Esztergom, 2019 (5. évfolyam, 1-5. szám)

2019-01-01 / 1. szám

KULTÚRA a pusztulástól az elmenekült nemesi családok levéltári anya­gát, már ami a háborús pusztítások, rablások után megma­radt. Ezután került a besztercebányai múzeumba. Itt Peter Ratkos történész azzal bocsátotta útjára, „ha magyarokat, vagy avarokat talál, földet rá!" Ebből később gondok is adód­tak. Az általa feltárt avar sírokból kisvártatva avar-szláv, majd szláv-avar, végül szláv sírok lettek, ami ellen tiltakozott. Az ő ásatásai alkották a múzeum régészeti anyagának gerincét. Ő is hozzájárult ahhoz, hogy a múzeum átköltöz­ve a Corvin-házból a Thurzó-házba, komoly anyagot állított ki. A múzeumból 1962-ben igazgatója miatt kénytelen volt távozni. A világháború után Balassa Géza szívügyének tekintette a zólyomi vár megmentését és 'téglácskákat' adott ki, melye­ket árultak, s a bevételt a vár helyrehozatalára használták. Balassa Géza írásművei » Művészettörténeti kutatásaiból megjelent tanul­mányai közül érdemes kiemelni a Rimaszombati járás műemlékei (1968), aZólyomi járás műemlékei (1969) című dolgozatait. 1969-ben jelent meg a ludrófalvai templom történetét bemutató színes leporellója, 1971-ben ren­dezte sajtó alá Az ingó műemlékek összeírása Közép- Szlovákiában elnevezésű kiadványt. Megírta Zólyom város (1956) és Korpona történetét (1964). 1960-ban jelent meg tőle közép-szlovákia ókori népességéről szóló munkája. Feldolgozta a Zólyomi járás történelmi műemlékeit (1964). Zólyom a luzsicei kultú­ra idejében című munkája ugyanebben az évben jelent meg. 1971-ben jelent meg magyarul Gömör az őskorban című munkája, mely egy korábbi tanulmányának fordí­tása (Praveké osídlenie Gemera, 1965). Ez az egyetlen magyarul megjelent munkája. A besztercebányai Bél Mátyás Egyetem kiadta bibliográfiáját, ahol 231 tételt sorolnak föl. Feliratuk hirdette: Védjétek a zólyomi várat. 1949-ben, a szlovák nemzeti fölkelés ötödik évfordulója alkalmából a várban kiállítást rendezett az addig összegyűjtött anyagból, melyet Klement Gottwald államfő is meglátogatott. Később a műemlékvédelmi hivatal (SUPSOP) kerületi központjában lett osztályvezető a restaurációs és dokumentációs osztály élén, majd rövid ideig igazgatóhelyettes, de az 1968 utáni visszarendeződés miatt - mivel sohasem volt párttag - ezt a tisztséget nem tölthette be. Itt dolgozott 1976-ig. Ebben az időben szerkesztette és írta a hivatal Zpravodaj nevű időszaki szakmai folyóiratát 1963-tól 1973-ig, összesen 14 számot. Nyugdíjba vonulása után Pozsonyba költözött, mert a leánya ott élt. Ez törést okozott életében, mivel munkájá­nak élt és ennek hiányát nehezen tudta földogozni. Számos tervet dédelgetett még, de Parkinson-kór támadta meg szervezetét és ez meggátolta azok kivitelezésében. Néhány nappal 80. születésnapja előtt, 1994. február 20-án távozott az élők sorából. JÁTSZIK AZ OLVASÓ! KÉPRÉBUSZ Mely ismert esztergomi helyszínen készült a fotó? A sorsoláson kihúzott szeren­csés nyertes a Napraforgó Szépségszalon (Esztergom, Malom utca 2.) 5000 forint értékű kuponját kapja. A válaszokat január 25-ig kell eljuttatni a megfejtes@ esztergom.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség postacímére. ELŐZŐ SZÁMUNK HELYES MEGFEJTÉSEI: Azért a kvíz az úr 1. Szent István-kori pénzérme és nyílhegy 2. 335 éve 3. Suzuki Ignis 1,2 Dualjet AGS BABITS MIHÁLY/tS\ KÖNYVESBOLT [Ay Könyv, liték, CD, blu-ny, DVD AZÉRT A KVÍZ AZ ÚR Ebben ajátékunkban, az Esztergom Magazin előző számában megjelent cikkek részleteiről szólnak a kérdések: 1. Hány éves volt 2018-ban az Ister-Granum Társulás? 2. Hol avatták fel az új zen-buddhista templomot? 3. Milyen elismerést vehetett át Kiffer Dorina? A sorsolás nyertese a Babits Mihály Könyvesbolt 1500 forintos könyv- utalványát kapja. Képrébusz 1. Simor János utca eleje Az „Azért a kvíz az úr" játékban a szerencse Fülöp Ferencné megfejtőnek kedvezett. A „Képré­busz" játékban Babják Lajos olvasónk számára volt kegyes Fortuna. A nyerteseknek gratulálunk! Nyereményüket munkaidőben a Széchenyi téren lévő idegenforgalmi irodában (Posta mellett) vehetik át. 2019. JANUAR www.esztergom.hu 21

Next

/
Thumbnails
Contents