Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-12-02 / 64. szám
Ftfälap KALEIDOSZKÓP _______ ________2003. december 2., kedd_____2 Esz tergom November 3-án a Dobó Galériában Hummel Rozália „Rámáyana, Tündér Ilona és más legendák” címmel új tárlat nyílt könyvillusztrációkból és selyemképekből. Október 21-én, kedden 17.30- kor a Gödöllői Kastély Dísztermében nyílt meg Kókay Kriszta, az Esztergomi Képzőművészek Céhe textilművészének kiállítása. November 4-én megnyílt a József Attila Általános Iskolában a 12. Piktor nemzetközi gyermek képzőművészeti és honismereti tábor és művésztelep „A víz szerepe a naptári ünnepeken” című kiállítás. A kiállítás anyagát a gyergyószent- miklósi, esztergomi, lendvai, párkányi és zentai gyerekek és fiatalok készítették. November 5-én, szerdán megnyílt a Duna Múzeum-Európai Közép Galériájában ( Esztergom, Kölcsey u. 2.) az Eszter KI ÁLLÍTÁS gomi Művészek Céhe kiállítása. A kiállítás megtekinthető december 21-ig, naponta 10-16 óráig. Szünnap: kedd. November 7-én 16 órakor a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában az intézmény fennállásának 110 éves évfordulója alkalmából a rajz- szakkörösök munkáiból „Barangolás a színek világában” címmel rendeztek kiállítást. November 21-től a Kortárs Galéria és Kiállítóteremben Kóródi Szász Albert maros vásárhelyi festőművész kiállítását nézhetik meg az érdeklődők. A kiállítás megtekinthető 2004. január 5-ig, naponta 14-19 óráig, szombaton 10-13 óráig. November 27-én, 17 órakor a Szentgyörgymezei Olvasókörben rendhagyó tárlat nyílt Wágner Mária budapesti fotóművész képeiből. Az „Örömhír- adó” című kiállítás január 15-ig tekinthető meg. December 5-én, 17 órakor a Vitéz János Tanítóképző Főiskola Gyakorló általános Iskola Sziget Galériájában Végh Éva festőművész „Selymes gondolatok” című kiállítását Kántor János festő-grafikus művész nyitja meg. PÁRKÁNY November 19-én Czafrangó Szilvia kiállítása nyílt meg a párkányi Művelődési Házban. A kiállítás megtekinthető december 7-ig. December 10-én, 16 órakor nyílik meg Bella Rózsa kecskeméti grafikus kiállítása a Párkányi Városi Galériában. Tát November 28-án Kapa Melinda képzőművész kiállítása nyílik meg a Táti Galériában, a Kul- túrházban. Nyergesújfalu December 15-ig tekinthető meg az Ady Endre művelődési házban Megyei Erzsébet és Ballabás János festőművészek kiállítása. PROGRAMAJÁNLÓ - RENDEZVÉNYEK Esztergom Az ENÉKE minden hétfőn klubdélutánt szervez a Szabadidőközpontban 16 órai kezdettel. Hazatalálás címmel új előadássorozat indul a Szabadidő- központban. Az előadások keddenként 18 órakor kezdődnek. November 8-án, 10 órakor, majd ezt követően minden szombaton várják a sakk kedvelőit a Szentgyörgymezői Olvasókör klubtermében. A sakkklubot ebben az évben is Kondár Béla vezeti. November 6-tól fémdísz- műves szakkört indítanak a Szentgyörgymezői Olvasókörben. Alsó korhatár 8 év, a foglalkozások időpontja: csütörtökönként 15.30-17.30. Részvételi díj ( anyagköltséggel) 4000,Ft /hó/fő. A szakkör vezetője Végh Sándor, jelentkezni lehet a 413- 464-es telefonszámon vagy személyesen a helyszínen. Esztergom, Andrássy út 23. December 3-án, 11 órakor a Szent Rita Fogyatékosok Otthonában összevont átadási ünnepséget tart a Szent Vitus A halmozottan sérültekért alapítvány. Az alapítvány életminőséget javító berendezéseket, ápolási-, gondozási- és oktatási eszközöket ad át a Szent Rita Fogyatékosok Otthonának (Esztergom) és a Fővárosi Ön- kormányzat csecsemőket, kisgyermekeket és fogyatékosokat befogadó gyermekotthonának. December 4-én, 17 órakor drogprevenciós rendezvényt tartanak a Zöldház mozitermében az Esztergomi Magyar Klub szervezésében. Keil István rendőr alezredes Droghasználat és bűnözés címmel tart előadást. December 12-én, 15 órakor a Vármúzeum lovagtermében kerül sor az elmúlt évben az Esztergom és Mariazell testvér- városi kapcsolatfelvétele alkalmából megrendezett konferencia előadásait tartalmazó könyv ünnepélyes bemutatójára. December 12-én, 19 órakor a volt megyeháza dísztermében jótékonysági hangversenyt tart az Esztergomi Balassa Bálint Vegyeskar és a Zeneiskola diákjainak közreműködésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esztergomi Csoportja. December 13-án, 15 órakor a Bazilikában Baróti István orgonaművész ad ingyenes hangversenyt „Karácsonyi gála” címmel nyugdíjasok részére. Esztergomi Szabadidőközpont A Bajor Ágost Képzőművész kör felvételt hirdet tagjai sorába. Várják azokat a jelentkezőket, akik hivatásként vagy hobbiszinten kívánnak foglalkozni a képzőművészet valamely ágával. A szakkörben lehetőség nyílik a folyamatos alkotómunkára ( külön szakköri helyiség rajzbakokkal, állvánnyal, szemléltető eszközökkel), lehetőség van önálló vagy csoportos bemutatkozásra, kiállításra. A Belvárosi Plébánia heti programja December 3-án Xavéri Szt. Ferenc áldozópap emléknapja, 7-én a főpásztor kinevezésének évfordulója lesz. December 1-én, az esti mise után egyházközségi képviselőtestületi ülés lesz a hittanteremben. December 4-én, 16 órakor az óvodás hittancsoportot meglátogatja a Mikulás! Erre az alkalomra szívesen látjuk az óvodába még nem járó, kisebb gyermekeket is! December 5-én elsőpénteken a szokott módon meglátogatja a plébános atya beteg testvéreinket. December 5-én, 15 órakor bűnbánati liturgia és gyónási lehetőség! December 6-án, 19 órakor szentmise Mindszenty bíboros atya sírjánál. December 7-én a 10-es mise után Levente Péter és Döbrentey Ildikó Égbőlpottyant Mikulás című műsorát adják elő a templomban. Adventi triduum, lelkigyakorlat, december 7-8-9-én 18 órakor mise, melyet Dr. Korzenszky Richárd bencés atya tart. Tát December 4-én „Jön a Mikulás” címmel a nyergesújfalui Pinokkió bábcsoport tart előadást. Nyergesújfalu December 2-án, kedden 17 órakor rézfúvós és furulya tanszaki hangverseny lesz a Szabolcsi Bence Zeneiskolában. Tatabánya December 15-én, 19 órakor kezdődik a Tatabányai Szimfonikus Zenekar bérlet sorozatának következő műsora. W.A Mozart: Figaro házassága-nyi- tány, Mendessohn: e-moll hegedűverseny Op.64., szólista: Lendvay József (Liszt díjas), Schubert: V szimfónia, vezényel Szabó Ferenc Bény December 12. és 14. között a bényi Csemadok a helyi nyugdíjas-szervezettel közösen „ügyes- kezűek” kézimunka-kiállítást szerveznek. Jelentkezni a kiállításra, és érdeklődni Kocka Katalinnál lehet (tel.: 00367599236). A kiállított darabokért a rendezőség felelőséget vállal. Nevezési határidő: december 1. ZSELÍZ November 27-én foltvarró tanfolyam indult a Művelődési Házban. Jelentkezni a (00)421367711099 telefonszámon lehet. December 16-án, 16.30-tól fotótanfolyam indul kezdőknek és haladóknak a Művelődési Házban. Részvételi díj 100 Sk/hónap. Érdeklődni a (00)421 367711099 telefonszámon lehet. Nána December 6-án Mikulás-ünnepség lesz a Művelődési Házban. Csata November 29-én, 15 órakor á csatai Művelődési Házban a csatai MKP alapszervezete mellett működő Rozmaring hagyományőrző csoport emlékműsort rendez a Rákóczi szabadságharc kitörésének emlékére. REGIONÁLIS TV- ÉS RÁDIÓMŰSOROK 10.00 VISSZAPILLANTÓ (hétfői ism.) 10.10 KAFE (pénteki ism.) 16.00 Sportdélután, benne EKSE II - Solymár NB Il-es női kézilabda mérkőzés 18.00 VISSZAPILLANTÓ -ű hírek a múltból, 18.05 MESSZELÁTÓ hírek a jövőből 18.10 KUPAK kulturális programajánló (ism.) A tartalomból: rendezvényajánlatok, filmajánlatok Kárpáti Györgytől, képes kiállítás-ajánlatok, tárlat: Wágner Mária fotókiállítása a Szentgyörgymezői Olvasókörben, horoszkóp. Műsorvezető: Széplaki Judit A házasság tizedik éve környékén érdemes felülvizsgálni az addig jól működő általános szabályokat. Minthogy a szabályok nem örökérvényűek. A tizedik év környékén elhangzik az első brutális kérdés: „Miért rúgod a fotel alá a koszos zoknit?” - és a második: „Nem raknád le az újságot, ha hozzád beszélek?!” álljunk neki az elemezésnek és kezdjük el a felkészülést. Hét lehető vádpontot sorolunk fel. Ezeket bármelyik asszony, bárhol a világon a férfira zúdíthatja. 1. Úgy prédikálsz, mint aki mindenhez ért! (Akkor miért nem javítod meg a fürdőszobacsapot?!) 2. Állandóan elnyomod a tévét! (A meccseken kívül egyetlen műsort nem nézel végig, csak morogsz, hogy mekkora marhaság megy már megint?!) 3. Szentségelsz, ha a barátnőm felébreszt a telefonnal! (Miért kel délután aludni, azután éjfélig nem kerülsz ágyba?!) 4. Arra is lusta vagy, hogy kimenj, ha a postás csönget! (Miért nem tudod legalább kéthavonta fizetni a havi újságokat?!) 5. Ha vásárolni megyünk, vé- gigmorgod, végigidegeskeded! (Ne merd állítani, ha együtt vásárolunk, háromszor annyit költők! Csak a legszükségesebbet veszem meg!) ,6. Egyre durvábban vitázol (a KÉK DUNA^V rádió mr** A legjobb zenék reggel 5.00-ig 5:00-10:00 Csobogó 9:20 Sporthírek 9:40 Tőzsdehírek 10:00-17:00 Zenés magazin 16:20 Sporthírek 17:00-19:00 Kívánságműsor 19:00 Társkereső Mozivilág-Szerda 19-22 Újhullám-Péntek 19-22 Kék Duna Top 25- Szombat 18-20 Bulizóna- Szombat 20-22 Kék Duna Weekend- Péntek déltől vasárnap estig Élő telefonos kívánságműsor Hétfőtől csütörtökig 17-19 Péntek 16-19 Szombat 15-18 vasárnap 10-13 tévében) beszélő politikusokkal! (Évek óta nem hallottam olyan hosszú mondatot tőled, mint amit most előadtál a hadügyminiszternek, pedig ő nem is hallja!) 7. Komolyan hiszed, hogy az Unicum használ a hátfájásra? (Nekem ne nyögj, menj orvoshoz, vizsgáltasd meg a hátad, két éve képtelen vagy rá...) Szóval ezek olyan kérdések, amelyek előkerülnek azonnal, ha valami nem megy rendben a házasságban. Ha minden rendben megy, akkor is előkerülnek, mert idővel nem megy minden rendben. Garantálható. Érdemes felkészülni rájuk, ne akkor csodálkozunk, mint a borjú, ha új átjárót talál. Esztergom - a teraszról Szerémy fia Megint öl a Hegy. Minden nap egyet. Érthetetlen, minek megmászni egy hegyet a szélben, a hidegben, meg egyáltalán. Mi van ott? Hillary szerint - a Mount Everest megmászását firtató kérdésre: Miért, miért? Hát azért, mert ott van. Mekkora marhaság. Már miért kellene megmászni, csak mert ott van? A villany- oszlop is itt van előttem, mégse mászom meg, eszembe se jut. A tetőre se küzdőm föl magam, pedig az is itt van. Küzdelemre persze szüksége van néha az embernek. Erőpróbára, hogy tesztelje a szerkezetet, az akaraterőt, a teherbírást. De milyen küzdelmet választ a versenyző, mekkora árat fizet, ha veszít. Ez sok. Nincs hegy, nincs látvány a hegyről, ami megérne egy életet. Ez az. Ez jut eszembe mostanában az alpinista balesetekről. És az, hogy Szerémy Gyuri tehetséges, okos, bármiben jól teljesítő fia hasonló balesetben, hasonló körülmények közt halt meg a Hegyen három éve. Akkor arra gondoltam, Isten, milyen szerencse, hogy a fiaim kevésbé veszélyes adrenalinbombát választottak. Napikult Vörösmarty -1800. „Miért e lom?” - „De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?” - „Ment-e a könyvek által a világ elébb?" A művelt deáklegény ezzel a Vörösmarty-idézettel válaszolt a tanári kérdésre, ugyan miért nem olvasta el ezt vagy azt a kötelező olvasmányt. Ami jó viccnek látszott akkoriban. Pedig nem volt az. Vörösmartynak nem volt szerencséje a szocialista szellemben nevelt tanulóifjúsággal. A magyartanár kíméletlenségtől függően bemagoltatott és felmondatott a Szózatból két, de akár négy strófát is. Ismert olyan irgalmatlan magyartanár, aki az egész verset feladta. A dolog persze nem ilyen egyfenekű és diákellenes, hiszen gyakran maguk a tanarak se voltak képesek a valóságnak megfelelően elővezetni ezt a veszélyes kort. Az 1848-as forradalom és az azt megelőző évek esetleg olyan kóbor és rosszindulatú kérdéseket is megfogalmaztat a diákokkal, amelyre a tanár nem, vagy nehezen válaszolhatott volna anélkül, hogy ne hazudjon, vagy ne hozza magát kínos helyzetbe. A túlhangsúlyozott negyvennyolc folyamatosan ötvenhat-analógiaként bukkant elő az iszapból. Egyszerűbbnek tűnt - mint ahogy egyszerűbb is volt - magolással, feleltetéssel, versfel- mondatással áthidalni a Kisfaludy, Vörösmarty, Petőfi és Arany neveivel, életművével fémjelzett reformkort. Ettől aztán szegény Vörösmarty a maga nehéz, veretes, gyermeki logikával alig követhető modorával és stílusával kiesett a pik- szisből. Arany és Petőfi a köny- nyebben megjegyezhető, dal- szerűbb, erkölcsiség és morál dolgában kevésbé katartikus versei mégis kevesebb időráfordítást igényeltek. Akit a középiskola sikeresen elriasztott a költőtől, a romantika korától, de ugyanakkor a reformkortól is, nem lapozott vissza. Ebből következően azt se tudta meg, hogy Vörösmarty az egyik szerelemtől a másikig tántorgott, hogy a szív szüntelen lángolt. Pedig egy-egy korban maga a tény, hogy lángoló szív írását olvassa egy másik lángoló szív, felkelthette volna a az érdeklődést (bár Petőfi is, József Attila is megfogalmazta a maga lángjait, igaz). De például azt sem tudhatta meg, aki nem érdeklődött, hogy a beteljesült szerelem Csajághy Laurával r a Laura versek múzsája - lehalkította, lelassította Vörösmartyt. Mint a beteljesült szerelmek rendszerint. A nő rátelepszik az ihletre. Mint rendszerint. De azt sem tudhatta meg, hogy Petőfi üstökösszerű népszerűsége elhalványította sikereit, amit Vörösmarty igen nehezen viselt. Ami érthető. És hát azt sem tudhatta, aki nem lapozott vissza, hogy az elbukott szabadságharc után egy évig bujdosott, hogy testileg-lelkileg belebetegedett a világosi fegyverletételbe, hogy feljelentette és feladta magát Haynaunál, aki kegyelemben részesítette. Ebbe még inkább belebetegedett. Hát én egy senki vagyok? Aki meg se büntetnek? 1800. december elsején született. Onagy Zoltán Napi bulvár Férji főbűnök Dunakanyar Rádió Esztergom 6.00 Hírek 6.15 Lapszemle 6.30 Regionális hírek 8.00 Programajánló 8.30 Regionális hírek 9.00 Időjárás, névnapi köszöntő 10.30 Regionális hírek 11.00 Hungaroton 12.00-13.00 Kívánságműsor 12.30 Regionális hírek 13.00 Programajánló 16.00 Paletta kulturális magazin 16.30 Regionális hírek 17.00 Programajánló 18.00 Kívánságműsor 18.30 Regionális hírek 22.00 Slágerkoktél