Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)

2003-10-07 / 26. szám

2003. október 7, kedd RÉGIÓ 2006-ig nem építik tovább a 10-es utat Cserkészünnep Szent Mihály védelmével (folytatás az 1. oldalról) A GKM 2004-es kiadásai a tel­jes kiadási főösszeg mintegy 8 százaléka, 489 milliárd forint. Eb­ből a tárca közvetve vagy közvet­lenül több mint 80 százalékot kí­ván fordítani a versenyképesség növelésére. A tárca a gyorsforgal­mi úthálózat fejlesztésére 207 mil- liárdot, az útfenntartásra és fej­lesztésre 88 milliárd forintot szán. A fennmaradó összeget az új gyorsforgalmi utak építésének előkészítésére (10 milliárd), az EU támogatásával megvalósuló út­fejlesztésekre (32 milliárd) és lo­gisztikai beruházásokra fordítja majd. A miniszter szerint „az út­építéshez azonban nem csak pénz, hanem összefogás is kell a kormány és az önkormányzatok, valamint a mindenkori kormá­nyok között is”. Csillag István el­mondta, hogy idén decemberig átadják az M30-as Miskolc felé vezető mintegy 8 kilométernyi szakaszát, jövő év végéig pedig az M3, M30, M7 és M70-esen újabb, összesen 57 kilométer hosszú pályaszakaszával készül­nek el. Terveik szerint 2003 és 2006 között 420 kilométer autó­pálya épül meg közbeszerzéssel, 425 km hosszon megkezdődik majd a kivitelezés, valamint 800 kilométernyi szakaszon az autó­pálya építésének az előkészítése. A tervek között szerepel többek között az M6-os Budapest és Du­naújváros közötti, az M7-es Zamárdi és Balatonszentgyörgy, illetve Becsehely és Letenye kö­zötti, valamint az M5-ös Szegedig tartó szakaszának megvalósítása. A gazdasági miniszter hozzáfűzte, hogy 2004-ben több, a költségve­tést közvetlenül még nem érintő, de a gazdasági versenyképessé­get javító intézkedés fogja pozitív hatását kifejteni. Ezek megvalósí­tása érdekében jött létre idén a Versenyképességi Tanács, amely­nek feladata gazdasági szektorok és az illetékes szervek munkájá­nak az összehangolása. Csillag István kijelentette, hogy az Esztergomot és Buda­pestet összekötő 10-es út átépíté­se a 2006-ig tervezett beruházá­sok között nem szerepel. A mi­niszter szerint ennek elsősorban pénzügyi akadályai vannak, és ezért a jelenleg folyamatban lé­vő tárgyalások sem ígérnek vál­tozást az ügyben. Véleménye alapján a térség lakói csak azt a javaslatot tartják teljesen elfo­gadhatónak, amely szerint ala­gutak építésével oldanák meg a 10-es úttal kapcsolatban felme­rült problémákat. „Ez azonban többszörösébe kerülne a hagyo­mányos, a föld felszínén megépí­tett utaknak” - jelentette ki. A sajtótájékoztatót követően Fórián István a Suzuki képvisele­tében a gyár új modelljeinek ki­próbálására (Ignis 1,3-as tur­bódízel és 1,5-ös benzines), vala­mint az épülő üzemcsarnok mun­kálatainak megtekintésére invitál­ta a média jelen lévő képviselőit. Elmondása szerint az új épület felépítését követően az esztergo­mi gyár kapacitása megduplázó­dik. Ez évi 200 ezer gépkocsi gyártását teszi majd lehetővé. Fórián István kijelentette, hogy az új csarnokokban évente egy-egy újabb modell gyártását, valamint egyre nagyobb számú munkaerő alkalmazását tervezik. bukovics Október 6-a Esztergomban Tegnap 16-dik alkalommal ren­dezték meg az aradi vértanúk tisz­teletére a Kegyeleti Stafétát Esz­tergomban. A váltóverseny az Esztergomi Barátok Egyesülete, Esztergom Város Önkormányzata és a Városi Sportcsarnok rende­zésében zajlott. A váltóversenyre középiskolás diákok nevezhetnek, csapatonként tíz fővel. A két világháború közötti ha­gyomány az Esztergomi Barátok Egyesülete elnökének, Dr. Etter Ödönnek a kezdeményezésére indult újra 1987-ben. A XVI. Ke­gyeleti Stafétán három lánycsa­pat és hét fiúcsapat vett részt. A verseny a Hősök teréről indult, a Kossuth utcán keresztül a Boty- tyán hídig. A 10x100 m-es távot nagyjából öt perc alatt teljesítet­ték a csapatok, kilenc kijelölt vál­tóhellyel. Lányok idén másod­szor indultak. Közülük a Dobó Katalin Gimnázium ért be az el­ső helyen. A fiúk versenyét szin­tén a Dobó nyerte, immár kilen­cedik alkalommal. A nyertes csa­patok teljesítményét kupával és emléklappal jutalmazták. A váltóverseny után, 13 órakor az Aradi vértanúk terén került sor az ünnepi megemlékezésre. A Himnusz után Esztergom városá­nak képviseletében Gerendás Já­nos mondott beszédet. Az esztergomi diákság nevé­ben az Esztergom-Kertvárosi Arany János Általános Iskola di­ákjai versben és dalban emlékez­tek. Mindezek után került sor a koszorúk és mécsesek elhelyezé­sére az aradi vértanúk emlékmű­vénél. Ezzel Esztergom város di­áksága és közéleti szereplői tisz­telegtek az 1848-49-es szabad­ságharc mártírjai előtt. Az ünnepség lezárásaként ki­hirdették a XVI. Kegyeleti Stafé­ta eredményét. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult. Este a Belvárosi Plébánia- templomban ünnepi szentmisét tartottak és hangversennyel em­lékeztek meg az aradi tizenhá­romról a Balassi Bálint Vegyeskar és a Városi Szimfoni­kus Zenekar előadásában. -oi>­Ifjúságpolitikai előadás Esztergomban Az Áprilisi Ifjak Egyesületé­nek esztergomi csoportja és a Fidelitas esztergomi szervezete ifjúságpolitikai előadást szerve­zett a Mindszenty József Római Katolikus Iskolában. Az előadá­son részt vett Virág András az Áprilisi Ifjak országos elnöke, valamint Kaposi József tudomá­nyos munkatárs és Kuna Tibor ifjúságpolitikai szakértő. Kaposi József előadásában közoktatásunkról és a készülő új Nemzeti Alaptantervről (NAT) beszélt. Az új Nemzeti Alaptan­tervvel kapcsolatban kitért az 1993-mas közoktatási törvényre is, amely a társadalmi különb­ségek kiegyenlítését tűzte ki cé­lul. Mára azonban a különbsé­gek nemhogy csökkentek, ha­nem nőttek. Az újonnan válasz­tott kormány meghirdette az új NAT-ot, ami szerintük gyermek- és pedagógusbarát, hiszen jó­val alacsonyabb követelmény­szintet állapít meg. A NAT be­vezetésével el kell törölni a tan­tervben előírt kánont. Ha a pe­dagógus úgy gondolja, hogy Szent István élete nem olyan fontos, akkor nem köteles ezt diákjainak megtanítani. Magyar Bálint szerint az új NAT a modernizáció szem­pontjait veszi figyelembe, szemben Kaposi József véle­ményével, aki úgy gondolja, hogy ezzel elkezdődik a ma­gyar oktatás lezüllesztése. Vér- lázítónak tartja azt is, hogy be­vezetik a pedagógusok titok- tartási kötelezettségét a szülők­kel szemben. Ez nemcsak az alkotmányban rögzített szülői nevelési jogokat sérti, hanem teljesen szétválasztják az iskola és a család szoros kapcsolatát. Arra sem volt még példa, hogy az oktatási miniszter dönti el azt, hogy a diákot az első há­rom évfolyamon nem lehet megbuktatni. Az előadás második részében Kuna Tibor ifjúságpolitikai szak­értő a kormány ifjúság és gyer­mekpolitikáját értékelte. Kuna véleménye szerint a kormány szavai és tettei ritkán találkoznak. Azt mondták, nem nyúlnak a di­ákhitelhez, ezzel szemben emel­ték a kamatait. A tömegközleke­dési tarifák jelentősen emelkedni fognak, ami megint csak a diáko­kat sújtja. Azt ígérték, hogy nem nyúlnak az otthonteremtési tá­mogatáshoz, most elvesznek be­lőle. Kuna Tibor szerint a kor­mány feláldozza a gyermekek ügyét a politika oltárán. Az előadás végén a résztve­vők kérdéseire válaszoltak az előadók, majd a szervezők svédasztallal kedveskedtek a megjelenteknek. (steindi)- Szőgyén ­„Ez az ünnep tisztelgés min­denki előtt, aki az elmúlt tíz év folyamán vállalta a magyar cserkészetet, annak szellemisé­gét és bármilyen módon segí­tette a 32-es számú Szent Mi­hály Cserkészcsapat munká­ját” - üdvözölte az egybegyűl­teket Berényi Kornélia csapat­parancsnok október 4-én, a csapat fogadalomtételének ti­zedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A cserkészek még az ünnep előestéjén megemlékeztek el­hunyt tagjaikról. Koszorút he­lyeztek el többek között Krsko Péter sírján, aki egy szerencsét­len baleset következtében 18 évesen vesztette életét. A délután kettőkor kezdődött hálaadó szentmisére a cserké­szek zászlókkal vonultak be. Ko­vács László helybeli lelkiatya - aki maga is cserkész - megál­dotta a jubileumi zászlót, Arató László budapesti öregcserkész pedig egy szalagot helyezett el rajta, s átadta a szőgyéni csa­patnak a Magyar Cserkészszö­vetség üdvözletét. A szentmise fényét az Ipolyságról érkezett gyermekkórus emelte, Vollent Andrea vezetésével. Reggel a szakadó eső elron­tani látszott a cserkészek lázas készülődését. Az időjárás ké­sőbb csodálatos módon hirte­len megváltozott, s a miséről jövet verőfényes idő fogadta az ünneplőket. Ezt a cserkészek védőszentjük, Szent Mihály közbenjárásával magyarázták. Ezután az évforduló tisztele­tére faragott kopjafához vonult az ünneplő tömeg, amelyet Szatmár Tibor, vágkirályfai fa­faragó készített. A mester az ősi magyar és keresztény szim­bólumok közé elhelyezte a község címerét és jeles évszá­mait is, valamint a cserkészlili­omot. A kopjafánál beszédé­ben mondott Massányi Lajos, a Szövetségi Cserkésztanács elnöke. Kiemelte, hogy ebben a közösségben nem a mennyi­ségen, hanem a minőségen van a hangsúly. A cserkészet a nemzeti identitás megőrzésén túl valláserkölcsi alapokra épül, közösségformáló ereje pedig vitathatatlan. Török András, az Ersekújvá­ri Körzeti Cserkésztanács elnö­ke arról szólt, hogy igaz, nem válthatjuk meg a világot, de te­hetünk azért, hogy valamivel jobb legyen. Ezt követően Kovács László esperes megáldotta a kopjafát, majd emlékplakettek átadására került sor. Az ünnepségen jelen volt még Sesztay Ádám, a Magyar Köztársaság Nagykövetség­ének titkára, Szigeti János szlovákiai parlamenti képvise­lő, a község képviselő-testület­ének több tagja, számos öreg­cserkész és a baráti csapatok küldöttei. Az 52 cserkész és a cserkész­szülők hálájuk jeléül virágcsok­rokat nyújtottak át Berényi Kor­néliának - Nelli néninek, aki rendíthetetlen lelkesedéssel irá­nyítja a csapat munkáját. A programot a cserkészettel kapcsolatos fényképkiállítás kö­vette, majd a Miért Kisszínpad emlékezett az aradi vértanúkra a színházteremben. A cserkészcsapat a tíz éves jubileumra 46 oldalas évköny­vet jelentetett meg, és elkészült a csapat honlapja is: (www.cserkesz.svodin.sk).-bokor­Nemzetközi gyermekorvosi szimpózium- Zselíz ­A zselízi kórház gyermek- gyógyászati osztálya pénteken nemzetközi orvosi tanácskozást szervezett, amelyen hazai, len­gyel, osztrák, magyar és erdélyi szakemberek vettek részt. A helyi gyermekosztály főorvosa, Dr. Andruska Lajos kezdeményezé­sére a szakmai rendezvénnyel a két éve elhunyt Dr. Bélák Vojtech, az első zselízi kórház- igazgató emlékének tisztelegtek. A bevezetőben a résztvevők megemlékeztek a kórház meg­alapításának közelgő, negyvene­dik évfordulójáról is. Dr. Nagy Géza polgármester és Dr. Veis András kórházigazgató szavai után a szervezők kultúrműsorral kedveskedtek a résztvevőknek. A találkozó szakmai részé­ben előadók sora adott ízelítőt saját szakterületén végzett te­vékenységéből. Dr. Kovács László, a pozsonyi egyetemi kórház II. gyermekkli­nikájának főorvosa a rendszere­sen jelentkező lázról, annak ge­netikai eredetéről tartott elő­adást. A krakkói Janusz Haluszka a tüdőgyulladásról és más, a gyermekek körében elő­forduló légúti megbetegedésről beszélt, Juraj Jakubiéka, a Nyitrai Egyetemi Kórház gyer­mekosztályának főorvosa az úgynevezett Kawasaki-szindró­ma előfordulását, ismertetője­gyeit és a gyógyítás egyes szaka­szait ismertette a hallgatósággal. Az ausztriai Kremsben praktizáló magyar Büki Béla pedig a gyer­mekek körében végzett hallás- vizsgálat új módszerét mutatta be kollégáinak. Az újszülöttek és a csecsemők szlovákiai halandósági rátájáról Dr. Frantisek Bauer, az Ersekúj- vári Újszülött-klinika főorvosa készített meghökkentő elem­zést, amellyel - bár az ország egészségügyére nézve kedvezőt­len híreket közölt - nagy elisme­rést váltott ki a résztvevők köré­ben. Öt követte Dr. Viera Halamová, aki az Unicef által meghirdetett Baby Friendy Hospital program jelentősségét hangsúlyozta. Dr. Peter Somló, az ipolysági kórház belgyógyá­sza a magas vérnyomás veszé­lyeiről, határértékeiről és befo­lyásoló tényezőiről tartott elő­adást. Őt követte Dr. Filip Danninger, a pozsonyi Dérer- kórház osztályvezető sebésze. Beszámolt a májátültetés né­hány hónapos szlovákiai törté­netének legújabb fejleményei­ről. Zuzana Vitálová zeneszak­értő előadásában Franz Schu­bert műveinek a zeneterápiá­ban betöltött szerepéről tudhat­tak meg részleteket a hallgatók. A régió szülötte, a jelenleg az ausztriai Kremsben dolgozó Mé­száros Ferenc pedig egy pajzsmi- rigy-rendellenességről számolt be. A szakmai találkozón részt vett Zselíz testvérvárosának, Csíkszeredának orvosi küldöttsé­ge is Csedő Csaba István kór­házigazgatóval az élen, és ugyancsak képviseltette magát az országban tevékenykedő gyógyszerforgalmazó cégek nagy része is. (eíc)

Next

/
Thumbnails
Contents