Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2018-02-14 / 2. szám

HÍREK ü Zaklatok járták Esztergom utcáit Az egyik szeméremsértő férfi január 5-től több nőt is az utcán leszólított Esztergomban és nekik obszcén kijelentést tett, egy fiatal lányt meg is fogdosott. A rendőrség több bejelentés és feljelentés után azonosította és a tartózkodási helyén, egy helyi munkásszállón elfogták a 33 éves férfit. A kapitányságra előállították, ahol szeméremsértés vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. Mivel nem súlyos bűncselekmény, amit tett, hanem szeméremsértés, ezért nem tartották bent. Pár napra rá egy 25 év körüli férfi civil ruhás nyomozónak kiadva magát szólítgatott le fiúkat a városban a József Attila iskola előtt, egy kislányt meg is akart fogdosni. A gyerekektől e-mail címet is kért, hogy tudja velük tartani a kapcsolatot. A rendőrség tud az ügyről és be is azonosították a férfit, de mivel jogilag még bűncselekményt nem követett el, ezért egyelőre nem tudnak mit tenni. A rendőrök kiemelten kezelik ezt az ügyet is, és az egyenruhások ígérete szerint többször járőröznek az iskola és környékén. Sorban újulnak a szelektív szigetek Több szelektív hulladékgyűjtő konténer számára épült tárolóhely újult meg Esztergomban. A hat, illetve kilenc konténert befogadni képes tárolókat az önkormányzat megbízásából a Zöld Út Kft. építette. A tárolóhelyek beton alapot kaptak, melyre fém szerkezetvázat és masszív fakerítést építettek a szakemberek. Ilyen új szelektív sziget épült a Béke térnél, a Dobó gimnáziumnál, a Bástya-parkolónál és a Móricz Zsigmond lakótelepnél, illetve további hasonlók készülnek majd el az első félévben a vasútállomásnál és a Kölcsey Ferenc utcánál is. Óriásplakátokat rongálnak Az utóbbi hónapokban már több alkalommal rongáltak meg Gyász Életének 71. évében, január 24- én elhunyt Dr. Binder Ágota. Temetése február 7-én, az Esztergom -Szentgyörgymezői Temetőben volt. A leikéért szóló engesztelő szentmisét a temetés után a Ferences templomban tartották. hirdetőtáblákat Esztergomban. A Moriani Consulting Kft., mint az óriásplakát-helyek értékesítője a szükséges intézkedéseket megtette. Mivel a kihelyezett plakátok nem politikai tartalmú hirdetések, hanem gazdasági társaságok reklámjai, ezért a cég a táblarongálás ügyében megtette a rendőrségi feljelentést. Az ügyben nyomozást indít az Esztergomi Rendőrkapitányság. Felvételt hirdet a sakkiskola Az Esztergomi Sakkiskola felvételt hirdet leendő tanulóinak. Esztergomból és a környékéről várják hétfőn és pénteken 15 órától a Kiss János altábornagy út 24. szám alatt azokat a gyerekeket, akik sakkozni szeretnének. Februárban 3-4 gyermek tud csatlakozni a haladó és kezdő csoportokhoz. Szemétben turkált két fiú a kidobott droguk miatt Kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 18 éves esztergomi és egy 16 éves algyői lakos ellen a rendőrség. Az algyői lakos január 30-án vonattal érkezett Esztergomba. Még a leszállás előtt a nála lévő szemetet a vasúti kocsi hulladéktárolójába dobta. A kollégiumba érve észrevette, hogy a korábban szerzett kábítószert a szeméttel együtt a vonaton kidobta. A fiú az esztergomi ismerősével együtt ment vissza a vasútállomásra. A kidobott kábítószert a megérkezésük előtt a vasúti kocsik szemeteseinek ürítésekor a takarítók megtalálták és értesítették a rendőröket, akik a megtalált kábítószereket lefoglalták. Az állomásra érve a két fiatal a zsákokba összegyűjtött szemetet kutatta, amikor a rendőrök őket igazoltatták. A fiatalok beismerték, hogy a kábítószert is keresték. Velük szemben felmerült a kábítószer­fogyasztás gyanúja is, ezért őket a rendőrkapitányságra előállították. A kábítószerteszt minkét esetben pozitív eredményt mutatott. Őket gyanúsítottként kihallgatták. Szalagkorlátnak csapódott egy nő Egy 64 éves nő közlekedett január 31-én 12 óra 15 perckor Opeljével a 117- es számú úton Tát felől Esztergom irányába. A 8-as kilométerszelvényben letért az útpadkára, majd hirtelen ellenkormányzott és áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol a szalagkorlátnak ütközött. A baleset során szerencsére személyi sérülés nem történt. Felborult egy kocsi A sofőr megsérült, miután felborult autójával január 29-én Esztergomban a Dorogi úton a reptér közelében. A balesethez a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet és megkezdték a műszaki 6.

Next

/
Thumbnails
Contents