Esztergom, 2018 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2018-12-01 / 12. szám

RÓLUNK ZEN BUDDHISTA TEMPLOMOT AVATTAK ESZTERGOMBAN AZ EREDETI FÉNY ZEN TEMPLOM MÁSODIK ÉPÜLETÉT AVATTÁK FEL NOVEMBER 24-ÉN A FÁRI-KÚTNÁL LÉVŐ TERÜLETEN. » Az eseményen a város részéről jelen volt és köszöntőt mondott Bánhidy László alpolgármester, illetve Philip Frigyes főépítész is. Az errefelé ritka alkalmon ugyancsak köszöntőt mondott Choe Kyu-Sik, Korea budapesti nagykövete, Bánhidy László többek között arról beszélt, hogy egy olyan befogadó ország és település, mint Magyarország és azon belül Esz­tergom nagy örömmel fogadja az új szellemi és technoló­giai tudást magukkal hozókat. Philip Frigyes főépítész az új építményhez szükséges szakmai tudás jelentőségére hívta fel a hallhatóság figyelmét. Choe Kyu-Sik, Korea budapes­ti nagykövete köszöntőjében többek között az esztergomi zen buddhista közösség közösségépítő és épületfejlesztési további terveiről szólva fejezte ki abbéli reményét, hogy azok megvalósulnak. Az új épületet kilenc hónap alatt építették fel. A 130 négyzetméter alapterületű templomban meditációk tartására alkalmas szobák, néhány fő részére szállás, iroda és teaház található. A most átadott templom bravúros épí­tészeti megoldásokkal készült el, mivel a tradicionális koreai építészet stíluselemei és a modern nyugati építészet gépé­szeti, szigetelési vívmányai egyaránt megtalálhatók benne. Az ünnepség végén az új templomot átfogó szalag közös elvágásával avatták fel az épületet. MÚLTIDÉZŐ KIÁLLÍTÁS EGY ZUHATAGI VONTATÓHAJÓ BELSEJÉBEN ELŐZETES BEJELENTKEZÉS ALAPJÁN - KEDDEN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN - LÁTOGATHATÓ A 75 ÉVES HAJÓBAN A MÚLTIDÉZŐ KIÁLLÍTÁS. » Állandó ingyenes kiállítás nyílt az esztergomi kikötőben a 75 éves hajón, amely a „zuhatagi hajózásnak" állít emléket, A kiállításon megismerhetik a látogatók az Al-Duna zuhatagi szakaszát („Vaskapu"), ahol a 351 -es is „zuhatagi tigrisként" szolgált. A kortörténeti kiállítások az állóhajó tiszti étkezdéjé­ben és parancsnoki kabinjában látható. Szervezett program­ként a „zuhatagi hajózás" filmje is megtekinthető. A Dunai hajósélet mindennapjairól Bindics István tartott rögtönzött tárlatvezetést a minap, melyen részt vett Bánhidy László alpolgármester is. Kizárólag csoportok számára ked­den és csütörtökön nyílik meg a zuhataghajó belső tere az előzetes allohajo@gmail.com email címen való regisztráci­óval. A tárlaton régi fotók mutatják be a rég- és közelmúlt hajózással kapcsolatos mindennapjait, A kiállítás szervezője az Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület. A Mária Valéria-híd esztergomi hídfőjénél lévő 351-es számú állóhajó, mely eredetileg hadihajónak készült, közel negyven évig szolgált a Duna-delta és Komárom közöt­ti szakaszon, mint vontatóhajó. Elsődleges feladata volt a Duna-tengerjárók vontatása a Vaskapu-szorosnál, ahol a tengerjárók méretük miatt nem tudtak rendesen navigálni. A 90-es évek elején parkolták le Budapesten, ahol egy ideig étteremhajóként használták, majd 2011-ben kezdték meg felújítását az Újpesti Hajójavítóban. 2013-óta van Esztergomban állóhajóként. Az állóha­jó kabinjaiban berendezett kiállítás tematikus tablók és korabeli hajós tárgyak segítségével mutatja be a dunai hajózás mindennapjait, különös tekintettel az esztergomi vonatkozásokra. A kiállítás létrejöttét támogatta: Esztergom Város Önkor­mányzata, Port Danube Kft., Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum, Military Historical Museum Pohronsky Ruskov - Oroszka, Spori Print Vincze Kft. 2018. DECEMBER www.esztergom.hu 9

Next

/
Thumbnails
Contents