Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2018-12-01 / 12. szám

RÓLUNK a Szentgyörgymezői Olvasókörben foglalkoztatottak szá­mát, Elfogadták az idei nyári napközis tábor tevékenységéről szóló beszámolót, mely június 25. és augusztus 17. között 8 héten át működött. A Kőrösy László Középiskolai Kollégium épületében 70 gyermek, 15 nevelő és az önkéntes segítők töltöttek el együtt 40 napot. Parkolás » A nyáron elfogadott Esztergom forgalmi és parkolási rend­jéről szóló önkormányzati rendelet módosításáról is szava­zott a testület. Az iskolaorvosok és az egyházjogi közösségek várakozását könnyítette meg a város, valamint a módosítás kiterjedt arra is, hogy december 20. és január 5. között a Ill­as - Bazilika környéki - parkolási övezet is díjmentes lesz az adventi, karácsonyi időszakban. Emellett a 2017-ben meg­állapított díjszabást is visszaállították a 2019-es teljes évre. Ajándék >> Összesen 23 Árpád-házi királyt ábrázoló tűzzománc képet ajándékozott az önkormányzatnak Jó-Dobronya György Ist­ván és felesége, Jó-Dobronya György Istvánné, amit a város elfogadott. Helyiségbérlet » A város tárgyalta a nem lakás céljára szolgáló helyiségek következő évi bérleti díjának mértékét is, melynek részle­teiről, a különböző bérlemények díjtételeiről a hivatalban, a Vagyongazdálkodási Csoportnál lehet érdeklődni, V/agyonhasználat » Az önkormányzat Bottyán János utcai Gadányi termét november 15-én térítésmentesen használhatta a KÉM Kormányhivatal. A Szépkorúak Napja alkalmából novem­ber 22. és 24. között pedig a Béke és Igazság Pilisszentlé- leki Modell Alapítvány számára biztosított térítésmentes ingatlanhasználatot a város a pilisszentléleki kultúrházban. A mobil színpad értékesítéséről is döntötta képviselő-testület. Ingatlanok » A nyílt ülésen 4 ingatlannal kapcsolatban hoztak dönté­seket a képviselők. A szennyvíztisztító telepnél rendezték a művelési ág földhivatali bejegyzést. Ismét értékesítésre jelölték ki a Damjanich utca 303 helyrajzi számú - kertvárosi- ingatlant az értékbecslő által meghatározott áron. Végül - a már értékesített - Ipari Parkban lévő ingatlanok földhivatali eljárásáról döntöttek. Igazgató » A testület - a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint- véleményezte az Esztergomi Tankerület felé és támogatta Péter Éva pályázatát, melyet az Esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskola Igazgatói álláshelyére nyújtott be. Kerékpár-verseny » Jövőre 40. alkalommal rendezik meg a Tour de Hongrie magyar kerékpáros versenyt, melyet 195 országban közvetít az Eurosport csatorna. Esztergom „szakasz rajt" helyszín­ként csatlakozott a 2019. június 11, és 16. között megren­dezendőkerékpárosversenyhez az önkormányzat támogató döntésével. Klíma » Engedélyezte a testület, hogy a Hősök tere 1, szám alatti ingatlanban klímaberendezést szerelhessen fel a saját költ­ségén az egyik tulajdonos. Hídmérleg » A város hozzájárult a Kesztölci úton lévő Hulladékkezelő Telepen lévő - elavult - hídmérleg cseréjéhez. Az Esztergomi Köztisztasági Szolgáltató Nonprofit Kft. a telepbérleti díjból jóváírva végzi el a fejlesztést. Kerektemplom » A Szent Anna Plébánia felújításához 5 millió forinttal járult hozzá a város, hogy a templom két tornya közötti lépcsőházi teret is meg tudják nyitni a látogatók előtt. A felújítás során a források kiapadása miatt elmaradt a lépcső felújítása és biztonságossá tétele. Eddig leszigetelték a falakat, kicserél­ték a kupolatetőt és felújították a bejárati lépcsőt, a két kis torony és a harangok rendbetételét is elvégezték'a plébánia saját és az egyházmegyétől kapott költségvetéséből. Az 5 millió forintos városi támogatással válik teljessé a Kerek­templom rekonstrukciója. TELI REZSICSOKKENTESSEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁS (TŰZIFA)! Esztergom Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt lakosságot, hogy 1602/20018.NXI.27.) számú Kormányhatározat értelmében a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások egyszeri (12.000 Ft) támogatásával kapcsolatban a települési önkormányzatoknak 2019. december 15-éig kell biztosítani a tüzelőanyag átvételét az érintett háztartásoknak. 2018. DECEMBER www.esztergom.hu

Next

/
Thumbnails
Contents