Esztergom, 2019 (5. évfolyam, 1-5. szám)
2019-04-01 / 4. szám
KU LTU RA útszélen. Van közöttük olyan, akit szerencsés esetben az életben is láthatsz, aki először áll oda, meztelen felsőtesttel, kis picuri mellekkel, de a többiek meg olyan vad arcú nők, akiken meg lehetfigyelni, hogy valaha csinosak, szép arcúak lehettek, de egy idő után kiül rajtuk egy valamilyen állati vonás, ahogy a mérges macskák néznek ki. Három-négy ilyen alak van a képen és az ötödik az afiatal, aki már szintén nem szüzecs- ke és valószínű, hogy a fiúk állították ki oda, hogy keressen nekik valamit. Megvallom ilyen lányokkal nekem nem volt dolgom, mert kulturáltabb körülmények között ismerkedtem meg hölgyekkel. De ezek a fent leírtak is emberek és nekik is lehetnek érdekes, szívszorító történeteik.- Kit említenél, akitől tanultál pályád során? » Többektől is. Az egyik volt Czóbel Béla, akihez fiatal koromban jártam Dévényi Ivánnal. Odajártunk a műtermébe mindig vasárnap, akkor fogadott látogatókat. Czóbel Bélát lehetett kérdezgetni és akkor elmondta, hogy ez itt nagyon bedöglött, akkor átfestette. Volt egy nagyon szép képe, amit most is nagyon szívesen megnéznék, Dévényi Iván vette meg, a Normandiai enteriőr.- Mikor kerültél Esztergomba? » 1960-ban, amikor minisztériumi áthelyezések történtek, mert itt volt szükség rajzszakos tanárra. Jó színészi képességeimet adtam, amikor képzőművészetről, ábrázolásról, rajzolásról adtam elő az iskolában. Érdekesnek tartottam, ahogy a gyerekeket rá lehet vezetni, hogy mit lássanak meg abban, amit le kell rajzolni vagy festeni.- Hány kiállításodról szól az eddigi mérleg? » Eddig 169 volt, de még egyszer ennyi csoportos kiállításon is részt vettem képeimmel. Országos és nemzetközi helyszíneken is volt tárlatom. Például egy szerény kis olasz helyszínen is, ahol megfestettem a település fiatal, ámbár kövérkés plébánosát, aki másfél kilós tokával rendelkezett, és kérte, hogy azt ne fessem rá a képre, hanem olyan nyakat fessek neki, mint az enyém. Nagyon szép lett a kép, és erre jött egy másik ottani ember, aki azt kérte, hogy az ő 50 éves feleségét is fessem meg, de a ráncok nélkül, körülbelül olyan 30 évesnek. Mondtam, hogy nekem az kinderspiel, és nagy elégedettségre elkészült a kép. Ez a szépítés nem billenhet soha olyan területre, hogy az már nem az eredeti modell.- Miként látod Esztergomot, a várost és a tájképet? » Szeretem Esztergomot festeni, szeretem az itteni tájképet, Sajnálom, hogy néhány régi épület rossz állapotban van. A korábbi Szent Adalbert székesegyház is leromlott épület volt, és nem azt építették újjá egykor, hanem a Bazilikát tették helyére. Minden korszakban vannak ilyen folyamatok. A Bazilika, a maga nemében és a maga korában igazán dicséretes alkotás. Dicséretes a rajza, az alakja, a nagyon gazdag külső és belső díszítése, jó is megfesteni. Számomra a kedvenc esztergomi tájkép és festésre alkalmas helyszín a Szenttamás-hegy, a maga természeti és épített adottságaival. Szívesen vagyok ott, de ugyanígy vagyok a Bánomi-dűlővel és a Kis-Duna sétánnyal is. MEGŰIUL A VÁR MÁR ZAJLIK AZ ESZTERGOMI VÁR FELÚJÍTÁSI PROJEKTJÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSE. » Összesen 63,3 milliárd forintból újulnak meg magyarországi kastélyok és várak. Kilenc helyszínen már el is kezdődött a kivitelezés, 14 további helyszínen pedig a közbeszerzés lezárulta után indulnak a munkák a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében - írta a Világgazdaság március 27-én a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. tájékoztatása alapján, A műemlékmentő program 39 épület - 20 kastély és 19 vár - megújulását és új funkciókkal történő bővítését célozza, a kastélyok esetében 37,5 milliárd, a várprogramban pedig 25,8 milliárd forint európai uniós és hazai támogatásból - tette hozzá a lap. Térségünkben Bajnán, Oroszlány-Majkpusztán és Tatán is folyamatban van a kivitelezés. Az esztergomi vár, valamint a visegrádi Fellegvár, Alsóvár és Salamon-torony esetében pedig az előkészítés zajlik. A felújításokat követően a szakemberek látogatószámnövekedést várnak, amit az eddigi rekonstrukciók már bizonyítottak is, 2019. APRILIS www.esztergom.hu 17 Fotó: Mudrák Attila Fotó: varmegom.hu