Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-11-07 / 47. szám

2003. november 7, péntek SPORT Ftfdlap Világsport Gólcsúcsot döntött a Monaco Regionális sport Tenisz - WTA világbajnokság bajnokok nélkül Nem hozott meglepetést a Los Angelesben megrendezett idei női tenisz-világbajnokság nyitó­napja. A leghosszabb mérkőzé­sen, a „Vörös-csoport” küzdel­meiben viaskodó amerikai Ru­bin 4:6, 6:4, 6:2 arányban győz­te le a francia Amelie Mauresmót, ugyanott Clijsters sima, 6:2, 6:2 arányú sikert ért el Gyementyijeva ellenében. A Fekete-csoport hölgyei között Jennifer Capriati is győzelem­mel rajtolt, 7:5, 7:6-ra kerekedve felül a japán Szugijamán. Persze a java csak most következik. A rendezvény sikerének ugyanak­kor nem tesz jót, hogy sérülésre hivatkozva már jó ideje nem te­niszezik a két volt női világelső, Venus és Serena Williams, akik csak jövőre tervezik visszatéré­süket a tenisz világába. Real Madrid - Roberto Carlos megsérült Szomorú hír a királyi gárda szurkolóinak, hogy a brazil vi­lágbajnok Roberto Carlos meg­sérült a keddi, Partizán Belgrad elleni összecsapás első félidejé­ben. A baloldali védő izomsérü­lést szenvedett, és legalább két hét kihagyásra számíthat, így nem lehet ott a Sevilla elleni so­ron következő bajnokin sem. A védőhiánnyal küzködő Real Madridnak nem állhat rendelke­zésére az eltiltott Michael Salgado sem, így még szeren­cse, hogy csak a 14. helyen sze­rénykedő sevillaiak várnak rá­juk a hétvégén, nem pedig rangadót játszanak. Decemberi úszó EB Kovács Ági nélkül Olimpiai bajnok mellúszónk, Kovács Ági nem indul a decem­ber első felében megrendezendő dublini rövid pályás Európa-baj- nokságon. A távolmaradás oka a kiváló sportoló tanulmányi el­foglaltsága, mivel az Ameriká­ban egyetemista Kovács Áginak az EB idején vizsgaidőszaka lesz. Kosárlabda Euro-liga - soproni ászok Lehengerlő győzelmet aratott az olasz CUS Chieti ellen az Euroleasing-Orsi Sopron gárdá­ja, és jelenleg második az A-cso- portban. A 85-63-ra végződött találkozó után a hazaiak szlovák mestere az egész csapattal elé­gedett volt, hiszen Zakaluzsnaja és Kovacsevics mellé ezúttal fel­nőtt Vajda és Horváth Zsuzsan­na is, mindannyian 10 pont fö­lött teljesítve. A másik csoport­ban a pécsiek csütörtök este, lapzártánk után fogadták az olasz Lavezzini Parma együtte­sét. Az esélyekre jellemző, hogy a fogadóirodák csupán 1,1-es szorzóval díjazták az esetleges hazai sikert, mellyel a PVSK akár a-tabella élére is ugorhat. Szerdán este nyolc mér­kőzéssel befejeződött a Baj­nokok Ligájának negyedik fordulója. A Monaco - Deportivo La Coruna talál­kozón 11 gól (!) született. A második játéknapon az első négy csoport küzdelmeire került sor. Az A csoport „rangadóján” a Bayern München az Olympique Lyonnal meccseit. A bajor gárda célja a három pont megszerzése volt, a München nagy lépést tett volna a továbbjutás felé. Nem úgy kezdődött viszont a találko­zó, ahogy azt a németek eltervez­ték, mivel már a 6. percben hát­rányba kerültek, Juninho 32 mé­terről talált be Kahn kapujába. Nem kellett sokat várni a válasz­ra, nyolc perccel később Giovanne Elbert „helyettesítő” (az ellenfél csapatában pályára lépett) Makaay meglőtte negye­dik BL-gólját. A második játék­rész is a franciáknak kedvezett, a már említett Elber megbosszulta, hogy elküldték Münchenből, Malouda passzát váltotta gólra, beállítva a végeredményt. A má­sik találkozón a Celtic Galsgow otthonában fogadta a belga Anderlechtet és már az első fél­órában eldőlt kié is lesz a három pont. A szünet után már csak az ellenfél talált be, de ez csak a szé­pítésre volt elegendő. A csopor­tot a Lyon vezeti 7 ponttal, de a negyedik helyezett csapatnak - az Anderlecht - is 4 pontja van. A B csoportban az Inter szere­tett volna visszavágni a Lokomo­tív Moszkvának az idegenben el­szenvedett 3-0-s vereségért, de úgy látszik a keleti csapatok ellen nem nagyon megy az olaszok­nak. Bár az első félidőt hozta az Inter, az 54. percben Loszkov egalizálta az eredményt. A másik mérkőzésen nagy meglepetésre az Arsenalé lett mind a három pont, ami nagyon kellett, hogy életben maradjanak a továbbju­tási remények. A félidőben még 0-0 állt a kijelzőn, úgy tűnt a Dinamók Kijev kihúzza a találko­zó végéig, de csak a 88. percig bírta, mikor Wiltord beadását, Ashley Cole fejelte a hálóba. Az Arsenal ezzel az eredménnyel a csoport utolsó helyén szerényke­dik, a listavezető az olasz Internazionale. A C csoport két találkozója közül a Monaco - Deportivo meccs volt az érdekesebb. Mi az, hogy érdekesebb? Szinte min­den öt percre jutott egy gól. Pe­dig a találkozó a hazaiak szem­pontjából nem kezdődött túl jól, Fernando Morientes sérülés mi­att még a kispadra sem ülhetett le. A folytatás viszont... Már a 2. perc gólt hozott, sőt a 11. minu- tumban már kettő állt a Monaco neve mellett. Giuly nevéhez fű­ződik ezáltal a Monaco 50. BL- gólja. Tovább szenvedett a Depor (három meccsen csak egy gólt kapott), fél óra után már néggyel mentek a hazaiak. Ekkor kezdte el a felzárkózást a spanyol csapat, röpke nyolc perc alatt megfelezte hátrányát a gárda, de még a 45. perc is tartogatott meglepetéseket, a Monaco egyet még hozzátett a már meglévő négyhez. 5-2! Nem volt tétlen a szünetben Irureta mester, kapust cserélt, Molina helyére Munua érkezett. Ez sem segített, mivel a Monaco ezen a meccsen nagyon elkapta a fonalat. A játékosok még ki se értek az öltözőből, Plasil máris betalált. A show pedig folytatód­hatott. A 49. percben Prso egye­dül tört kapura, spanyol védő egy sem tartózkodott arrafelé, s máris 7-2. A vendégek elkesere­désükben még egyszer betalál­tak, a slusszpoén maradt már csak a Monaconak, Cissé unta meg, hogy már legalább 10 per­ce nem esett gól, így ő is beta­lált. A másik mérkőzésen „csak” két gól született, a PSV Eindhoven ennyivel bizonyult jobbnak a görög AEK Athénnál. A Monaco győzelme csoportel­sőséget ért, az utolsó az AEK. A D-csoportban A Real Sociedad 0-0-s döntetlent ért el a még veretlen Juventus ellen. A zebrák már a nyolcaddöntőben vannak, már csak a csoportelső­ség kérdéses. Megszerezte első győzelmét az Olympiakosz, aki otthonában három góllal bizo­nyult jobbnak a török Galatasaraynál. Az eredmények: A-csoport: Bayern München - • O. Lyon 1-2 (1-1), Celtic Glas­gow - Anderlecht 3-1 (3-0) B-csoport: Inter - Lokomotív Moszkva 1-1 (1-0), Arsenal - Dinamo Kijev 1-0 (0-0) C-csoport: Monaco Deportivo 8-3 (5-2), PSV Eindhoven - AEK Athén 2-0 (0-0) D-csoport: Real Sociedad - Juventus 0-0, Olympiakosz - Galatasaray 3-0 (2-0) -nb­Focikupák a Pilismaróti Községi Sportcsarnokban A Pilismaróti Községi Sportcsarnok rendezésé­ben több focikupa is lebo­nyolításra került. A prog­ramban helyet kapott a Kölyök, az Öregfiúk és a Kistérségi Önkormányzat­ok közötti focikupa. Október 23-án tartotta a Köz­ségi Sportcsarnok 7 éves „szüle­tésnapját", melyet immár ha­gyományosnak nevezhető sport és szórakoztató programok szí­nesítettek. Délelőtt Kölyök foci­kupa zajlott, melynek eredmé­nyei, illetve végeredménye a következő volt: Végeredménye: 1. Pilismarót 9 pont 2. Esztergom 3 pont 3. Focisuli 3 pont 4. Garamkövesd 3 pont Délután Öregfiúk foci­kupa küzdelmei zajlottak melynek eredményei: Esztergom - Pilismarót II. 5-2, Pilismarót I. - Dág 2-0, Eszter­gom - Dömös 0-1, Pilismarót I. - Pilismarót II. 3-1, Dömös - Dág 0-5, Esztergom - Pilismarót I. 3-5, Dömös - Pilismarót II. 2- 4, Esztergom - Dág 4-1, Pilis­marót 1. - Dömös 3-1, Pilisma­rót 11. - Dág 2-4 A mérkőzések szünetében a helyi általá­nos iskola harmadik osztálya zenés tánc- -/ bemutató­val szórakoz­tatta a közönsé­get Osvald Zsoltné vezetésével, valamint megtör­tént a sportcsarnok életében ak­tív társadalmi munkát végzők jutalmazása is. Oklevelet kapott id. Kiss Mihály, Batár Károly, Lénárt István, Vitéz Péter. A dí­jakat átadta Osvald Zsolt a sportcsarnok vezetője. Focisuli - Esztergom 2-1, Pi­lismarót - Garamkövesd 6-1, Pi­lismarót - Focisuli 5-2, Garamkövesd - Esztergom 0-3, Garamkövesd - Focisuli 3-1, Pi­lismarót - Esztergom 2-1. Végeredmény: 1. Pilismarót I 2. Esztergom 3. Dág 4. Pilismarót II. 5. Dömös Október 25-én lezajlott a Kis­térségi Önkormányzatok közötti focikupa négy csapat részvéte­lével. A focimeccsek után sor került a Csarnok aulájában sö­rözéssel egybekötött zsíros ke­nyér evésre, majd egy jó hangu­latú kötetlen beszélgetésre. Végeredmény l.Szob - ez a csapat őrzi a ván­dorkupát egy évig 2. Pilismarót 3. Esztergom 4. Dömös Különdíjat kapott Dömös, mint a legsportszerűbb csapat, Dr. Magyar György Esztergom­ból, mint a legidősebb játékos. A Pilismaróti Községi Sport- csarnok idén is megrendezi ama­tőr, kispályás focicsapatok részé­re a BUDMIL-kupát. Az első já­téknapra november 15-én, szom­baton kerül sor. Megyei játékosok korlátozás nélkül szerepelhetnek, felnőtt NB-s játékosok nem. Ne­vezési határidő és sorsolás no­vember 11-én, kedden 18 órakor. Érdeklődni és nevezni a helyszí­nen illetve a 33/470-287 -es tele­fonszámon lehet. -nb­Az Exiles ellen készülnek az Esztergomi Vitézek fotó: bk A hetedik fordulóval foly­tatódik a magyar rögbi baj­nokság, az Esztergomi Vité­zek a Budapest Exiles csa­patát látják vendégül. A cél természetesen nem lehet más, mint a győzelem. A Budapest Exiles eddig négy mérkőzést játszott, egyszer győztek, háromszor vereséget szenvedtek. Pillanatnyilag a ta­bella utolsó helyét foglalják el. A két csapat utoljára áprilisban találkozott egymással, akkor 64- 7-es Vitéz győzelem született az EXILES otthonában. A mérkő­zés pikantériája lehet, hogy Stiglmayer Gábor, a volt eszter­gomi játékos is pályára lép az ellenfél csapatában. Az Eszter­gomi Vitézek pontveszteség nél­kül vezetik a tabellát, így az első és utolsó helyezett csapat mér­kőzése sok érdekességet tarto­gat. Az esztergomi csapat na­gyon készül a mérkőzésre, sze­retné megerősíteni vezető he­lyét a tabellán. Szőlősi edző a múlt héten a Wienna Selticet le­győző játékosokkal készül a szombati megmérettetésre. A Vitézek kerete: Heckei, Hock, Juhász, Deli, Koller, Szőlősi, Novák, Pfeiffer, Bíró, Böhm, Nagy R., Nagy Zs., Molnár T, Tauber, Ardelán, Siroki, Csákvári, Pálfi, Szegi, Gódor, Zugyó. A mérkőzésre november 8-án kerül sor a Szigeti Colping pá­lyán, 14 órakor. Hétvégi eredmények: Bajnokok Kupája (2003. no­vember 1.): Esztergomi Vitézek - Wienna Seltic 13-6 NB I felnőtt korosztály, 6. for­duló: Szentesi VSC 91-esek - Battai Bulldogok RC 17-59, Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club - Elefántok RC 7-15, Fe­hérvár Rugby Club - Budapesti Exiles RFC 17-14. NB II, felnőtt korosztály: Fe­hérvár Rugby Club - Budapesti Medvék RC 27-14, Békéscsaba benny Bulls RC - Pécsi Indiá­nok RFC 22-20. Barátságos felnőtt mérkőzés: Fehérvár Rugby Club - Buda­pesti Medvék RC 27-12. Junior korosztály, 6. forduló: Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club - Elefántok RC 43-10. -nb­Irány a Pilis A Meteor Természetbarát Egyesület november 9-én újabb túrát hirdet. Az útvonal: Pilis­nyereg - Kemény-sziklák - Nagybodzás-hegy - Fekete-kő - Kétbükkfanyereg 10 kilométeres útvonalon. Találkozás 8 órakor a Volán pályaudvaron. Túrave­zető: Bernát Lászlóné Info: Esztergom és Vidéke Eurorégió kupa Szombaton kerül megrende­zésre az Eurorégió labdarúgó kupa a Városi Sportcsarnokban. A rendezvényre négy szlovákiai csapatot hívtak meg, akik már vissza is jeleztek, hogy szívesen részt vesznek a megméretteté­sen. A mérkőzések délelőtt 9 órakor kezdődnek. A támoga­tók: az Euro Híd Alapítvány, a Dunakanyar rádió, és az Eszter­gomi Focisuli. A rendezvény szervezője az Esztergomi Focisuli. A meccseken az 1990- 91-es születésű korosztály méri össze erejét. A meghívott csapa­tok: Muzsla, Ipolyszakállos, Szalka, Garamkövesd. Lapzárta után érkezett Élen a Ferencváros! A Magyar Labdarúgó Szövet­ség (MLSZ) elnöksége a Leg­főbb Ügyészség óvásai miatt hatályon kívül helyezte a május 30-án lejátszott Ferencváros - Debrecen bajnoki mérkőzés utáni botrány kapcsán hozott határozatait. így csütörtöktől nem érvényes a bajnoki tabel­lán a Ferencvárost érintő hat­pontos büntetés, s így az FTC vezeti a tabellát. Az MLSZ azért döntött így, mert ha az ügy bí­róságra kerülne, a hosszú eljá­rás azzal járhat együtt, hogy a bajnokság végeredményét nem lehetne kihirdetni. A Ferencvá­ros eddig 12 mérkőzést játszott, ebből hatszor győztesen hagyta el a pályát, két döntetlent ért el, és kétszer vereséget szenvedett. A hatpontos büntetés miatt a hatodik helyen állt, de az MLSZ döntése után tegnaptól már a Ferencváros nevével kezdődik a bajnoki tabella. Totólista + tippek 45. hä (2003. nouember 8-9) 1. Haladás - Debrecen (2) 2. Videoton - Ferencváros (X) 3. Sopron - Újpest (2) 4. Frankfurt - Stuttgart (2) 5. Hamburg -1860 München (1) 6. Hertha - M.gladbach (1) 7. Hannover - Bremen (2) 8. Leverkusen - Schalke 04 (X) 9. B. München - Dortmund (1) 10. Brescia - Bologna (1) 11. Juventus - Udinese (1) 12. Parma - Milan (X) 13. Siena - Chievo (2) 14. Roma - Lazio (1) A tippeket minden héten a szer­kesztőség egy-egy munkatársa ad­ja, e heti tippelőnk: Koller Péter Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Für • Garamkövesd • Garampáld • Garamsalló • Garamszentgyörgy • Helemba • Hontfüzesgyarmat • Ipolybél • Ipolydamásd • Ipolypásztó • Ipolyszakállos • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kétfegyvernek • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisújfalu • Kóspallag • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kúrál • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leányvár • Lekér • Leléd • Letkés • Libád • Lontó • Málas • Máriahalom • Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagyölved • Nagysalló • Nagysáp • Nána • Nemesoroszi • Nyergesújfalu • Nyír • Oroszka • Párkány • Perőcsény • Peszektergenye • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa • Tinnye • Tokod • Tokodaltáró • Úny • Vámosmikola • Verőce • Visegrád • Zalaba • Zebegény • Zselíz • Zsemlér

Next

/
Thumbnails
Contents