Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-10-22 / 36. szám
2 2003. október 22., szerda SZLOVÁKIA Rusko ellenzi a Gázművek és a Transpetrol privatizációját Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint jelenleg még nem érett meg az idő a Gázművek (SPS) és a kőolaj üzletben érdekelt Transpetrol privatizációjára. „Az SPS részvényeseivel folytatott tárgyalások igazolták, hogy elégedettek a jelenlegi helyzettel és a vállalaton belüli konszolidált állapotoknak köszönhetően az állam is profitálhat ebből. Tavaly nyolcmilliárd korona haszonnal zárták az évet, idén 14 milliárd koronára számítanak." A Transpetrol részvényeinek 51 százaléka a Gazdasági Minisztérium, 49 százaléka az orosz Yukos kezében van. Az államfő megkapta a Mojzisról szóló jelentést A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) Rudolf Schuster kérésére elküldte a Mojzis megbízhatóságáról szóló jelentést. Pavol Hrusovsky, a parlament elnöke hasonló kéréssel eddig nem fordult a SIS vezetéséhez. Schuster a Sme napilap munkatársának említette, hogy Hrusovskyval egyetértésben elkérik a SIS által Mikulás Dzurindának eljuttatott Mojzissal kapcsolatos dossziét. A Nemzet- biztonsági Hivatal (NBÚ) állítása szerint Mojzis adatainak kiadásával a SIS törvényt sért, mert megszegi a titoktartásra vonatkozó törvényt. A SIS cáfolja a vádat, mert bármiről kötelessége tájékoztatni a három legfelsőbb közjogi méltóságot, a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és a parlament elnökét. Csehország nem ad menedékjogot a szlovákoknak „Politikai menedékjogot eddig egyetlen szlovák állampolgár sem kapott Csehországban és valószínűleg a jövőben sem fog kapni, mert egyszerűen nem létezik törvényes ok, amely szerint oda lehetne ítélni” - közölte a romák kivándorlásával kapcsolatban Csáky Pál kormányalelnök. A sajtóértesülések szerint év elejétől mintegy 900 szlovákiai roma kért politikai menedéket. A szociális juttatások kifizetésének szigorítása után kezdődött a szlovákiai romák Csehországba történő kitántorgása. „A létszámukról vannak adataink, de megkértek bennünket, hogy ezeket bizalmasan kezeljük”- hangsúlyozta a kormányalelnök. Novemberben összeül a cseh-szlovák vegyes bizottság, amely a romák kivándorlásával fog foglalkozni. A bizottságot Csáky és cseh kollégája, Peter Mares hívta életre. Az államháztartási hiány idén öt százalék alá süllyed A Nemzetközi Valutaalap jó esélyt lát arra, hogy Szlovákiában - a tervezettnél hétmilliárd koronával kevesebb adóbevételek ellenére - a közpénzek államháztartási hiánya a bruttó hazai össztermék öt százaléka alá süllyedjen. Ehhez viszont a kiadások visszafogására van szükség. Augusztusban még 6-6,5 százalékos deficittel számoltak, de jelenleg és jövőre már reális a négy százalékos hiány elérése. Jövőre az infláció is mérséklődik, 7,6 százalék körüli értéket prognosztizálnak. A hazai bruttó össztermék 2004-ben előreláthatóan 3,9 százalékkal, 2005-ben négy százalékkal fog növekedni. A Nemzetközi Valutaalap figyelemreméltónak tartja a jövő évi kiadásoknak a hazai bruttó össztermék egy százalékának megfelelő csökkenését, amely szorosan összefügg a szociális szférát érintő új törvényekkel és az egészségügy megreformálásával. Emellett nem lelkesedik a mezőgazdaság 04 százalékos hazai bruttó összterméknek megfelelő támogatás növeléséért. A Nemzetközi Valutaalap szakemberei szerint nem valószínű, hogy az agrártámogatás segíteni fogja a szlovák gazdaság növekedését. Jövőre hét százalékkal emelkedik a tanítók és közalkalmazottak bére A kormány és a szakszervezetek képviselői hétfőn megegyeztek, •hogy a pedagógusok és közalkalmazottak bérét jövőre hét százalékkal emelik. Emellett Ludovít Kaník munkaügyi miniszter, Ivan Miklós pénzügyminiszter és Pavol Rusko gazdasági miniszter megígérték, hogy szorgalmazni fogják a megegyezett hétszázalékos béremelés beemelését a jövő évi költségvetésbe. Jelenleg a költségvetési tervezet 2004. augusztusától csupán ötszázalékos béremeléssel számol. A hiányzó két százaléknak megfelelő 300 millió koronát a tartalékalapba csoportosították át. Az egyezség fejében Igor Lensky a közalkalmazottak szakszervezetének elnöke és Ján Gasperan az oktatási intézmények szakszervezetének elnöke megígérték, hogy nem fogják támogatni az időelőtti választásokat szorgalmazó népszavazást. A roma nők sterilizációja nem bizonyított „A Csáky Pál által kidolgozott jelentés szerint a roma nők sterilizációjáról terjesztett híresztelések megalapozatlanok voltak” - nyilatkozta Martin Urmanic Csáky pál szóvivője a SITA távirati irodának. Egyetlen egy esetben sem lehetett bizonyítani a szlovákiai roma nők sterilizációjáról a Test és lélek cikkben leírtakat. A jelentést Csáky a jövő héten terjeszti a parlament elé. A test és lélek szerzői visszautasították a vizsgálattal megbízott személyekkel történő együttműködést, ezzel valójában megkérdőjelezték saját állításukat. Csáky javasolja, hogy az Egészségügyi Minisztérium dolgozzon ki egy törvénytervezetet, amely szigorítaná a nők sterilizációját. Összeállította: Oravetz Ferenc BAL PART Száz törvény a szlovák parlament előtt Tegnap délután megkezdődött a szlovák parlament 18. ülésszaka, amelyen a képviselőknek dönteniük kellene többek között a magyar egyetem sorsáról is. A törvényhozásnak meg kell választania új alelnökét is, mivel Pavol Ruskot a közelmúltban gazdasági miniszterré nevezték ki. Az Új Polgári Szövetség (ANO), amelyet ez a poszt megillet, a párt alelnökét, Lubomír Lintnert szeretné a törvényhozás egyik alelnöki székébe ültetni. Az ellenzék már korábban jelezte, képviselői nem vesznek részt ezen a szavazáson, amelyikre a jövő szerdán kerül sor. Megfigyelők szerint a kereszténydemokraták (KDH) igenlő szavazata azon múlik majd, hogyan dönt a parlament az általuk előterjesztett törvénytervezetek sorsáról. Pavol Hrusovsky, a parlament és a KDH elnöke ugyanis az ülés programjának összeállításakor időrendben a Lintnerről szóló szavazás elé helyezte a kereszténydemokrata igazságügy-miniszter, Daniel Lipsic által előterjesztett törvények vitáját és végszavazását. Politológusok egybehangzó véleménye szerint az ülésnek éppen ez a programpontja mutatja majd meg, mennyire egységes a kormánykoalíció. Mivel a kormány elfogadta és szeptemberben túljutott az első parlamenti olvasaton is, várhatóan a honatyák is rábólintanak a magyar egyetem létrehozásá- A képviselők megvitatják a ról szóló törvényre. A múlt hé- diszkriminációellenes törvényt ten maga Mikulás Dzurinda - várhatóan ez is parázs vitát kormányfő is kijelentette, Szlo- vált majd ki a Tisztelt Házban, vákiának érdeke a magyar ugyanis a Smer javaslatát a egyetem létrejötte. homoszexuálisok jogállásával foglalkozó passzus miatt a KDH elfogadhatatlannak tartja. Az évek óta elfogadásra váró jogszabály tervezetével végül nem a kormány állt elő, hanem a Robert Fico vezette ellenzéki párt. Szintén napirendre kerül a 19 százalékos egyenadóról szóló törvény, a büntető törvénykönyv módosító tervezete, a kötelező téligu- mi-használat megszüntetése, a tényleges katonai szolgálat idejének csökkentéséről szóló törvénymódosítás és néhány, a nyugdíjreformmal összefüggő jogszabály. A november 13-ig tartó ülésszakon összesen 100 törvénytervezet kerül a parlament elé, ezek közül 60 vár végső elfogadásra, negyvenet pedig első olvasatban tárgyalnak meg a képviselők. (j) Bár tegnap javarészt csak az ülés pontos programjáról döntöttek a képviselők, és az érdemi munka a következő napokra vár, érdekes történésektől már tegnap délután sem volt mentes a pozsonyi törvényhozás. Petra Masácová, a kormánypárti SDKÚ fiatal képviselője egyéves parlamenti karrierje során tegnap már másodszor tehette le a képviselői esküt. Masácová mostanáig Ivan Simko védelmi miniszter helyén volt pótképviseló, akit nemrég menesztett posztjáról Mikulás Dzurinda kormányfő. Simko visszaült a parlamenti padsorokba, Masácová pedig hivatalosan megszűnt képviselőnek lenni. A párt vezetése azonban úgy döntött, a tárcavezetővé kinevezett Juraj Liska képviselő helyét ismét Masácová foglalhatja el. így a 29 éves angolnémet szakos tolmács tegnap ismét letette a képviselői esküt. A tegnapi ülés kezdetén a házelnök bejelentette, ismét javítottak a szavazó-berendezés működésén. A 16 millió koronába kerülő új digitális rendszer, amelyet nyáron szereltek be a parlamenti ülésterembe, nem működött megfelelően. Több képviselő panaszolta, hogy a nehezen kezelhető berendezés miatt nem úgy szavazott, ahogy szeretett volna. Zoltán Horváth, az SDKÚ egyik képviselője például ezért nem szavazta meg júliusban Szlovákia csatlakozását az Európai Unióhoz. Hogy az ilyenfajta „félrenyomás” ne ismétlődhessen meg. a digitális kijelzőkön ezentúl megjelenik, hogyan szavazott tulajdonosa, így egy esetleges elrontott voksolás után azonnal reklamálhat. y> Nincs veszélyben a NATO-tagság Ivan Korcog nem tud arról, hogy lelassult volna Szlovákia NATO-tagságának ratifikációs folyamata. A szlovák külügyi államtitkár ezt tegnap annak kapcsán jelentette ki, hogy Ján Mojzisnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) igazgatójának menesztése után elterjedt a hír, George Robertson NATO-főtit- kár azt tanácsolta a szövetséges tagállamok parlamentjeinek, állítsák le Szlovákia tagságának jóváhagyását. Az erről szóló értesülést néhány héttel ezelőtt a Jane's Intelligence Digest című brit hírszerzési lap közölte. Korcog elmondta, a NATO semmilyen kivetnivalót nem talált az NBÚ működésében. Szlovákia NATO-tagságát az Észak-atlanti Szövetség 19 tagállama közül eddig 11 ratifikálta. W Jól halad a státustörvény ügye Eduard Kukán külügyminiszter jónak minősítette Szlovákia és Magyarország együttműködését. A szlovák diplomácia vezetője tegnap a magyar kedvezmény törvény kapcsán kijelentette, jó irányban haladnak a kétoldalú megbeszélések a Szlovákiában élő magyar kisebbségnek nyújtandó támogatások ügyében. Kukán tegnapi kijelentése éles ellentétben áll a Rudolf Schuster szlovák és Mádl Ferenc magyar államfő hétfői találkozóján elhangzottakkal. A két köztársasági elnök szerint ugyanis éppen a magyar státustörvény hatására romlott meg a szlovák-magyar viszony. Korábban Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke kijelentette, a két ország kapcsolatai visszaestek a meciari időszak színvonalára. A szlovák külügyminiszter aláhúzta, mindkét fél érdekelt a megegyezésben, amely szerinte hamarább megszületik, mintsem a két ország jövő májusban csatlakozna az Európai Unióhoz. Kukán visszautasította azt a vélekedést, amely szintén a két államfő budapesti találkozóján hangzott el, hogy a szlovák-magyar „státustárgyalások” a kelleténél lassabban folynának. Eduard Kukant sokkal inkább nyugtalanítja, hogy Szlovákiának több, mint egy éve nincs budapesti nagykövete. „Ez objektív pech, több személynek felajánlottuk ezt a posztot, de legutóbbi próbálkozásunk sem sikerült” - idézte a külügyminiszter szavait a SITA hírügynökség. Kukán hozzátette, intenzíven keresi az új nagykövetjelöltet, az eddig szóba került személyek kilétéről azonban nem közölt részleteket. A külügyminiszternél kevésbé volt szűkszavú Rudolf Schuster, aki hétfőn Budapesten elárulta, a posztra kiszemelt jelölttel szemben a szlovák titkosszolgálatnak voltak fenntartásai. y> Lapszemle FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITUNG- Frankfurt am Main DIE PRESSE- Bécs „A német gazdaság többéves stagnálása után az elkövetkező években sem várható nagy fellendülés, sőt feltehetően tovább emelkedik a munkanélküliek száma Németországban” - becsülte meg a hat vezető gazdaságkutató intézet. Az intézet őszi felmérésében, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Berlinben, az idei évre nem jósoltak növekedést, a következő évre pedig az elemzők szerint mindöszsze 1,7 százalékos növekedésre lehet majd számítani. A gazdasági szakértők véleménye szerint az államháztartási hiány az idén eléri a 4 százalékot, majd jövőre 3,5 százalékra csökken. Ézzel Németország az intézet megítélése alapján előreláthatólag harmadszor sérti meg a Maastricht» szerződést. A gazdasági stagnálás következtében a munkanélküliek helyzete is tovább romlik, vagyis az éves átlagot tekintve 2004-re a munkanélküliek száma eléri a 4,5 milliót, ami közel 55 ezerrel több, mint az idén. Rekordnak számít az idei Os- car-díj elnyeréséért a legjobb külföldi film kategóriában küzdő országok száma. Ötvenöt, nem angol nyelvű filmet készítő ország indul ugyanis a 2004-es Os- car-díjért - ismertette hétfőn Los Angelesben az Oscar Akadémia. Az előző évben 54 külföldi film közül választották ki Caroline Link, német filmrendezőnő Sehol Afrikában című alkotását. Idén a külföldi filmkészítők között pályáznak palesztinjai, kubai, afganisztáni és mongol származásúak is. Németország a versengésen a „Viszlát, Lenin!” című komédiával képviselteti magát. A Mozgóképművészet és Tudományok Akadémiája 2004. január 27-én hozza nyilvánosságra, hogy melyik az az öt film, amely valóban esélyes a díj elnyerésére. Ezt követően osztják ki február 29-én Hollywoodban a filmvilág legértékesebb aranyszobrocskáját. K.H.