Hídlap, 2003. augusztus-december (1. évfolyam, 1-82. szám)
2003-09-03 / 2. szám
2003. szeptember 3., szerda RÉGIÓ Ftfdlap Lábatlan, az építő település Megváltozott reklamációs szabályok Régiónk egyik legrégebben lakott települése jelentős fejlődésen ment keresztül. Története szorosan ösz- szefüggött az építészet fejlődésével. Lábatlan község a Dunáig lehúzódó Gerecse lábainál nyugszik. Régen két településből állt, Lábatlanból és Piszkéből. Még most is gyakran használják megkülönböztetés céljából ezeket a neveket a településrészek behatárolására. A Duna ezen a részen nagyot kanyarodik. Itt épült Piszke falu. Piszke a szláv pesek (durvaszemű homok, murva) szóból származik, amely a nyelvészek szerint a Duna aranytartalmú homokjával hozható összefüggésbe. A hagyomány szerint a község neve Duna Nedecze volt, afnelyet később változtattak Piszkére. A falunak csak a főutcája fekszik sík területen, az összes többi utca a hegyoldalon van. 111. Béla király német lakosságot telepített ide. Piszkéről az első okleveles emlék 1385-ből maradt fenn, amely szerint Lábatlani Helsinki Pál leánya és férje birtokolta mindkét községet. Iskolája állami elemi népiskola, iparostanonc és ismétlőiskola 1903- ban épült. Lábatlan nevének eredetét több monda próbálja bizonyítani. Az egyik ilyen történet szerint egy magyar királyt fogságba ejtett az ellenség, majd összebilincselték egyik hű katonájával. A katona levágta saját lábát csak azért, hogy a király bilincseiből kiszabadulva el tudjon menekülni. A király a katonát tettéért Lábatlannak nevezte el és a környékbéli földeket neki adományozta. Ezen a területen alakult ki a későbbi Lábatlan település. A község hazánk legrégebbi települései közé tartozik. A Zovard nemzetség ősi birtoka volt. Nagy valószínűséggel már a Honfoglalás óta lakott terület volt. A rómaiak korában a Duna mellett vezetett a határvonal (limes), amely a világ- történelem egyik legnagyobb katonai védereje volt. Erről Tokodon és Nyergesújfalun megerősített tábor, Lábatlanon, Neszmélyen és Dunaalmáson őrtorony tanúskodik. A falu legkorábbi okleveles emléke 1267-ből maradt meg, amikor IV Béla, Miklós főlovászmesterének 18 eke földet adományozott Lábatlanon. A település a XIV századtól fejlődésnek indult. A község a kereskedelmi útvonalak mentén fekszik, így a lakosság hamar bekapcsolódott az áruforgalomba. 1440-ban már állt református templom egy Árpád-házi templom romjain. A XVII.-XVI1I. században Lábatlanon és Karván a Nedeczky- család majorságot tartott fenn. Gerenday család nevéhez fűződik a község első gyáralapítása. Ez a gyár a piszkei márványt termelte ki, amit Budapesten dolgoztak fel. 1944. március 19-én németek szállták meg a két falut, a zsidókat kitelepítették. A két település csak a következő év március 28-án szabadult fel. 1950. szeptember 6-án Lábatlan és Piszke nagyközségeket Lábatlan néven egyesítették. Az egyesítés után hatalmas és gyors fejlődésnek indult a község. Lábatlan iparosodásának megalapozása és a lábatlani cementgyár létesítése, valamint az ezzel kapcsolatos tevékenység elindítása Konkoly Thege Balázs és Hanning Mátyás nevéhez fűződik. A településre ezek után jelentős külföldi és hazai tőke áramlott, így a település és a cementgyár is hatalmas fejlődésnek indult. A lábatlani cement nagyon jó minőségű, és ez csak tovább növelte a falu hírnevét. A jelentős gyárépítés 1952-ben kezdődött, ennek eredményeképpen a régi gyár majdnem teljesen lebontásra került és egy új, korszerű üzem épült. Ekkor épült a közfürdő, amely nemcsak a lakosságot, hanem a helyi sportolókat is kiszolgálta. Ma a svájci Holderbank a gyár tulajdonosa. 1908-ban kezdte működését az azbesztcement-papírgyár, amely a Miskolczi József által 1925-ben beszerzett papírgéppel középfinom csomagolópapírt, kalapcsomagolópapírt, egészségügyi papírt, dohánypapírt gyártott. 1957-ben elkezdték a finn Lábatlani Vékonypapírgyár építését. Ez Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb gyára. A gyár ma többségi görög tulajdonban van és Piszke Papír Rt. néven üzemel. 1943 nyarán indult be a vasbe- [ ton-aljak gyártása. A gyár 1952- ben munkásszállót, 1954-ben lakótelepet létesített és ezzel a településhez kötötte az ott dolgozókat. A gyár ma Pfleiderer Vasbeton Rt. néven működik. A községet és környékét, tehát a Pisznicei-hegységet nagy mennyiségű vörös márvány alkotja. A bányaművelést az 1800-as évek végén indították meg. Ekkor indult Piszke községben a kőfaragó ipar. A kőfaragók világszerte hírnevet szereztek szobrászati és épületszobrászati termékeikkel. Az itt készült művek mind hazánkban, mind külföldön nagyon híresek lettek. Innen szállították a Parlamenthez, a Halászbástyához, a Hilton Szállóhoz, a Duna Szállóhoz, az esztergomi Bazilika Bakócz kápolnájához, a bécsi Belvedere Palotához is a szebbnél szebb márványokat. Néhány évvel ezelőtt azonban a lábatlani kőfara- j gó telep bezárt. ■ Polgármester: Török István Alpolgármester: Boda Csaba Jegyző: Radócz István Aljegyző: Hidasiné Schantzl Edit Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje és címe Hétfő 8.00-16.00 óráig Szerda 8.00-16.00 óráig Péntek 8.00-13.30 óráig Cím 2541 Lábatlan József A. út 60. Telefon +36-33-517-500 Fax +36-33-517-508 e-mail: polghiv@labatlan.hu Árpási I Hétfőtől megváltoztak a reklamáció szabályai Magyarországon. Megszűnik a vita esetén kérhető fogyasztóvédelmi vizsgálat eredményének az eladóra vonatkozó kötelező hatálya. Szeptember elsejétől új kormányrendelet szabályozza a fogyasztói szerződések szavatossági és jótállási igényeinek, a reklamációk intézésének szabályait. A kereskedő továbbra is köteles szolgáltató jegyzőkönyvet felvenni a fogyasztó kifogásáról, míg a fogyasztónak kifogásuk érvényesítéséhez be kell mutatnia az ellenérték megfizetését igazoló számlát. Szeptembertől jegyzőkönyvezni kell a fogyasztó igényét és a kifogás rendezési módját is. A fogyasztó elsősorban javítást vagy cserét, ha pedig erre nincs lehetőség, árengedményt kérhet, esetleg elállhat a vásárlástól. Ha a forgalmazó nem tudja azonnal elfogadni a fogyasztó rendezési igényét, akkor a lehetőségekről három munkanapon belül értesítenie kell erről a fogyasztót. Az új rendelet csak utal rá, hogy az áru kijavítását vagy cseréjét megfelelő határidőn belül és a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni. Július elseje óta a szavatossági időszak két évre nőtt, és ha a fogyasztó problémáit a szolgáltató vitatja, a vevő a vásárlást követő hat hónap után kérheti a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vizsgálatát. A vizsgálat eredménye az eddigiektől eltérően nem lesz kötelező érvényű az eladó vállalkozás számára. Az így kialakult vitás helyzetekben a bírósági eljárás tehet igazságot a felek között. A szolgáltatónak a felelőssége bizonyítani, hogy a vásárlást követő hat hónapon belüli reklamációnál hiba a vásárlás időpontjában már létezett-e. Ez alól kivétel, ha ez a problémás eset a hifja jellegével összeegyeztethetetlen. A kötelező jótállásról szóló előírások a tartós fogyasztási cikkek esetében nem változnak. Reklamáció esetén először ahhoz az eladóhoz, vagy szolgáltatóhoz kell fordulnunk, akinél a terméket vásároltuk vagy a szolgáltatást igénybe vettük. Ha a kifogás itt nem oldható meg, problémánkat a vásárlók könyvébe be kell jegyeznünk. A vásárlók könyvébe a fogyasztó, vásárló az üzlet dolgozóinak megkérdezése nélkül bármikor bejegyezheti az üzlet működésével kapcsolatos közérdekű bejelentését, panaszát és észrevételeit. Ezt a bejelentést az üzletből az illetékes önkormányzathoz kötelesek továbbítani. A bejelentés elintézéséről legkésőbb 30 napon belül írásban tájékoztatni kell a fogyasztót, aki esetleges további igényével a Fogyasztó- védelmi Felügyelőséghez fordulhat. Fontos, hogy a fogyasztói bejelentést írásban tegyük meg, mert ha más hatóság elé kerül az ügy, írásos bizonyítékot kell szolgáltatni arról, hogy először a gyártóhoz, szolgáltatóhoz, kereskedőhöz fordultunk. A következő lépésben a reklamációkkal foglakozó szervezetekhez kell fordulnunk. Ilyen például az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, amely az egész országot átfogó civil szervezet. Fő feladata a fogyasztói érdekek képviselete, védelme, a fogyasztók tájékoztatása, oktatása. Az ország tizenöt megyéjében, Budapesten, városokban, községekben és fővárosi kerületekben hatvanegy regionális és helyi szervezete működik. Megyénkben Tatabányán, a Béla király körtér 57. fsz. 2. alatt található a tagszervezet irodája. (Tel: 34-316-566 Ügyfélfogadás: Hétfő: 9-13, Csütörtök: 9-12) A problémás esetekre létezik egy speciális szervezet is. Ez a Békéltető Testület, amely az áruk, szolgáltatások minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősséggel, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bíróságon kívüli rendezésének lehetőségeit vizsgálja. Békéltető testületi eljárás indítása különösen ajánlatos például utazási ügyekben, általános szerződési feltételek tekintetében, vállalkozási szerződések megkötésével és végrehajtásával kapcsolatos vitáknál. Régiónkban ez a Megyer Békéltető Testület a Tatabánya, Fő tér 36. szám alatt található és a 34/312- 300 számon hívható. Távközléssel, hírközléssel, műsorszórással kapcsolatos, a szolgáltatás minőségét érintő probléma esetén (pl. kábeltévé, vezetékes és mobil telefonvonalak) a Hírközlési Főfelügyelet segítségét kell kérni. Ha a rádió- vagy televízió-műsorok tartalmát kifogásoljuk, az Országos Rádió- és Televízió Testülethez kell fordulnunk. A pénzpiaccal, tőkepiaccal, nyugdíj- és egyéb pénztárakkal kapcsolatos ügyekben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az illetékes hatóság. Az energiaellátással kapcsolatos problémás eseteinek kivizsgálása a Magyar Energia Hivatal feladata. A gázszolgáltatásról és a villamos- energia-szolgáltatásról szóló törvények a Magyar Energia Hivatalt, az energiaszektor szakmai felügyeleti szervét bízták meg fogyasztóvédelmi hatáskörökkel. Szerencsejátékokat érintő problémával a Szerencsejáték Felügyelethez kell fordulni. Gépjárművek típusvizsgálatát, a közúti, vasúti és vízi közlekedés felügyeletét a Közlekedési Főfelügyelet látja el. A gépjármű-szervizeléssel kapcsolatos minőségi reklamációt a területileg illetékes felügyelet vizsgálja ki. Á. Kár oly Jövőre jön a Suzuki Swift utódja? Jövőre Magyarországon a régiónkban egy újabb típust gyárthat a Suzuki Rt. Esztergomban gyárthatják a Suzukinak azt a legújabb kabrió modelljét, amelyet a jövő héten, a frankfurti autószalonon mutatnak majd be. Ez az autó a Ford StreetKa és a Citroen C3 Pluriel vetélytársa lehet, de a gyár leginkább a Swift utódjaként kívánja majd befuttatni. A Suzuki S2-re keresztelt tanulmányautó a tavaly Párizsban bemutatott Concept S típus változata lesz. A Concept S-ről már annyit lehet tudni, hogy egy mini kategóriás kabrió, keménytetővel ellátva. Az S sorozatba tartozó kisautó háromajtós modelljével főként a női vásárlókat célozták meg. Az új S2-es négyüléses lesz, 1,6-os motorjával és hatsebességes váltókapcsolójával az öszkerékmeghajtásúak családját fogja gazdagítani. A királyi városban található gyárból annyit lehet tudni, hogy az S típus gyártása a 2004-es év végén kezdődik meg, de egyelőre az sem biztos még, hogy az új modellt Esztergomban fogják gyártani. Még nincs döntés arról sem, hogy mennyit gyártanak majd a sportkocsiból, illetve milyen áron fogják értékesíteni az új autót, amelyről elképzelhető, hogy apróbb finomításokat végeznek el még rajta. Az pedig, hogy az új Suzuki két komoly kabrió vetélytársa lehet, már bizakodásra adhat okot a márka iránt érdeklődőknek. Az biztos, hogy az autó négyüléses lesz, így egy kissé el fog ütni a konkurenseitől. Előnye minden bizonnyal az lesz, hogy a téli használatát sem keli majd mellőzni, mert egy felszerelhető kemény tetőt is jár majd hozzá. Az új Suzuki szériaváltozatai legkorábban a jövő év végére várhatóak. Áráról még nincsenek információink. Arpási Károly