Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-11-25 / 59. szám
2 2003. november 25., kedd BAL PART Ftfdlap SZLOVÁKIA Januártól újabb áremelés 2004. január elsejétől a háztartásoknak komoly érvágást jelent az újabb áremelkedés. Főleg a gázszámlák kifizetése jelenthet majd gondot az egyes családoknak. Az idei 44 százalékos gázáremelés után a hozzáadottérték-adó növekedését is figyelembe véve januártól újabb 31,5 százalékos drágulással kell számolni. A villanyáram díjának 448 százalékos növelése mellett két százalékkal drágább lesz a fűtés. 32 százalékkal emelkednek a víz- és 29 százalékkal a csatornadíjak. A villanyáram emelése évente mintegy 750- 800 korona többletkiadást jelent a fogyasztóknak. Kitüntették Schustert Olaszországban Rudolf Schuster államfő hét végén hivatalos olaszországi látogatáson vett részt, amely során Európa legrégibb felsőoktatási intézményének, a Bolognai Egyetemnek „Sigillum Magnum” kitüntetését vehette át. Az eddigi díjazottak között találjuk II. János Pál pápát, Fülöp spanyol herceget, Johannes Rau német miniszterelnököt és Alexander Dubceket. A bolognai egyetem megtisztelő címével Rudolf Schusternek Szlovákia gazdasági, kulturális felemelkedése és az EU-csatlakozása terén kifejtett tevékenységét díjazta. Alexander Dubcek, a prágai tavasz atyja egy évvel a rendszerváltás előtt, 1988- ban kapta meg a bolognai egyetem díszdoktora címét. Rudolf Schuster kétnapos látogatása során többek között találkozott a bolognai egyetem hallgatóival és tanáraival, megkoszorúzta a második világháborúban elesett 30 szlovák katona Faenza kisváros temetőjében található sírját. A kabinet holnap hagyja jóvá a kitüntetésre felterjesztettek listáját A kormány holnap hagyja jóvá annak a húsz személynek a névsorát, akiket január elsején, Szlovákia megalakulásának 11. évfordulója alkalmából fognak kitüntetni. A Pribina-kereszt első fokozatának várományosai Peter Blaho és Dusán Hanák tanárok. A második fokozatára felterjesztettek: Helena Woleková, Ernest Zmeták, Dobos László, Jozef Kocis, Peter Novotnák és Viliam Schiffer. Ugyanazon kitüntetés harmadik fokozatára mások mellett a világ- és Európa-bajnok komáromi kájaknégyes rs esélyes. A kormánytagok összesen 31 személyt javasoltak kitüntetésre. Múlt héten négy gyilkosság történt Szlovákiában Szlovákiában múlt héten négy gyilkosság, 38 lopás, két erőszakos közösülés és 554 betöréses lopás történt. Pezinok Nagyszombati utcájában a múlt héten elkövetett gyilkosság minden jel szerint alvilági leszámolás eredménye volt. A 30 éves Peter P-t egy pozsonyi rendszámú fekete Volvo kocsiban lőtték agyon. A bűnözők által okozott kár meghaladja 20 millió koronát. A rendőrség az alábbi esetekben találta meg a tettest: két gyilkossági ügy, tíz lopás, két erőszakos közösülés és 81 betörés. Közlekedési balesetben múlt héten 16 személy vesztette életét, 29 súlyos és 109 könnyebb sérülést jegyeztek. Összesen 1016 közlekedési baleset történt, a keletkezett kár 62,27 millió korona. A TASR távirati irodát tegnap tájékoztatta Alena Koisová, a Belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa. A Szabad Fórum nem akarja megváltoztatni az erőviszonyokat „Az SDKU-n belül nyolc képviselőt tömörítő Szabad Fórum nem szándékozik megváltoztatni a politikai erőviszonyokat és jelenleg a frakció önálló párttá történő átalakulása sem időszerű. Megtörténhet, hogy a pártból kizárnak bennünket és akkor meg kell oldani a jövőnket”- nyilatkozta a Markíza televízió Testre szabva műsorában Zuna Martináková. „Abban az esetben, ha a kormánykoalíció megtagadja saját programját, valakinek szóvá kell tennie” - véli a párt erős asszonya, aki egyelőre nem lát okot arra, hogy megváljon alelnöki posztjától. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban nem árulta el, hogy a nyolcak támogatják-e a büdzsé elfogadását. A Szabad Fórum tárgyalni fog róla, álláspontját viszont az ellenzék költségvetés-elutasító magatartása nem befolyásolja. Paska: a HZDS alibista módon viszonyul az aláírásgyűjtéshez Egy hét leforgása alatt a Smer 30 ezer aláírást gyűjtött, amely az előrehozott választásokat hivatott támogatni. Pavol Paska, a Smer alelnö- kének meggyőződése, hogy az aláírásgyűjtés sikeres lesz. „A pozsonyi teniszközpontra 500 millió koronát akarnak fordítani. A polgárjog biztosítása érdekében ilyen alapon a referendumra is el lehet költeni 180 milliót” - nyilatkozta Paska egy eperjesi sajtótájékoztatón. Ezzel kapcsolatban a HZDS hozzáállását alibistának nevezte és szerinte érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy Meciarék milyen magatartást fognak tanúsítani a választások előtt. Paska úgy véli, hogy a Smer az egyetlen következetes ellenzéki párt, amely egyezteti az ellenzéki pártok egységes fellépését. „A Smer üdvözli az SDKU-n belüli kötélhúzást. Örömmel tölti el, hogy Dzurinda pártársai közül egyesek ki merték mondani, Dzurinda kormányzása elfogadhatatlan.” - tette hozzá Paska. Összeállította: Oravetz Ferenc Az ellenzék három miniszter eltávolításán fáradozik Illusztráció A múlt héten az ellenzéki pártok bejelentették, hogy indítványozni fogják az egészségügyi-, a munkaügyi- és az igazságügyi miniszter visszahívását. Mindenek előtt Rudolf Zajac egészségügyi miniszter visszahívását fogják kezdeményezni. „Örömmel tölt el, hogy első vagyok a sorban, mindig szerettem első lenni. A visszahívásomra viszont árnyékot vet, hogy pár nappal a bársonyos forradalom után a Kommunista Párt hathatós támogatásával egy volt kommunista akar leváltani (elképzelhető, hogy Robert Ficóra gondolt, aki a rendszer- váltás előtt tagja volt a Kommunista Pártnak). E fölött érdemes elmélázni” - fogalmazott az újságírók előtt Zajac. A miniszterek visszahívására tett kísérlet az ellenzéknek törvényes joga, a koalíciós pártok viszont nem sok esélyt adnak az ellenzék akaratának érvényesítésére. Bárdos Gyula, az MKP képviselői klubjának elnöke szintén a sajtóval közölte, hogy az MKP tiszteletben tartja a koalíciós egyezséget, és nem fogja támogatni az ellenzék beadványát. „A kormányon belüli esetleges személycseréket közös megegyezésre szokás véghezvinni, nem az ellenzék nyomására” - hangsúlyozta Bárdos. Pavol Minárik (KDH) szerint „az ellenzék javaslata eleve kudarcra van ítélve. A keresztény- demokrata honatya nem lát okot Daniel Lipsic igazságügyi miniszter visszahívására. Jirko Malchárek (ANO) úgy véli, hogy az ellenzék kezdeményezésének az a célja, hogy rontsa a légkört és hátráltassa a parlament munkáját. Milan Hort (SDKÚ) és Robert Fico (Smer) kisded játékának nevezte az ellenzék próbálkozását. Ivan Simko, a Szabad Fórum SDKU-frakciójának létrehozója nem lát különösebb kivetnivalót a miniszterek visszahívására irányuló kísérletében, „az ellenzék köreiben az ilyesmi olykor előfordul”. Abszurdnak nevezte, hogy támogassa az indítványt. „Egyik ellenzéki pártnak sem vagyok a tagja” - fogalmazott Simko. „Több embernek érdeke, hogy az igazságszolgáltatás állóvizeit ne zavarjuk fel. Ez azonban nem tántorít el attól, hogy tovább folytassam a reformtörekvéseimet, a maffia és a szervezett bűnözés elleni harcot. A bíróságokat számos probléma terheli, ezért is kezdeményeztünk több változtatást. Az a célunk, hogy az igazságszolgáltatás gyorsabb, hatékonyabb legyen, és az emberek bízzanak benne” - közölte Daniel Lipsic igazságügyi miniszter. A Népi Unió képviselői támogatják a három miniszter menesztését. „A visszahívásuk mellett szóló érveket és a közös fellépést az ellenzéki pártoknak egyeztetni kellene” - véli Olga Keltosová (Nép Unió), Vojtech Tkác jobb keze. A kérdésről már tárgyaltak a Smerrel és nem hivatalosan a kommunistákkal is. A három miniszter visszahívásának feltételeivel tisztában vannak, de nem értenek egyet Vladimír Meciarnak az ellenzéket megosztó módszereivel. „Meciar az ellenzék megosztásával valójában a koalíciót erősíti” - véli Keltosová. Oravetz Ferenc Sokasodnak a gondok a koalíción belül A koalíció fenntartása az SDKÚ egyik fő célja (folytatás az 1. oldalról) Rossz néven vették azt, hogy idén sikerült elfogadtatniuk néhány, a magyarokra nézve kedvező jogszabályt. Ilyen a komáromi magyar egyetem megalapítása és az elkobzott földek visszaigénylésének lehetősége. Legutóbb a nemzetiségi nyelvhasználat tíz százalékra módosításának MKP - javaslata váltott ki heves indulatokat a SNS és a Smer berkeiben. Az amúgy is képlékeny belpolitikai helyzetet még tovább bonyolítja az ellenzék barátságtalan magatartása. Robert Fico (Smer) lassan, de biztosan az ellenzék vezéralakjává növi ki magát, és ennek tudatában egyre inkább magához ragadja a kezdeményezést. A népszavazás támogatásával, illetve az előrehozott választások szorgalmazásával rendhagyó módon megpróbálja minél gyorsabban megbuktatni Dzurinda kormányát. Egy másik fronton a HZDS előző választási ciklusban tanúsított magatartását másolva néhány miniszter leváltásával igyekszik még inkább meggyengíteni az amúgy sem életerős Dzurinda-kabinetet. Mikulás Dzurinda kormányfő nyilatkozataiból ítélve a kormányra leselkedő veszélyt máshogyan látja, mint a vele együtt politizáló kollégái. Bugár Béla (MKP) és Frantisek Miklosko (KDH) például jóval borúlátóbban ítéli meg a politikai csatározások kimenetelét. Bugár 14 éves politikai pályafutására és megérzésére hivatkozva drámainak minősíti a szlovák belpolitikai helyzetet. Miklosko még ennél is tovább megy. Olyan válságot prognosztizál, amely a kormány bukásához vezethet. Oravetz Ferenc A Szabad Fórum SDKÚ-s frakció megalakításával kapcsolatban Pavol Prokopovic (SDKÚ) közlekedésügyi miniszter a TA3 Politika című műsorában úgy nyilatkozott, hogy „a párt elsődleges érdeke a jelenlegi koalíció fenntartása, és az SDKÚ pártvezetése ilyen értelemben fog viszonyulni a Szabad Fórum frakcióhoz. Abban az esetben, ha a Simko-szárny nem alakul át önálló párttá, minden más lehetőség a párt számára elfogadható. A szabad véleménynyilvánításra - amelyet a Simko köré csoportosult képviselők hiányoltak - az SDKÚ vezetése teljes mértékben nyitott” - hangsúlyozta a közlekedésügyi miniszter. Meggyőződésének adott hangot, hogy a jövő évi költségvetés elfogadása érdekében a koalíciós pártok megtalálják a kompromisszumhoz vezető utat. Még akkor is, ha Simkóék saját követeléssel lépnének fel. „A költségvetés komoly politikai üzlet tárgyát képezi” - állította Robert Kalinák, a Smer al- elnöke. Bírálta a védelmi tárcának juttatott pénzek megnyirbálására tett javaslatot. „Kötelezettségeink megkerülése a NATO-n belül másodrangú taggá degradálhatja Szlovákiát” -■ vélte a Smer alelnöke. Cáfolta, hogy pártja, a KDH és az MKP között megegyezés jött volna létre Dobroslav Trnka legfelsőbb ügyész kinevezése kérdésében. A Smer javasolni fogja, hogy a Nemzetvédelmi Hivatal élére a parlament nevezze ki az új igazgatót. Ez a kinevezési mód garantálná az igazgató függetlenségét. Oravetz Ferenc Gyűlnek az ellenzéki aláírások Peter Missík szerint az SDKÚ megvárja, míg végső formába öntik a jogszabályt, Vladimír Palkó (KDH) a törvénytervezetet elutasítja. A belügyminiszter úgy véli, hogy „a KDH számára elfogadhatatlan, mert a maffia- ellenes harcban a rendőrség nem lehet függőségi viszonyban olyan intézménnyel, amelyet nem tud befolyásolni”. Az MKP javaslata szerint a lehallgatásokat egy újonnan létrehozott hivatal intézné és így kivennék a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) és a Belügyminisztérium hatásköréből. Igény esetén egy-egy lehallgatást az említett hivatalnál kellene megrendelni, és csupán bírói jóváhagyással lehetne elvégezni. Robert Kalinák, a védelmi bizottság elnöke szerint időszerű a probléma megoldása, mert a SIS eddig nem volt képes garantálni, hogy a lehallgatásokkal ne történjenek visszaélések. -oA Smer egy hét alatt 30 ezer aláírást gyűjtött össze az előrehozott választások kiírását célzó népszavazás támogatására, jelentette be Pavol Paska, a párt alelnöke. A petíciós ívek ugyan a Szakszervezetek Konföderációjának (KOZ) fejléce alatt jelentek meg, azonban az ellenzéki párt aktívan támogatja a szakszervezeti kezdeményezést. Paska meggyőzőFrantisek Samsely, Rudolf Schuster államfő egyik háziorvosa ma megkapja az egyik legrangosabb állami kitüntetést, a Köztársasági Elnöki Keresztet. Schuster döntése azért meglepő, mert néhány évvel ezelőtti súlyos betegségéből felépülve az államfő élesen bírálta orvosát, és kijelentette, ezután aligha fogja magát a barátaival gyógyíttatni. 2000-ben Peter dése, hogy a petíciós akció sikeres lesz, és összegyűlik a referendum kiírásához szükséges 350 ezer támogató aláírás. „Eljött az ideje, hogy az ellenzék teljes erővel összefogjon a kormánykoalíció ellen” - jelentette ki. Ezért igyekeznek megnyerni a többi ellenzéki pártot is Rudolf Zajac, Ludovít Kaník és Daniel Lipsic miniszterek leváltásának. (j) Mayer váltotta fel funkciójában Samselyt, akit azonban 2001-ben helyettes háziorvosává fogadott, azóta pedig számos külföldi útjára magával vitt. Az orvos születésnapja alkalmából kapja a kitüntetést. A köztársasági elnök ezzel ismeri el több évtizedes munkásságát a kassai vasutaskórházban - indolokta Schuster döntését Ján Füle szóvivő. <j> Az MKP javaslatát a Smer és a Népi Unió is támogatja Egy, a lehallgatásokkal foglalkozó hivatal létrehozását javasolja az MKP. A műhelyében készült törvénytervezetet az ANO, a Smer és a Népi Unió képviselői is támogatják. Néhány éve bírálta, most kitünteti