Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-11-26 / 60. szám
2003. november 26., szerda KALEIDOSZKÓP Dunakanyar Szépe 2003 Hétvégére eldől, kik lesznek a döntősök Ezen a hétvégén végleg eldől, ki az a 21 lány, aki a döntősök mezőnyében fogja képviselni városát a Szentendre-Dunakanyar Szépe 2003 választáson, mely 2003. december 20- án kerül megrendezésre a szentendrei Kinizsi Pál Tiszthelyettesképző Szakközépiskola színháztermében. A hagyományteremtő eseményről, és az első selejtezőről már olvashattak előző számunkban. 2003. november 22-én lezajlott a második selejtező is, a megmérettetésre jelentkező lányok nagy sikert arattak, mind a zsűri, mind a közönség körében. Egyik-másik hölgy bevonulását a közönség tapssal dicsérte, ami nem volt meglepő, hiszen szebbnélszebb lányok jelentek meg a második válogatáson. Láthattunk gondosan „megmunkált” bombanőket, egyszerű iskoláslányokat, különleges és természetes szépségeket, profikat és kezdőket, szőkéket és barnákat. Nemcsak a zsűri, de még a laikusok számára sem volt kétséges, hogy a megjelent tizenhárom szépségből legalább hétnek komoly esélye van a döntőbe jutásra. A selejtező jó hangulatban zajlott, és mintha a múlt heti izgalom is tovatűnt volna: a lányok magabiztosan, büszkén, olykor-olykor kacérkodva vonultak végig a Múzeum Cukrászda alsó termében. Az esemény ugyanúgy zajlott, mint eddig, a hölgyek civil ruhás bemutatkozását fürdőruhás felvonulás, majd egy rövid beszélgetés követte. Mindeközben villogtak a vakuk, az érdeklődők és a drukkerek ugyanis interneten keresztül is voksolhatnak a szépségkirálynő-jelöl- tekre, a www.21europe-man- agement.hu címen. A zsűri, melynek tagja többek között Pethő László, a rendezvény főszervezője és kezdeményezője, az Angelface Modellügynökség vezetője, a tavalyi Alpok-Adria Szépe és Sziszi a Való Világból, rendkívül elégedett volt a megjelent esztergomi hölgykoszorúval. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolog ennyi gyönyörű lányból kiválasztani azt a 21-et, aki bejuthat a döntőbe, főleg úgy, hogy Esztergom mellett Vácott, Szentendrén és Dunakeszin is zajlanak egyidejűleg a válogatások. Városunkban 2003. november 26-án 17 és 19 óra között a Múzeum Cukrászdában lesz az utolsó megmérettetés, a szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki esélyesnek érzi magát a Dunakanyar Szépe posztra. A november 29- én megtartandó szentendrei válogatáson pedig véglegesen eldől, ki mehet a döntőbe az ösz- szes, eddigi selejtezőkön sikeresen szereplő hölgy közül. A 21 esélyest profi gárda fogja felkészíteni a „nagy eseményre”, az apróbb megjelenés- és mozgásbeli hiányosságok kiküszöbölése, illetve az összkép tökéletesítésének érdekében. További sikeres szereplést kívánunk a szépségkirálynő-jelölteknek, hajrá Esztergom! sue Illat-varázs- Esztergom Tegnap délután tartották ünnepélyes megnyitóját a Széchenyi téren található illatszerboltnak. A működtető, Uniker Kereskedelmi Rt., az üzlet régi profilját megtartva nyitotta meg újra a drogériát. Felmerül a kérdés, hogy nagy multik és hipermarketek árnyékában működtethető-e nyereségesen egy kisebb üzlet. A válasz igen. Hiszen egy kisebb szakbolt jobban ismeri a vevő egyéni igényeit, a munkatársak személyre szóló szaktanácsadással várják a vásárlókat, akik a pénzükért minőségi árut kapnak. A karácsonyi forgatagban kitűnő ajándékötletekkel, dekor- kozmetikumukkal várják reggeltől estig a vásárlókat. gk Gyógyszertári ügyelet november 26-án Esztergom Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Telefon: 414-563 Dorog Szent Margit Gyógyszertár (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191 Rendőrség Esztergom November 24-én egy autó- kölcsönzőből béreltek autót ismeretlen elkövetők hamis igazolvánnyal, a gépjárművet nem vitték vissza, a rendőrség egyelőre önkényes elvétel ügyében nyomoz. Házilag tákolt művészeti járgányok Csettegők szépségversenye Nagybörzsönyben Szombaton rendezték meg a csettegők szépség- versenyét a festői szépségű Nagybörzsönyben. A versenyre a csettegőket tulajdonosaik nevezhették be, melyeket egy művészekből, szakértőkből és médiaszemélyiségekből álló zsűri megvizsgált, és bírált el a szépség, a vizuális megjelenés, az egyediség, a kreativitás, a kreatív megoldások alkalmazása az építéskor és a teljesítmény-paraméterek szempontjai alapján. Az eseményen a nyilvánosság számára is láthatóvá váltak a benevezett gépek. A versenyre 17 nevezés érkezett, de csak 15 jármű tudott megjelenni, mivel két Szlovákiából érkező járművet nem engedtek át a határon. Csettegők vagy más néven traszinák számára szervezett verseny az „Az EU házhoz jön, konstruktív párbeszéd terei” REGIONÁLI rendezvénysorozat keretében jött létre. A csettegők házilag gyártott munkagépek, ló nélküli lovaskocsik, szállításra alkalmas „kisteherautók”. Ezekkel szállítják a terményeket a földekről a faluba vagy az átvevőtelepekre. Kiselejtezett teherautók, motorbiciklik, személyautók, katonai járművek elemeiből, alkatrészeiből szerelik össze őket csodálatraméltó ötletességgel. Építésükkor elsősorban a műszaki tényezőket tartják szem előtt, de az esztétikai követelményeknek is igyekeznek a legmesszebbmenőkig megfelelni. A csettegők a behatárolt technikai lehetőségek és a házilagos design következtében korunk népművészetének olyan jellegzetes (techno)műfaját képezik, mely műszaki és esztétikai kérdések sorát veti fel. A verseny megszervezésével egy hivatalos fórumot kívánt teremteni a szervező, Koronczi TV- ÉS RÁDI Endre. A csettegők építői összemérhették ötletességüket, agyafúrtságukat. A program a kistérségben élő emberek kreativitására, ötletességére kívánta ráirányítani a figyelmet. A rendezvény az érintetteken kívül is nagy érdeklődést holott. Koronczi Endre reményei Szerint a csettegők építőiben rejlő értékek felszínre hozásával és hivatalos elismerésével újabb erőt adhatott a vidéki kreativitás továbbéléséhez és hagyomány- nyá válásához. Az eseménynek komoly közösségformáló szerepe is volt. hiszen egy olyan tematika mentén fűzte össze a kistérség lakosait, melynek eddig nem volt hasonló formája. A csettegők művészeti környezetbe helyezésével, a figyelem rájuk irányításával a gépek átminősültek egyszerű hétköznapi munkaeszközökből művészeti alkotásokká. A rendezvény körülményeinek megteremtésekor fő szém- pont volt, hogy a figyelem a csettegők egyedisége irányába forduljon, hogy a kreativitás, az ötletesség kapjon hangsúly. A verseny fődíját Czibuiya Zoltán Panczipel nevű járgánya nyerte el. Az első díjas pedig Gubovics Gusztáv alkotása lett. akaree ÓMŰSOROK 10.00 VISSZAPILLANTÓ (keddi ism.) 10.05 MESSZELÁTÓ (keddi ism.) 10.10 Sportdélután (keddi ism.) 16.00 Sportdélután 18.00 VISZSZAPILLANTÓ - hírek a múltból 18.05 MESSZELÁTÓ - hírek a jövőből 18.10 KUPAK - kulturális programajánlatok (ism.). A tartalomból: rendezvényajánlatok; interjú Vörös Gyulával, az „Évszakok,, kamarazenekar művészeti vezetőjével a Tatabányai Szimfonikus Zenekar bérleti hangversenysorozatáról; filmajánlatok Kárpáti Györgytől; képes kiállításajánlatok; tárlat: Varjas Gyula emlékkiállítása a Keresztény Múzeumban, interjú Cséfalvay Pállal; horoszkóp. Esztergom Petőfi filmszínház (Rákóczi tér 4, tel.: /33/ 312-446) 17.00 Miről álmodik a lány ? színes, feliratos, amerikai film Rendezte: Dennie Gordon Szereplők: Amanda Bines, Colin Firth Dunakanyar RAdió Esztergom 6.00 Hírek 6.15 Lapszemle 6.30 Regionális hírek 8.00 Programajánló 8.30 Regionális hírek 9.00 Időjárás, névnapi köszöntő 10.30 Regionális hírek 11.00 Hungaroton 12.00-13.00 Kívánságműsor 12.30 Regionális hírek 13.00 Programajánló 16.00 Paletta kulturális magazin 16.30 Regionális hírek 17.00 Programajánló 18.00 Kívánságműsor 18.30 Regionális hírek 22.00 Slágerkoktél Mozi 19.00 A szövetség - színes, amerikai kalandfilm Rendezte: Stephen Norrington Szereplők: Sean Connery, Jason Flemyng, Naseeruddin Shah, Peta Wilson, Richard Roxburgh, Shane West, Stuart Townsend, Tony Curran k£k DUNAjar rádió A legjobb zenék reggel 5.00-ig 5:00-10:00 Csobogó 9:20 Sporthírek 9:40 Tőzsdehírek 10:00-17:00 Zenés magazin 16:20 Sporthírek 17:00-19:00 Kívánságműsor 19:00 Társkereső Mozivilág-Szerda 19-22 Újhullám-Péntek 19-22 Kék Duna Top 25- Szombat 18-20 Bulizóna- Szombat 20-22 Kék Duna Weekend- Péntek déltől vasárnap estig Bő telefonos kívánságműsor Hétfőtől csütörtökig 17-19 Péntek 16-19 Szombat 15-18 vasárnap 10-13 PÁRKÁNY Danubius mozi (Fő utca, tel.: +042136 751 1107) 19.00 Terminátor 3 - A gépek lázadása Rendezte: Jonathan Mostow Szereplők: Arnold Schwarzenegger. Claire Danes, Kristina Loken Olvassa a Fndlapt, hallgassa a Dunakanyar Rádiót és nyerjen minden héten Szerkesztőségünk közös játékot indít a Dunakanyar Rádióval karöltve. A nyereményekért október 15. és december 23. között lehet versengeni. A megújult Dunakanyar Rádió, amely Esztergom környékén az fm 98.1 MHz, Komáromban és környékén az fm 88.3 MHz, Vácott és környékén pedig a 94,1 MHz-en fogható, december 23- ig minden héten közzétesz több játékfelhívást. Aki játszani szeretne, annak nem lesz más dolga, mint felhívni a Dunakanyar Rádiót, és máris esélyes lesz a heti nyereménycsomagra. Az ezen a héten velünk játszók a Lila Akác vendéglő (Esztergom, Visegrádi u. 15.) kétszemélyes vacsorameghívását nyerhetik meg. Érdemes lesz eközben a Hídlapot is olvasni, mert aki az újságban elrejtett játékszelvények közül legalább tíz darabot összegyűjt december 23-ig, az részt vesz másik közös játékunkban is. A Hídlap szerkesztőségének munkatársai és családtagjaik, illetve a Dunakanyar Rádiónál dolgozók és családtagjaik a közös játékban nem vehetnek részt. váczy Kizárólagos médiapartnerünk a Dunakanyar Rádió (Esztergom fm 98.1 MHz, Komárom fm 88.3 MHz, Vác fm 94.1 MHz) November 25-re virradóra ismeretlen tettes egy Suzuki Wagon R típusú gépkocsit tulajdonított el a Petőfi utcából. November 22. és 24. között ismeretlen elkövetők zsírégető és egyéb kondicionáló szereket loptak el egy Vörösmarty utcában lévő kereskedésből 300.000 Ft értékben. Nyergesújfalu • November 24-én ismeretlen tettes egy mobiltelefont lopott az önkormányzat épületéből. A kár értéke 57. 000 Ft. Pilismarót November 24-én a Szabadság úton egy családi házból láncfűrészt, műszaki cikkeket és készpénzt lopott az ismeretlen behatoló 393.000 Ft értékben. Valutaárfolyamok MKB pénztári árfolyamok vétel eladás EUR 253,470 265,130 SKK 5,830 6,830 Időjárás Többnyire erősen felhős, illetve borult lesz felettünk az ég, legfeljebb ma szakadozhat fel egy időre a felhőzet. Holnap nyugat felől egyre többfelé ered el az eső, záporeső. Az élénk déli, délkeleti szelet holnap erős, olykor viharos széllökések kísérik. Kora reggel 4, 9 fok várható, a hőmérséklet csúcsértéke 10,15 fok között alakul. A frontérzékenyek melegfronti hatásra számíthatnak. SZÓRAKOZNI, TÁNCOLNI VÁGYIK? November 17-től, 12.00-16.00-ig az ebéd árából 20% engedményt adunk! Gösser akció ! Csapolt sör 1 -et fizet 2-öt kap! Remek hangulattal, élő zenével várja Önt és barátait a Lila Akác Vendéglő. Minden péntek, szombat este a zenét szolgáltatja Rézműves Tibor. Asztalfoglalás: Lila Akác Vendéglő Esztergom, Visegrádi út 15. Tel./fax: 33/427-301 E-mail: ottava.'írfvnet.hii Nyitva tartás: H-V-ig: 10-22 óráig