Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-09-13 / 10. szám

S 2003. szeptember 13., szombat SPORT Világsport Serie A: jövőre többen lesznek Az olasz másodosztály csapatai­val nemrég aláírt megállapodás alapján, jövőre húszcsapatosra bő­vítik a Serie A mezőnyét. Az alku döntően befolyásolhatta a futbal- sztrájkkal nyitó Serie B csapatainak hangulatát, hiszen csütörtökön már neki is vágtak az őszi szezonnak. A ligával megkötött új szerződés értel­mében, a Serie B első öt helyezett­je léphet magasabb osztályba, míg a legjobbak közül az utolsó három kiesik. Ráadásul az olasz másod- osztály hatodik helyezettje osztályo- zót vívhat a Serie A tizenötödikjével a feljutásért. A változások lecsök- kentik a jövő szezontól a másodosz­tály létszámát 22 együttesre. Lesz miért hajtaniuk a kiscsapatoknak, nem utolsó motiváció ugyanis be­kerülni a Juventus és a Milan nevei által fémjelzett világba. Shearer végleg megállapodott Miután 2005-ig meghosszabbí­totta szerződését a Newcastle United-nél, valószínűsíthető, hogy Alan Shearer a Tyne-parti város­ban fejezi be pályafutását. Ezzel csattanós választ adott azokra a kó­sza híresztelésekre, melyek szerint a nyáron lejárt szerződését nem kí­vánná meghosszabbítani a St James Park-ban. A 33 éves csatár új kontraktusa további egy évre szól. Freddy Shepherd, a klub me­nedzsere szerint mindkét fél elége­dett lehet a döntéssel, a Newcastle menedzsere. Sir Bobby Robson pe­dig végre fellélegezhet. Talán sike­rül kiharcolniuk Shearer-rel a bent- maradást az angol első osztályban. Ha augusztus akkor Sheringam Teddy Sheringam a hónap játé­kosa Angliában. A kirobbanó for­mában futbalozó, volt Manchester United játékos, új csapatával a har­madik helyen tanyázik az angol él­vonalban. A csatár egyébként min­den idők ötödik legjobb angol gol- lövőjeként van számontartva, és 37 éves kora ellenére, semmi jelét nem mutatja az elfáradásnak. A négy forduló után négy gólt elérő Teddy Sheringam vezetésével, könnyen lehet, hogy a Portsmouth lesz az év meglepetéscsapata. A hétvégén mindenesetre eldől, hogy az Arsenal idegenben nagy falatnak bizonyul-e a jól startoló gárdának. Firman mégsem rajtolhat Monzában A korábbi hírekkel, és az előzetes orvosi diagnózissal ellentétben a 28 éves Firman mégsem állhat rajthoz az Olasz Nagydíj vasárnapi futamán. A Hungaroringen közel 200 km/h-s sebességgel karambolozó brit pilóta nagyon csalódott volt Sid Watkins professzor végső, csütörtök esti dön­tése miatt. „Lelombozott az újabb vizsgálat,” - mondta Firman a SkySports ripor­terének - „egy apró kis semmiség az egész, a legközelebbi futamra 100%- os leszek.” A keddi indulás mellett szóló orvosi szakvéleménnyel szem­ben, a Formula-1 főorvosa szerint Firman veszélyes lehet a saját, és versenytársai testi épségére. A piló­ta, saját elmondása szerint, csak fek­vő helyzetben érez fájdalmat, de megérti, ha nem vállalhatja a szak­ember a felelősséget az indulásáért. Lehet, hogy a vasárnap mégis at tartalék, azaz Baumgartner Zsolt napja lesz? Eredményes bemutatkozás Minden magyar továbbjutott Regionális sport Barátságos asztalitenisz verseny Csütörtökön vette kezde­tét az Atlanta melletti Gainesville-ben a 33. kajak -kenu világbajnokság. Az 1000 méteres előfutamok­ból minden magyar tovább­jutott. A kajak-kenu világbajnokság, mely egyben olimpiai kvalifikációs megmérettetés is magyar szem­szögből nézve nagy jelentőséggel bír. Angyal Zoltán szövetségi kapi­tány szerint az első nap remekül si­került, ezt bizonyítja, hogy minden magyar induló papírformának megfelelően lépett tovább. Meglepő módon - a kevés induló miatt - a női kajak négyes (Dékány Kinga, Rasztótzky Eszter, Fazekas Kriszti­na, Janics Natasa) és a kenusok (Hüttner Csaba, Joób Márton, Pulai Imre, Novák Ferenc) már a döntőben érezhetik magukat. A leghosszabb távon (1000 méter) a világversenyen először szereplő k- 1-es Benkő Zoltán futamában a harmadik helyen végzett és közép­döntős lett. Fürdők Gábor, a c-1- sek versenyében a továbbjutást érő ötödik helyen ért célba. A többszö­rös világbajnok Kovács Katalin cím­védőként érkezett, s az előfutamból rögtön a döntőbe kvalifikálta ma­gát. A Kolonics György, Kozmann György duó harmadik helyüknek köszönhetően a középfutamban folytathatja a világbajnokságot, Bártfai Krisztián és Bauer Márton kajakosok szintén - bár az előselej­tezőben az élen végeztek - a közép­futamban érezhetik magukat. Míg a női kajakos duó - Paksy Tímea és Benedek Dalma- nagy fölénnyel végzett az élen és egyenes ágon ju­tott a döntőbe, addig a Kämmerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kökény Ro­land, Veréb Krisztián összetételű férfi kvartett a futamgyőzelem elle­nére még egyszer vízre szál, hogy a fináléba kerüljön. A magyarok nem okoztak csalódást, de a fiataloknak még sokat kell tenniük a döntőbe kerülésért és az olimpiai indulási jog megszerzésért. Az ezres döntő­ket szombaton rendezik. Az ötszázasok viadalában a cím­védő Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga maga­biztosan jutott a döntőbe. Nem volt kérdéses a továbblépés, csak azt kellett figyelni, ki lehet a veszélyes a magyarokra. Az ellenfelek sokáig bírták az iramot, de a „aranylá­nyok” a végére beleerősítettek és kétség nem férhetett győzelmük­höz. A vasárnapi döntőben nem­csak tovább bővíthetik érmeik szá­mát, de megszerezhetik az athéni foto: www.kataca.hu kvótát is. Vereckei Ákos 1998 és 2001 kö­zött legyőzhetetlennek bizonyult a férfiak versenyében, s bár tavaly elvesztette ezt a címet, most az ötös pálya szerencsét hozott. Egyetlen ellenfele volt csak az argentin Javier Correa, de a magyar által diktált tempót nem bírta végig. Folytatás a középdöntőben.-nb­Szombaton 9 órától barátságos asztalitenisz versenyt rendeznek Lekéren. Béres Lajos, a lekéri pol­gármester elmondása szerint ez a baráti verseny kétszer esedékes egy évben. Az ellenfél Vámosmikola csapata lesz, két csapattal - A és B - érkeznek. Nem tétre megy a játék, szabályok nélkül, pusztán egy ap­róbb megmérettetés, szórakozás. Rangadóval indul A férfi kézilabda-bajnokság nyi­tányán a Tatabánya Carbonex KC a Dunaferr gárdájához látogatott. A Dunaferr az elmúlt bajnokságban a dobogó harmadik fokán végzett, a két csapat közti különbség a baj­nokság végére tetemes volt, így a Tatbánya nem számíthat könnyű kezdésre. A Carbonex kerete a kö­vetkező: Szathmári, Pulay, Kovácsovics - Törő, Lengyel M., Szotyori, Lengyel P, Szögi, Kiss I., Serfel, Németh, Kuzma, Iváncsik, Rosta, Salamon (A mérkőzés lapzárta után ért vé­get) Folytatás következik Olaszország és Spanyolország is a döntőben A férfi kosárlabda Euró- pa-bajnokság szerdai mér­kőzésein kiderül, hogy első­ként Franciaország és Litvá­nia jutott be az elődöntőbe. A csütörtöki nap folyamán Olaszország és Spanyolor­szág is csatlakozott az elit­hez. A nagy esélyes oroszok és a cím­védő Szerbia-Montenegró váratlan búcsúja után Izrael és Görögország is távozásra kényszerült. A csütörtö­ki negyeddöntő első összecsapása a Spanyolország - Izrael mérkőzés volt. Izrael mindenképpen az Euró- pa-bajnokság meglepetéscsapata, főleg miután a legjobb nyolc között búcsúztatta Szlovénia legjobbjait. A hispánok elleni derbin nem ők vol­tak a meccs esélyesei, s ez nemcsak papíron volt így, de a mérkőzés ké­pe is ezt sugallta. Jól kezdetek a spanyolok, magabiztosan értékesí­A hétvégén kerül sor az Arany Aszok Liga 6. fordu­lójára. A balszerencsésen végződött szerdai EB-selej- tező után újra a hazai baj­nokság mérkőzései kerülnek terítékre. A forduló pénte­ken veszi kezdetét a Bala­ton FC - Békéscsabai EFC összecsapással és vasárnap a Ferencváros- Matáv Sop­ron mérkőzéssel zárul. Pénteken a Békéscsa­ba a Bala­ton partjára látogat, hat­pontos mér­kőzés vár­ható. A Ba­laton FC a forduló előtt az ötödik pozíciót foglalja el, míg a Bé­késcsaba meglepetésre a kilencedik, (a mérkőzés lapzárta után ért véget). Szombaton hat óra­kor a tavalyi bajnok MTK a Lom­bard FC Haladásnál teszi tiszteletét. A kék-fehérek legutóbb sima győ­zelmet arattak a Győr ellen (4-1), a Haladásnál az edzőváltás utáni helyzet nem túl bíztató. Ha az MTK nyer és a listavezető Sopron veresé­get szenved, akkor a fővárosiak át­veszik a vezetést a tabellán. Csank János csapata, a Videoton hazai környezetben fogadja a Debrecent, tették helyzeteiket, esélyt sem adva Izraelnek. Egyszer sikerült csak az egyenlítés, de a végeredmény így is 14 pontos különbséget hozott. A másik összecsapáson Olaszország - Görögország meccset rendeztek. Nem volt egy sima ügy, szoros eredmény, feszültség, kevés kosár jellemezte a találkozót. Mindkét csapat nagyon magas szinten figyel a védekezésre, most is ez történt, így nem lehetett tudni mit hoz a vég. Az olaszok az utolsó negyed­ben zónavédekezésre tértek át, s ez kettős sikert hozott. Az egyik a győ­zelmet, a másik ebből következően a továbbjutást jelentette. Az elő­döntőben spanyol-olasz derbi lesz. Görögország a vereség ellenére sem kell, hogy elkeseredjen, mivel rendező országként biztos résztve­vője a 2004-es athéni olimpiának, mellette a korábban búcsúzó, cím­védő Szerbia-Montenegró és a há­rom dobogós lehet még ott a jövő évi viadalon. Az eredmények: Spanyolország - Izrael 78-64 (28-22, 16-14, 14-15, 20-13) Olaszország - Görögország 62-59 (17-16, 15-20, 17-11, 13-12) A további műsor: Péntek: Oroszország - Szerbia- Montenegró, Izrael - Görögország (a mérkőzések lapzárta után értek véget) Szombat, elődöntő: Franciaor­szág - Litvánia, Spanyolország - Olaszország •nb­tógát. A Ferencváros a hatpontos levonás következtében a táblázat utolsó előtti helyén "szerénykedik". Ha nem lenne a büntetés és három pontot szerezne a Fradi, akkor első is lehetne. A Sopron Pintér Attila vezetésével tökéletesen felkészült az összecsapásra, győzni szeretnének A mérkőzést végre a hazai szurko­lók is láthatják, a pályabetiltás vé­get ért. Tököli Attila viszont még nem játszik a Sopron ellen, legkö­zelebb a nyíregyházi kupameccsen kezdheti meg a gólgyártást. A program: Péntek: 18.00 Balaton FC - Bé­késcsabai EFC Szombat: 18.00 Lombard FC Ha­ladás 20.00 Videoton FCF - DVSC- Megaforce, ETO FC Győr - Zala­egerszegi TE, Pécsi MFC - Zala­egerszegi TE Vasárnap: 18.00 Ferencvárosi TC - Matáv FC-Sopron Szombaton az Esztergomi Vité­zek a szigeti Colping pályán fogad­ják a Szentes együttesét. Míg az el­ső fordulóban az egomiak a nagy „mumus” Kispesti Elefántok ellen győzedelmeskedtek (54-10), addig az újonc Szentesiek nagy különbsé­gű vereséget szenvedtek a Kecske­mét csapatától (49-7). A Szentesről annyit kell tudni, hogy idén került fel az NB Il-ből, az Esztergomi Vité­zek második csapatának kárára. A mérkőzés 16 órakor kezdődik. Vác - FC Tatabánya Autó Trader Az NB I-es bajnokságban folyta­tás következik szombaton 18 órától. A Tatabánya a múlt hétvégén meg­szerezte első győzelmét, nagyon bi­zakodóak, bár eddig nem sok sikert könyvelhettek el a Vác ellenében. A Tatabányának nagy szüksége van a három pontra már csak a felzárkó­zás miatt is. Országos Kick-boksz döntő Füzesgyarmaton rendezik meg szombat délben a magyar Kick- Boksz Szövetség idei Felnőtt Semi- contact Országos Bajnokságának döntőjét. A rendezvény tétje nem kicsi, a párizsi világbajnokságra va­ló kijutás is szerepet játszik. Komá- rom-Esztergom megyéből nyolc versenyző küzd majd az érmekért. Totólista + tippek 37. hét (2003. szeptember 13-14) I. Dortmund - Bremen (1) Z Herta BSC - Hannover (1) 3. Leverkusen - Hamburg (X) 4.1860 München -1. FC Köln (X) 5. Rostock - Bochum (1) 6 Wolfsburg - Bayern München (2) 7 Kaiserslautern - Freiburg (1) & Mönchengladbach - Frankfurt (X) 9. Sampdoria - Lazio (2) 10. Modena - Udinese (2) II. Parma - Perugia (1) 12. Siena - Internazionale (2) 13. Chievo - Juventus (X) + 1 14. Schalke - VfB Stuttgart (X) Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Budakalász • Csobánka • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Esztergom • Für • Garamkövesd • Garampáld • Helemba • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kéménd • Kesztölc • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kisoroszi • Kisújfalu • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leled • Libád • Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nána • Nyergesújfalu • Párkány • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentkereszt • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pomáz • Sárisáp • Sárkányfalva • Süttő • Szentendre • Szigetmonostor • Szob • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tokod • Tokodaltáró • Vámosmikola Beharangozó ✓ Arany Aszok Liga 6. forduló de hogy ki a meccs esélyese, azt ne- I héz megjósolni. Az utóbbi időben I mindkét csapat jó passzban van, a i pillanatnyi forma fog döntetni a I három pontról. ] Két új edző is bemutatkozik a i hétvégi fordulóban, a Győr - t Kiprich József irányításával - a ne- < gyedik helyezett Újpesttel meccsel, t Varga Zoltán távozása után meg- 1 nyugodni látszanak a kedélyek a < győri klub körül, igaz pár nap alatt i nehéz új csapatot építeni. Az Újpest ; a döntetlennel végződött Fradi eile- 1 ni rangadó után mind a három pontra igényt tart, mert így tovább­ra sem szakadna le az élbolytól. A másik debütáló edző Mihalecz Ist­ván a nulla pontos Zalaegerszeg 1 kispadján (irányítása alatt a Ma­gyar Kupában már győzött a ZTE) 1 foglal helyet, s tanítványai a Pécs ellen kezdhetik meg a felzárkózást. 1 Az újonc Pécs remek formában (2 < győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség) < futballozik, a tabellán elfoglalt he­lye is ezt bizonyítja. A záró mérkőzésen az első helye­zett Matáv Sopron az Üllői útra Iá-

Next

/
Thumbnails
Contents