Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-10-30 / 42. szám

Frtdlap 2003. október 30., csütörtök SPORT Világsport Magyar sikerek a Német Kupában Szabics Imre ezúttal a német | kupában lőtt gólt a VfB Stutt­gart színeiben. A második fél­időben Cacaut leváltó magyar támadó az 55. percben talált be a másodosztályú Burghausen csapatának kapujába, ezzel el­döntve a Stuttgart továbbjutá­sát. A másik két magyar érdé- | keltségű csapat, a Hertha BSC j és a Werder Bremen is tovább- j jutott. A Király Gábort és Dár- ! dai Pált, illetve Lisztes Krisztiánt végig a soraikban tudó együtte­sek csak a rendes játékidő után következő hosszabbításban tud­ták kiharcolni a győzelmet. A többi továbbjutó a Lübeck, az 1. FC Köln és a Bayern München. Frentzen távozik a Formula 1-ből A Sauber csapat hivatalosan is bejelentette, hogy Felipe Mássá lesz Giancarlo Fisichella csapat­társa. Az idei idényt a csapatnál eltöltő, a futamokon 13 világbaj­noki pontot gyűjtő Heinz- Herald Frentzen minden valószí­nűség szerint az Egyesült Álla­mokban folytatja versenyzői pá­lyafutását. Korábban a neve fel­vetődött a Jordan istállónál is, de Frentzen saját bevallása szerint szívesen próbálná ki magát a sportág egyéb vállfajaiban, akár a tengerentúli oválpályákon is. Magyar Kupa - Kiesett a Pécs Tegnap délután lejátszották a Magyar Kupa 4. fordulójának mérkőzéseit. A forduló legna­gyobb meglepetését a Bodajk okozta, amely legyőzte a Pécs gárdáját. A mérkőzések vég­eredménye: Bodajk-Pécs 1-0, Szentlőrinc-Sopron (h.u.) 0-1, Tuzsér- BKV 1-0, Cegléd-Vasas (h.u.) 0-1, Szentes-Honvéd 0-3, Győri DAC-Videoton 2-4, Karcag-ZTE 1-6 A kupaforduló rangadója, az MTK-FTC mérkőzés lapzártánk után ért véget. NBA-nyitány Tegnap hajnalban megkezdő­dött az amerikai NBA 58. idé­nye. Az utolsó öt évben két gár­da, a Los Angeles Lakers és a San Antonio Spurs döntötte el a bajnoki cím sorsát. Az idei bajnokság néhány nagy nevű játékos visszavonulása miatt va­lószínűleg ismét izgalmas végjá­tékot hoz. Az első játéknap eredményei: Philadelphia 76ers - Miami Heat 89-74 (24-19, 20-20, 21- 23, 24-12) San Antonio Spurs - Phoenix Suns 83-82 (19-28, 19-14, 29- 26, 16-14) Los Angeles Lakers - Dallas Mavericks 109-93 (29-15, 26-30, 31-22, 23-26) Vitézi csata a Bajnokcsapatok Európa Kupájában Esztergomi Vitézek - Wienna-Seltic fotó: bk Szombaton a Szigeti Colping pályán 15 órai kez­dettel az Esztergomi Vitézek a Wienna-Seltic osztrák baj­nokcsapattal találkozik, hogy a Bajnokcsapatok Eu­rópai Kupájában is megmu­tathassa tudását. Újabb erőpróba előtt áll az Esztergomi Vitézek rögbi csapa­ta. A válogatott kudarc után (a magyar válogatott kerete főleg az Esztergomi Vitézek tagjaiból áll) nem a magyar bajnokság­ban,-hanem a nemzetközi po­rondon kell bizonyítani a csa­patnak. Az ellenfél, az osztrák Wienna-Seltic a 2002. évi oszt­rák bajnokcsapat nagyon jó erőt képvisel. Főként a magyar Exileshez hasonlóan, az Ausztri­ában dolgozó, tanuló külföldiek alkotják a csapatot. Ezen játéko­sok mellett több profi státuszú rögbis is helyet kap az együttes­ben. A Wienna-Seltic a legré­gebbi osztrák rögbi klub, idén ünnepelték 30 éves évforduló­jukat. 28 fős kerettel érkeznek a mérkőzésre. A Vitézeknél kicsit szomorú a hangulat, hiszen a csapat zöme játszott a lettek elleni válogatott mérkőzésen, amit elveszített a csapat, annak ellenére, hogy akár a győzelem is meg lehetett volna. Ezt a hazai mérkőzést fel­tétlenül meg kell nyerni, hogy a két hét múlva a cseh bajnok ott­honába esélyesként utazhassa­nak a srácok. Szőlősi László az Esztergomi Vitézek edzője el­mondta, hogy alig tudnak vala­mit az osztrák csapatról. „Szombaton jönnek, az előze­tes időponthoz képest uáltozás történt, mivel a mérkőzésre nem kettőkor, hanem háromkor kerül sor- tudatta lapunkkal az edző. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában csoportküzdelmek vannak, a mi csoportunkban az osztrák és cseh bajnok szerepel. A cseh ellenfél nehezebbnek tű­nik, tavaly volt egy mérkőzés, prágai ellenféllel, sajnos akkor vereséget szenvedtünk. ” A csapat ma és pénteken 18 órakor tart edzést. A csapat fő­leg a technikai elemeket gya­korolja, mivel erőnlétileg min­den rendben van a Vitézeknél. „Sérült nincs a keretben, de többen kisebb megfázással küzdenek, ám szombatra - re­mélem - mindenkire számítha­tok. Az edző arra a kérdésre, hogy milyen a hangulat a válo­gatott mérkőzés után, a követ­kezőket mondta: A fiúkat egy kicsit fel kell rázni, én személy szerint még mindig nehezen te­szem túl magam a vereségen. Szombaton a mérkőzés után nagyon bosszús voltam, de most hogy „kívülállóként” vi­deóról megnéztem a meccset, még rosszabb. De nem szabad sokat rágódni rajta, készülni kell tovább, győzni kell. Legkö­zelebb most szombaton. ” Szőlősi László az alábbi keret­tel készül a mérkőzésre: Heckei, Hock, Siroki, Juhász, Pálfi, Novák, Marosi, Koller, Nagy Zs., Nagy R., Szőlősi, Pfeoiffer, Bíró, Bőhm, Tauber, Gódor, Ardelán, Csákvári, Zugyó, Szegi, Deli, Molnár T. A mérkőzés játékvezetője: Steigerwald -nb­Regionáus sport Karate sikerek A Tempo Karate Egyesület ki­váló eredményeket ért el a Gyöngyösön megrendezett or­szágos versenyen. A megméret­tetésen csak azok indulhattak, akik még nem rendelkeznek fe­kete övvel. Az indulók közt vol­tak a Tempo KE komáromi, ta­tai, kisbéri, tatabányai és orosz­lányi szakosztályai. A fiatalok nagyon jól teljesítettek, nagyon erős résztvevők között értek el kiemelkedő eredményeket. Hazai vereség A Dorog NB I-es röplabdacsa­pata vasárnap (október 26.) a Malév SC együttesét fogadta hazai pályán. Az alapszakasz utolsó mérkőzésén az újonc gár­da egy szoros mérkőzésen 3-0- ra kikapott az erősebb vendé­gektől. Az ifiknél is hasonló eredmény született, ők 3-1-es vereséget szenvedtek. Sikerben is lehetett része a dorogiaknak, a 14 éven aluli gyermekcsapat is megméretette magát, ők 3-1-re nyertek a Dabas együttese ellen. Asztalitenisz Dorogon Alacsonyabb osztályú bajnokságok - Szlovákia Labdarúgó eredmények III. liga, Pozsony, 13. forduló: Vrakuna - Koba Senec B 2-0 (1-0), VTJ Ruzinov - Dunajská Luzná 3-1 (0-1), Slovan Bratislava B - Raca 0-0, Jablonec - Svaty Jur 2-3 (0-1), Jarovce - Inter Bratislava 3-0 (1-0), Láb - Veiké Leváre 0-1 (0-0), PSC Pezinok - Lamac 1-4 (0-2), SKP Dúbravka - SFM Senec mérkőzés a pálya alkal­matlanság miatt elmaradt. III. liga - Nyugati csoport Lapás - Trnava B 2-1 (0-0), Púchov B - Párkány 0-0, Lednické Rovne - Nővé Zámky 5-0 (1-0), Levice - Nemesová 4- 0 (2-0), Bohunice - Neded 3-1 (1-1), Bánovce - Dőlné Vestenice 0-0, Zlaté Moravce - Topolcany 2-3 (1-3) Közép Szlovákia IV. liga - dél: Kalinovo- Hrochot 1:1 (0:0), Dubová-V Krtís 3:4; Dukla B. Bystrica B- Tisovec 1:0 (0:0), Poltár-Králiky 2:2 (0:1), Dolná Strehová-Selce 1:2 (1:1), Brusno-Filakovo 2:0 (1:0), Hliník nad Hronom- Zvolen 1:2 (1:1), Tornala-Ziar n/Hronom B-L. Vieska 3:0 (1:0). V. Liga - D csoport: Gemer- Ruziná 1:1 (1:0), Divín-Nenince 3:2 (3:2); Hrnciarska Ves- Radzovce 1:3 (1:1), Modry Kamen-Olováry 0:1; Lubeník- Cinobana 3:2 (1:1), Hajnácka- Vinica 5:1 (4:0), Jesenské- Kokava 2:1 (2:0). V. LIGA - délkelet: Haniska- K. Olsany 5:1 (2:1), Streda n/Bodr.- Cicarovce 3:0 (1:0), V Revistia-Michalany 2:2 (1:1); Buzica-Resica 0:0, Hatalov- Borsa 2:2 (1:1), Valaliky- Plechotice 2:0 (0:0), Medzev- Naciná Vés 4:0 (1:0). Délnyugat: Harichovce-Saca 2:0 (1:0), Sp. Vlachy-N. Mysla 1:0 (1:0), Prakovce­Helcmanovce 2:3 (1:2), Smizany-Tahanovce 3:0 (3:0), Kr. Podhradie-V Folkmár 0:1 (0:1), Chrast- Stítnik K. T 0:0; Nálepkovo-V. Opátske 3:0 (1:0). Járási bajnokságok Érsekújvár, 12. forduló: Stúrovo B-Michal n/Z. 5:0 (2:0), Svodín-N. Zámky B 3:1 (3:0), Velky Kyr-Lipová 4:1 (1:0), Kmetovo- Rastislavice 2:0 (1:0), Strekov-Mojzesovo 3:0 (1:0), Jasová- Palárikovo 2:3 (1:1), Besenov-Branovo/ Dv. B 0:1 (0:0). Nyitra-Vágsellye, 13. forduló: Lehota-Janíkovce 4:1 (1:1), Diakovce-Cechynce 1:0 (0:0), Zitavany-Ivanka 3:1 (1:1), Rumanová-Nitrianske Hrnciarovce 1:1 (1:0), Klasov- Cabaj-Cápor 6:2 (3:0), Topolcianky-Celadice 4:2 (1:1), Machulince-Slazany 1:0 (0:0), Cierne Klacany-Sala B/Selice 0:1 (0:0). Léva, 12. forduló: St. Tekov- D. Piai 7:1 (3:1), Pohr. Ruskov- Zemberovce 2:1 (2:0), N. Tekov- Plástovce 0:2 (0:1), Ket- V. Kozmálovce 0:2 (0:2), Kalinciakovo-Kozárovce 2:0 (2:0), T. Luzany-Hont. Vrbica 1:0 (1:0), Podl'uzany-Jur n/Hr 1:13 (0:6). Forrás: Új Szó-nb­Új eljárás kezdődik...- Nagy Balázs írása ­Új eljárás kezdődik a május 30-án az Üllői úton a Ferencváros - Debrecen mérkőzés után történt botrány ügyében. Nem vagyok jogász (hála az Isten­nek!), nem vagyok jártas abban, hogy törvényes volt-e a Fradi büntetése, de a véleményem megvan a dologról. Minden fociszerető ember szurkol vala­melyik csapatnak, legyen az a Fradi, az Újpest, vagy akár a Bodajk gárdá­ja. Minden szurkoló azért kiabálja rekedtre a torkát, hogy a kedvencnek a legjobban menjen. A Ferencváros tavaly elveszítette a bajnoki címet, majd tömegverekedés tört ki, mindenki ütött mindenkit, fradistát, debrecenit, edzőt. Jött a jól megérdemelt büntetés - több millió forint az államkasszá­ba, hat pont levonás a csapattól - majd teltek-múltak a hetek, hónapok, a Ferencváros szorgalmasan gyűjtögette a pontokat (jelenleg ötödik a baj­nokságban) és keddig úgy tűnt a bajnokság végéig hátán cipeli majd a bün­tetés súlyát. De két napja újabb dominó dőlt el a magyar labdarúgásban. Új eljárás kezdődik... Hányadik században élünk, milyen évet is írunk? Vajon előfordulhat ehhez hasonló eset más országban, más külföldi bajnokságban? Nem hiszem. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége hibázott, amikor kiszabta a büntetést a Ferencvárosra. Az ügyészség hatásköri törvénysértést állapí­tott meg. Alaki hiba történhetett. Alaki hiba? Kezdi magát úgy érezni az ember, mint a bolondokházában. Most a kék pirulát kell bevenni, most tes­sék itt egy piros. Ugyanígy adagoljál a „gyógyszereket” a magyar labdarú­gás vezetői. Csak az emberek, a fociőrültek, a rajongók nem bolondok. Las­san mindenki elér arra a szintre, hogy nem fog elhinni semmit. Nem csak a klubcsapatok szenvednek, nem csak a válogatott (lejszerepel gyatrán az egyes EB vagy VB selejtezőkön, a felső vezetésben is hasonló a fejetlenség. Mikor lesz végre nyugalom? Kell a magyarfoci, mint egy falat kenyér. Kel­lenek a sikerek, a nagy győzelmek, úgy mint régen. Határokon belül és kí­vül is. Ennek ellenére azt veszi észre a meccsre járó, hogy nem előre, ha­nem inkább hátrafelé halad itt minden. A játékosok király módjára élnek, a többi (sokkal nagyobb sikereket felmutató) sportágra alig jut pénz, egyes szakosztályok az utolsókat rúgják. A magyarfoci pedig hosszú évek óta egyhelyben toporog. Nemhogy győzelmek, de normális körülmények sin­csenek. Törvénysértés, verekedés, huhogás, elszalasztott Európa- és világ- bajnokság viszont futószalagon érkezik. Új eljárás kezdődik... A Ferencváros - ha úgy adódik - visszakapja a hat pontot és a tabella élére áll. Ennyi. A szurkolók pedig tovább buzdítják kedvenc csapataikat. A sok ember között pedig elégedetten mosolyognak a verőlegények, akik min­denkit megverhetnek, focistát, edzőt, bárkit. Ok mikor fognak bűnhődni? Soha. Mi lehet a sorsa ezek után a magyar labdarúgásnak? Ott is lehetne egy pici kakaskodás, kezdődhetne új eljárás. Új emberekkel, új vezetőkkel, új szövetségi kapitánnyal. Dorogon rendezték meg a nyílt asztalitenisz versenyt az utánpótlás korosztálynak. A szakosztályok több fiatal ver- ! senyzővel készültek a versenyre, Máriahalom KSE, Szomód SE. A Spar SE és a Dragon Copy is. Esztergomi és dorogi sikerek is születtek, két-két első hely, míg a Spar SE és a Szomód SE egy- egy érmet vihetett haza. Férfi teke - kikapott Csép A férfi teke NB II., közép cso­portjában a 7. fordulót rendez­ték, melyben a Dorogi ESC- Csépi VSE a Gázművek ottho­nába látogatott. A mérkőzést előrehozták, ezért a vendégek­nek nem volt elég idejük, hogy rendesen felkészüljenek. Ez meg is látszott a játékon, igaz a Gázművek sokkal jobb képessé­gű csapat. Gázművek - Dorogi ESC- Csépi VSE 6-2 (2516-2416) Totólista + tippek 44. hét (2003. november 1-2.) 1. Bremen - Frankfurt (1) 2. FC Köln - Hannover (X) 3 1860 München - Bochum (1) 4. M.gladbach - Rostock (1) 5. Schalke 04 - B.München (2) 6. Stuttgart - Freiburg (1) 7. Wolfsburg - Hertha BSC (2) 8. Dortmund - Hamburg (1) 9. K.lautern - Leverkusen (2) 10. Udinese - Lazio (2) 11. Milan - Juventus (1) 12. Bologna - Sampdoria (X) 13. Brescia - Parma (X) 14. Chievo - Inter (1) A tippeket minden héten a szer­kesztőség egy-egy munkatársa adja, e heti tippelőnk: Steindl Balázs, hirdetésszervező. Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Fúr • Garamkövesd • Garampáld • Garamsalló • Garamszentgyörgy • Helemba • Hontfüzesgyarmat • Ipolybél • Ipolydamásd • Ipolypásztó • Ipolyszakállos • Ipolyszalka • Ipolytölgyes • Karva • Kemence • Kéménd • Kesztölc • Kétfegyvernek * Kicsind * Kisgyarmat * Kiskeszi * Kismaros * Kisújfalu * Kóspallag • Köbölkút * Kőhídgyarmat * Kúrál * Kürt • Lábatlan * Leányfalu * Leányvár * Lekér * Leléd * Letkés * Libád * Lontó * Málas * Máriahalom * Márianosztra • Mogyorósbánya • Muzsla • Nagybörzsöny • Nagymaros • Nagyölved • Nagysalló • Nagysáp • Nána • Nemesoroszi • Nyergesújfalu • Nyír • Oroszka • Párkány • Perőcsény • Peszektergenye • Piliscsaba • Piliscsév • Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa • Tinnye • Tokod * Tokodaltáró * Uny • Vámosmikola * Verőce * Visegrád * Zalaba * Zebegény * Zselíz • Zsemlér

Next

/
Thumbnails
Contents