Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-12-24 / 80. szám
\ Karácsony, a legszentebb ünnep Karácsony - a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyben Jézus Krisztus születését ünnepük. Az ünnep Romában keletkezett 325 és 335 között. Célja az volt, hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitákat, és népszerűsítse a liturgia eszközével a niceai zsinat határozatát, amely szerint Jézus Krisztus Isten is és ember egy személyben. Az ünnep napjának megválasztása sok problémát okozott, mert ebben az időben számos egymásnak ellentmondó nézet uralkodott Jézus születésnapját illetően. így egyesek szerint 20-án, mások szerint április 18-án vagy 19-én, ismét mások szerint november 25-én vagy január 6-án született Jézus. A választás azért esett december 25-re, hogy ellensúlyozzák az e napon ünnepelt legyőzhetetlen Nap pogány ünnepét azzal, hogy bevezették Krisztusnak az ünnepét. Jézus születésének ünnepéhez az V. században előkészületi időt, vagyis az adventét csatolták. A karácsony magyar nevéről sokáig azt gondolták, hogy a latin incarnatio, azaz a megtestesülés szóból származik, de a szláv kracsun, vagyis a téli napforduló az alapszava. Jézus születésének pontos dátuma nem maradt ránk. Az ősegyházat teljesen lefoglalta a húsvéti eseménykör ünneplése. Több hittudós tiltakozott Jézus születésének az ünneplése ellen, azért, mert a Bibliában csak pogány uralkodók tartottak születésnapot. Az ősegyház Jézus megke- resztelkedését látta jelentősnek, hiszen ez az időpont a nyilvános működésének kezdete. így a legrégibb keresztény ünnep, a húsvét után a vízkereszt lett, január 6-án. Nyugaton úgy gondolták, hogy külön kell választani az Úr születésének és meg- keresztelkedésének ünnepét. A születés ünnepét december 25- re tették. Ennek a dátumnak két oka is van. Az ősi elképzelés szerint a március 25-e lehetett a teremtés első napja. Az új teremtés kezdetének is ekkor kellett lennie. Viszont, ha Jézus március 25-én fogantatott, akkor december 25-én kellett megszületnie. Egy másik vallástörténeti magyarázat szerint egy pogány ünnep kiszorítása volt a cél ezzel a dátummal. A Római Birodalomban a Napisten ünnepét ülték ekkor. A pogány szentélyekben zengett a naphimnusz, kocsiversenyek szórakoztatták a tömegeket. Ez a látványosság az égbolton vágtázó napisten mítoszának a megjelenítése volt. A születési ünnepnek a kialakulása Nagy Konstantin alatt ment végbe. 0 is a napkultusz hívéből lett a kereszténység támogatója. A december 25-i ünnep nyugaton gyorsan elterjedt. Szent Ágoston felszólítja hallgatóságát, hogy ne a Napot imádják, mint a pogányok, hanem azt, aki a Napot teremtette. Keleten hallani sem akartak december 25-ről, mert megszokták, hogy január 6-át ünnepeljék. Az igazi áttörés Aranyszájú Szent János nevéhez fűződik. Felhívta híveit arra, hogy december 25-én mindenki hagyja ott hajlékát, hogy lássa a jászolban fekvő, bepó- lyált Urunkat. A beszéd hatására nagy tömeg gyűlt egybe az új ünnepen. Viszont több keleti egyház megmaradt a január 6- a mellett. A pogányság mindent megtett a Krisztus-hit akadályozására. Hadrianus császár, amikor megtudta, hogy a betlehemi barlangba sokan zarándokolnak az isteni gyermek tiszteletére, egy istenített ifjúnak, Adonisznak szobrát helyezte el a jászolban. Meg volt róla győződve, hogy a szépséges kamasz vonzereje legyűri a kis zsidó gyermek tiszteletét. Nem jól számított. I Karácsony jelképei, szokásai A karácsonyi ünnepkör gazdag jelképrendszerrel és szokásokkal rendelkezik. A jelképek élén a betlehemi csillagot kell megemlítenünk, amely ott ragyog a magyar unitárius templomtornyokon. Az alma az ókori szimbolikában erotikus jelkép, de karácsonykor Isten hozzánk hajló szerelmének, magának a Kisdednek a jelképe. A dió is ősi Krisztus-jelkép. A betlehem állítás szokása Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik, aki 1223 karácsony éjszakáján a betlehemi barlangot és a szentéj történetét Greccio- ba varázsolta. A fagyöngyfüzér az angol karácsony ékessége, amit a lakásbejárat fölé függesztenek. El az a szokás, hogyha a lány a füzér alatt áll, meg szabad csókolni. Legelterjedtebb karácsonyi jelkép a karácsonyfa. A karácsonyfa mai formájában német protestáns eredetű. A magyar ünnep hangulatához hozzátartozik, hogy a karácsonyfán legyen szaloncukor. Külföldre került magyarok panaszkodnak, hogy a világ áruházaiban sem lehet szaloncukrot kapni. December 24-én tilos volt erdőn, mezőn tevékenykedni, mindenki csak a ház körül dolgozott. Tilos volt kölcsönadni és kölcsönkérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Nem volt tanácsos varrni, foltozni, nehogy hályog legyen a gazdasszony szemén. A jó szaporulatot segítette, ha lencsét főztek a jószágnak, vagy ha megveregették őket. Ha az állatok ezen a napon bal ^oldalukon feküdtek, hosszú, hideg télre lehetett számítani. Szerencsés volt, aki éppen karácsonykor halt meg, mert akkor bűnbocsánatot nyert. Az esti vacsoránál mindennek meg volt a maga előírása és jelentése. Jelentősége volt a szépen hímzett karácsonyi abrosznak is, amelyet kizárólag erre az alkalomra használtak. Az ünnep fontos kelléke volt az asztalon a kenyér és valahol a kalács. Fontos volt az is, hogy az asztalra kerülő kenyér egész legyen, hogy a teljes esztendőre bőven legyen. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. A palócoknál egy almát annyi felé vágtak, ahányan voltak a családban, mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család, vagy ha valaki eltévedt, hazataláljon. Diót is törtek ilyenkor, az egészséges dió egészséget, a rossz, betegséget jelentett. Népszerű karácsonyi szokás volt magyar nyelvterületen a kántá- lás és a betlehemezés. 24-én az ifjak kántáini mentek, körbejárták a falut, köszöntőket mondva, énekelve. Ezért jutalmat kaptak. Az éjféli misére együtt ment a család. Ekkor kellett magukkal vigyék a Luca óta készített széket vagy inget. A karácsonyéjféli időjárásból jósoltak a következő évi termésre. Legkedvesebb az az elképzelés, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, és kibeszélik a gazdájukat. Az ajándékozás szokása tulajdonképpen nem más, mint a szeretet adásának szimbolikus jelképe. December 25-e a család ünnepe. Ez a nap is munkatilalommal járt. December 26. István napja. Szent Istvánt a keresztények első vértanújaként tartják számon. E naphoz kötődik a regölés szokása, amelyet a kutatók a legar- chaikusabb szokásnak, a téli napfordulóra utaló varázsszövegnek tartanak. A regölők sorra járták a házakat köcsögdudával, csörgősbottal, és énekeltek. akaree Csobánka Csobánka a főváros közeli környékének egyik bájos fekvésű faluja. A Dera-pa- íak mellett terül el, a Csúcshegy és az Oszoly-tető nyugati oldalán. A község a Pilis hegység egyik legszebb természeti területe. A község a Nagy-Kevély és a Kis-Kevély alján, az Országos Kék túraútvonal mentén helyezkedik el. Természeti értékei miatt területének nagy része a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében áll. A Csúcs-hegy és a fehér mészkősziklás Oszoly-tető nyugati oldalán, a Dera-patak partján elterülő község a Pilishegység tájképileg bizonyára legvonzóbb pontja. Az Árpád-kori alapítású falu, akkori nevén: Borony, nem volt jelentős események színhelye. Nevét, egyes kuta- LÓk szerint, az Aba- nemzetség egyik oldalágáról kaphatta. Az ősi Hunt-Pázmány nemzetség itteni birtokai a pilisi ciszterek tulajdonába kerültek, s ezeken a földeken éppen úgy, mint a szomszédos Pomázon, a szőlőkultúra virágzott századokon át. Borony a török hódoltság korában teljesen elpusztult, hiszen éppen a királyi Magyarország és a török Budai Vilajet határvonalán feküdt, de a délről, Koszovó területéről III. Arszenije Csarnojevics pátriárka vezetésével 1690 után idevándorolt szerb családok a mai ófalut újra benépesítették, és új nevet is adtak neki. A községet ettől az időtől kezdve Csobánka néven említik a történeti források. A helységnév jelentése: pásztor(lányka). Mária Terézia és II. József telepítési politikája nyomán a szerb lakosság mellett svábok, majd a XIX-XX. század fordulóján szlovákok gazdagították a falu nemzetiségi palettáját. A magyar ajkú lakosság Csobánkán csak meglehetősen későn telepedett meg újra, még a XX. század 10-20-as éveiben is gyakran előfordult, hogy a falusi legényeket, leányokat elküldték a közeli magyar ajkú falvakba magyarul tanulni. A szerbek nagy része 1918-ban, Jugoszlávia létrejöttekor hazaköltözött ősei földjére. A csobánkai svábok súlyos traumaként élték meg azt, hogy éppen az egyik legnagyobb nemzeti ünnepen, 1946. március 15-én kezdődött el a kitelepítésük. Elüldözésük máig ható, mély sebet ütött a faluközösségen. Az elüldözött svábok a Majna menti Wertheimben leltek új otthonra, s mára már az ottani társadalomba jól beleilleszkedve, sokszor a második, harmadik generáció tagjaiként újra keresik, és meg is találják a kapcsolatot a valamikori hazát jelentő Csobánkával. A Wertheim és Szentendre közötti testvérvárosi kapcsolatnak, ehhez csatlakozva Csobánka is része. Az utóbbi évtized nagy változása nyomán a falu közepén elterülő egykori kenderföldet, a Hanflandot többnyire Budapestről kitelepülő középosztálybeliek népesítették be. Az új negyed, mintegy 120 újonnan épült családi házával, lassan szervesen betagozódik a község testébe. A község és környéke mindig is kedvelt kirándulóhely volt. A Dera patak völgyének bármelyik pontja gyönyörű kilátást és élményszámba menő látványt nyújt. Az Oszoly’-tető csupasz sziklafala a hegymászók kedvelt hétvégi gyakorlópályája és „próbaköve”. A községre jellemző pihentető csend, nyugalom és friss levegő teszi vonzóvá a kirándulók számára is. Az utóbbi időben Csobánkán erősen megnövekedett a hazai és külföldi turistaforgalom. Ezért is tartják fontosnak a kulturált, környezet- barát, vendégváró községi kép kialakítását. Csobánka polgár- mestere Török István, a lakossága jelenleg mintegy 2600 fő. gk Karácsonyváró műsor Lekéren Csillagom vezet címmel vasárnap délután a Csemadok helyi szervezete, valamint a helyi magyar tannyelvű iskola és óvoda gyerekei mutatták be karácsonyváró műsorukat. A karácsonyi műsor fő szervezője Mágyel Gizella tanárnő volt. aki a helyi Csemadok alapszervezet mellett működő énekkar vezetője. A műsor elején Hevesi Valéria, a lekéri óvoda igazgatónője szavalta el Petőfi Sándor A téli esték című versét. A jelenlevőket Medved Júlia, a magyar tannyelvű alapiskola igazgatónője köszöntötte. Bélák Krisztina nyugalmazott pedagógus II. János Pál pápa imáját olvasta fel az idősekért, majd a falu egész évi népszokásaival ismerkedhetett meg a közönség. Ezt követően Gacsal Mária táncolt, majd András Rózsa vezetésével a lekéri tánccsoport mutatott be ízelítőt modern táncokból. A helyi óvodások műsorát Hevesi Valéria, az alapiskolások műsorát Medved Júlia, a fiatalok betlehemes játékát Béres Magdolna óvónő tanította be. A műsort követően gyűjtést rendeztek a lekéri római katolikus templom tatarozási munkálataira, czm Népi játékház-táncház Zseiízen Az érsekújvári Regionális Művelődési Központ Zseliz Város Önkormányzatával karöltve december 22-én népi játékházat-táncházat szervezett a zselízi kultúrházban. A program keretén belül a résztvevők megtanulhatták az agyagozás mesterségét, csuhé-babák és ádventi koszorúk készítését. A foglalkozások több asztalnál történtek. Keszegh Ágnes oktató csuhéból betlehemi jászolt és számos más figurát készített. Mint elmondta, nem használ festéket, a csuhé természetes színárnyalatait kombinálja. Erdélyben sokat tanult, ott magas fokon űzik a mesterséget. Elárulta, hogy 2004 júliusában Garamkövesden szeretnének tábort szervezni felnőttek részére. Seifert Julianna a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség rendezvényén sajátította el a csuhéból készített figurák fortélyait. A csuhét ruhafestékkel is színezi. Csata környékén jellemző motívumokkal díszített csuhé- babákat és azok készítését mutatta be Bajkai Mária. Munkája bizonyítja, hogy igazi remekművek készülhetnek abból az alapanyagból, amit az emberek egyszerűen eldobnak. Csuhéból font kosarakat is hozott magával, amelynek készítése akár két hétig is eltarthat. Az adventi koszorúk készítését Magyar Csilla mutatta be kis segítői kíséretében. Szekeres Ilona nyugdíjas pedagógusnál lisztből, sóból és vízből készült tésztából csináltak karácsonyi díszeket a résztvevők. Az agyagozás művészetébe Borka Dávid vezette be az érdeklődőket, aki az agyagozást csak kedvtelésből űzi. Czm
