Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-10-18 / 34. szám

8 2003. október 18., szombat SPORT Ftfdlap Világsport Rabóczki Balázs ­a mellőzött sztár Az FC Köbenhavn első számú kapusa, a Dunaferr volt háló­őre, Rabóczki Balázs megdöb­benéssel vette tudomásul, hogy a cserepadra szorult az FTC el­leni UEFA-kupa visszavágó mérkőzésen. „Hetek óta gólt sem kaptam, ez így túl magas nekem” - nyilatkozta egy inter­netes újságnak a találkozó után. Rabóczki szerint élete egyik leg­fontosabb mérkőzése lett volna a szerdai 90 perc honfitársai el­len, hiszen a válogatottság miatt is bizonyíthatott volna a televízi­ós közvetítésnek köszönhetően. A dán csapat edzője a magyar portás helyett Kihlstedt számára szavazott bizalmat, aki a tizen­egyeseknél parádézva meg is hálálta azt. Rabóczkit egyéb­ként meglepte a Fradi profi hoz­záállása, elmondása szerint, a mérkőzés után a dánok öltöző­jét sem vetette szét az öröm, tudták a hazaiak, hogy csak a szerencsének (na és a bírónak) köszönhették a továbbjutást egy papíron állítólag gyengéb ma­gyar csapat ellen. Alaposan elverték a Saint Louis Bluest az NHL-ben Szuper Levente csapatának enyhén szólva döcögősen indult az idei szezonja, amelyben csü­törtök késő este kiütéses veresé­get szenvedtek a nashville-i raga­dozók otthonában. Tennessee ál­lam amúgy nem túl híres jégko- rongozói új arcokkal lepték meg az ellenfeleket ősszel, és ez ellen még Osgood-ék sem tudtak mit tenni. A mérkőzés hőse a csah Zidlicky volt, aki egy góllal és egy gólpasszal jelezte, hogy nagyszerű átigazolás volt a nyáron. Érdekes­ség, hogy a hazaiak harmadik gólját Vladimir Országh ütötte, akinek nehéz lenne letagadnia magyar felmenőit. A Blues szo­morúan utazhatott haza, mivel immár kapaszkodniuk kell, hogy ne legyen huzamosabb ideig ne­gatív a mérlegük. Dávid Kornél szárnyal spanyolhonban Mióta a kiváló magyar kosa­ras a Tau Cerámica csapatát erősíti, érdemes a csapatra fo­gadni a Tipp Mix ajánlatából. A baszkok nem tudnak ugyanis veszíteni, és ezt jelentős mérték­ben a magyar centernek kö­szönhetik. Legutóbb Kornél 19 pontjával győztek hazai mécs­esén, szoros küzdelemben 88- 81-re az Alicante ellen a hazai­ak, amihez hozzá kell tenni, hogy Dávid az előbbi fantaszti­kus eredményt 33 perc alatt ér­te el (hozzátéve még „szeré­nyen” nyolc lepattanót is). A magyar sztár mellett a Tau csa­patából kitűnt a litván Macijauskas (15 pont), valamint az argentin Scola (20) és Nocioni (18) is. Dávid sikere kü­lönösen figyelemreméltó, te­kintve, hogy azt hétről hétre vi­lág- és európa-bajnok csapat­társai között éri el. Beharangozó Arany Ászok Liga -10. forduló Egy napon, vasárnap kerül sor az Arany Aszok Liga 10. fordulójának megrendezésé­re. A legérdekesebb össze­csapás az MTK Hungária - Debrecen mérkőzés lesz. Az első mérkőzés fél három­kor kezdődik a Viharsarokban. A Békéscsaba hazai pályán fo­gadja az Újpest csapatát. A két hete megtartott kilencedik for­dulóban a Békéscsaba kétgólos vereséget szenvedett a fővárosi kék-fehérektől, s az utolsó előtti helyről várják a vasárnapot. Az Újpest az idei szezonban még nem nyert idegenben, igaz az eddigi lejátszott mérkőzések so­rán csak háromszor játszott nem hazai pályán, ebből három dön­tetlent ért el. Nemcsak a játék­kal vannak gondok, de a fut- ballklub helyzete is válságos. Az UEFA-kupától peches kö­rülmények között búcsúzó Fe­rencváros Győrbe látogat. A szerdai kupameccs sokat kivett a játékosokból, főleg a tizenegye­spárbaj volt pszichikailag meg­terhelő, de vasárnapig van idő a feltöltődésre. A nemzetközi sze­replés lezárult, most már csak a Magyar Kupára és a bajnokság­ra kell koncentrálni. A Győr az elmúlt fordulóban Pécsett ven­dégeskedett és szenvedett 1-0-s vereséget. A csapat Varga Zoltán távozása után kezd rendbe jönni, de a Fradi lehet, egyelőre na­gyobb falat a kelleténél. A két zöld-fehér alakulat összecsapása igazi focicsemege lehet. A többi négy mérkőzés hat órá­tól kezdődik. Csank János csapa­ta, a Videoton hazai pályán fo­gadja a Matáv Sopron együttesét. Mindkét csapat győzelemmel zár­ta az utolsó fordulót, a Vidi ide­genben bizonyult jobbnak az Új­pestnél, míg a soproniak a Bala­ton FC-t múlták felül. Érdekes összecsapást ígér a tavalyi bajnok MTK Hungária és - az egyetlen UEFA-kupás csapat - a Debrecen mérkőzése. A fővárosi kék-fehérek az utób­bi időben csak a bajnokságban vitézkednek, egy ponttal vezetik a táblázatot. A szerdai kupa­meccsen 0-0-s döntetlen ért el a Dinamo Zagreb csapatával. A Debrecen - ha lehet mondani - bombaformában focizik, ezt tá­masztja alá a Ferencváros ellen aratott fölényes győzelem (5-0), majd az UÉFA-kupából kettős győzelemmel való továbbjutás a horvát Varteks ellen. Mindkét csapat fáradt, de talán annyi erő lesz bennük, hogy jó mér­kőzést játszanak. Az első két gárda összecsapása után akár helycsere is lehet a táblázaton. A Balaton FC otthonában fo­gadja a Zalaegerszeg csapatát. A Balaton partiak egyelőre a hatodik helyet foglalják el a baj­nokságban, három ponttal le­szakadva a listavezető MTK-tól. A hazai csapat győzelemre ké­szül, szeretnék mind az összes pontot begyűjteni, hogy ne na­gyon szakadjanak le az élboly­tól. Csak a győzelem lehet elfo­gadható eredmény a másik ol­dalon is, mivel a tavalyelőtti bajnok szeretne elmozdulni az utolsó helyről. Az első győzelem már megszületett, lehet tovább gyűjtögetni a pontokat. A forduló utolsó mérkőzésén a Lombard Haladás Pécsre lá­togat, hogy egy esetleges győze­lemmel megközelítse az élen ál­lókat. Nagyon fontos lenne a szombathelyieknek a siker, mert a legutóbbi fordulóban a Zala­egerszeg pont ellenük táltoso- dott meg, s rúgott négy gólt. A Pécs a Győr otthonából hozta el mind a három pontot, ami az ötödik helyhez elég. A vasárnapi program: 14.30 Békéscsabai EFC - Új­pest FC 16.00 ETO FC Győr - Ferenc­városi TC (ATV) 18.00 Videoton FCF - Matáv FC - Sopron 18.00 MTK Hungária - DVSC - Megaforce 18.00 Balaton FC - Zalaeger­szegi TE 18.00 Lombard FC Haladás - Pécsi MFC-nb­A Vasas ellen lehet javítani Az esztergomi kézilabda csapat jól kezdte a bajnok­ságot, ám a legutóbbi for­dulóban nagyon gyönge, elképzelés nélküli játékkal hazai pályán szenvedett ki­ütéses vereséget a Hódme­zővásárhelytől. A hétvégén az EKSE annak a Vasasnak az otthonába látogat, akinek az idei szezonban több­ször is csak egy hajszál hiányzott a bravúrhoz. A legutóbbi fordu­lóban például a lassan magára találó Hypo otthonában mind­össze egy találattal maradt alul. Jól játszó szervezett együttes, amely hazai pályán mindenáron le szeretné győzni a királyvárosi csapatot. Az Esztergom ügyveze­tője, Éber István lapunk kérdésé­re elmondta, hogy a lányok az elmúlt fordulóban begyűjtött ve­reséget feldolgozták és az eddigi­ekhez hasonlóan készülnek a Vasas ellen. A múlt heti veresé­get véleménye szerint több dolog együttesen okozta. „A tavalyi szezon során hat alkalommal ját­szottunk a Vásárhelyiekkel, és ebből ötször mi voltunk eredmé­nyesek. A lányok valószínűleg egy kicsit elbízták magukat. A vereség második oka pedig az lehetett, hogy a mérkőzés elején kihagyott ziccereinkből rendre gólokat kaptunk, és ez megtörte a mieinket. Ami a most követke­ző mérkőzés illeti, remélem, hogy jó védekezéssel eredményesek tudunk majd lenni a Fáy utcá­ban. A lányok felkészültek a talál­kozóra, elszántak, és ha sikerül pontosan játszaniuk és betartani­uk a taktikai utasításokat, akkor bármi elképzelhető. „Arra a kér­désre, hogy vajon a csapat körül kialakult anyagi nehézségek sze­repet játszhattak-e a múlt heti ve­reségben, az ügyvezető azt vála­szolta, hogy tudat alatt talán le­hetet ennek is némi szerepe, de nem ez volt az oka a hazai vere­ségnek. „Csütörtök délután az esztergomi önkormányzat testüle­ti ülését követően beszélgettem a Idegenben Is szükség lesz a szurkolókra képviselőkkel, és úgy tűnik vala­mennyien átérezték a csapat sú­lyos helyzetét. Szombaton egy rendkívüli önkormányzati ülés ke­retén belül valószínűleg megol­dódnak majd a csapat problémái, és remélem, hogy ennek köszön­hetően hétfőre rendeződnek a dolgok.” foto és szöveg: -bk­Pedig ott lenne a helyük...- Nagy Balázs írása ­Pedig ott lenne a helyük az UEFA kupában. Atkozott dánok. Atkozott bolgár bíró. Azt még elviseli az em­ber, ha egy csapat egy kvalitásabb együttestől szenved veresé­get, azt még megemészti, hogyha gyenge teljesítményt nyújt és búcsúzik a további küzdelmektől. Azon viszont nehéz túllépni, ha egy csapat jobb, szervezettebb, s csak a bíró tevékenysége mi­att kell pá-pát intenie a nemzetközi szereplésnek. Három csapat kezdte a szerdai UEFA-kupát, egy folytathatja. Az MTK Hungá­ria lélekölő játéka kevés volt a továbblépésre, a Debrecen telje­sen megérdemelten szerepelhet a következő körben. A Ferenc­városnak pedig hatalmas pechje volt. Pedig ha valamelyik csa­pat megérdemelte volna a továbbjutást, az a Ferencváros. De ennyi volt, vége a mesének. Pedig ott lenne a helyük. Szűcs Lajos odaállt a labda mögé, minden dühét beleadta a löketbe, s a léc alá bombázott. Bent volt, de a következőt meg kellett, hogy fogja. Nemcsak a meccs, de a tizenegyes is peches volt. Ha nem is mindenben, de nagyon sokban egy régi meccs­re emlékeztetett az összecsapás. 1995-96-os szezonban történt, hogy a Fradi bajnok lett és hatalmas meglepetésre bejutott (ma­gyar csapat először és egy jó ideig utoljára) a Bajnokok Ligájá­ba. Ahhoz, hogy egy sikerülhessen a belga Anderlechtet kellett legyőzni. Az első meccsre idegenben került sor, 0-1-re nyertek a zöld-fehérek, Kuntics góljával. A hazai találkozón is vezettünk, a végeredmény 1-1 lett. Sikere, siker, siker. A mostani találkozó is ugyanígy alakulhatott volna, de. És ott az a fránya de. A 86. perc meghozta a továbbjutást érő gólt, majd jöhetett a bolgár segít­ség. Egy teljesen jogtalan tizenegyes meseszép ajándék volt a dánoknak. Ajándék szalaggal átkötve. Kibontották s nemcsak egy büntetőt találtak benne, hanem egy piros lapot is, Vukmir névvel ellátva. Döntetlen, tíz ember, hosszabbítás. Kétszer 15 perc, de túlélték. Jöhettek az újabb tizenegyesek, úgysem volt még elég. 12 darab büntető cirka 140 perc alatt. Röhej, nevetsé­ges, s lehetne még sorolni pár ideillő jelzőt. Magyar válogatott kudarc ide, magyar fociválság oda, a Ferencváros küzdeni- tudásból jelesre vizsgázott. Végre, ahogy egy nagy csapathoz il­lik. El kellene azon tűnődni, mennyire lett volna ott a helye a Fradinak az UEFA-kupa második fordulójában. Tételezzük fel, hogy nagyobb szükség van egy dán Köbenhavnra, mint egy ma­gyar Ferencvárosra. Ha ezen az úton indul el az ember, lehet megtalálja az igazságot. Ami most nem odaát van. Marad a ma­gyar bajnokság és a magyar kupa, itt kell folytatni. Ennek elle­nére is azt mondom, ott lenne a helyük. Regionális sport Serdülő Magyar Bajnokság Az esztergomi Kick Box SE 2003. október 19-én rendezi a Serdülő Magyar Bajnokság döntőjét, melynek az esztergo­mi Mindszenty József Általános Iskola Sportcsarnoka ad helyet. A selejtezőkre 12 órától, a dön­tőkre 15 órától kerül sor. Hetes Rögbi Kupa Vasárnap Budapesten rendezik meg a Tábor utcai Chinoin pá­lyán a 2003-as rögbi 7-es kupát. Az ide kupán résztvevő csapatok: Százhalombatta, Székesfehérvár, Esztergomi Vitézek, Kispesti Ele­fántok, Kecskemét, Exiles, Szen­tes, Szeged, Zalaegerszeg, Duna­újváros, Budapesti Bears, Békés­csaba. A tavalyi győztes Esztergo­mi Vitézek címvédésre készül. A keret: Heckei, Koller, Deli, Pfeiffer, Bíró, Bőhm, Molnár T, Szőlősi, Novák, Tauber, Gódor, Nagy R. Tatabánya 30 A Tatabányai Sport Club ter- | mészetjáró-szakosztálya negye­dik alkalommal rendezi meg a október 19-én a Tatabánya 30 teljesítménytúrát. A táv 32 km, az útvonal: Felsőgaila - Csáká­nyos-puszta - Körtvélyespuszta - Szép Ilonka-forrás - Sárkány- | lyuk-völgy - Vérteskozma - Vár­gesztes - Mátyás-kút Szarvaskőt - Vitányvár - Csákányospuszta - Felsőgaila. Hazai pályán a Gázművek ellen Az NB II-ben szereplő Dorogi FC labdarúgócsapata szomba­ton fél háromtól, otthon fogadja a Gázművek gárdáját. A cél az első hat közé kerülés, ehhez az eredményhez mindenképp győ­zelemre van szükség. A PAOK lesz a Debrecen ellenfele Az UEFA kupa első fordulóján 6-3-as összesítéssel továbbjutó Debrecen a tegnapi sorsoláson görög ellenfelet kapott. A PAOK Szaloniki verhető ellenfélnek tűnik, de sokkal nehezebb dolga ' lesz a DVSC-nek. mint a horvát Varteks ellen. Szentes Lázár csap­ata kaphatta volna a Liverpoolt, a Parmát vagy a Mallorcát is. A találkozóra november 6-án és 27- én kerül sor. Totólista + tippek 42. hét (2003. október 18-19.) 1. MTK Hungária - Debrecen (X) 2. Békéscsaba - Újpest FC (2) 3. Győri ETO - Ferencváros (2) 4. Bremen - VfB Stuttgart (2) 5. Dortmund - Hannover (X) 6. Hertha BSC - Leverkusen (2) 7. M.gladbach - B. München (2) 8. Kaiserslautern - Hamburg (1) 9. Schalke 04 - Bochum (X) 10. Ancona - Juventus (2) 11. Brescia - Internazionale (2) 12. Chievo - Sampdoria (1) 13. Roma - Parma (2) 14. Milan - Lazio (1) A tippeket minden héten a szerkesztőség egy-egy munka­társa adja, e heti tippelőnk: Árpási Károly. Annavölgy • Bajna • Bajót • Bajta • Bart • Bátorkeszi • Béla • Bény • Búcs • Csata • Csobánka • Csolnok • Csúz • Dág • Dobogókő • Dorog • Dömös • Dunabogdány • Ebed • Epöl • Érsekkéty • Esztergom • Farnad • Für • Garamkövesd • Garampáld • Garamsalló • Garamszentgyörgy • Helemba * Hontfüzesgyarmat * Ipolybél * Ipolydamásd * Ipolypásztó * Ipolyszakállos * Ipolyszalka * Ipolytölgyes • Karva * Kemence * Kéménd * Kesztölc * Kétfegyvernek • Kicsind • Kisgyarmat • Kiskeszi • Kismaros • Kisújfalu • Kóspallag • Köbölkút • Kőhídgyarmat • Kúrál • Kürt • Lábatlan • Leányfalu • Leányvár • Lekér • Leléd • Letkés • Libád • Lontó • Málas • Máriahalom • Márianosztra • Mogyorósbánya * Muzsla * Nagybörzsöny • Nagymaros * Nagyölved * Nagysalló * Nagysáp * Nána * Nemesoroszi * Nyergesújfalu * Nyír * Oroszka * Párkány * Perőcsény • Peszektergenye * Piliscsaba * Piliscsév * Pilisjászfalu • Pilismarót • Pilisszántó • Pilisszentlászló • Pócsmegyer • Pilisszentkereszt • Pilisszentlélek • Sárisáp • Sárkányfalva • Sáró • Süttő • Szigetmonostor • Szob • Szokolya • Szőgyén • Tahitótfalu • Tát • Tésa • Tinnye • Tokod • Tokodaltáró • Uny • Vámosmikola • Verőce • Visegrád • Zalaba • Zebegény • Zselíz • Zsemlér

Next

/
Thumbnails
Contents