Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-12-06 / 68. szám
2003. december 6., szombat ______ ____________KALEIDOSZKÓP Ghymes, és a „Ghymes zene” December 13-án, szombaton a párkányi kultúrház- ban ad karácsonyi koncertet a Ghymes együttes. Kicsik és nagyok egyaránt szeretik a zenekart, amely távoli országokba vitte már sajátos zenéjét. A szlovákiai magyarokból álló Ghymes együttes 1984-ben olyan zenészekből alakult a Nyitrai Pedagógia Főiskolán, akik előtte rockot, komolyzenét, valamint régizenét játszottak. A nyitrai főiskolán akkor még nem gondoltak a világhírre. Lehet nem is akartak ők hivatásos zenészek lenni, csak egyszerűen jól akarták érezni magukat. Lassan a népzenei elemek alkotói elképzeléseikhez simultak és megszületett az úgynevezett Ghymes zene. A hagyományos népi hangszerek mellett (hegedű, brácsa, cimbalom, duda, bőgő, lant, koboz, tökcitera, tárogató) megjelent a szaxofon, a dobfelszerelés. A Ghymes bekerült a World Music kategóriába. A Ghymes a közép- és kelet európai népzenei gyökerekből veszi hangzásvilágát. Zenéjükkel az emberek egymáshoz való hasonlóságát keresik. A hasonlóan a szeretetteljes fogadtatásban tetszik vissza, hiszen a más kultúrájú emberek is szívesen fogadták őket, legyen a Japán, Irak, Jordánia, Finnország, USA, vagy akár Kanada. A Ghymes zenéje kortalan, hisz nemcsak a felnőttek szeretik, hanem a fiatalabb korosztályt is megfogja a dalok hangzásvilága. „A Ghymes együttes az egyetlen magyar zenekar, amely hitelesen tud új és új ötleteket megvalósítani népzenei alapokon anélkül, hogy közép-európai ripacskodás lenne belőle.” Matczkó László, BBC Magyar adás London „Adjunk 50 vagy többször 50 percet az életünkből, hagyjuk, hogy a Ghymes zenéje felrázzon, fojtogasson, elringasson egyszerre. A Tűzugrás a mi kömyezetszeny- nyezett lelkünket is megtisztítja.” Gömbölyös, KURÍR „A Ghymes a magyar zenei kultúra valódi gyöngyszeme, modern, emberközeli, határon túli tolmácsolásban.” Other Side PC Magazin Soha sem gondolkodtak azon, hogy milyen stílusban játszanak, hiszen az belülről fakad és nem ismétlik az autentikus népzenét. A hasonló népzenét játszó csapatok majd mindegyike ragaszkodott a hagyományos hangszeres megszólalásokhoz. A Ghymes ezeken is változtatott, hiszen nagyon sokféle hangszer megszólal egy-egy koncerten. Gyakran megjelenik a szaxofon, elmaradhatatlan kelléke a zenének a dob is. A Ghymes arra törekszik, hogy olyan nyelvezetet alakítsanak ki, amely a ma emberéhez szól. A saját gondolataikat akarják úgy közvetíteni a hallgatósághoz, hogy szinte észrevétlenül kiemelik őket a hétköznapok világából, hogy a koncertet egy ünnepként éljék meg. A szövegek nagy részét Szarka Tamás írja, a zeneszerzés megoszlik. Külföldön a közönségnek néhány szóban elmondják, hogy miről is szól egy-egy dal. Konfe- rálás közben megemlítik, hogy a szerelemről vagy éppen a történelemről szól az adott nóta, de mindig magyarul énekelnek, legyenek bárhol a világon. A gyökerekből táplálkozó, de a mai kor igényeinek megfelelő dallamvilág keveredik az élményszámba menő, széles gondolati spektrumot átfogó versek sokaságával úgy, hogy mindezt parádés hangszeres játék és élvezetes énekhangok teszik tökéletessé. Eddig megjelent albumaik: Az ifjúság sólyommadár 1988 Ghymes 1991 Üzenet 1993 Bennünk van a kutyavér 1995 és 1997 - aranylemez Tűzugrás 1996 - aranylemez Rege 1998 - platinalemez Smaragdváros 2000 - platinalemez Üzenet (újrakiadás) 2001 A nagy mesealbum (mint közreműködő) 2001 - platinalemez Bakaballada (Hobo-val) 2002 Héjavarázs 2002 platinalemez akaree Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy Esztergomban, a Polgármesteri Hivatalban a munkanap-áthelyezések és a hivatal leállása miatt decemberben és januárban ügyfélfogadást a következők szerint tartunk: december 12-én (pénteken) december 13-án (szombaton) december 19-én (pénteken) december 20-án (szombaton) december 21-én (vasárnap) december 22-én (hétfőn) december 23-án (kedden) december 24-én (szerdán) december 25-én (csütörtökön) december 26-án (pénteken) december 27-én (szombaton) december 28-án (vasárnap) december 29-én (hétfőn) december 30-án (kedden) december 31-én (szerdán) január 1-én (csütörtökön) január 2-án (pénteken) január 3-án (szombaton) január 4-én (vasárnap) január 10-én (szombaton)- szerdai rend szerint- pénteki rend szerint- hétfői rend szerint- pénteki rend szerint- zárva- 9-12 óráig anyakönyvvezetök, Közigazgatás és Okmányiroda- 9-12 óráig anyakönyvvezetők- zárva- zárva- zárva- zárva- zárva- 9-12 óráig anyakönyvvezetők, Közigazgatás és Okmányiroda- 9-12 óráig anyakönyvvezetők, Közigazgatás és Okmányiroda- zárva- zárva- 9-12 óráig anyakönyvvezetők- zárva- zárva- pénteki rend szerint A nem jelzett napokon a megszokott rend szerint tartunk ügyfélfogadást. Kérjük szives megértésüket. Apróhirdetés Ingatlan Üdülés Pilismaróton főútról nyíló, 140 m2 alapterületű kétszintes családi ház áron alul eladó. Ir. Ár: 11.200.000 Ft. Érd: 06/20-597-2897 Síelés Szlovákiában! Tel./fax: 00-421-48-419-9715 Internet: web.stoneline.sk/motelsh Adventi pulykanapok egész decemberben. Minden étel ezer forint alatt!!! Szilveszteri rendezvényünkre még jelentkezést elfogadunk. ; Asztalfoglalás: OO 36 33/ 315-336 h I í I Csoportoknak kedvezményt adunk. Szamos Marcipán Kft 2086 Pilisvörösvár, Szent Erzsébet u. 109. Telefon: 06-26-330-043 Honlap: www.szamos.hu Valutaárfolyamok MKB pénztári árfolyamok vétel eladás EUR 262,170 274,230 SKK 6,010 7,030 Időjárás Eleinte felhős, párás, ködös idő lesz - helyenként szitálással, ónos szitálással. Később eső, zápor, majd hózápor is valószínű. A hőmérséklet kora reggel -3, +2 fok között alakul. Hidegfronti hatás várható. Gyógyszertári ügyelet december 6-7-én Esztergom Piros Patika (Kőrössy L. u. 41.) Telefon: 416-502 Dorog Pharma Dr. Révay Patika (Hősök tere 7/A) Telefon: 509-600 REGIONÁLIS TV- ÉS RÁDIÓMŰSOROK 17.00 Városi Híradó: cigánytelepek környezeti pályázat eredménye, új áruházak a Dobogókői úton, elköltözött a Munkaügyi Központ, Ister-Granum Eurorégió sajtótalálkozója, dorogon járt Hóm Gyula, Szent Vitus Alapítvány átadási ünnepsége, közalkalmazottak jutalmazása, Fürdő Szálló helyzete, Antal Györgyné dr. pénzügyi szakértő előadása, jubileumi hangversenyt adott a Monteverdi Kórus, Tűzoltósági hírek 17.30 KAFÉ: Magyar Suzuki fejlesztések és eredmények, vendég: Dr. Fórián István vezérigazgató-h. Aktuális városi ügyek, interjú Meggyes Tamással; változott a fogyasztóvédelmi törvény, vendég: Dr. Nagy Sándor jogtanácsos; Zöld magazin; Pilismarót rendezési terve, vendég: Benkovics László polgármester Dunakanyar Rádió Esztergom 6.00 Hírek 6.15 Lapszemle 6.30 Regionális hírek 8.00 Programajánló 8.30 Regionális hírek 9.00 Időjárás, névnapi köszöntő 10.30 Regionális hírek 11.00 Hungaroton 12.00-13.00 Kívánságműsor 12.30 Regionális hírek 13.00 Programajánló 16.00 Paletta kulturális magazin 16.30 Regionális hírek 17.00 Programajánló 18.00 Kívánságműsor 18.30 Regionális hírek 22.00 Slágerkoktél EK DUNA4 ÁDIÓ^T^ A legjobb zenék reggel 5.00-ig 5:00-10:00 Csobogó 9:20 Sporthírek 9:40 Tőzsdehírek 10:00-17:00 Zenés magazin 16:20 Sporthírek 17:00-19:00 Kívánságműsor 19:00 Társkereső Mozivilág-Szerda 19-22 Újhullám-Péntek 19-22 Kék Duna Top 25- Szombat 18-20 Bulizóna- Szombat 20-22 Kék Duna Weekend- Péntek déltől vasárnap estig Élő telefonos kívánságműsor Hétfőtől csütörtökig 17-19 Péntek 16-19 Szombat 15-18 vasárnap 10-13 Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ Dorogi Kirendeltsége keres: Lakatos Forgácsoló Operátor Gépjárműszerelő Elektroműszerész Épületasztalos Bútorfényező Kőműves Közp. fűtés, csőhál., gázszerelő Villanyszerelő Szobafestő-mázoló Élelmiszerbolt! eladó Virágkötő Targoncavezető Behordó Vegyésztechnikus Szerződéses katona Technikus- operátor Forgácsoló Betanított kábelszerelő Betanított gyártósori összeszerelő Autószerelő-nehézgépszerelő Fémmegmunkáló felületkezelő Üvegfúvó Merítő Gyógyszeralapanyaggyártó betanított kőműves Stil és műbútorasztalos Festő és mázoló betanított pék tehergépkocsivezetö piaci árus autóbuszvezető szakács pásztor mérnök egyéb művészeti foglalkozások kézi anyagmozgató, csomagoló Érdeklődni személyesen: Dorog, Kálvária u. 18. telefonon: 33/441-801, 33/431-448