érdekében, hogy tárcán belül hasonló eset ne ismétlődhessen meg. Az említett 200 ezer ko­rona fejében a letartóztatott tanácsadó állítólag eltusolt volna egy vadásztársasággal fennálló peres ügyet. Nyomor a roma telepeken Tegnap az angol DPA hírügynökség "Jön a harmadik világ Euró­pába" címmel egy cikket közölt a Plavecky Stvrtok és Letanovce pe­rifériáján élő szlovákiai romákról. A romák viskóiban nincs víz, WC és mosdó, a nyomorúságos körülmények között élők túlnyomó többsége munkanélküli. Bevételeik fő forrása a munkanélküli se­gély, amelyet csupán abban az esetben folyósítanak nekik, ha bizo­nyítani tudják, hogy folyamatosan keresik a munkalehetőséget. Et­nikai megkülönböztetés miatt állást viszont rendszerint nem kap­nak". A cikk szerzője közben megemlíti, hogy "a Nyugat-Szlovákiá­ban élő romák helyzete jóval kedvezőbb, mint a kelet-szlovákiaké. Letanovce környékén a romák zöme pléhtetejű fabódékban ten­geti életét. Ezek a tákolmányok sok esetben az eső ellen sem vé­denek. Szlovákiában mintegy 600 hasonló romatelepülés van, ahol körülbelül háromszáz-ötszázezer roma él", írja a DPA. Hrusovsky bírálja a kormányfőt "Pavol Hrusovsky a parlament elnöke szerint Mikulás Dzurinda kormányfő utóbbi intézkedései nemcsak a koalíción belül, de az egész társadalomban feszültséghez vezettek." "Mikulás Dzurinda kü­lönböző hírszerzési forrásokra hivatkozva - amelyeknek nincs bizo­nyító erejük - magas posztokat betöltő személyek cseréjéről dön­tött. Ezek a személycserék mind a hazai politikai élet szereplőit, mind a külföldi köröket nyugtalanítják", nyilatkozta Hrusovsky. A történések Hrusovsky szerint azt sugallják, hogy "Dzurinda egy­re nagyobb hatalmat igyekszik koncentrálni az SDKÚ kezében. A ke­reszténydemokraták elutasítják ezt a fajta hatalomösszpontosítást". A Markíza véleményformáló szerepe A lakosság véleményét leginkább a Markíza Televízió tudja be­folyásolni, derül ki a Polis Slovakia közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 28,1 százaléka a Markízát jelölte megv234 száza­léka a Szlovák Televíziót (STV) és 15,7 százaléka azt állítja, hogy az emberek véleményét leginkább a Szlovák Rádió befolyásolja. százaléka úgy véli, hogy a TA3, 9 százaléka viszont a TV JOJ-nak ítéli oda a prímet. Minden ötödik szerint a véleményformálás füg­getlen a médiától. 4,6 százaléka azt hiszi, hogy a médiának fontos szerepe van, 14,7 százaléka a kérdésre nem tudott válaszolni. A la­kosság mintegy 77 százaléka a tévé segítségével tájékozódik, 38,5 százaléka az újságok révén jut információkhoz és 35,3 százaléka a rádió segítségével. A lakosság 6,9 százalékának legfontosabb infor­máció-forrása a világháló. Liska a védelmi miniszteri poszt egyik várományosa Juraj Liska az SDKÚ képviselője, Trencsén polgármestere elis­merte, hogy jelölték az Ivan Simko után megüresedő védelmi mi­niszteri posztra. "Hétfőn összeül az SDKÚ elnöksége, ahol végleges döntés születik a védelmi poszt várományosáról. Pillanatnyilag annyit mondhatok, hogy én is a jelöltek között szerepelek", árulta el tegnap a TASR hírügynökségnek. Az esélyeiről nem volt hajlandó nyilatkozni, hasonlóan nem árulta el, hogy felkérésre elvállalná-e a megbízatást. Fico a megbízható Továbbra is Robert Fico Szlovákia legmegbízhatóbb politikusa, derül ki a statisztikai hivatal közvélemény-kutató intézetének szep­temberi felméréséből. Az 1259 megkérdezett 24,6 százalékának bizalmát leginkább a Smer elnöke élvezi, őt 144 százalékkal Vladi­mír Meciar követi. A harmadik legmegbízhatóbb politikus 8,2 szá­zalékkal Bugár Béla. az MKP elnöke. Prágában üléseznek a V4-ek Prágában ma egyeztetnek a Visegrádi Négyek Külügyminisztériu­mainak államtitkárai. Fő témaként az EL) Kormányközi Konferenci­áján napirendre kerülő EU alkotmány lesz. Ezen kívül megtárgyalják a visegrádi négyek együttműködésének menetrendjét, a V4-ek Csehországban megrendezendő csúcstalálkozójának előkészítését. A Szlovák delegációt Ivan Korcsok külügyi államtitkár vezeti. Kevesebb Skoda gépkocsi kelt el Az előzetes tervekhez képest a Skoda Auto, forgalmazó cég nyolc hónap alatt kevesebb autót adott el Szlovákiában. Jiri Hasman, a Skoda Auto marketing igazgatója szerint őket is érintette a Szlovák autópiacon tapasztalható pangás. A cég nyolc hónap alatt 15 500 új személykocsit értékesített, és ez kevesebb, mint a tavalyi év azo­nos időszakának eredménye. Összeállította: O.F. Kettős állampolgárság Magyarország uniós csat­lakozása után a vajdasági és kárpátaljai magyarok "Európán kívül rekednek", ezért főleg ők szorgalmaz­zák a kettős állampolgárság megszerzését. Ettől függet­lenül a kettős állampolgár­ság a többi határon kívül rekedt kárpát-medencei magyart is érdekli. Régebben a Medgyesy kor­mány határozottan elzárkózott az 1993. évi LV törvény módo­sításának lehetőségétől, amely részletesen szabályozza, hogy Magyarországon milyen feltéte­lekkel lehet az eredeti állampol­gárság mellett megszerezni a magyar állampolgárságot. A közelmúltban viszont főleg a vajdasági magyarok és az ellen­zék nyomására kinyilatkozta, hogy a kérdést alapos elemzés­nek veti alá. Az elemzésen kí­vül azonban érdemi előrelépés nem történt. Az alábbiakban meg próbáljuk felvázolni a probléma bonyolultságát és a magyar külügy érvelését. Bársony András a Külügymi­nisztérium politikai államtitkára már több ízben nyilatkozta, hogy a kettős állampolgárságot etnikai alapon nem lehet odaítélni. Az előző magyar kormány is nyil­ván tisztában volt ezzel, mert ko­rábban ígéretet tett a probléma orvoslására, később belátta, hogy jogi akadályokat vetne fel. A jelenlegi külügy másik nyomós érve a csatlakozás utáni európai jogrendre hivatkozás, amely "nem teszi lehetővé kiskapuk nyitását az olyan állampolgárok­nak, akiknek hazája beláthatat­lan ideig a schengeni határokon kívül reked". Nos az említett 1993. évi LV törvény milyen feltételek mel­lett teszi lehetővé a magyar nemzetiségűek számára a ma­gyar állampolgárság megszer­zését? Tömören fogalmazva egy éves magyarországi tartóz­kodás után. Ebből nyilvánvaló­an következik, hogy a törvény módosítása nélkül a Kárpát­medencében élő külhoni ma­gyarok kettős állampolgárság­ról nem is álmodozhatnak. A törvény módosításáról a jelen­legi magyar kabinet és diplo­mácia hallani sem akar. A kö­zelmúlt fejleménye, hogy Ma­gyarország és Szerbia- Montenegro között előzetes megállapodás született, amely szerint Szerbia-Montenegro ál­lampolgárai illetékmentes vízu­mot kaphatnak, a magyar ál­lampolgárokkal szemben pedig nem vezetik be a vízumkény­szert. Ugyanezt a lehetőséget Ukrajnának is felajánlották, de eddig az ukránok nem válaszol­tak a magyar felvetésre. Ukraj­nával azért is fontos lenne a megegyezés, mert a kárpátaljai magyarok zöme nem képes megfizetni a vízummal kapcso­latos magas illetéket. A magyar kormány eddigi erőfeszítései sajnos nem oldják meg a vajdasági és kárpátaljai magyarok Magyarország EU-s csatlakozásából eredő problé­máját. A gondot ugyanis a le­szakadt nemzetrészekre nézve további súlyos következmé­nyekkel járó elszigetelődés je­lenti. A kettős állampolgárság éppen ezen az elszigetelődésen Segíthetne. Oravetz Frenc Malíková megint kongatja a vészharangot Anna Malíková a Szlovák Nemzeti Párt (SZNSZ) alel- nökének állítása szerint "Szlo­vákiában erősödik az irreden­tizmus. A magyar kisebbség képviselői folyamatosan lépé­seket tesznek annak érdeké­ben, hogy létrehozzanak egy autonóm területet." "Az irredentizmus a Magyar Köztársaság hivatalos politiká­jának szerves részévé válik", ál­lította Malíková újságírók előtt csütörtökön. Példaként egy ko­máromi magyar tanítási nyelvű általános iskolának 13,5 millió forint értékű nyolcezer könyv­ből álló tankönyvcsomagját említette, amelyet egy magyar- országi kiadó szállított. "Tudo­másul kell venni, hogy minden eddigi ideológiát, a fasisztát, a szocialistát, vagy a kommunistát az iskolák és az ifjúság révén terjesztették." Emellett felhívta az újságírók figyelmét, hogy ál­lami költségvetésből támogatott általános iskoláról van szó. Milyen állampolgár kerül ki ebből az intézetből, amelyben Magyarországon nyomtatott ma­gyar tankönyvekből tanulnak a diákok? Kérdezi a SZNSZ alelnö- ke, aki szerint ilyesmit az utolsó, legelmaradottabb afrikai állam­ban sem engednének meg. Az alelnök asszony félti Szlo­vákiát, mert az ország nincs megfelelően felkészülve az uni­ós csatlakozásra. "A fiatalok ki fognak vándorolni és csupán az idősek, és a magyarok marad­nak itthon. Nekik ugyanis nem kell külföldön munkát keresni, a magyar kisebbséget hathatósan támogatja a magyar irredentiz­mus, amely sajnos a Magyar Köztársaság hivatalos politiká­jává válik." Nyugtalanítja őt, hogy a magyarokon kívül még a romák maradnak Szlovákiában, mert ők Európában senkinek se kellenek. "Fennáll az a veszély, hogy Szlovákia a muzulmán vallású ázsiai emigránsok célál­lomása lesz", fejezte be nyilat­kozatát a párt erős asszonya O.F Meddő egyeztetés (folytatás az 1. oldalról) Az előzőekből értelemszerű­en következik: Pozsony ellenzi, hogy a magyarországi pénzek közvetlenül családok, vagy sze­mélyek kezébe kerüljenek. Duka-Zólyomi Árpád áthidaló megoldásként azt javasolta, hogy az adományok elosztásá­ba vonják be a szlovákiai szülők és a Pedagógusszövetség által létrehozott alapítványt. A nyil­vánosságot nem tájékoztatták Duka-Zólyomi Árpád javaslatá­nak fogadtatásáról. Nyilván nem aratott osztatlan sikert, mert különben a két fél meg­egyezett volna. Kiszivárgott hí­rek szerint kuratórium ügyben először a szlovák Külügyminisz­térium és az MKP próbál meg­oldást találni. A kívülállót a pozsonyi egyez­tetés süketek párbeszédére em­lékezteti. A magyar-szlovák ve­gyes bizottság legközelebbi megoldáskereső találkozóját két hét múlva Budapesten rende­zik, remélhetőleg kézzelfogható eredménnyel. Oravetz Ferenc Benzinárcsökkenés Árcsökkentést hajtott végre a Slovnaft. Mindegyik benzinfajta li­terét egy koronával olcsóbban árulja, a gázolaj ára 0,50 fillérrel lett kevesebb. A jelenlegi benzinárak a következőképpen alakultak: 91- es benzin 3340 Sk, 91-es UNI és a 85-os benzin 33.90 Sk és a 98- as benzin 36,50 Sk. Lubomír Zitnansky, a Slovnaft szóvivője sze­rint az árcsökkentést a kőolaj piaci árának gyengülése váltotta ki. Múlt héten a kőolaj ára hordónként egy amerikai dollárral lett ol­csóbb, jelenleg csupán 27 dollárt kérnek egy hordó kőolajért. Gyilkosság Szencen Több lövéssel meggyilkoltak egy 46 éves pozsonyi vállalkozót. A férfi holtestét az üdülőközpont körüli árokban fedezték fel. A ha­lottkém állítása szerint gyilkosság történt. A rendőrség ismeretlen tettes után kezdte meg a nyomozást. Egyúttal felkérték a szen­déket, hogy aki a tett színhelyén valamilyen gyanús körülményt észlelt tegyen vallomást a rendőrségen. Lapszemle "Izabella" hurrikán: 1,8 millió ember maradt áram nélkül Amerikában Az osztrák Die Presse-ben megjelent információk szerint eddig hét halálos áldozatot kö­vetelt az Izabella névre keresz­telt hurrikán. A szélvihar 160 km/h sebességgel söpört végig Észak-Karolinán, ahol az elekt­romos művek egyik alkalma­zottja a javítási munkálatok so­rán áramütés áldozata lett. Vir­ginia államban a kidőlt fák te­mettek maguk alá két embert, valamint négyen haltak meg közlekedési balesetben. Kelet- Virginiában a mentőcsapatok egy család után kutatnak, akiket egy csónakban a szélvihar kiso­dort a nyílt tengerre. A kataszt­rófavédelmi hatóság szóvivője szerint körülbelül hat ember le­het a csónak fedélzetén. A hurrikán miatt közel 1,8 mil­lió ember maradt áram nélkül, ebből 400 ezren Washington­ban, ahol az utcákat teljesen el­árasztotta a víz, és számos fa ki­dőlt. Az óránként 160 km/h se­bességgel száguldó "Izabella" csütörtökön érte el Észak-Karoli­na partjait és a közelben fekvő szigeteket. A hivatalos mérések alapján a partoktól még 185 ki­lométerrel beljebb is 119 km/h volt a szélvihar sebessége. A hurrikán irányát tekintve - a geológusok számításai szerint - Észak-Karolinán és Virginián ke­resztülsöpörve észak felé fordul, majd nyugatra Pennsylvania és New York államok felé folytatja útját. Végül szombaton feltehe­tően eléri Kanada határát. Feladta magát Saddam Hussein honvédelmi minisztere Sultan Haschim Ahmed, Irak volt honvédelmi minisztere megadta magát az amerikai csapatoknak az észak-iraki vá­rosban, Mosulban. - írta a né­met Süddeutsche Zeitung szep­tember 19-i száma. A kurd tudósító, Daud Bagistani elmondta, hogy Ah­med az elmúlt hónapokban - sa­ját bevallása szerint - Mosulban illetve környékén rejtőzött. A há­ború alatt családja úgy tudta, Ahmed az egyik amerikai légitá­madás során életét vesztette. A volt honvédelmi miniszter saját házában adta meg magát, majd az amerikai bázisra vitték, ahol kizárólag a • kihallgatás idejére őrizetbe vették. Az Ahmeddel szembeni elné­ző bánásmód csökkentheti az amerikai katonák ellen elköve­tett terrortámadások számát, melyek hátterében feltételezik, hogy Saddam egykori katonái állnak. Az ötvenöt legkereset­tebb iraki személy közül az amerikaiak már harmincnyolcat őrizetbe vettek, hárman feltehe­tően meghaltak, tizennégyen pedig még mindig menekülnek. Az Egyesült Államok reméli, hogy a volt katonai, vezetővel szembeni korrekt eljárás a még menekülő katonákat arra indítja, hogy mielőbb feladják magukat.

Next

/
Thumbnails
Contents