Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-09-04 / 3. szám

RÉGIÓ 2003. szeptember 4., csütörtök Csaltak a vadászok Falugyűlés Tokodaltárón Legfeljebb nem tarthat állatot az a bölcskei férfi, aki valószínűleg ab­ból élt, hogy élő kutyákat csonkított meg. A helyi vadásztársaságnál vizsgálatot indítanak, mert állítólag az ő vadászaik közül rendelte meg valaki az úgynevezett dúvadjeleket. A szabályozás szerint minden va­dásztársaságnál kijelölnek egy főt, aki lőszer ellenében kilőheti az el­kóborolt és nyakörv nélküli ebeket, illetve a településekhez túl közel merészkedő rókákat. Ilyenkor álta­lában vagy az állat orrát, vagy vala­mely végtagját szolgáltatják be, cse­rébe pedig meghatározott számú lőszer jár. Ebből csinált valószínűleg jól működő üzletet Kovács József, aki elmondása szerint, több száz kutyát vert agyon baltával, végtag­jaikat pedig alkalmanként tízezer forintért adta tovább vadászoknak. A helyi vadásztársaságnál csak egyetlen vadásztól fogadnak el dú- vadjelet, de ő nem tud az esetről. Nagyné Szőke Klára a falu jegy­zője is csak most értesült az esetről, de ígéri, kivizsgálják azt, és a hatá­lyos törvények szerint fognak eljár­ni. Az állatvédelemről szóló törvényt hosszas vita után, rengeteg komp­romisszummal fogadták el. Még a törvényhozók közül is sokan tisztá­ban vannak vele, hogy a az 1998,évi XXV1I1 törvény jelen álla­potában nem felel meg sem az Eu­Pénteken 17 órától új időszámí­tás kezdődik az Esztergomi Városi Televízió életében. Az "új" egy mé­dium életében általában szkepti­rópai Unió, sem pedig az állatvé­dők elvárásainak. Ez a törvény nem annyira az állatokról szól, in­kább az emberek velük való visel­kedését szabályozza, és most, évek­kel az elfogadása után kell szembe­nézni számos hiányossággal- mondják az állatvédők. cizmussal kísért fogalom, de főleg a múltjától függően megfoghatat­lan dolog. Az ETV közel 13 éve él Esztergom város polgárainak laká­Sürgető a probléma, hiszen egy­re több állatkínzásról hallani, emlé­kezhetünk például a székesfehérvá­ri megnyúzott állattetemekre, vagy a biztonsági őrök által halálra kín­zott kutya esetére. Ami közös volt bennük- egyiket sem követte bün­tetés. sában, olyan, mint egy társ, hol elégedettek vagyunk vele, hol leg­szívesebben lecserélnénk, de álta­lában velünk marad... Hogyan le­het vajon mégis glo­bális elégedettséget elérni? Ahogy Her­bert Bayer Swope mondta: "Nem tu­dom megadni ön­nek a siker receptjét, de meg tudom adni a kudarcét, igyekez­zék mindenkinek kedvében járni." Ne­vezhetjük bátor vál­lalkozásnak hát, vagy egyszerűen mondhatjuk, hogy azért sem csak egy­szer volt Budán ku­tyavásár, és jó Má- tyáskirály-meséhez híven hozunk is ajándékot és nem is, gyalogszerével jo­jó volna, ha Magyarországon ki­alakulna egy olyan kultúra, ahol az emberek nem azért nem kínozzák az állatokat, mert azt a törvény bünteti, hanem mert tiszteletben tartják egy másik élőlény létét. vünk és nem is, ruhát is viselünk és nem is... Az ETV új műsorstruktúrával, új díszletekkel, két külön stúdióból sugárzott interaktív műsorokkal igyekszik minden réteget kiszolgál­ni szeptember 5-től a város hatá­rain is túlnyúlva. A televízió - a város képviselő- testületének hála - egy új hírstúdi­óval gazdagodott, melyben a leg­modernebb technika szolgálja a legkiválóbb minőségű helyi hírmű­sorok kedvelőit, amelyek ezentúl minden nap rövid formában jelen­nek meg, majd a hétvégén igazi és teljes összefoglalást alkotnak a hét­ről. A szórakozásra vágyóknak ezen­túl is igazi kuriózumokat csempé­szünk otthonukba. Újabb magyar művész és független filmesek mun­káit ismerhetik meg, valamint ren­geteg színházi közvetítéssel, kon­certtel találkozhat a kultúrát ked­velő városlakó. Ma délután öt órakor falugyűlés lesz Tokodaltárón. A község önkor­mányzatának képviselő-testülete a település Bányász Kultúrotthoná- ban várja a község csatornahálóza­Esztergomban rendezik meg az I. Osztrák-Magyar Építőipari Konfe­renciát. A Technika Házában meg­tartott nemzetközi szimpóziumon hazai és külföldi szakemberek is­merkednek meg a régió nyújtotta adottságokkal, lehetőségekkel. A Augusztus utolsó vasárnapján immár negyedszer rendezték meg a nemzetközi kórustalálkozót Doro­gon. A rendezvényen fellépett a tá­ti Német Nemzetiségi Asszonykó­rus, az esztergomi Ars Musica Együttes, a mogyorósbányai Szlo­vák Nemzetiségi Énekkar, a csolno­Néhány napja működik az új párkány buszmegálló, ám néhány utas máris elégedetlen az átalakítá­sokkal. A számos lesújtó vélemény mel­lett csupán két pozitívumról tudnak beszámolni az utasok: "Előnyös, hogy fedett és a város közepén van. így több mindent tudok elintézni, rövidebb idő alatt" - számolt be egy középkorú hölgy. Amit viszont töb­ben nehezményeztek, hogy megál­ló huzatos, nincsenek padok, és a szemetes kosarakat is hiányoznak. A tetőszerkezet alatti huzat ellen csupán az állomás közepén elhe­lyezkedő menetrend tábla nyújt vé­delmet. Politikai és aktuális témákban péntektől nem lesz hiány, sőt a televíziónézők is bekapcsolódhat­nak a műsorba közvetlenül sms- eikkel, illetve telefonjaikkal, így a stúdióvendégekkel közvetlen kon­taktus létesítésére is lehetőség nyí­lik. Új arcok, új forma - mindez egy­sége kíván tehát újat mutatni az Esztergomtól Kertvároson át egé­szen Tátig élő embereknek, hogy mindenki, ki elégedetlen, érezze, hogy "a televíziózás ereje az azon- naliságban van, és abban, hogy képes egyidejűleg képeket és han­gokat eljuttatni egy igen széles ko­fának kiépítése iránt érdeklődőket. A felmerülő kérdésekre a képvise­lők és a beruházás kivitelezőjének vezetői igyekeznek majd választ ad­ni. neves fórumon Esztergom város al­polgármestere, Knapp János ismer­teti a hallgatóságot a térségben lét­rehozandó vegyesvállalatokról, il­letve a mikrovállalkozások adta elő­nyökről. A konferencia pénteken. Visegrádon folytatódik tovább. ki Német Nemzetiségi Énekkar, a nyergesújfalui Szent Cecília Kórus valamint az osztrák Choregemeinschaft Freistadt. A magas színvonalú produkciók nagy- elismerést arattak. A nagy számban megjelent érdeklődők vastapssal értékelték az előadásokat. A várható változásokról Nagy Imrét, a párkányi Közterületfenntartó Vállalat vezető­jét kérdeztük. Elmondása szerint a problémákon segíteni fognak. A közeljövőben hat padot fognak el­helyezni az állomáson, és a szeme­tes kosarakat sem kell a továbbiak­ban nélkülözni. Csupán a huzat kérdése marad megválaszolatlanul, mert az ügyben illetékes válaszadót nem sikerült fellelnünk. Valószínű­síthető, hogy ez ügyben egy ideig még nem lesz előrelépés, így az is megeshet, hogy az utazóknak sze­les időben marad a kellemetlen di­dergés. zönséghez. A gyengesége az, hogy akár csak megközelítően sem ké­pes olyan mennyiségű hírt közölni, mint amennyi egy jó fővárosi lap­ban található. De hát ezek va­gyunk: egy narancs, és jó lenne, ha a bírálóink abbahagynák a pa­naszkodásukat, hogy nem va­gyunk alma" - William McAndrew De legyen a végszó inkább egy igazi magyar híressé vált mondat: nézzék az Esztergomi Városi Tele­víziót, mert "lehet hogy egy kicsit sárga, és egy kicsit savanyú, de a miénk..." váczy Az Esztergom TV új arca A _ Ép ítőipari Konferencia Esztergomban Nemzetközi Kórustalálkozó volt Dorogon Elégedetlenek az új párkányi buszmegállóval D.Bajkai katalin A kerékpárosok útvonalának bővítése érdekében Karvátó! Helembáig egy új kerékpárút építését tervezik. Ez az út a Mária Valéria hídon keresztül a magyarországi oldalon folytatódna. Az út megépítéséhez szükséges pénz előteremtésére az Ister-Granum szlovákiai, valamint Párkány város és a környező 22 falu régiós programirodája pályázatot ír ki. A leendő kerékpárút pontos nyomvonalát még ősszel ki szeretnék jelölni az érintett települések polgármestereinek közreműködésével. összeállította: Árpást Idén utoljára van szúnyogirtás a Dunakanyar 26 településén. A kellemetlen rovarok irtására szeptember 2-5. között kerül sor. A hosszú és nagyon száraz nyár miatt ugyan kevesebb a szúnyog, de a jövő évi populáció vis­szaszorítása érdekében indokolt a nyárvégi szúnyogirtás. Az akció négymilliós költségének felét a Turizmus Rt., másik részét pedig az önkormányzatok állják.

Next

/
Thumbnails
Contents